Kezdőlap Címkék Jamal Khashoggi

Címke: Jamal Khashoggi

Erdogan: elfogtuk az Iszlám állam fejének nejét

A török államfő az ankarai egyetemen jelentette be, hogy a terrorista vezér özvegye fogságukban van. Bírálta az Egyesült Államokat, mert az nagy média nyilvánosságot adott Abu Bakr al-Bagdadi levadászásának.

Az egyetemen Erdogan elmondta, hogy a törökök fogságukban tartják az önjelölt kalifa nővérét és annak férjét, akiktől sok információt szereztek a kihallgatások során. Arról nem tett említést a török államfő, hogy amíg Abu Bakr al-Bagdadi irányította az Iszlám államot Szíriában és Irakban addig meglehetősen jó viszonyban voltak vele. Erdogan fia árusította ugyanis az Iszlám állam tulajdonában levő olajkutak olaját a világpiacon! A cserébe kapott fegyverek pedig Törökországon keresztül jutottak el az Iszlám állam dzsihád harcosaihoz.

Erdogan elnök ezt sem részletezte, mert kínos zsarolásról van szó. Az orosz hírszerzés valahogy megszerezte azt a beszélgetést, melynek során Jared Kushner, Trump elnök veje engedélyezte Mohamed bin Szalman trónörökösnek egy ellenzéki újságíró levadászását Isztambulban.Jamal Khashoggit csapdába csalták, megfojtották majd feldarabolták Szaúd Arábia isztambuli főkonzulátusán. Minthogy az ellenzéki újságíró a Washington Post publicistája volt és az Egyesült Államokban élt, ezért meggyilkolásához szükség volt az amerikaiak engedélyére is. Trump ezt mindmáig tagadja, de Jared Kushner, aki az elnök közel-keleti főtanácsadója megadta az engedélyt a szaúdi trónörökösnek. Az oroszok eljuttatták a kényes információt a törököknek.

Erdogan elnök megzsarolta Trumpot

Az amerikaiak felfegyverezték a kurd milíciát, mely legyőzte az Iszlám államot Szíriában. Kurd autonómiát hoztak létre, mely ugyancsak zavarta Erdogan elnököt. Aki katonai akcióval akarta megváltoztatni a helyzetet, de ezt nem tehette az USA engedélye nélkül. Erdogan csak úgy tudta rábeszélni Trumpot az amerikai csapatok kivonására és a kurdok elárulására, hogy felhívta a figyelmet a kínos beszélgetésre. Ezt követően Trump megadta az engedélyt. Erdogan pedig Putyinnal együtt rendezte a problémát: jelenleg közös orosz-török őrjáratok cirkálnak az egykori kurd autonómia határán Szíriában.

Habony burnuszban

A trónörökös média tanácsadója vezényelte le az ellenzéki újságíró meggyilkolását.
A 40 éves Szaud al Kahtani Skype-n irányította azt a 15 kommandóst, aki külön Dzsamal Khashoggi megölésére érkezett Isztambulba. A Reuters hírügynökség és az izraeli Haaretz szerint a trónörökös média tanácsadója ezt üvöltötte: hozzátok el nekem a kutya fejét! Elküldték neki Dzsamal Khashoggi levágott ujjait és lehet, hogy a fejét is. A kommandó tagja volt ugyanis egy kórboncnok, aki szétfűrészelte a szerencsétlen újságírót, akit állítólag csak kihallgatni akartak.

Kicsoda Szaud al Kahtani? A jogi egyetemen végzett és pilóta kiképzést is kapott. A légierőnél kapitányi rangot ért el. Szakterülete a média. Az interneten ő szervezi a kampányokat Mohamed bin Szalman trónörökös ellenségei ellen. Olykor ennél is többet tesz a trónörökösért: Libanonban Hariri miniszterelnök sokáig élvezte Szaúd Arábia támogatását, de elveszítette, amikor nem sikerült megállítania a siita Hezbollah előrenyomulását, melyet Szaúd Arábia ősi ellenfele, Irán támogatott. A média tanácsadó egy kémet telepített Libanon miniszterelnökének környezetébe. Majd a trónörökös Szaúd Arábiába hívta hivatalos látogatásra. Libanon miniszterelnöke meg is érkezett, de küldöttség helyett a média tanácsadó verő emberei vártak rá. Agyba-főbe verték míg alá nem írta: lemond Libanon kormányfői tisztéről! Életét is csak annak köszönhette, hogy Macron francia elnök közbelépett az érdekében.

Dzsamal Khashoggit hazahívta a média tanácsadó. Az ellenzéki újságíró csapdától tartott, és nem ment haza. Elment viszont Isztambulba, ahol már vártak rá a média tanácsadó gyilkosai. Szaúd al Kahtanit a botrány miatt állítólag félreállították, de nincs letartóztatta – közli a Haaretz.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK