Kezdőlap Címkék Kálmán László

Címke: Kálmán László

Lázadnak a tudósok a Lovász-Palkovics-paktum ellen

Megfutamodott az MTA elnöke a kormánnyal szemben – értékelte az akadémiai dolgozókat képviselő szervezet a pénteki megállapodást. A tudóstestület is megosztott: egy ismert nyelvész szerint meneküljön, aki tud.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) megdöbbenéssel értesült a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA-közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februári döntéseinek is, miszerint az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell, hogy maradjon – fogalmaz az ADF tiltakozó közleménye.

Nyomásgyakorlás az MTA-ra, amit el kell utasítani

Az ötezer fős intézményhálózat munkatársait képviselő ADF szerint ezért a szándéknyilatkozat nem más, az akadémiai dolgozók közössége és a magyar tudományosság számára legfontosabb kérdésben történő megfutamodás.

Az ADF ezért azt követeli, hogy a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket – a zsarolásnak semmiképpen sem engedve –

az MTA Elnöksége utasítsa el, és azok ebben a formában ne kerülhessenek a közgyűlés elé.

Követelik, hogy a tárgyalások a továbbiakban a nyilvánosság előtt folytatódjanak, hogy arra a tudományos közösség reagálni tudjon.

Amint arról pénteken beszámoltunk, péntek este állapodott meg egymással Lovász László MTA-elnök és Palkovics László ITM-miniszter. Ennek legfontosabb pontja az, hogy Lovász

„tudomásul veszi a kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni”

2020-tól.

Márpedig – ahogyan azt az ADF is említi – az MTA korábbi testületi döntései kizárták az intézményhálózatról lemondást. Mivel ez eddig sarkalatos pont volt, az ADF szerint az intézetek MTA-n kívülre kerülése esetén a „világos, hosszú távú stratégia mentén való működés” és az „új irányítási rendszer” ígérete a nyilatkozatban vázolt formában értelmezhetetlen és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelent.

A kutatói képviselet szerint a szándéknyilatkozat az MTA Elnökségére, az ott meghozandó

döntésekre irányuló egyértelmű nyomásgyakorlás.

A szándéknyilatkozat pontjai nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan – írják.

Tisztázatlan finanszírozás

A szándéknyilatkozat szerint tehát jövő év elején kerül az MTA-n kívülre az intézményhálózat. Ennek kapcsán a kormány némileg visszavonulót fújt, amennyiben annak egyben maradását ígérte meg, noha korábban Palkovics nyíltan beszélt arról, hogy egyes – elsősorban társadalomtudományi – intézeteket bezárni terveznek.

Több homályos pontja van a kétoldalú megállapodásnak.

Az egyik az, hogy nem tudni, milyen jogi formában működne tovább az intézményrendszer, és az ezt irányító testület (másutt testületek) paritásos irányítását hogyan kell értelmezni azzal együtt úgy, hogy abban többséget kap a tudományos közösség.

A legellentmondásosabb a finanszírozás.

Jelenleg – a hatályos költségvetési törvényt megsértve – az ITM visszatartja az alapfinanszírozás dologi kiadásait, csak a béreket folyósítja az MTA számára. A megállapodás értelmében ezeket május végéig kifizeti. Ugyanakkor arról is szólnak, hogy „a fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított”.

Nem világos tehát, hogy mi lesz júniustól az év végéig, amikortól valamilyen (később kidolgozandó) jogi formában megalakuló szervezet átveszi az intézeteket, amelyeket paritásos alapon fognak képviselőkkel feltölteni, de mégis a tudományos közösség többségével.

Értelmezések pro és kontra

A megállapodás tehát kiverte a biztosítékot. És nem csak az ADF-ben tömörült intézeti dolgozóknál.

Az ismert szociológus, Vásárhelyi Mária szerint mintha a történelem minden nap újra kezdődne. Nyolc éve játsszák ugyanazt a játékot és vannak, akik még mindig reménykednek, hogy ez most más lesz. Nem lesz más! – írja a Facebookon. Majd felteszi ugyanazt a kérdést, amit az ADF is feszeget, hogy

miért kell az MTA kutatóhálózati szerkezetét átalakítani.

Az innovációt hagyjuk. Ha valóban a működést akarták volna javítani, akkor nem az intézményi keretek szétverésével kezdik. Erre akkor van szükség, ha a befolyásuk érvényesítésének keresnek kereteket – fogalmaz Vásárhelyi.

Az ismert nyelvész, Kálmán László néhol az irodalmi nyelv kereteit feszegetve öntötte formába véleményét. Szerintem most indokoltan mondhatnám, hogy „a kurva anyátokkal szórakozzatok”, de az olyan illetlen lenne – írja. Az indulattól fűtött bejegyzésének konklúziója az, hogy

„egyszerűen meneküljön, aki tud”.

A zavartság, információhiány miatti megosztottságot mutatja az is, hogy a szintén híres szociológus, a jelenlegi kormánynak nem elkötelezett híve, Krémer Balázs szerint egyáltalán nincs szó vereségről. „Nem értem kedves tudós barátaimat. Úgy tesznek, mintha az, hogy Lovász a félidőben nem 10:0-ra vezet Palkoviccsal szemben, és nem hoz mindent, amit akartak – az vereség. Arra, hogy minden követelést ki tudjon harcolni, arra semmi esélye sem volt. (Például azt, hogy az intézeteket nem fogják hagyni az akadémia irányítása alatt – ezt előre meg is mondták.) Ehhez képest az, hogy az intézeteket nem verik szét, nem suvasztják be sem a közszolgálati janicsárképzőbe, sem máshová; hogy vagyonban és az MTA ’brand’ birtoklásában megmaradtak az akadémia előjogai – ezek szerintem nem csupán fontos gólok, de, a realitásokhoz képest tisztes helytállás, amiből még a meccs is hozható” – fogalmaz.

Morális válságban van az ország

Talán az lett volna a legjobb megoldás, ha nevetségessé tesszük Orbán rendszerét – ezt nyilatkozta Kálmán C. György irodalomtörténész, kritikus a Független Hírügynökségnek. Úgy gondolja, hogy a meghirdetett kultúrharc csak ijesztgetés, kísérlet arra, hogy figyelmeztetést küldjenek az érintetteknek, mi az, ami megengedhető és mi az, ami nem. De ha akarnak is lépni, a művelet nem végrehajtható.

  • Rajtuk van az állam szeme
  • A hatalom sáncai mögül támadnak
  • Dönteni kell, mennyire engednek a politikai nyomásnak
  • Esterházy nem volt baloldali, mégis…
  • Újra rejtett zsidózás folyik

 

Furcsa politikai mozgásokat érzékel az ember, Orbán Viktor be is ígérte a szeptemberi változásokat, el is indult egyfajta kultúrharc, de nem tudjuk ennek mi az igaz tétje. Te mit érzékelsz?

Nem tudom én sem, hogy miről is van szó. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen meg akarnak ijeszteni embereket, hogy úgy mondjam, megijedős hangulatot akarnak kelteni. Ezért aztán nem tudom, hogy lépnek-e, és ha igen az valójában mit is jelent. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy akarnak-e bármit lépni. Lehet, hogy csak egy rossz hangulatot akarnak elültetni a kulturális közvéleményben. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történhetne. Azt látjuk, hogy a tudomány területén már léptek, pénzt vontak el, de a kultúra területén nem tudom, hogy mit tudnának csinálni.

Nem csak a vágyaidat vetíted ki, amikor azt hiszed, hogy nem tudnak mit lépni a művészvilág ellen?

Nem, tényleg nem tudom, mit léphetnének. Oké, a színházakat elfoglalják, szép lassan már el is foglaltak egy csomót, a zenei életen nincs mit elfoglalni, az nem egy tényező, a képzőművészetben…

Hadd állítsalak meg egy pillanatra, csak mert a zenei életet említetted: épp a napokban zajlott egy mesterségesen gerjesztett vita arról, hogy a könnyűzenében kit játszanak a rádióiban és kit nem, illetve hogyan nyomják el a nemzeti érzelmű énekeseket…

Hiába csinálják ezt, nem fog működni. Hidd el, hogy ez nem egy végrehajtható elképzelés, ezért is hiszem, hogy ez inkább ijesztgetés, mint operacionális intézkedés. Az irodalomban ugyanez a helyzet: nincs mit végrehajtani. Teljesen kizártnak tartom, hogy a zenei szerkesztők majd tollal a kezükben nézik a listákat, mit szabad, mit nem. Nem tudom elképzelni ezt a helyzetet. Nincsenek végrehajtói, nincsenek végrehajtható tervek, vagyis ez nem fog működni.

Akkor miről szól az ijesztgetés? Üzenet azoknak, akik pozícióban vannak, hogy kiket foglalkoztassanak?  Adott esetben például, hogy nem közlik a te írásodat. Ezt jelenti?

Igen, ezt jelenti. Hogy, akik döntési helyzetben vannak, érezzék, rajtuk van az állam szeme, vagyis nem tehetnek meg akármit, mert pórul járnak. Mint ahogy már rálépett erre az útra a Prőhle Gergely, az Ókovács Szilveszter meg a Baán László; ők már megkapták az üzenetet: vigyázat. És persze vigyázzanak az alkotók, művészek is, ha előre akarnak jutni, igyekezzenek beállni a sorba. Más gyakorlati jelentőségét nem látom ennek a kultúrharcnak.

Csepeli György azt nyilatkozta a portálunknak, hogy ezt a kultúrharcot nem lehet megnyerni, mert az igaz művészek a kurzustól függetlenül alkotnak. Így látod te is?

Igen, ugyanígy látom. Csak a fenyegetés a dolog lényege.

Pesty László, a jobboldal egyik filmrendezője, megmondó embere, azt állította, hogy nagy a baj, mert a balliberális oldal művészeit komoly összegekkel támogatja a kormányzat, miközben pedig külföldön acsarkodnak a kormány ellen.

Ez pontosan az, amit Rényi Péter mondott Konrádról annak idején; ez a hetvenes évek elejének gondolkodása. Az állítás nem igaz; a magyar művészek jelentős része nyomorog, vagy nehezen él meg, nem jutnak komoly állami forrásokhoz. Az meg talán természetes, hogy elmondják, megírják a véleményüket, ettől ez még nem acsarkodás. Nevetséges.

Még mindig nehezen látom be, hogy sima ijesztgetésről lenne szó. Az egyetemek, a kancellárokon keresztül a kormány kezében vannak, a színházakat te magad is említetted, a könyvkiadók is meggondolják, hogy kit nyomtattatnak ki, szóval úgy tűnik, mint ha csak az internet maradna szabad felületként…

Igen. Valóban nincsenek ellenzéki lapok, a Népszavát leszámítva, de az internet tele van ellenzéki fórumokkal ahol bármit meg lehet írni. Nagyon van az internet; nem csak lesz, van is.

Szerinted mi a magyarázata az Esterházyval, vagy Parti Nagy Lajossal szembeni támadásoknak? Koncepció van mögötte, vagy csak egyes emberek megfelelni vágyása?

Szerintem ez az utóbbi. Nem hiszem, hogy lenne egy mesterterv arról, hogy mit kell kezdeni az irodalommal. Nem. Itt vannak sértett emberek, meg olyanok, akik másmilyen közeget szeretnének kialakítani, mint, ami van, és ennek megfelelően nyilatkoznak. Egyébként nem is lenne olyan nagy baj, hogy ezt teszik. Azt, hogy a nagy tekintélyű szerzőket megpróbálják lerántani a földre, abban van valami rokonszenves is. Normális körülmények között lehet ilyet csinálni. De nincsenek normális körülmények, teljesen hisztérikus a hangulat, ráadásul ezek az emberek a hatalom sáncai mögül beszélnek.

De mit találsz ebben rokonszenvesnek?

Pont azt mondom, hogy ha ezek az emberek nem a hatalommal a hátuk mögött akarnák megtámadni Esterházyt, abban volna valami bátorság, még ha némiképp nevetséges is. De így nem csak nevetséges, szánalmas is, mivel a hatalomnak akarnak kedveskedni, és ettől nem normális a dolog.

Mennyire határozza meg a mai magyar művészeti életet a pénz? Már úgy értem, hogy az a pénz, amit kormány tol bele, látjuk, hogy miként, milyen elvek mentén?

Nem hiszem, hogy meghatározza. Egyéni döntéseket határoz meg, azt például, hogy fordul-e valaki az MMA-hoz, vagy sem? Ez mindig a saját elhatározásodon múlik: kérsz-e pénzt egy ilyen, a hatalom által kitömött szervezettől, vagy sem. Ez külön kérdés, de az egész közeget nem határozza meg a pénz elosztása. Amíg a művészek meg tudják mutatni azt, amit alkotnak, addig ez elműködget.

Neked mi az egyéni döntésed?

Én eddig elkerültem; még nem fordult elő, hogy az MMA-hoz fordultam volna. Nem élek jól, de nem is szorultam rá, hogy kérjek.

Tehát egzisztenciálisan biztonságban vagy?

Igen.

Tudod vállalni a gondolataidat.

Így van, és ha nem publikálnak, akkor abba nem megyek tönkre, anyagilag sem. Az NKA-tól kértem már egy könyvhöz pénzt, nem kaptam meg, de vele nincs bajom, az NMA-hoz sose fordulnék. Ezzel együtt nem ítélem el azokat, akik ezt megteszik, hát Istenkém…

Megint Csepelire hivatkozom: azt mondta, hogy ma egyéni túlélési technikákra kell berendezkedni, mert kollektív erő nem mutatkozik…

Abszolút így van. És az előbbi válaszomban éppen arra utaltam, hogy ezeket az egyéni technikákat nagyon meg, vagy el lehetne ítélni morálisan. Én nem tenném, de, ha ő azt teszi, hát tegye. Az ember mindig csak magáról dönthet, másokat nem ítélhet meg.

Ez, amit mondasz, számomra azt jelenti, hogy morális válságban van az egész ország.

Biztos. Ezt sikerült elérni. Az emberek hihetetlenül gyanakodva néznek egymásra. És azzal, hogy lehetőségekhez lehet jutni, ha egy kicsit engedsz, valamit leadsz az elveidből, nem kell nagyon nagyot fordulni, ügyesen taktikázott a hatalom. Mondhatom: bejött. Szóval az embernek döntenie kell, hogy mennyire enged a politikai nyomásnak.

A valóságban létezik ez a felosztás, hogy vannak baloldali, liberális alkotók, meg nemzetiek?

Áh, dehogy. Vannak emberek, akik személyesen ilyen, meg olyan véleményeket vallanak, és ennek vannak, lehetnek távoli lenyomatai a műveikben, de ez alapján nevetséges őket ideológiailag besorolni.

Mégis létezik ez a besorolás…

Hát igen, igen. Mert ezzel éket lehet verni emberek közé. Így lehet az egyiket rendes konzervatívnak, a másikat liberális ellenségnek kinevezni. Esterházy jó példa erre. Ő sosem volt baloldali. Származását tekintve is egy igazi úr volt, egy arisztokrata, abszolút családcentrikus. De ő mondta azt is, hogy nem elég nemzetben gondolkodni, hanem alanyban és állítmányban kell. Ehhez képest ő egyébként mindig is nemzetben gondolkodott – alanyban és állítmányban -, a magyarságát sosem lehetett megkérdőjelezni, szóval éppen hogy Esterházy nagyon is fontos művésze lehetne a mai kormányzatnak. De ha egyszer kinevezték őt liberálisnak, akkor ez marad rajta. Vagy Parti Nagy, akit szintén liberálisnak tartanak. Hogy lehet egy vers liberális? Ez teljesen abszurd.

Te hova vagy sorolva?

Hát a liberálisokhoz. Jó, én irodalomtörténetet, meg kritikákat írok, az egy fokkal közelebb áll a politikai irányzatokhoz. Nálam tehát könnyebb megtalálni az ideológiai kapcsolatot, de egy irodalmi szövegben?

Ha már említetted az irodalomtörténetet: mintha ott is aktuálpolitikai megfontolások érvényesülnének – lásd Wass Albert kultusza. Lehet-e az irodalomtörténetet így megerőszakolni?

Mindig meg lehet erőszakolni. Ha nem hatalmi szóval történne az irodalom megvitatása, az számomra elfogadható volna. Egy normális közegben lehet vitatkozni azon, hogy Wass Albert jó volt-e vagy sem. Szóval, ha azon vitatkozhatunk, hogy miként néz ki a magyar irodalomtörténet, az rendben lenne. A hatalom oldaláról viszont elfogadhatatlan. Sajnos kétszáz éve mégis így van; az aktuális hatalom rendre kiemeli magának azokat, akiket a piedesztálra szán.

A mai felosztás hasonlítható a hajdani népi-urbánus vitához?

Sajnos ezt megint előszedték, pedig azt hittem, hogy a rendszerváltás környékén elhal a népiek és urbánusok szembeállítása. Csurka volt az utolsó, aki ezzel megpróbálkozott…

Mármint az urbánus, mint rejtett zsidózás megjelenítésével…

Igen, igen, de Csurkát már akkor sem vették komolyan; el is halt teljesen ez a vita. Most megint mintha erről lenne szó. Annak idején szociológiailag meg lehetett állapítani, hogy valaki urbánus, vagy népies, sok-sok idézőjellel persze, de azért értjük, hogy ez mit jelentett a harmincas-negyvenes években, de manapság ez már teljesen nevetséges. Azt, hogy kormányzati oldalról próbálják ezt megint előrángatni, semmiféle létjogosultsága, alapja nincsen. Kényelmes segédeszköz ahhoz, hogy megint le lehessen folytatni ugyanazokat a vitákat, amelyeket hajdanán.

Mégis: hova vezethet ez a meglehetősen anakronisztikus vita?

Sehova. Ékeket verni, táborokra osztani az irodalmat, ez bizonyos értelemben célja a hatalomnak. Célja, hogy a kulturális szereplők egy részét maguk mellé állítsák, hogy a másik fél ellenséggé válhasson. És ez is az eredmény: sikerül felparcellázni a művészvilágot.

Az irodalomtörténet mit mond erről? Meddig tartanak az ilyen időszakok?

Nem lehet megjósolni. Azt hiszem azonban, hogy van elég ellenálló erő a művészetekben, a kultúrában, hogy ezt lerázza magáról. Szerintem az alkotók sem veszik ezt komolyan. Oké, egyesek szépen kapnak pénzeket, meg kitüntetéseket, mások meg el vannak nyomva, de nem hiszem, hogy ez túl sokáig tartható. Ennek nincs hosszú távú kifutása.

Vajon azok az érvek, amelyeket a kultúrharc indoklásaként hallhatunk, hatnak-e a társadalomra?

Igen is, meg nem is. Bármily nevetséges érveket hoznak fel, mégis sokakat be tudnak etetni azzal, hogy rossz emberek vannak a kormány ellenes oldalon, ezek nem a mi kutyánk kölkei.

Te, mint irodalomtörténész a XX. század elejével foglalkozol leginkább; az a korszak is meglehetősen izgalmas volt politikai szempontból…

Mi tagadás, az alkotók zöme inkább baloldali volt. Ezért is tört ki a botrány a Kassák múzeum kiállítása miatt. Amikor ugyanis Kassákék megnyilatkoztak, az bizony baloldali volt. Mit lehet ezzel csinálni? A magyar avantgárd többé-kevésbé baloldali volt. Márpedig, ha valaki a magyar avantgardot akarja bemutatni, ott nem nagyon lehet ellensúlyt teremteni.

Mi lenne ma Ady sorsa? Ezt csak azért kérdezem, mert hogy elhangzanak olyanok, amit már idéztem: nem szabad az olyan művészeket támogatni, akik a magyar kormány ellen acsarkodnak.

Ez maga az őrület. Ha az állam támogatja a kultúrát, márpedig ez majd’ mindenütt így van, mivel olyan vak liberalizmus nincs, ahol az állam teljesen kivonul a művészetből, akkor az első alapelv az, hogy támogatni kell és nem megkérdezni, hogy mi a véleménye róluk. De, ha mégis megteszi, akkor méltányosnak kell lenni; oké, elfogadom, hogy az állam összevonja a szemöldökét, ha valaki őt piszkálja, de akkor is: a támogatás nem azért jár, mert valaki politizál, hanem mert az illető jókat alkot. Szóval az állam fogja be a száját és adjon pénzt.

De nem ez történik…

Magyarországon ritkán történt ez, talán a rendszerváltás után egy pár évig.

Visszatérve a kutatási területedre: a XX. század elején sem volt baloldali kormánya az országnak….

Nagyon nem. Nem is kaptak pénzt az alkotók, de hagyták őket dolgozni. És akadtak mecénások, akik támogatták a művészeket. Ma nincs ilyen.

Eltűnt az irodalmi mecenatúra?

A kormánytól független mecénások nincsenek.

Ebből a társadalmi apátiából hogyan lehet kimászni?

Fogalmam sincs. Teljesen tanácstalan vagyok. Talán, ha rosszabb lesz. De addig ez a már említett túlélési stratégia érvényesül. Mindenki próbál valamiből megélni, jellemzően nem abból, amiből szeretne.

És te?

Nekem van egy normális munkahelyem, kutatói állásom az Irodalomtudományi Intézetben…

Ami állami kézben van…

Igen.

És nem félsz attól, hogy kirúgnak, ha ilyen nyilatkozatokat bevállalsz?

Nem hinném. Az Akadémia azért elég normálisan működik, nincs ilyen közvetlen irányítás. Ha egyetemen dolgoznék, már nem lennék ilyen magabiztos. Egyébként folyamatosan közéletet élek, folyamatosan dühöngök és ezt a barátaim tudtára adom, de mást nem teszek.

Testvéreddel, Kálmán László nyelvésszel szoktál vitatkozni?

Nem nagyon, többé-kevésbé egyetértünk. Ő egy kicsit radikálisabb, mint én, ő aggálytalanabbul használja ezt a fasiszta mutáció kifejezést, én ettől egy kicsit félek. Ő hajlamos erősebben fogalmazni, én meg inkább várakozó állásponton vagyok. Egyszerűen nem szeretek gyors ítéleteket hozni, de lehet, hogy neki van igaza.

Ha ezt a nyolc és fél évet nézzük, akkor nem a gyorsan és határozottan ítélkezőknek volt igazuk?

De lehet, csak nem értek el vele semmit. Igen, igazuk volt, utólag sok mindent én is sokkal élesebben látok, meg azt hittem, hogy ez majd egy múló és mulatságos dolog lesz, elmúlik hamar, és röhögünk az egészen. Igen, igazuk volt, csak senki nem találta meg, hogy mi a megfelelő módszer, a megfelelő ellenszer. Talán az lett volna a legjobb megoldás, ha folyamatosan nevetségessé tesszük ezt a rendszert. Nem tettük, nem tették azzá.

Orbáné a kolbásztöltő szerep

Senki sem tudja pontosan, hogy mire utalt Orbán Viktor, amikor március 15-én elégtételről beszélt, de a kontextus miatt fenyegetőnek tűnik a kijelentés – mondta a Független Hírügynökségnek Kálmán László nyelvész, az ELTE docense, aki saját bevallása szerint már régen feladta, hogy értelmet keressen a miniszterelnök szavaiban. A nyelvész szerint az ellenzék nem tudott eredeti retorikával előállni az ünnepen, pedig a kormány kommunikációja korántsem annyira bravúros, ahogy sokan hiszik. Arról is beszélt, kik kommunikálnak a legjobban a magyar politikusok közül.

 

Jogilag, erkölcsileg, politikailag, vagy nyelvileg kell komolyan venni azt, amit a miniszterelnök március 15-én mondott?

Az elégtételről? Mivel senki sem érti, hogy ez pontosan mit jelent, mit akart vele mondani, ezért nagyon nehéz rá válaszolni. Egyesek azt mondják, hogy leginkább a Jobbiknak szólt az üzenet, esetleg az LMP-nek. Vagyis azok a pártok aggódjanak, akik nem működnek velük együtt, és ha ez így marad, akkor jönnek majd a megtorló intézkedések. Más értelmezést egyelőre nem látok.

Azért tettem fel ezt a kérdést, mert arra vagyok kíváncsi, hogy a nyelvész ezt üres fenyegetődzésnek veszi?

Nyelvi értelemben kevésbé tűnik fenyegetőnek, mint tartalmilag, amit beleolvasunk. Az elégtétel önmagában nem egy fenyegető szó, annyit jelent, hogy egy sérelmet kiegyenlít. De a kontextus miatt fenyegetővé válik. A miniszterelnök szájából, még ha lovagias kifejezést is használ is, ezt nem lehet másként értelmezni, csak fenyegetésként. A lovagias kifejezések meg amúgy sem illenek egy miniszterelnökhöz. Szóval

zűrzavaros ez az egész, de én már régen feladtam, hogy mélyebb értelmet keressek Orbán Viktor szavaiban.

Ezzel együtt nem gondolom, hogy itt mindenki be lett fenyegetve a miniszterelnök által, de a közhangulatra jellemző, hogy ezt is kihallották belőle

De lehetséges, hogy a fenyegetettség hangulata már elegendő ahhoz, hogy ennek megfelelően viselkedjenek az emberek…

Az Orbán-rendszer, okulva a korábbi diktatúrák tapasztalataiból, rájött, hogy felesleges totális keménységet mutatni, elegendő fenntartani a félelemnek a légkörét annyira, ami elegendő a biztonságos uralkodáshoz.

A március 15-i rendezvényeken szinte minden színpadról elhangzott e Nemzeti dal két sora, a kérdés, hogy „Rabok legyünk, vagy szabadok”. Mire lehet következtetni abból, hogy az ellentétes oldalon állók ugyanazt az idézetet választották?

Először is: nem örülök annak, hogy ugyanazt választották. 1848 polgári forradalma a feudális berendezkedés ellen irányult. Ennek egyik emblematikus vezetője,

az alapvetően balliberális, bevándorló hátterű fickó volt, ugye Petőfiről beszélünk.

Mit tud ezzel kezdeni egy illiberális vezetés? A szabadság mozzanatot emeli ki a munkásságából. Nem az egyéni szabadság értelmében, hanem a nemzeti függetlenséget. És ezt értelmezi át úgy, hogy a szélsőjobboldali népek jelszavává váljon. Ez az ő viszonyulásuk ehhez az ünnephez: csak a nemzeti függetlenséget szabad hangsúlyozni, és semmit nem szólni a társadalmi egyenlőtlenségekről. Az akkori Bécset a mostani Brüsszelhez kell hasonlítani, másként tehát arról beszélnek – a rabok legyünk vagy szabadok verssor idézetével -, hogy nyögjük.e tovább a Soros-Brüsszel rabigát, vagy nem. Azt nagyon sajnálom, hogy az ellenzék nem tudott egy ellenretorikát kitalálni. A baloldaliak nyugodtan idézhettek volna, akár Petőfitől is, erősen baloldali ihletettségű verset, a liberálisok meg liberálisat. Bár adjuk meg, hogy Karácsony Gergelytől hallhattunk azért ilyet. Mert ’48 tartalmazott erős társadalmi töltetet, nem pusztán a nemzeti függetlenséget.

Kálmán László. Forrás: Wikimedia Commons

Még úgy sem, hogy a baloldal azt akarta kiemelni, hogy az Orbán-rendszer maga a börtön?

Ez talán túlzás. De, amit én hangsúlyozni akartam, hogy

az ellenzéki retorikának élesen különböznie kell a kormányétól.

Tudni lehetett, hogy ők milyen irányt választanak. A baloldaliak és a liberálisok ki tudták volna aknázni az 1848-ban rejlő, számukra adekvát üzeneteket.

Az elmúlt nyolc évben kialakított lényegi egypárt rendszerben nem érezhetik úgy az emberek – az ellenzéki pártok -, hogy rabokká váltak?

Ismétlem: az emberek nem teljesen ezt érzik. Mint ahogy – sajnos – nem a mindennapi gondjuk a sajtószabadság hiánya. Itt nem visznek el minden nap embereket, nincsenek a határok lezárva, nincs csengőfrász… Egy átlagos magyar családban, vidéken az, hogy nem lehet fogni a Klubrádió adását, nem jelent problémát. Éppen ezért az ilyenekkel nem lehet igazi nagy tömegeket megmozgatni. Se a sajtószabadsággal, se más szabadsághiánnyal. Magyarországon számomra is érthetetlen, hogy

miközben Szlovákiában, vagy Romániában az állam diszfunkcionális működésére rendkívül érzékeny a lakosság, nálunk ez nincs így.

Pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét mindenütt érzékelik, szinte minden vállalkozás a Fidesz kezében van, az ellenőrzés is, de valamiért ez itt nem mozgósítja az embereket. Nálunk nem vált ki akkora indulatokat a politikai és gazdasági hatalom összefonódása és keveredése, mint a környező országokban.

Sokan polemizálnak azon, hogy mi is az, ami ma hazánkban van: diktatúra, féldiktatúra, autoriter rendszer? Nyelvileg egyáltalán meghatározható?

Érdekes kérdés, hogy nyelvileg minek lehetne nevezni ezt a rendszert, és bár ez a szakmám, mégis teljesen hidegen hagy. Nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, hogy minek nevezem el a rendszert. A politikusok szavaiból meg azért nem tudunk igazi következtetéseket levonni, mert a politika mégiscsak egy színpad, ahol mindenki szerepeket játszik, és mindenki olyan nyelvezetet használ, amilyen képet ki akar alakítani magáról, és ez nem feltétlenül függ össze azzal, hogy mit gondol, vagy mi a valóságos helyzet, hanem, hogy milyen látszatot akar kelteni. Például, ha a Fidesz megszólalóit vizsgáljuk, akkor ott két fő irányt találunk: egyrészt a mesterkélt, archaizálót, az engem rettentően idegesítő körülményességgel, aminek csak PR céljai vannak, hogy azt gondolják róluk, itt rettentő művelt emberek beszélnek, akik nagyon választékosan fejezik ki magukat, és év helyett esztendőt mondanak. Ez tehát az egyik cél, a másik pedig, hogy a demokrácia látszatát keltsék. Nagyon gyakran használják azokat a kifejezéseket, amelyek a polgári demokrácia kellékei. Ahogy Ungváry Rudolf mondja, ez egy rejtőzködő rendszer, maskarát visel, a demokrácia maskaráját.

Nyelvi maskara ez, nem?

De igen, hiszen ez segíti őket hozzá a rejtőzködéshez, hiszen a tettek mind ellentmondanak a demokratikus működésnek.

Hova tegyük akkor a némethszilárdi stílust?

Sokféle stílust igyekeznek megjeleníteni. Van az értelmiségi kör, Gulyás Gergely, Kovács Zoltán, Hidvéghi Balázs, Csepreghy Nándor, ők a képzett, művelt nyelvhasználatot képviselik. A másik csoport a Hollik, a Németh Szilárd, Tuzson Bence, akik a nép hangját képviselik. Lehet egyébként, hogy sokkal jobban gondolkodnak, meg műveltebbek, mint amilyennek mutatják magukat.

A Fideszt sokáig jellemezték úgy, hogy kommunikációs bravúrokra képes. Mondhatjuk-e azt, hogy mostanság, amikor botránysorozatokon mennek keresztül, ez a képességük már nem működik?

Én soha nem értettem egyet azzal, hogy bravúrosan kommunikálnának. Bizonyos rétegeinek a kommunikációban feltűnően jók, például abban, amikor folytonosan csak ismételgetik ugyanazt az állítást, szólamokat, anélkül, hogy kiesnének a szerepükből.

Nagyon jól tudnak csúsztatni, azaz nem a kérdésre válaszolni, hanem másfelé csúsztatni a témát.

Vannak persze ügyetlenek is, akik azonnal Gyurcsányozni kezdenek, ezek a legügyetlenebbek.

Vagy, ha egy nagykövetet visszahívnak, aki történetesen nő, de ennek semmi köze az eseményekhez, és erről kérdezik a miniszterelnököt, aki erre úgy reagál, hogy ő nem foglalkozik nőügyekkel. Ezek, mondom, a legügyetlenebb fajtái a csúsztatásnak, de általában ügyesen csinálják. De ez a kommunikációnak csak az egyik rétege, amiben ügyesnek mondhatóak. A mostani botrányoknál viszont már nem elég ez a fajta beszéd. Hadd említsem itt példaként Gulyás Gergelyt, aki, amikor Kósa Lajos ügyéről kérdezték, azt találta mondani, hogy a férfiak, ha nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek. Ez a fajta csúsztatás nem pusztán ügyetlen, már nem is elég ahhoz, hogy kimagyarázza az amúgy persze kimagyarázhatatlant. Amit hangsúlyoznék: a Fidesz a kommunikációnak ebben a rétegében, a történetmesélésben, amikor nem elterelni kell a figyelmet, hanem valamire ráirányítani, vagy valamit felvázolni, nos, ebben egyáltalán nem olyan jó. Soha nem is volt. És van egy harmadik réteg, amit tematizálásnak nevezünk, amikor bedobnak valamit, mint mondjuk a migránsozást. Ebben egy-két sikert elértek, de itt sem nevezném őket bravúrosnak.

Hova tegyünk egy olyan mondatot, amikor a Kósa-ügy kapcsán, lényegében a miniszterelnök – a szóvivőjén keresztül – annyit reagál, hogy, idézem, „kampánylyukból kampányszél fúj”?

Ez az úgynevezett átkeretezés, amikor egy bizonyos témáról más szempontból kezdek beszélni. Itt arról van szó, hogy a kérdést viszi el más irányba, mintha a kampány része volna, miközben a konkrét esetre kellene reagálni. Ezt sem nevezném ügyes csúsztatásnak. Van egy másik irány is, amit ad hominemnek szoktak mondani, ahol az adott személyre terelik a szót, arról kezdenek beszélni. Amúgy nagyon kíváncsi lennék rá, hogy milyen tréningeken készítik fel a Fideszeseket, mert nagyon hasonló a reakciójuk és a stílusuk.

Egyébként ma már le is lepleződnek ezekkel a módszerekkel?

Ez nagyon függ a hallgatóságtól. Nem akarok senkit alábecsülni, azt azonban tudjuk, hogy

a magyar lakosság szövegértési képessége nem a legjobbak közé tartozik. Sokaknak egyszerűen nem tűnik fel a csúsztatás, nem veszik észre.

Azt mondta, hogy a Fidesz kommunikátoraira két vonás a jellemző: az értelmiségi és a népet megszólító típusú. Hova soroljuk magát, a miniszterelnököt?

Középutat képvisel, illetve lavírozik a kettő között. Ő is használja időnként a terjengő, archaizáló kifejezéseket, de mégsem értelmiségi stílusban beszél. Tehát ő azt a szerepet játssza, ahol a nép egyszerű fia kiművelődött és felemelkedett; használja a műveltségre utaló kifejezéseket, de alapvetően egyszerű ember.

Ő mégiscsak a kolbásztöltéshez ért igazán, de kiiskolázták.

Szóval eljátssza azt a szerepet, ami nagyjából meg is felel az ő igazi élettörténetének. Radikálisan másképp beszél, mint Gulyás Gergely, vagy Kovács Zoltán; egyáltalán nem értelmiségi közönséghez beszél, de használja azokat a fordulatokat, amelyekkel éreztetheti, hogy művelt.

Tudna-e a magyar politikusok között egy nyelvi toplistát készíteni?

Hú, de nehéz… Ezen nem gondolkodtam korábban, ráadásul nagyon sok a szereplő…Meglepőt fogok mondani: van például egy párt, amelynek szinte minden megszólalója viszolygást kelt bennem, nagyon rosszul beszélnek. Ez a Jobbik, ugyanakkor a párt elnöke, Vona Gábor az egyik legjobban beszélő politikus a parlamentben. Nem tudom, miként oldják meg ezt a diszkrepanciát, hogy lényegében az összes Jobbikos tűrhetetlenül rosszul beszél, az elnök meg az egyik legprofibb megszólaló. Vona Gábor az élre kívánkozik, Karácsony Gergelyt ígéretesnek tartom, Kunhalmi Ágnes, ez már régi megfigyelésem, nagyon jól beszél, vagy például Demeter Márta az egyik legjobban beszélő MSZP-s politikus volt, és most LMP-sként is az.

A csinos nők beszédét kedveli?

Nem… Elismerem azt, hogy ennek köze van ahhoz, hogy csinos nőkről van szó, de csak annyiban, hogy az MSZP-ben és az összes magyar pártban a nők háttérbe vannak szorítva, Kunhalmi is csak most jutott kiemelt szerephez, Demeter, bár nem ismerem az okokat, de lehet, hogy azért hagyta ott a szocialistákat, mert nem kapott megfelelő szerepet, és amióta pártot váltott, valamelyest kibontakozott. Őt különben talán a legjobb kommunikátornak tartom a mezőnyben. De folytassuk a csinos nőkkel: Hajdú Nóra az Együttben a legjobban beszélő magyar politikusok közé tartozik, érdemtelenül keveset szerepel. Az LMP-ről semmi jót nem tudok mondani kommunikációs szempontból; Hadházy ugyan javul, de még nem jó, Szél Bernadettet sehová nem tudom helyezni.

És a Fideszesek?

Hát itt nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogy mit mondanak, mit képviselnek.

Elképzelhető, hogy azért van így, mert a Fidesz elkerül minden spontán helyzetet?

A spontaneitás kulcsszó. Ennek hiánya szinte minden párt megszólalóira jellemző.

Úgy beszélnek, szinte kivétel nélkül a politikusok, mintha kötelességük lenne elfedni a valódi érzelmeiket.

Azt gondolják, hogy célszerű valamilyen szerepet játszani, és ezzel valamilyen képet kialakítani magukról, ám azt hiszem, tévednek ebben. Sokkal célravezetőbb lenne sokszor az őszinteség, az emberek megérzik az őszinteséget és szimpatizálnak vele. Szél Bernadett például azért van hátul az előbb említett listán, mert neki nincs egyetlen őszinte szava sem.

Ha már őszinteség… Mennyire lepleződik le a hazugság a nyelven keresztül?

Ez is a hallgatóságtól függ. Vannak, akik érzékenyebbek, és azonnal látják, ha valaki nem őszinte. Ezzel külön tudományág foglalkozik. Vannak a hivatásos hazudozók, akik azért kapják az órabérüket, hogy egységnyi idő alatt mennyit tudnak hazudni, azokon nagyon hasonló jeleket fedezhetünk fel. Például a felvont szemöldököt, amitől megfeszülnek az arcizmok, és azt szolgálja, nehogy valamilyen spontán reakciót lehessen leolvasni, de ezekre nem mindenki érzékeny. Azt azért még szeretném rögzíteni, hogy az őszinteség hiánya nem egyenlő a hazudozással. Szél Bernadettnél is így igaz; nem azt állítottam, hogy nem mond igazat, hanem nem őszinték a gesztusai. Ezeket a jeleket pedig, különösebb képzettség nélkül is le tudják az emberek olvasni. Kunhalminál leolvashatóak az érzelmek, Szélnél nem. Megismétlem: szerintem a politikusoknak sokkal jobban oda kellene figyelniük arra, hogy ne leplezzék az érzelmeiket. És akkor sokkal népszerűbbé válhatnak.

A bunkó magyarok a célközönség

Jelentősen megváltozott a hangnem, a stílus, de a nyelvhasználat is a magyar parlamentben. Szinte teljesen eltűntek az intellektuális viták, a szellemes megfogalmazások, s ez még akkor is igaz, ha például, egy-egy bántó kijelentésen, inkább lejáratásnak szánt szellemeskedésen a felszólaló mögött felsorakozó frakció tagja jól szórakoznak, vagy legalább is azt a képet tükrözik, mint akik rendkívül szórakoztatónak tartják a felszólaló szavait.

A jelenetekből, persze nem hiányzik a szervilizmus, éppen ezért a legnagyobb sikert e téren (is) a miniszterelnök aratja, amikor nagyjából háromhetente felbukkan az országgyűlésben. Ezt amúgy számára a kényszer – a törvény – is diktálja, ennyi ülés elteltével kötelező számára a válaszadás a képviselők kérdéseire.

A parlamenti nyitány az más tészta; ilyenkor a kormányfői nyitóbeszédre megilleti a frakciók vezetőit is a szó; ezek a megszólalások helyettesítik nagyjából a vitákat. A forgatókönyv végtelenül egyszerű: a miniszterelnök általában beszél arról, szerinte milyen állapotban van az ország, ilyenkor, választások közeledtével felsorakoztatja azokat a kampányelemeket, amelyek az elkövetkezendő időszakban dominálni fogják a Fidesz és a kormány kommunikációját, majd sorban felszólalnak a képviselőcsoportok vezetői; az ellenzék támad, bírálja a miniszterelnököt, a kormánypártiak viszont hűségesküt tesznek, ahogy az illik.

Mondhatnánk: az egész nem túl érdekes, valódi értékeket nem tükröz, legfeljebb az a kérdés, miként is reagál Orbán Viktor az őt érő bírálatokra. Nos, volt idő, amikor Orbán ebben önálló műfajt teremtett, csaknem mindig megtalálta azokat a szavakat, amelyek megsemmisítő erejűek voltak, ugyanakkor mégsem lehetett színvonaltalannak minősíteni őket. És ez akkor is így van, ha tudjuk: Orbánnak határozott álláspontja az, hogy személyes támadás nem maradhat válasz nélkül. Ez mindig is így volt nála, mára azonban nem a válaszon van a hangsúly, hanem egyfajta megtorláson. A megsemmisítés kényszere megmaradt, csak a nyelvi út, amely ehhez vezetett, az változott. A hétfői parlamenti nyitányon például olyan választ adott Vona Gábor Jobbik frakcióvezetőnek, amellyel a nemi identitását piszkálta, immár nem először. Azt találta ugyanis mondani, hogy a kormányzáshoz komolyabb eszköz kell, mint a szemöldökcsipesz. És miután nem ez volt az első ilyen eset, ráadásul a Jobbik elnökét néhány kormányhoz közel álló újság igyekezett lejáratni, joggal következtethetünk arra, hogy ez a nemiség, amely Orbán mondandójának velejét képezte.

A nyelvész szakértő azonban cáfolja ezt a megközelítést. Kálmán László szerint Orbán ezúttal nem buzizott, hanem pontosan felmérte kikhez beszél. És igen, mondja a szakértő, sok szavazónak bejön ez a stílus. Orbán, állítja, ma már a bunkó magyarokhoz beszél, azokhoz, akikhez nem is szabad ennél magasabb szinten szólni. Egyszerű üzenetek, egyszerű mondatok.  „Orbán ne tudná, hogy mit és hogyan beszél? Tudjuk, ő nagyszerű debattőr, több stílusban is képes versenyképesen megszólalni, tehát tudatosan megy el ebbe az alpári irányba” – fogalmaz Kálmán László. Szerinte ma erre van kereslet, Németh Szilárdnak szinte az egész személyisége, egyénisége erre van kitalálva. „Orbánék már régen letettek az értelmiségiekről, nem is akarják őket megszólítani, kiszemelték maguknak ezt a műveletlen választó közönséget, és tartok tőle, hogy nem is eredménytelenül” – foglalja össze a helyzetet a nyelvész.

Arra persze már nem a nyelvésznek kell megtalálni a választ, hogy a politika alpáriasodása végső soron hova vezet. Annyit azonban kijelenthetünk: a politikusaink nyelvi eszköztára, az ellenfelek egymással szemben használt kifejezései, hűen tükrözik a magyar politikai élet jelenlegi állapotát.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK