Kezdőlap Címkék InterRail

Címke: InterRail

Fedezd fel Európát ingyen!

0

A nacionalizmus és a populizmus elleni harc keretében az Európai Unió vasúti programot hirdetett 18 éves fiatalok számára. 15 ezer fiatal ingyen utazgathat négy országban, egy hónapon át.

Az Európai Unió állja az Interrail számlát, a szállásról, étkezésről és minden egyébről a fiataloknak maguknak kell gondoskodniuk. Júniusban itt lehet jelentkezni. A tagállamok fiataljai előre meghatározott kvóta alapján vehetnek részt a programban.

Az Európai Néppárttól származik a 12 millió eurós program, amelynek az a célja, hogy segítsen az Európai Unióban felerősödött nacionalizmus és populizmus ellen küzdelmet. Az Európai Néppárt azt szeretné, ha a fiatalokban kialakulna valamiféle európai identitás.

A Fidesz is Európai Néppártnak, az Európai Parlament legerősebb frakciójának a tagja. Nemrég Orbán Viktor miniszterelnök a frakció vezetőivel vitatta meg az európai helyzetet Brüsszelben. Több néppárti képviselő javasolta már ugyan, hogy a Fideszt zárják ki a parlamenti frakcióból, de ennek csekély esélye van.

Szabadságharc helyett érdemes partnereket keresni Brüsszelben

0

Az elmúlt héten az Európai Parlament a költségvetési csomag részeként megszavazta, hogy az ingyenes InterRail-bérlet programja jövőre többszörös, összesen 12 millió eurós keretből működhessen. A program egyik mentora és koordinátora, Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő, az alábbiakról tájékoztatta a Független hírügynökséget

Újabb magyar siker Brüsszelben: megtöbbszörözte az Európai Parlament az ingyenes InterRail-bérletprogram jövő évi büdzséjét, így bizonyos, hogy 2018-ban a kezdeti néhány tucat után több ezer magyar fiatal lehet részese az egyedülálló programnak. Kitartó munka eredménye, hogy

az európai fiatalok utazását segítő program – az ellendrukkerek várakozásával ellentétben – nem hogy elsorvad, hanem a most megszavazott tizenkétmillió eurós éves keretből új szintre emelkedik.

Ilyen az, amikor nem kuruckodó plakát-forradalmat vezetünk az európai közösséggel szemben, hanem a magyarok érdekét szem előtt tartva tárgyalunk, partnerséget keresünk és ajánlunk az európai közösség többi tagjának.

Az ingyenes InterRail-bérlet programjának alapgondolata két német fiatal politikai aktivistától származik. Újhelyi István elsőként karolta fel és nyújtotta be Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer javaslatát az Európai Bizottsághoz. A kezdeti nehézség és politikai ellenállás után (köszönhetően többek között annak, hogy a Néppárti frakcióvezető Manfred Weber is az ügy mellé állt) végül sikerült áttörni a bürokratikus falakat és némi módosítással ugyan, de tesztüzemként elindult a program.

Az elmúlt esztendőben több tucat magyar középiskolás jutott hozzá az ingyenes utazáshoz,

a jövőre kibővített keretösszegnek köszönhetően számuk is bizonyosan megtöbbszöröződik.

Az ingyenes vonatbérlet programja a példa arra, hogy a hazafias érdekképviselet és az értékvezérelt európaiság nem hogy ellentétes, hanem kiegészítői egymásnak. Ez nem pusztán „ingyen-vonatozásról” szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. Most, amikor az Európai Unió létét és értelmét számos populista erő kérdőjelezi meg, ez egy hosszú távon érvényes és eredményes válasz lehet az európai közösségeket szétverni szándékozóknak.

Radikális változások, vonzó programok kellenek, hogy a fiatal európaiak a demokrácia támogatói és ne a közös értékeinket szétverő illiberálisok tapsgépei legyenek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK