Janez Jansa Archives › Független Hírügynökség

NINCS ILYEN TANULSÁG, MÁSIK VAN

Bauer Tamás

-

2022-04-30

Két országban is parlamenti választást tartottak a hét végén, és mindkettőben vereséget szenvedtek azok, akiknek Orbán Viktor nemcsak politikai, de pénzbeli támogatást is adott, akiket fontos szövetségesének tekintett, és akik maguk is szövetségesüknek tekintették Orbánt.

Franciaországban Macron elnököt újjáválasztotta a franciák többsége, nem fenyegeti azonnali veszély az Európai Uniót. Szlovéniában a politikai újonc Robert Golub frissen létrejött pártjával legyőzte Janez Janšát. Nem arról van szó, hogy „az ellenzék” legyőzte volna „a kormánypártot”, hiszen Janša egy több pártból álló koalíció miniszterelnöke volt, amelynek a ciklus közben vette át kormányon kívülről a vezetését, amikor az előző választást követően alakult több párti koalíció felbomlott.

Azt mondja egy jobboldali „elemző”, hogy a szlovéniai választás azt mutatja, hogy le lehet győzni a kormánypártot, csak új ellenzéki politikai erőre van szükség. Ez csacsiság. Franciaországban a demokratikus oldal régi (egyébként nem annyira régi) vezetője, Szlovéniában a demokratikus oldal új vezetője azért győzhette le Orbán egy-egy szövetségesét, mert mindkét országban demokratikus választás volt.

Ez Franciaországban nyilvánvaló, mert ott egy szélsőjobboldali, EU-ellenes párt ellenzékből próbálja megszerezni a politikai főhatalmat. Szlovéniában Orbán szövetségese ugyan kormányon volt – immár másodszor –, de egyik miniszterelnöksége során sem tudta felszámolni a liberális demokráciát, nem tudott önkényuralmat építeni, noha tett kezdeti lépéseket ebben az irányban. Ugyanúgy nem, ahogy Szlovákiában Robert Fico, Csehországban Andrej Babiš sem tudott – többé-kevésbé Orbán barátjaként– önkényuralmat építeni, még ha Fico (és az őt felváltó Pellegrini) idején is valamelyest maffiásodott a szlovák állam, és Babišsal szemben megalapozottan merült fel korrupciós vád. Mindkét esetben törekedtek a sajtó, a média egy részének megszerzésére, nem is eredménytelenül.

Mégis, Szlovéniához hasonlóan Szlovákiában és Csehországban is szabad választáson lehetett legyőzni az Orbán-barát korábbi miniszterelnököt.

Babišt is, Ficot is, Janšát is rendszeresen állították párhuzamba Orbánnal, ez azonban tévedés. Ha szerettek volna is, de egyikük sem tudott Orbánhoz hasonlóan önkényuralmi rendszert felépíteni. Egyikük sem volt olyan fékezhetetlenül nacionalista, mint Orbán, egyikük sem állt olyan vehemensen szembe az Európai Unióval, egyikük sem volt Putyin szövetségese. (Csehországban Miloš Zeman köztársasági elnök vonzódott Oroszországhoz, de ő nem volt azonos Babišsal, ha volt is közöttük egyfajta érdekszövetség.) Ami azonban a legfontosabb különbség: pártjaik, a cseh ANO, a szlovák Smer vagy a szlovén SDS nem váltak állampárttá, és nem alakult ki a három országban az állampárttól való függőségeknek az élet minden területét átható rendszere. Ezért is lehettek szabadak és nagyjából tisztességesek is a választások, és ezért nyerhették meg azokat a hivatalban levő miniszterelnökkel és pártjával szemben olyan politikusok, akik korábban ellenzékben voltak.

Nálunk, Magyarországon gyökeresen más a helyzet. Orbán tizenkét évet töltött folyamatosan hatalmon, és ezt a tizenkét évet arra használta fel, hogy leválthatatlanná tegye magát és rendszerét. Nemcsak a választási rendszert alakította át a maga érdekei szerint, nemcsak a médiában épített ki túlsúlyt, de a gazdasági és kulturális életben is maga alá gyűrt elegendő szereplőt ahhoz, hogy a Fidesz állampárttá váljon, és a társadalom széles körét hatotta át a fideszes illetékeseknek való kiszolgáltatottságok rendszere. Ők adják a munkát, ők adják a megrendelést, ők adják a megjelenési lehetőséget és így tovább.

Találóan beszél erről Gőgös Zoltán, az MSZP egykori elnökhelyettese és országgyűlési képviselője: „… a falvakban fogva vannak az emberek. Olyan függőségi rendszerek épültek ki, amelyekben senki, még az ellenzéki szimpatizánsú emberek sem teszik kockára az egzisztenciájukat. És nemcsak a közmunkásokról beszélek, hanem az önkormányzati dolgozókról, az óvónőkről, a tanárokról, az orvosról, meg az ő szüleikről, gyerekeikről, unokáikról. Mindenkit fog a polgármester, akit meg fog a fideszes parlamenti képviselő. Aki nem áll be a sorba, nem jut fejlesztési forráshoz.

Durvább a jelenlegi függőségi rendszer, mint a Kádár-korszak végén volt.”

Ráadásul mindez nemcsak a falvakra nézve igaz, hanem valamilyen mértékben a városokra, egyetemekre, színházakra stb. is.

Ezért nevezi Gőgös illúziónak, hogy az ellenzéki pártoknak most neki kellene indulniuk a vidéknek. Nem hiszem el a választási vereségnek azt a magyarázatát, hogy az ellenzéki pártok nem ismerik a vidéket. Ismerik, jelen is vannak (képviselőjelöltjeik néhány kivételtől eltekintve ott élnek a választókerületben), csak tehetetlenek a Gőgös által leírt függőségi rendszerrel, a Kovách Imre szociológus által évek óta hangsúlyozott kiszolgáltatottsággal szemben.

Mégis, sok ellenzéki politikus, „elemző” és újságíró ma is úgy beszél az ellenzéki politika jövőjéről, lehetőségeiről, mintha demokráciában élnénk.

Holott nem így van, jól megszervezett önkényuralmi rendszerben élünk. Ezért írtam az ÉS-ben és mondtam Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy a demokrácia híveinek nem a következő választásban kell most és a következő években gondolkodniuk, hanem az Orbán-rendszerrel szembeni szellemi–politikai alternatíva lépésről-lépésre történő felépítésében.

Demokráciában a kormány ellenfele az ellenzék, önkényuralomban a hatalmon levők ellenfele az ellenállási mozgalom, más szóval szabadságmozgalom. Amilyen a lengyel Szolidaritás vagy a csehszlovák Charta 77 volt. A szabadságmozgalomnak persze lehet, és kell is legyen parlamenti szárnya, de annak a szabadságmozgalom részeként kell működnie.

Az effajta önkényuralmakat az általuk szervezett választáson nem lehet „leváltani”, vagyis megdönteni. Akkor buknak, ha valamilyen belső vagy külső megrázkódtatás megrendíti őket, válságba kerülnek. Akkor kényszerülnek tárgyalni az ellenállási mozgalom vezetőivel a békés átmenetről a demokráciába, és állapodnak meg arról, hogy milyen választójogi szabályok alapján, milyen médiakörnyezetben kerüljön sor a választásra. Erre a valamikori helyzetre kell a demokrácia magyarországi híveinek időben felkészülniük.

Karikatúraháború – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás

-

2019-04-08

0

Karikatúraháború – Déli kávé Szele Tamással

Mégpedig Szlovéniával. Mégpedig Magyarország háborúzott, igaz, csak papíron, ami türelmes, de azért alaposan kiállította magáról a magyar diplomácia a szegénységi bizonyítványt – a szlovén sajtó pedig bebizonyította, hogy szabad, mit több, humoránál is van. Humoránál is marad, amit viszont a KESMA médiumairól nem tudunk elmondani.

No, de ehhez a történethez kell egy kávé, duplát kérek, két cukorral. Lássuk csak, hogyan is volt ez a kesernyésen mulatságos eset. Úgy történt, hogy a szlovén Mladina címlapján két hete érdekes karikatúra jelent meg: Orbán Viktor lengette a karját rajta, mint egy Ezeréves Adolf, körülötte a hozzá bújó szlovén politikusokkal. Rajta a felirat: „Evropo damo, Orbána ne damo”. Azaz: „Európát adjuk, Orbánt nem adjuk!” Ez különben a régi isztriai partizánjelszó parafrazálása, mely szerint „Életünket adjuk, de Isztriát nem adjuk”. Mindennek a hátterében magyar zászló lobog.

Hát, van a dologban valami. Ugyanis a magyar kormány rengeteg valódi – tehát nem pusztán sikkasztási célú – befektetést eszközölt Szlovéniában, és nyakló nélkül támogatja a Janez Janša vezette Demokrata Pártot (SDS) és a hozzá közel álló sajtótermékeket. Nyakló nélkül, de nem teljesen törvényesen: ez nem azonos a határon túli magyar szervezetek támogatásával, az legális, de Janša pártja nem nemzetiségi, hanem politikai szervezet, így tulajdonképpen Szlovénia belügyeiben kotorászunk, viszont legalább könyékig. Ezzel együtt sem néz ki túl nagy siker magukat demokratának hazudó szlovén populistáknak, de ez már hadd legyen az ő bajuk.

Nos, erre a címlapra – mely azért nem oktalan, hanem kifejezetten okos gúnyolódás volt! – igencsak felhorgadt Budapest ljubljanai nagykövete, Szilágyiné Bátorfi Edit. Tán a buzgalom vitte rá, tán az, hogy „mentse az arcát” – de olvasói levelet írt a Mladinának, melyben közölte, hogy a karikatúra „minden határt átlépett, felháborító és sajnálatos”.

Ezt talán nem kellett volna: magam előtt látom a jelenetet, ahogy a szerkesztő megvonja a vállát, leül egy sörre a karikaturistával, megbeszélik, amit kell – és a Mladina másnap új címlappal jelent meg, melyen ugyanazok voltak láthatóak, ugyanabban a testhelyzetben, csak éppen nem magyar, hanem szivárványszínű lobogó alatt. És Orbánnak margaréta volt a hajában. Így aztán már nem lehet azt mondani, hogy ez a magyar nemzeti jelkép megsértése (engem is zavar, mikor Orbán és nemzeti lobogónk egy képre kerül, igaz, ami igaz), így már a kép a férfibarátság eszményítéséről szól.

Egy-null Szlovénia javára.

No, mondhatta Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet, ha ők úgy, hát mi is úgy, megpödörte a lokniját, ha már bajsza nincs, és írt egy tiltakozó hivatalos jegyzéket a szlovén külügynek, miszerint lesznek szívesek azonnal megfegyelmezni a Mladinát, mert különben dér és dúr. Hozzátenném, hogy a nemzetközi diplomáciában az ilyen, sajtószabadság korlátozásáról szóló jegyzék ritka, mint a fehér holló, hamarjában csak egy eset jut eszembe: az 1930-as években talán a New York Times közölt egy nem túl hízelgő karikatúrát Hirohito császárról, minek következtében a japán követség követelni kezdte Roosevelt elnöktől, hogy adják ki nekik a rajzolót, hadd büntethessék meg japán törvények szerint. Ez egyértelműen lefejezést jelentett volna. Roosevelt nem szerette a konfliktust ugyan, de szerette a sajtószabadságot és a demokráciát, így tehát azt válaszolta a bonsai-diplomatáknak:

„Az amerikai elnök nagy úr, sokat megtehet, Két dologra nincs befolyása: arra, milyen idő lesz holnap, és arra, mi jelenik meg a sajtóban.”

A japánok és a magyarok között az a különbség, hogy a japánok értettek a szóból és nem erőltették tovább a dolgokat, mi meg – lefogadom nagyobb összegben – még sokáig fogunk hisztériázni ezen az ügyön. Ugyanis a szlovén külügy dicséretes gyorsasággal válaszolt, éspedig azt, miszerint a szlovén állam nem avatkozik be a szerkesztőségi politikába és
tiszteletben tartja a sajtószabadságot.

Kettő-null Szlovéniának.

A Mladina mai vezércikkében Grega Repovz főszerkesztő is elmondja a véleményét:

„Maga a jegyzék is mutatja, hogy kivel van dolga Európának. Egy olyan állam, amely merészeli azt követelni egy másik állam kormányától, hogy lépjen fel újságírók ellen, biztonsági fenyegetést jelent az egész régiónak.”

Három-null Szovénia javára.

De ha mindez nem volna elég, a Mladinában megjelent a karikaturista olyannyira követelt bocsánatkérő levele is. Elnézést kért, de úgy ám, hogy azt se a ljubljanai magyar jkövetség, se a budapesti kormány nem teszi az ablakba. Itt közöljük, változatás nélkül a magyar fordítását (forrás: Index).

„Hálás vagyok a magyar nagykövetnek, és arra kérem, fogadja el őszinte bocsánatkérésemet, amiért a miniszterelnökét a Mladina lapjain szemtelenül és teljesen valószerűtlenül ábrázoltam. Abszolút jogosan háborodott fel rajta.

Az ön által küldött levél után mélyen magamba néztem, és felismertem, hogy hibáztam. Tudom, hogy ami történt, nem lehet semmissé tenni, de hadd hozzak fel néhány érvet védekezésképp, hiszen én is csak a körülmények ártatlan áldozata vagyok. Hadd mutassak rá a történet igazi bűnöseire.

Első helyen áll természetesen az a kommunista oktatási rendszer, ami agymosást végzett rajtam, és megtörte a nemzet- és vallástudatomat. Bűnösök még a lap főnökei és szerkesztői, akiket jobban kéne figyelni és időben megállítani, hiszen tudják, hogy én milyen felelőtlen és naiv vagyok politikai kérdésekben, meg hát mindenről elhiszem, hogy az úgy van, ahogy. És végül, de nem utolsósorban, bűnös a mi elnéző igazságszolgáltatásunk, ami nem bünteti az ennyire kirívó társadalmi szabálytalanságokat.

Hölgyem, én arra kérem önt, ne essen kétségbe miattunk, inkább folytassa segítő munkáját azzal, hogy jó tanácsokkal és jó szándékú kritikával lát el minket, hogy mi magunk is elérhessük azt a példaértékű objektivitást és egyhangúságot, amit önök a magyar médiában már létrehoztak, és hogy újra elhozhassuk azt a rendet, nemzeti erkölcsösséget és keresztényi szeretetet a drótkerítések iránt, ahogyan azt az önök szelíd és jogosan szeretett vezetője, Orbán Viktor parancsolta.”

Hát kérem, ezt sem nekem mondták. Külön szép a keresztényi szeretet a drótkerítések iránt, ez magyar határon (és irodalmon) belülről úgy néz ki, hogy az ország állandó jelzője lett négy év alatt a „drótoktól ölelt”, Radnóti idejében még lángok ölelték, most már más a helyzet.

Eddig négy-nullra vezet Szlovénia.

Csak nem nagyon más…

Ha van egy csepp esze a magyar diplomáciának, zsebrevágja ezt a Monty Python-szintű bocsánatkérést és sürgősen elkezd úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, az is csak halkan, de ismerem őket, és tudom, hogy nincs nekik ennyi eszük.

Folytatni fogják a hőbörgést, követelőzést, ami azért is kellemetlen, mert a sajtószabadság megnyirbálásának követelésével egy sorba állítják magukat a második világháborús Japán Császársággal, valamint a dán sajtó elnémítását követelő és a Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoló vallási fanatikusokkal.

Bálványimádók ők, még abban sem vagyok biztos, hogy ez a botrány Orbán tudtával tört ki, meglehet, hogy csak a nagyköveti túlbuzgalom és a hűség mindenáron való bizonyítása juttatta idáig a dolgokat. Hiszen gyalázat érte az Ikont, ezért a nagy duzzadás.

Ugye, Palivec vendéglőst is bevitték a Pakrácba, mert a legyek leszarták a Ferenc Jóska-képet.

Csak jelezném, hogy helyes volna gyűjtést indítani a ljubljanai követségünk személyzete számára, ha elég pénz összegyűlne, vegyünk nekik egy térképet, amin be van jelölve, hogy Ljubljana nem Prága, és egy naptárat, ami megmutatja, hogy 2019-et írunk, nem 1914-et.

Valamint egy Ki kicsodát, ami világosan megmutatja nekik, hogy Orbán Viktor nem Ferenc József, Isten kedvező kegyelméből Ausztria császára, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia, Ladoméria, Ráma, Szerbia, Kunország és Bulgária apostoli, valamint Illíria, Jeruzsálem stb. királya; Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Stájerország, Karintia, Krajna és Bukovina hercege; Erdély nagyfejedelme; Morvaország őrgrófja, Felső- és Alsó-Szilézia, Modena, Parma, Piacenza, Guastalla, Auschwitz és Zator, Teschen, Friaul, Ragusa és Zára stb. hercege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska hercegesített grófja; Trient és Brixen fejedelme; Felső- és Alsó-Lausitz és Isztria őrgrófja; Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Trieszt, Cattaro és a Vend határvidék ura.

Legfeljebb nagyon szeretne az lenni.

De nem is lesz.

Európai tényező meg főleg nem.

Egyelőre négy-null Szlovénia és a Mladina javára.

Egyelőre.

Lesz ez több.

Miniszterelnökségemet egy vasútért – A szlovén kormányfő bukása

Sikorsky

-

2018-03-20

0

Miniszterelnökségemet egy vasútért – A szlovén kormányfő bukása

Számtalan anekdota forrása, hogy Szlovákiát és Szlovéniát már a függetlenségük óta gyakran összekeverik egymással nemcsak a médiában, hanem a politikában is. Nincs ez most másképp sem: ugyanazon a napon, amikor Robert Fico lemondott Szlovákiában a miniszterelnöki posztjáról, Miro Cerar szintén távozott a kormány éléről. Habár a szlovén kormányfő teljesen más okok miatt kényszerült elhagyni a székét, legalább olyan belpolitikai bizonytalanságot hagyott maga után, mint a szlovák kollégája.

„Egyesek meg akarják állítani Szlovénia fejlődését, pedig az ország sokkal jobb állapotban van, mint amikor négy évvel ezelőtt átvettem a kormányzást”

– többek közt ezekkel a szavakkal búcsúzott Miro Cerar, amikor március 15-én Borut Pahor köztársasági elnök a ljubljanai Elnöki Palotában hivatalosan elfogadta a miniszterelnök lemondását. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődtek a többpárti egyeztetések az előrehozott választásokról: egyelőre csak annyi biztos, hogy valamikor májusban fog erre sor kerülni, vagyis az eredetileg júniusra tervezett parlamenti választások előtt alig egy hónappal. Addig Cerar ügyvivő kormányfőként fogja vezetni Szlovéniát.

2017. december 14-én Brüsszelben készített kép Miro Cerar szlovén miniszterelnökről. Édesapja híres olimpiai tornászbajnok. A francia elnökválasztások alatt sokan vontak párhuzamot közte és a francia elnök, Emmanuel Macron között, hiszen ugyanúgy a „semmiből” jöttek és pár hét alatt építették fel a pártjukat. A kép forrása: MTI/EPA/Stephanie Lecocq.

Természetesen nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a közösségi oldalakon és a médiában megint viccet csináljanak Szlovákia és Szlovénia összetévesztéséből, főleg azért, mert mindkét országban nagyjából egy időben robbant ki egy belpolitikai válság, több tízezer fős tüntetések zajlottak a városokban, illetve miniszterelnökök mondtak le a tisztségükről. Ugyanakkor Cerar – a szlovák társától eltérően – egy sokkal „enyhébb” ügy miatt kényszerült távozni a hatalomból: március 14-én a szlovén Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nevezte egy tavaly szeptemberi népszavazás eredményét.

Elfuserált népszavazás

A referendum Cerar pártjának, a Modern Közép Pártnak(SMC) az egyik legjelentősebb és régóta dédelgetett álmának megvalósításáról szólt, vagyis az olasz határ mellett fekvő Divača város és Koper – Szlovénia legfontosabb kikötővárosa – közötti vasútvonal fejlesztéséről. A stratégiai beruházás még a legalacsonyabb becslések szerint is 1,3 milliárd euróba került, amellyel jelentősen növelték volna Szlovénia logisztikai képességeit és tranzitszerepét, s ebből az Európai Unió tagállamai éppúgy profitáltak volna, mint Kína. Sőt, a második vasúti vágány megépítésében Magyarország is részt vett volna: februárban Budapest felajánlotta, hogy 200 millió euróval járulna hozzá a projekthez, cserébe a magyar vállalatoknak komoly szerepet kellett volna játszaniuk a fejlesztésben.

A Divača Koper közötti vasútvonal. A kép forrása: Wikimedia Commons

Habár a szlovén parlamentben 2017.május 18-án elfogadták a vasútfejlesztési tervet, az ellenzék nem hagyta annyiban a kérdést. A jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) és egy „Adófizetők nem adják fel” nevű civil szervezet kezdeményezte, hogy tartsanak referendumot. Janez Jansa, az SDS vezetője szerint az egész terv túl drága és eleve rosszul kidolgozott volt, amellyel csak a korrupciót növelték volna az országban. Vili Kovačič idős szlovén aktivista pedig több mint 40 000 aláírást gyűjtött össze, és így 2017 szeptember végén népszavazást tartottak Szlovéniában.

Csakhogy rendkívül alacsony volt a részvételi arány – a szavazóképes szlovén lakosság alig 20 százaléka – és kis többséggel ugyan (53 százalékkal), de a projekt támogatói győztek. A népszavazást kezdeményezők azzal magyarázták a vereségüket, hogy ők nem kaptak elegendő állami pénzt, valamint állításaikkal nem nagyon lehetett találkozni sem a médiában, sem a politikában. A kampány alatt kizárólag a kormány érveit mutattak be, ezek reklámozását pedig közel 95,000 eurónyi közpénzből finanszírozták. Kovačič nem hagyta annyiban a dolgot és a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, amely a múlt héten hozott ítéletet. Egy új referendum megtartását rendelték el, de a szakértők és elemzők szerint ez sokkal rosszabbul végződött volna, ezért Cerar a lemondásával lényegében előremenekült.

A sárga ruhában Vili Kovačič, akiből tavaly óta igazi médiaceleb lett Szlovéniában. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Macron bétaverzió

Nem a népszavazás volt Cerar bukásának egyetlen oka. Az elmúlt hónapokban több olyan dolog is történt, amely következtében megrendült a belé vetett bizalom, pedig Szlovéniában 2000 óta egyetlen párt sem került hatalomra olyan nagy támogatottsággal, mint az SMC. A liberális párt alig egy hónappal a 2014-es választások – amelyek szintén előrehozottak voltak Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök asszony távozása miatt – előtt alakult meg. A szlovénok 34,6 százaléka szavazott az SMC-re, és így Cerar-pártja 36 mandátumot szerezett a 90 fős szlovén nemzetgyűlésben. Viszonylag rövid idő alatt sikerült tető alá hozni egy kormánykoalíciót a balközép Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártjával (DeSUS-al) és a Szociáldemokratákkal (DS).

Cerar elsősorban a 2008 óta tartó gazdasági recesszió megállítását tűzte ki célul. Ez kétségkívül sikerült neki: Szlovénia tavaly öt százalékos GDP-növekedést produkált, amellyel Ljubljana az Európai Unió gazdasági élbolyába került. Évek óta most a legalacsonyabb a szlovén munkanélküliségi ráta (6,1 százalék); a költségvetési hiányt 3 százaléka alá szorították; a pénzügyi szektorban már nincsenek akkora kilengések, mint 2008 utáni években, illetve számtalan külföldi beruházást eszközöltek az országban.

Azonban ezek is kevésnek tűntek: az elmúlt években drasztikus mértékben csökkent az SMC népszerűsége, a közvélemény-kutatók csak 2018-ban, még a miniszterelnök lemondása előtt,

5-8 százalékot mértek, ami óriási visszaesés a 2014-es választások idején mért több mint 30 százalékhoz képest.

Ennek egyik oka, hogy az elmúlt hetekben az orvosok és a tanárok tíz százalékos béremelkedésért sztrájkoltak. Február 14-én mintegy 40 000-en vonultak utcára, de múlt hét szerdán is bezártak az iskolák a pedagógusok tüntetése miatt. Ezen felbátorodva a rendőrök, a szociális szektorokban dolgozók és a bürokraták rövid időre felfüggesztették a munkájukat. Viszont Cerar hajthatatlan maradt és a költségvetés felborításától tartva elutasított minden közalkalmazotti béremelést. Az SMC szerint több mint egy milliárd euróba kerülne a szakszervezetek követeléseinek teljesítése, ráadásul eleve a GDP-jük több mint tíz százalékát eleve a közszférára költik.

A tanárok tüntetése Ljubljanában.

Szlovéniában a kormány migrációs politikájával sem nagyon voltak elégedettek. Habár Ljubljana eddig nagyrészt teljesítette az uniós kvótákat – a hivatalos adatok szerint az 567-ből eddig 335 menedékkérőt fogadtak be – és csökkent a belső határellenőrzésekből, kerítésépítésekből és visszatoloncolásokból fakadó feszültség a környező államokkal, a koalíciós tagokat mindig megosztja a kérdés. Miközben az SD teljes mellszélességgel támogatja a menekültek befogadását, addig a DeSUS ezen a téren egyetért a migrációellenes és Orbán-barát SDS-el.

A DeSUS volt az egyik legfőbb kezdeményezője a 2017 elején elfogadott szigorúbb szabályozásnak, ami lehetővé tette, hogy az illegális migránsok belépését Szlovéniába már a határon elutasítsák. Tavaly novemberben pedig kisebb kormányválságot idézett elő az az eset, amikor az SMC a korábban hozott törvényekkel szembemenve meg akarta akadályozni egy szíriai menekült Horvátországba való toloncolását. A kormánypárt megpróbálta visszatartani és a dublini rendszert megkerülni, miközben az SD képviselők a szlovén parlamentben próbálták „elrejteni” az illetőt. Csakhogy Karl Erjavec külügyminiszter és a DeSUS vezetője a kilépéssel fenyegetőzött, ha nem deportálják a menekültet, ezért az SMC inkább visszavonulót fújt.

Ahmad Shamieh szíriai menekült, aki miatt majdnem bukott a Cerar-kormány. Megtanult szlovénul és humanitárius programokban vett részt. A kép forrása: Flickr.

A Pirangate-botrány

Egy határvita szintén közrejátszhatott Cerar bukásában. Horvátország és Szlovénia Jugoszlávia felbomlása (1991) óta nem tud megegyezni a Pirani-öböl egy bizonyos szakaszának hovatartozásáról. Ljubljana számára különösen fontos kérdésről van szó, hiszen csak ezen a tengeri szakaszon juthat ki a nemzetközi vizekre. Zágráb egyfajta politikai nyomásgyakorló eszközként akarta felhasználni a vitát, de végül a szlovénok évekig blokkolták a horvátok uniós csatlakozását.

Habár a két ország 2011-ben a nemzetközi döntőbírósághoz fordult, ebből a horvátok 2015-ben kihátráltak, mivel a helyi sajtó értesülései szerint az egyik szlovén bíró magántalálkozókon vett részt a szlovén külügy egyik hivatalnokával, ami az ilyen ügyek esetében tilosnak számít. Hágában 2017. június 29-én Szlovénia javára döntöttek, és ezentúl a szlovén hajók szabadon, horvát engedélyek kérése nélkül hajózhatnak ki az Adriai-tengerre. Azonban Zágráb a mai napig nem fogadta el a döntést a korábban említett „részlehajlás” miatt. Természetesen ennek gazdasági okai is vannak: a horvát Fiume (Rijeka) és az olasz Trieszt kikötővárosok között már évek óta zajlik a verseny a közép-európai piacokért, s Horvátország ezen a téren nem akart egy újabb riválist.

A horvát-szlovén határvita. A balkáni sajtó egyszerűen Pirangate-nek nevezi az ügyet. A kép forrása: Link.

Egyelőre még kérdéses, hogy vajon a felbomlott kormánykoalíció és egy előrehozott választás milyen új irányba tereli a vitát. Ezen a téren ugyanis lényegében konszenzus van a szlovén kormány és ellenzék között: már az összes parlamenti párt és a tavalyi októberi elnökválasztáson győzelmet arató Pahor szinte követeli az Európai Bizottság beavatkozását az ügyben.

Ugyanúgy gyakran bírálták Cerart, hogy túl „enyhe válaszokat ad” és nem kezeli megfelelően a vitát. Az ő számlájára írták azt is, hogy az elmúlt hetekben ismét kiújult a feszültség a Pirani-öbölben. A horvát halászhajókat rendőri kísérettel védik, amikor ők a Zágráb által el nem ismert szlovén felségterületű vizeken fogják ki a halakat, miközben a szlovén partiőrség felsőbb utasításra semmit sem tesz. Jelzésértékű, hogy Cerar lemondása után Ljubljana egy több száz oldalas levelet küldött az EB-nek, hogy mivel a horvát vezetés továbbra sem hajlandó teljesíteni a hágai döntést, ezért mindenképp gyakoroljon nagyobb nyomást Horvátországra. Ha pedig ez nem történik meg, akkor Szlovénia saját kézbe veszi az ügyet, és ő maga keres támogatókat az EU-ban.

Fordulatra készülj?

A szlovák és a szlovén miniszterelnök egyidejű távozása igencsak érdekes helyzeteket teremtett a környező országokban. Ám miközben az északi szomszédunk esetében nem nagyon várható lényeges változás – legalábbis egy-két területet leszámítva – az eddigi politikai irányvonalban, addig Szlovéniában egy előrehozott választás komoly fordulatot hozhat Ljubljana bel- és külpolitikájában. Különösen Magyarország számára lehet érdekes majd az eredmény: a közvélemény-kutatásokban jelenleg két párt vezet, amelyek közül az egyik (SD) keményen Orbán-ellenes, miközben a másik (SDS) a Fidesz bevándorlási és gazdaságpolitikáját tartja követendő mintának.

Címke: Janez Jansa