Mire elég hét perc? Mit lehet ennyi idő alatt elmondani? Attól függ, hogy mi a téma, és mi a mondanivaló.
Hét percet kapott Orbán Viktor, hogy az Európai Parlamentben kifejtse véleményét a Sargentini-jelentésben leírtakról. Ha az embernek vannak érvei, és ezeket el szeretné mondani, hét perc semmi idő. Ha nincsenek, maga az örökkévalóság.
Ha én lennék Orbán Viktor beszédírója, a következő szöveget javasolnám elmondani.
Elegem van magamból, és mindabból, amit Európával és Magyarországgal tettem. Elegem van mindenből. A legszívesebben visszacsinálnám az egészet, visszaszuszakolnám a szellememet a palackba, és lennék újból az, aki valaha voltam. Pontosabban az, akinek egykor mutattam magam.
Romlott és korrupt országot építettem Magyarországon, és most már, ha akarnám, akkor sem tudnám visszacsinálni. Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt. Valójában csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.
Pedig, én nem ezt akartam. Jó akartam lenni, adni, akinek lehet. Megsimogatni a fejeket, hátakat veregetni, vállakat lapogatni. Azt szerettem volna, hogy szeressenek. Jobb országot akartam a magyaroknak, szebb jövőt.
Egyre többen tudjátok, hogy milyen vagyok. Én is tudom, és ezért félek magamtól: fogalmam sincs, mire lehetek még képes. Már nélkülem, akár az akaratom ellenére is működik a rendszer, önjáróvá vált a nemzeti együttműködés. Leépítettem a jogrendet, az ellenzék gyenge és megosztott, szóra sem érdemes. Ez is nekem köszönhető.
Pedig én nem ezt akartam, ismertek engem. Harcolni szerettem világéletemben, igazi küzdők ellen izmozni. Most meg, amikor mindezt már visszacsinálnám, nem tudom. Már nem vagyok ura annak, amit létrehoztam, nem tudok parancsolni a magam kreálta teremtménynek.
Ne mondjátok, hogy megőrültem. Néha tényleg úgy tűnik, de ez csak a látszat. Jól vagyok. Fel tudom fogni, hogy mit tettem, tudom, hogy én vagyok a felelős, szorongok is ezért épp eleget.
A rendszer mára olyan lett, hogy törvényes úton nem vagyok leváltható. De ez már nem én vagyok emberek, nem az, akit láttok. Amikor a tükörbe nézek, megijedek. Tudom, a sajátjaim fognak innen eltakarítani, amikor majd elérkezettnek látják az időt. Nem lesz jó az senkinek, sem nekem, sem Magyarországnak. Mert akik majd utánam jönnek, még nálam is könyörtelenebbek lesznek.
Én nem vagyok könyörtelen barátaim, sem diktátor. Csak egy szerencsétlen, megtört labdarúgó vagyok, akinek nem sikerült valóra váltania álmait. Nem lehettem valódi focista, csak miniszterelnök.
Takarítsatok el engem, barátaim, szabaduljatok meg a gonosztól!
