Kezdőlap Címkék Jog

Címke: jog

Foszlányaim – Rövid kommentár Orbán tegnap elejtett mondatához

0

„a jogállamiság ezért Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés.”

A fenti mondatból levezetve egyenesen következik: Orbánék becsületén sokezernyi csorba esett, így aztán rajtuk számonkérni a jogállamiságot finoman szólva is vak remény vagy balgaság, a realitás talajának teljes mértékű elveszítése, de ha nagyon pontos definíciót akarok találni akkor oltári nagy baromságnak nevezném.

Kamuvédelmi program – Déli Kávé Szele Tamással

Ahogy így kávézgatunk delente, óhatatlanul vissza-vissza kell térnünk néhány régebbi témánkhoz, hiszen ezek általában fontosak, lényegesek és hát nem ritkán fejleményeket is tapasztalhatunk – mint például most is, az álhírlapok ügyében. Kérem tisztelettel, nem kevesebbet fedeztem fel, mint azt, hogy az álhírek világában megjelent a jog!

Álhír és jog? Tűz és víz? Görbe egyenes, fából vaskarika? Az álhír természete szerint hazugság, és a jognak nem csak a betűjét de a szellemét is sérti akár a kitalálása, akár a terjesztése, van is ellene törvény, csak szinte soha nem alkalmazzák. Nem alkalmazzák, mert a rendőrség mostani eszközeivel szinte lehetetlen hatékony nyomozást végezni online ügyekben, és azért sem alkalmazzák, mert – ha kimondatlanul is – érzek némi kormányzati tűrést az álhírlapokkal kapcsolatban, meglátásom az, hogy ezeket azért hagyják működni, hogy egyszer majd, kellő pillanatban elővehessék őket egy nagy kirakatperben, bizonyítékként, vagy egy politikai lépés – mondjuk a sajtótörvény megváltoztatása – igazolásához.

De lássuk, miről beszélek

Évek óta harcolok szinte reménytelenül az álhírek ellen, néha elérek egy-egy kisebb sikert, például ősszel, amikor a Mindenegyben című álhírlap koholt gyilkossággal izzította az indulatokat, sikerült elérnem, hogy levegyék az inkriminált „cikküket” – igaz, ehhez az olvasók felháborodása is kellett. Meg az, hogy előbb bebizonyítsam nekik: nem történt semmiféle gyilkosság. A magyar ember nem szereti, ha hülyének nézik (és más emberek sem kedvelik ezt a magatartást).

Tegnap épp a nyugdíjbotrány kapcsán tallóztam az álhírlapok között – arra voltam kíváncsi, mit hoznak ki egy valós problémából, meg kell mondanom, közepesen hazudoztak, nem valók nekik a tények – midőn egy érdekes menüpontra lettem figyelmes a Nép Hangja című borzalom hasábjain. A kiadványról annyit érdemes tudni, hogy a legrosszabbak közé tartozik, nem tisztel sem Istent, sem embert, sem igazságot, sem tényeket, akkor is hazudik, amikor kérdez.

A menüpont címe: „Felhasználási feltételek”

Nofene. Ilyenetek is van? Lássuk csak.

Ez bizony egy jogi nyilatkozat. Mit mond?

„A anephangja.com weboldal, (a továbbiakban Oldal) látogatása, igénybevétele és bármilyen adatszolgáltatás önkéntes, használatával mindenki elfogadja az alábbi feltételeket és tudnivalókat, melyek időnként változhatnak a működtetés, a jogszabályi környezet, vagy más egyéb körülmények miatt. Az itt leírt feltételek ismeretét természetesnek vesszük, ezért az elolvasás elmulasztása nem jelentheti semmiféle hivatkozás alapját.”

Hát, ez magasan kezdi, bár van, hogy én is odaírom a jegyzetem elejére, miszerint kommentelés előtt tessék elolvasni, nem csak a címből és a bevezetőből áll…

„A anephangja.com oldalon széleskörű információs és ismeretanyag található, amik lehetnek cikkek, internetes és más jellegű hivatkozások, eszközök, képek, multimédiás anyagok és reklámok. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Oldalon található tartalmak, nem helyettesíthetik a szakszerű ismereteket, sem pedig az orvosi ellátást vagy tanácsokat. Személyes problémáival, valamint az egészségével vagy más egyebekkel kapcsolatos kérdésekben mindig szakemberrel vagy orvosával konzultáljon!”

Az helyes is, mert épp ők szokták hetente felfedezni a rák abszolút ellenszerét, hol parlagfű-tea, hol fokhagymás citromlé formájában. Miért nem tetszenek egyszerűen azt írni: „Hazudunk orvosi dolgokban, mint a vízfolyás, csak szeressük a sok pénzt, azért csináljuk, de ne tessenek ránk hallgatni!”

„Az olvasó felelőssége az is, hogy megfelelő módon értelmezze azokat az információkat és tartalmakat, amelyek a anephangja.com oldalon rendelkezésre állnak, éppen ezért azt javasoljuk, hogy mielőtt bárki az itt olvasottakat hasznosítani, alkalmazni vagy elsajátítani szeretné, ehhez mindig vegye igénybe szakember, vagy más, felkészült, az olvasott témához kapcsolódó képzettséggel illetve tapasztalattal rendelkező személy segítségét.”

Tehát hazudnak másban is, illetve mindenben, és az olvasó felelőssége, ha ezt nekik elhiszi. Akad még ember, akinek ezek után van kedve elolvasni a becses sajtóterméket? De most jön a legszebb.

„A anephangja.com oldalon olvasható tartalmak és információk számos helyről származhatnak, így akár az olvasóktól vagy más felhasználóktól is. Mindezek következtében az itt található és olvasható tartalmakért, illetve a megjelenő adatokért, képi-, hang-, vagy egyéb anyagokért, mint ahogy bármilyen más – akár tőlünk, akár másoktól származó – internetes oldalainkon megjelenő tartalomnak, információnak vagy bármi másnak a felhasználásából eredő esetleges károkért és hátrányokért semmiféle felelősséget nem vállalunk!”

Tehát bármit is írnak, semmiért, azaz, ismétlem, semmiért nem vállalnak felelősséget!

Na, kicsiny gyermekeim, ez az, ami nem így megy. Ezt hívjuk visszaélésnek. Idevágtok az olvasónak egy jó bonyolult jogi szöveget értelmezés nélkül, amiben őrá hárítotok minden felelősséget, ti meg hazudoztok utána gátlástalanul. Maga a nyilatkozat hossza és nyelvezete is garantálja, hogy csak kevesek fogják elolvasni, megérteni csak az olyan csodabogarak, mint én, magyarra lefordítani pedig csak én fogom.

A hosszú és jogilag egyébként kifogástalan szöveget két mondatban lehet összefoglalni:

„Mi hazudunk, amit csak akarunk, és ezzel pénzt keresünk. Te vagy a hibás, ha elhiszed egy szavunkat is!”

Csakhogy, kicsiny kolerabaktériumocskáim, a jog nem egészen úgy működik, hogy egy nyilatkozat mentesít a felelősség alól. Hiszen ha valaki kitűzne magára egy jelvényt azzal a felirattal, miszerint „Pszichopata sorozatgyilkos vagyok, meg foglak ölni és a holttestedet feldarabolom majd!” attól még nem lenne szabad gyilkolnia, pedig ő a maga módján figyelmeztette a nagyközönséget. Csak éppen a figyelmeztetés vagy elhatárolódás, a felelősség áldozatra hárítása jogilag egy fikarcnyit sem mentesít a törvénysértő cselekmény következményei alól. Amit teszel, azért felelős vagy, ha szóltál előtte, hogy te rossz vagy, ha nem.

Márpedig sajtóban hazudni nem szabad

Akkor sem szabad, ha jogi nyilatkozatban rögzíti az ember, hogy minden felelősség azé, aki hisz neki.

Különben maga a nyilatkozat is érdekes.

Én ugyanis ezt alaposan elolvastam, és az egyik elütésből – mert hanyag munkát végeztek – rájöttem, hogy még ezt is loptátok! Eredetileg a NetÚjság című, szintén álhírlapból származik, egy helyen benne felejtettétek az eredeti lapcímet.

Azért szép kis haramiák, útonállók vagytok, még a kardotokat, pajzsotokat is lopjátok, ti, sajtó szégyenei, tolvajok söpredéke. Lopnátok legalább ügyesebben, de arra sem vagytok valók.

Ne gondoljátok, hogy örökké fogtok büntetlenül hazudozni mindenféle génmanipulált szörnyekről, Szolnokon született angyalkákról, gyilkosságokról, öngyilkosságokról, ismert emberek soha meg nem írt nyílt leveleiről. Vége lesz ám a jó világotoknak. Most is csak azért tehetitek, amit tesztek, mert kelleni fogtok még egyszer a kormánynak, elraktak titeket a sifonérba, míg elő nem vesznek, addig rohadhattok kedvetekre, de mikor kelleni fogtok, azon a napon végetek is.

És valószínű, hogy a magyar sajtó végleges sárba tiprásához és megsemmisítéséhez fogtok kelleni, a kötelező sajtókamarai tagság bevezetéséhez.

Amire nem tudjuk, mikor kerül sor, előbb-e vagy utóbb, de valamikor mindenképpen meg fognak vele próbálkozni.

Úgyhogy nincs értelme ennek a jogi nyilatkozatnak, ennek a kamuvédelmi programnak sem.

Nyugalom: még egy darabig enélkül is garázdálkodhattok. Ne jogászkodjatok, rosszul áll a tehénen a gatya.

Bocsánat, kissé elragadtattam magamat, de évek óta harcolok az álhírlapok ellen… ígérem, a legközelebbi kávéhoz kellemesebb témát hozok – ha tehetem.

Bréking nyúz, 2018. október 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ha nem lennének házmesterek, a libsi hülyegyerek összefirkálná a liftet, még szerencse, hogy van neki apja, aki a házmesterrel együtt nyakon sózza. Pénzt tarhálnak a függetlenobjektív újságok a magyar emberektől. A holland komikus annyira gáz, hogy még azt sem érti, hogyan lehet egy a szavazatok felét megszerző pártnak kétharmados többsége a parlamentben.

Ne cseszegesd Sargentinit!

„A holland humor erejével bukik meg ismét Orbán Viktor, legalábbis azok körében, akik szerint szórakoztató, ha Magyarországot jobb esetben is csak a történelemkönyvekből ismerő holland műsorvezető “szatirikus” adásában teszi azt nevetség tárgyává. A Zondag met Luback című műsor egyébként a holland közszolgálati televízió terméke, ebben pedig Arjen Lubach műsorvezető az adás felében a magyar kormány “propagandaszerű” műsödésével foglalkozott, valamint Judith Sargentini jelentésének igazolásán erőlködik görcsösen. A felvétel magyar feliratozásának köszönhetően mi is kaphatunk egy szeletet abból, hogyan próbál meg viccet csinálni a holland média Magyarországból, valamint az adás végére időzített kis meglepetés értéke is felbecsülhetetlen, amiben magyar nyelven közlik: Ne cseszegesd Sargentinit.

Kormánykritikus orgánumok sorra osztják meg a szerintük vicces, humoros, “végre szókimondó” holland műsort, ami humorbombaként csapódott be a magyar közéletbe, leginkább annak tartalma miatt. A műsor ezen része ugyanis a magyar kormány működését veszi górcső alá, azt pedig “szatirikus” stílusban igyekszik bemutatni. A 15 perces felvételen szóba kerül Orbán Viktor szülőfaluja, a felcsúti vonatépítés, a migrációs politika és természetesen a stadion téma sem maradhatott le a palettáról. A komikusnak szánt műsorvezető – a hazai “mi vagyunk a többség” mozgalomhoz hasonlóan – a magyar választási rendszer miatt is köszörülte a nyelvét, nem érti, hogyan lehet egy a szavazatok felét megszerző pártnak kétharmados többsége a parlamentben.” (PestiSrácok: A “humor” erejével bukik Orbán, avagy így gyalázza Magyarországot egy holland komikus (Videóval!)

Még jó hogy van apja a libsi hülyegyereknek

„Régi közhely: az emberek a szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. A szabadság az ő szemükben valami olyasmit jelent, hogy nincs korlát. A nincs korlát egyenlő azzal, hogy nincs szabály és nincs számonkérés. Ha a liftben firkálásért nem sóz nyakon az apád vagy a házmester, a hülyegyerek firkálni fog. Főleg, ha látja, hogy a másik hülyegyerek is firkál, és semmi baja. Sőt, a harmadik hülyegyerek még azt is hiszi, hogy a firkálás maga az alapállapot. Mint amikor a plázázó megveszi a ronggyá tépett, szakadt és foszlányos farmert, s úgy tekint rá, mint alapállapotra. Mint normalitásra. Mint magára a minőségre. Holott nem kétszáz, de negyven évvel ezelőtt az építkezési melós restellt volna ilyet hordani, és égett volna az arca, ha a falu meglátja benne.” (888: Megy a libsi és adja a jogot)

A magyar emberek pénzét tarhálják a fake-news újságok

„Az elmúlt évek egyik legszánalmasabb, ugyanakkor legpimaszabb hazugságát produkálták az ellenzéki fake news-újságok: az LMP-s (volt szocialista) Demeter Márta (természetesen hazug) információi alapján boldogan azt írták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lányát katonai géppel hozták haza Ciprusról. Kiderült: egy másik Orbán Flóra utazott, aki 2 éves, és az édesapja egy százados, aki az ENSZ-misszió keretein belül Cipruson teljesített szolgálatot, és hivatalos engedéllyel, katonai gépen jött haza egész családjával. De nézzük meg, mit gondolnak magukról ezek a fake news-újságok, hogy próbálnak pénzt tarhálni a magyar emberektől, mondván, ők a „függetlenobjektív” újságírást képviselik.” (Origo: Szánalmasan lebuktak megint a fake news-újságok, de azért tarhálnak tovább)

A legbirkább barakk

Nem a kormányzásként eladott populizmus, a demokratikus intézményrendszerek lerombolása, a használaton kívül helyezett fékek, a hazug tájékoztatás a legnagyobb veszély, ami ma Magyarországra leselkedik. Vagyis, nem az, amit Kétharmad elvtárs a falkaforradalom révén eladott a népnek.

A megszokás a legnagyobb baj, és a beletörődés. Ez a legnagyobb veszély: hogy fokozatosan, lépésről lépésre elfogadjuk azt, ami van. Morgunk egy kicsit, nem túl hangosan, aztán csináljuk tovább, amit megengednek nekünk.

Elfogadjuk a szabályokat. A szabályaikat. Ez az igazán veszélyes dolog. Hogy az ő szabályaik a mi szabályainkká lettek, s már fel sem tűnik e szabályok embertelen, erkölcstelen és irracionális volta. Már azzal is megelégszünk, ha legalább a saját maguk által kitalált szabályokat betartják.

Persze, azokat sem tartják be. És amikor ez már kezd kínossá válni, új szabályokat hoznak. Olyanokat, amelyeket mi betartunk, mert lássuk be, nekünk találták ki ezeket az új szabályokat is, nem maguknak. Úgy tesznek, mintha rájuk is vonatkoznának, közben meg, ott játsszák ki, ahol csak tehetik. Csókosok kapják a földek javát, a zsíros, uniós pénzből finanszírozott megrendeléseket, az állam a mi pénzünkből fizeti ki az eladósodott önkormányzatok tartozását.

Mindezt lehet, mert azt mondják, hogy jövőre jobb lesz. Vagy majd azután, de legkésőbb valamikor.

Lesz pénz, persze, de csak annak, aki megérdemli. Mi is kapunk majd – vissza a sajátunkból – valamennyit. Volt már ilyen, szocializmusnak hívták. Aki élt benne, és nem szelektív az emlékezete, tudja. Mi voltunk a legvidámabb barakk, és sajnálkozva néztük a nálunk is reménytelenebb helyzetben lévő sorstársainkat. Magunkban persze, csöndben örültünk: mennyivel jobb nekünk, mint a bolgároknak, a keletnémeteknek, a románoknak.

Szegény szovjetek, róluk nem is szólva.

Az övékénél több szabadság, pontosabban, kevesebb szolgaság jutott nekünk. És elhittük a Nagy Magyar Tündérmesét, hogy addig jó, míg Kádár él.

Ma, úgyis, mint a legbirkább barakk lakói, ugyanebben a hazugságban hiszünk. Csupán a nevet kell behelyettesíteni. Ötbetűs ez is.

A Stop Sorossal a kormánykritikus civileket akarják elhallgattatni

0

A Kormány kedden este benyújtotta a parlamentnek a Stop Soros törvénycsomagot. Az Eötvös Károly Intézet gyorselemzése  szerint a valódi szándék a kormánykritikus civilek elhallgattatása. A törvény tiltaná a kormányzat bírálatát és az emberi jogok védelmét, s míg a mostani javaslat egy jó azonosítható kör ellen használható, fennáll annak a veszélye, hogy később bárki ellen bevethető.

A törvénycsomag alapján

  • a “migrációt támogató szervezet” bélyeg bármely kormánykritikus egyesületre vagy alapítványra rásüthető;
  • az emberijog-védelem és a kormánykritikus vélemény belügyminiszteri engedélyhez kötött, engedély hiányában szankcionálható;
  • külföldi támogatása után a 25 százalékos büntetőadó az engedélyt kapott szervezeteket is sújtja;
  • a miniszter bármely magyar állampolgárt kitilthat a nyolc kilométeres határsávból;
  • a miniszter mérlegelési szabadsága korlátlan, amit bíróság sem vizsgálhat felül.

 Visszaélés a jogalkotói hatalommal

Mindhárom törvényjavaslat tartalmazza a “Stop Soros” kifejezést, ezzel nyíltan azokat a civil szervezeteket veszi célba, amelyeket a kormányzati propaganda évek óta nevesítve támad és sulykolja kapcsolatukat Soros Györggyel. A törvények lényege, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkire vonatkozó, általánosan kötelező szabályokat írnak elő. A Stop Soros törvényjavaslat nem ilyen: egyes meghatározott jogalanyok jogainak és kötelességeinek alakítását célozza, ami visszaélés a jogalkotói hatalommal és sérti a jogállamiság alkotmányos alapelvét.

 Jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

Míg a korábbi tervezet az illegális migráció támogatását célozta, a parlamentnek benyújtott javaslat elhagyja az illegális jelzőt, az érintett szervezeteket “migrációt támogató szervezeteknek” minősíti. A törvényjavaslat már leplezni sem próbálja, hogy

nem illegális tevékenységet, hanem jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

és köt hozzájuk hátrányos, büntető jellegű jogkövetkezményeket. A migrációt támogató magatartások körének meghatározása továbbra sem teljesíti a normavilágosság alkotmányos követelményének minimumát, hiszen a törvényi definíciót kimeríti a migráció “egyéb módon” való támogatása is. Ezen nem változtat, hogy a törvényjavaslat példálózó jelleggel felsorol egyes, ilyennek minősülő tevékenységeket, köztük a jogvédelmet, a jogi képviseletet és a migrációt támogató véleménynyilvánítást. A törvényjavaslatba foglalt példák még egyértelműbbé tették: a kormánykritikus vélemények szóbeli kinyilvánítása, sőt az állami jogvédelmi eljárásokban való részvétel is szankciót von maga után. Ez súlyosan sérti a véleményszabadságot és a védelemhez való jogot.

 A civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől

Az egyesülési szabadság alanyi jog: gyakorlása, a civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől.

Az egyesülési szabadságot sérti a belügyminiszter engedélyezési hatásköre,

amelynek keretében – nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva – szabadon mérlegelheti, hogy egy civil szervezet folytathatja-e egyébként jogszerű tevékenységét. Jogállami minimum, hogy az alapjogkorlátozó döntéseket a független bíróság mind formai, mind tartalmi szempontból felülvizsgálhassa. Ezt semmibe véve, a miniszter határozatát bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül. A nemzetbiztonsági vizsgálat igényelné az Országgyűlés kétharmados döntését, de az alkotmányellenes engedélyezési rendszer a kétharmad támogatása nélkül is létrejönne.

A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja

A törvényjavaslat értelmében a migrációt támogató szervezetnek külföldi forrásból származó támogatásai után 25%-os büntetőadót kell fizetnie. A mentesüléshez neki kell bizonyítania, hogy a külföldi forrás nem a migráció támogatását szolgálta. A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja, ugyanúgy, ahogyan annak kilátásba helyezése, hogy a közhasznú szervezetektől és támogatóiktól a törvényjavaslat értelmében megvonhatják az adókedvezményeket.

A mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedés

A törvényjavaslat, ahogyan a korábbi tervezet is, feljogosítja a minisztert arra, hogy bármely magyar állampolgárt kitiltson a schengeni határmenti területekről.

Ehhez a mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedéshez semmilyen jogi garancia nem kapcsolódik.

A törvényjavaslat a határozat érdemének bírósági felülvizsgálatát sem teszi lehetővé.

 A törvény a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható

Legyen világos, hogy míg a törvény most civil szervezetek jól azonosítható körét támadja, később a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható. A Kormány bármikor úgy találhatja, hogy egészség-, oktatás- vagy adópolitikájának kritikája megnehezíti harcát a migrációval szemben, a szuverenitás védelmében, és indokolt az ilyen véleményekre is kiterjeszteni a törvény alkalmazását, hiszen aki nincs velük, az ellenük van. Erre a törvényjavaslat jelenlegi szövege módosítás nélkül is alkalmas.

Uraknak való vidék

Szombaton éjjel egy éber honfitársunk migránsnak nézte a fehér mikrobuszokba beszálló pécsi vízilabdázókat és kihívta rájuk a rendőrséget. A közegek hamar tisztázták a helyzetet, és tovább engedték a sportolókat.

Néhány héttel ezelőtt Sri Lanka-i önkntes segítő egyetemistákra hívták ki a zsarukat, mert migránsnak nézték őket, ezt megelőzően Könlőn a halottak napján a temetőbe látogató magyarokat nézték idegennek, és ezért tört ki a pánik.

Sorolhatnánk. Valamilyen szinten mind tehetünk arról, hogy ilyenné lett ez az ország. A szégyen közös, bár a felelősség nem egyforma.

A politikusok, az őket kiszolgáló lakájmédia: bűnösök. Különösen a közmédia azon sajtómunkásai, akik szakmányban hazudnak, hamisítanak, torzítanak. Eltüntetnek tüntetést, bármit, amiről azt hiszik, hogy veszélyes lehet a hatalomra nézve.

Hibáztak azok is, akik annak idején hittek az egymillió új munkahelyben, hittek a szabadságharcnak elnevezett ámokfutás ezernyi hazugságában. Abban, hogy senkit nem hagynak az út szélén. (Ha elfogyott Ön előtt az út, lépjen rá egy másikra.)

Hittek benne lojalitásból, vagy, mert tényleg hinni akartak. Sokan egyszerűen csak butaságból. Mert elszoktak attól, hogy az agy nem azért van, hogy kitöltse a koponyát, hanem gondolkodásra is használható. De ez sem mentség, legföljebb magyarázat.

Még azoknak az írástudóknak is van felelősségük, akik szóltak. Mert nem mondták elégszer, és nem a kellő hangerővel. És nem győződtek meg arról, hogy a hangjuk eljut-e azokhoz, akinek szántuk.

Hibáztak azok is, akik abban bíztak, hogy Európában ezt nem lehet megtenni. Mert most más időket élünk, mint akkor, amikor cudar idők jártak.

Akkor, évtizedekkel ezelőtt is azt hitték azok, akikkel akkor is megtették.

A világra nem szabad számítani. Európa a saját gondjaival küzd, és Amerikát sem különösebben érdekli, hogy a kontinens közepén egy zsebdiktátor kicsiny, mindenre képes csapatával túszul ejtett egy országot. Hogy egy kis európai állam fura ura jószerivel azt tesz a polgáraival, amit akar. Agyonadóztatja őket, ha ahhoz van kedve, lenyúlja a megtakarításaikat, kiszolgáltatottá, védtelenné teszi őket.

Gyűlöletet kelt, uszít, fröcsög.

Megvédi az embereket önmaguktól. A hatalom szemében ugyanis mi hülyék vagyunk. Ezért érezteti velünk, hogy a gondoskodó (és helyettünk) gondolkodó állam híján kárt tennénk magunkban. Mert még annyi sütnivalónk sincs, hogy tudjuk, nekünk mi a jó.

Az ország nagy része még mindig nem fogja fel, hogy jogfosztottá vált. Hogy nem sztrájkolhat, nem szólhat, ha sérelem érte. Nem népszavazhat, csak akkor, ha a kormány ezt akarja.

A hatalom ma mindent megtehet, mert sokan azt gondolták, hogy a politika úri huncutság, a „nagyok” dolga. És mert hagyták, tényleg az lett: uraknak való vidék.

Jávor Benedek: Uniós jogot sért a magyar civil törvény

0

Az össznépi ki kit nyír ki játék mellett foglalkozzunk egy pillanatig a valóban fontos dolgokkal.

A civil szervezeteket megbélyegző, diszkriminatív NGO-törvény kapcsán az Európai Bizottságnak nyár elején nyújtottam be panaszt. Az ennek nyomán indult eljárásról ma kapott tájékoztatás alapján a Bizottság az elindított kötelezettségszegési eljárásban elemezte a törvényt, és azt több ponton is az uniós jogot sértőnek találja.

Véleményük szerint nem csupán a tőke szabad áramlására vonatkozó, az uniós alapszerződésben foglalt előírásokat szegi meg a kormány ezzel a jogszabállyal, de ezen túl az Európai Alapjogi Chartában foglalt olyan alapvető jogokat is, mint az egyesülés szabadságához, és a személyes adatok védelméhez fűződő jogok.

A kormány még húzhatja az időt, csűrheti-csavarhatja, de ez a törvény nem maradhat fenn az EU-ban.

És mivel jogsértő és méltatlan, ezért csak azt tudom javasolni minden érintett civil szervezetnek: tekintsék semmisnek.

Amikor tavaly első ízben merült fel a civilek ilyen fajta, orosz stílusú vegzálása, megígértem: minden rendelkezésemre álló eszközzel harcolni fogok azért, hogy megvédjük a civileket ettől az autoritárius ízű piszkálódástól. Most ugyanezt tudom ígérni: folytatom a küzdelmet azért, hogy eltöröljük a föld színéről ezt a gyalázatos jogszabály-paródiát.

Forrás: Jávor Benedek, Facebook

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!