Kezdőlap Címkék Hatalom

Címke: hatalom

Tisztelt Miniszterelnök úr! II. rész

Kilenc éve kezében volt a korlátlan lehetőség. Bármit megtehetett. A maguk képére formálhatták az alkotmányt és a jogszabályokat, megteremtve annak feltételeit, hogy az ország javaihoz csak azok férhessenek hozzá, akiket Ön arra méltónak talál.

Így lett az Ön Mészárosa nem csak a gázszerelés kimagasló tudású mestere, hanem minden anyagi hasznot hozó tulajdonnak birtokosa is. És mészárosok vannak még néhányan. Mindannyian igazán tisztes, a keresztény szabadságban hívő emberek. Lehet, vasárnap nem mindig misére járnak – csak mert sok a dolog. Ám azt azért nem ártott volna a keresztény szabadság piedesztáljára emelésük előtt megtudni, hogy ismerik-e a tízparancsolatot. Vagy legalább néhányat a tízből. Mind a tízet biztosan nem ismeri egyikük sem. Pedig az kőbe van vésve, át nem írható és ilyenek vannak benne: ne törj házasságot; meg olyan is, hogy ne lopj. Ez utóbbit egyikük sem ismeri, vagy ha mégis, akkor a Hofi-féle változatot „ne lopj, majd mi ellopjuk”.

El tudja képzelni, milyen amoralizáló hatása van annak, ha a teljesítményt nem     objektív mércével mérve jutalmazzák, hanem az Ön kormányához mért lojalitáshoz? Ez amolyan Rákosi-, ha egy kissé finomabb akarok lenni, Kádár-vircsaft.

Emlékszik arra az inkriminált mondatára, amit a tokaji szőlőbirtokok elnyerése kapcsán mondott?

„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”

Ezt nevezhetjük az ősbűnnek. Tudom, finoman szólva sincsen különösebben oda Gyurcsányért, de most mégiscsak idecitálom. Már csak azért is, mert főbűne neki is van. Hazudott reggel, éjjel, meg este – szokták idézni bűnbánatát. Most nem akarom ezt boncolgatni, de neki legalább van „őszödi beszéde” – nem tudom Ön olvasta-e -, viszont az öné azóta is várat magára.

Az Ön politikai fejlődéstörténete az ősbűne óta csak annyiban módosult, hogy a cél ma már nyíltan szentesíti az eszközt, nincsen arról szó, hogy a látszat kedvéért „ne mi kapjuk a legtöbbet” mára csak egy a szempont: „mindent mi kapjunk”!

„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Minden újraválasztásánál azt mondtam: most aztán mindent elért, jöhet a megtisztulás és a közös béke meghozhatja a jólétet is. Hát nem jött. Sem a béke, sem a jólét.

Pedig tulajdonképpen sok figyelmeztető jelet kaphatott az irányváltás elmaradása miatt. A keresztény konzervatív értelmiség szépen lassan lemorzsolódott holdudvarából, csak azok maradtak, akik feláldozták értelmiségi mivoltukat a dagadó pénztárcáért, no és azok a másod-, harmadrangú talpnyalók, akikre sok szót nem érdemes vesztegetni.

Ne feledkezzen meg az unió jóindulatú pofonjairól sem. Most bánhatja igazán, hogy egy Juncker nevű öregember hóbortjának vette azt a taslit, amit Európa szeme láttára kapott, pedig az figyelmeztetés volt a javából: „ezen most kényszeredetten mosolyogsz fiam, de ne adja neked az úristen, hogy egyszer ne tudj arra hivatkozni: a magyarok nagy fölénnyel, demokratikusan megválasztott vezetője vagy!”

Eddig Önnel volt a jóisten! Sőt, a tenyerén hordozta.

De ez már múlt idő. Nem jöttek be számításai. Az összeurópai szintű politikusi ambíciói nem hogy kiemelték volna a kis ország szemétdombján kaparászó kiskakas pozíciójából, hanem lassan tényleg abba a megítélésű kategóriába sorolják, amibe a kisegeret az oroszlán hátán. Ismeri azt a viccet, hogy az elefánt hátára veszi a kisegeret és battyognak át egy hídon? Szóval battyognak, battyognak, az elefánt súlya alatt minden lépésnél rezdül a híd, mire a kisegér megszólal. –  Csak finoman, mert kettőnket nem biztos, hogy elbír ez a tákolmány.

Csakhogy, a tákolmányról kiderült akár három elefántot is elbírna, de a kisegeret már senki nem akarja átvinni a túlsó partra.

Nem értem, miből gondolta, hogy a jól kiválasztott migránsozás, pláne a hozzá párosuló sorosozás után Európa hasra fog esni a keresztény védőbástya szerepének eljátszásától, vagy éppen a kimenekített keresztény menekültek elködösítik szemüket és nem veszik észre, hogy ez ugyanolyan pozőrség önnél, mint korábban a liberalizmus hazai bástyáján Dugovics Titusz szerepe. Utólag belegondolva nagyon is illik önhöz a szerep, mert ugye kiderült, Dugovics Titusz sosem létezett, ahogy ön sem volt soha védőbástyája semmilyen elvnek, ideológiának. Az Ön istenét hatalomnak hívják, minden más csak eszköz a kezében.

Vezérfonala egy olyan ember útmutatása, aki nem sokkal a halála előtt a következőt mondta magáról:

„Meg akartam változtatni a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.”

Elismerem én, hogy az erkölcs és politika nincsen mindig szimbiózisban egymással. Minden egyén politikáról kialakított képét saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.

A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogyan lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalomtechnikai sikerek oltárán. E mellett fontos még az a kérdés, hogy az erkölcsösség miként mutatkozik meg a politikai döntésekben és a hatalommal való bánásmódban.

Ön jól tudja politikát csinálni erkölcs nélkül csak diktatórikusan lehet. Ha ráadásul még meg is akarja magyarázni, sőt erkölcsi magaslatra is szeretné emelni cselekedeteit, ehhez csak tirannusi koszorúval a fején képes valaki. Bár hosszabb távon még így sem lehetséges.

Miniszterelnök úr!  Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.

Ha tetszik, ha nem, az emberek sokféleképpen gondolkodnak és cselekednek bizonyos szituációkban, ez pedig megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Ön a legnagyobb hibát akkor követi el, amikor politikai, erkölcsi, morális meggyőződéseit – ha van ilyen Önnek (sokan kétségbe vonják) – általános igazságnak képzeli és szeretné azt mindenkire rákényszeríteni.  Általános igazság egyszerűen nem létezik. Ezért csak ellenségként képes tekinteni azokra, akik nem érzik magukénak gondolatait.

Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra épülnek a társadalom életét szabályzó törvények is.

A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek.

Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással. Ön legnagyobb bűne, hogy törvényei a megágyaztak az intézményesített korrupciónak, csalásnak, lopásnak.

Magasztos szólamok mellett az ország erkölcsi szintjét olyan alacsonyra süllyesztette, hogy  látszólag érzéketlenné vált mindenféle frusztrációra. Látszólag. Jobb lett volna tudnia, hogy attól, mert kényszerből – ez lehet anyagi érdek vagy egyszerűen a retorziótól való félelem – elhallgattatja ezt a képességet, megszüntetni nem tudja: az ítélet megszületik csak egy adott pillanatban hirdetik ki.

A Borkai-ügy komoly dilemmát okozhatott Önnek. El kellett dönteni, hogy ebben a politikailag kényes időpontban és kérdésben

az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt.

Ha azonnal eltávolítja a botrányba keveredett polgármestert, nemcsak az ellenzéki jelölt győzelmének ágyazott volna meg – igaz, csak időlegesen –, hanem az időközi választás megtartásáig olyan mennyiségű csontváz hullott volna ki az iratszekrényekből, ami után lehetetlen lett volna bármilyen nyerésre esélyes jelöltet találni.

Így látszatmegoldásként Borkai selyemzsinórral a nyakán „önként” kilépett a Fideszből, de csak azután, hogy megvették a négy jobbikos képviselő-jelöltet, biztosítva ezzel a választási győzelmet, és teljes fideszes mozgósítás mellett be is jött a számítása, ha csak néhány szavazattal is, de megnyerték a választást.

Bárki támadhatja a Borkait, szabad préda, viszont nem kell beengedni a polgármesteri hivatal iratszekrényébe a csontvázvadászokat.

Ügyes, és hatalomtechnikai szempontból hibátlan gondolatmenet lehetne, ha… Ha el tudták volna bárkivel hitetni, hogy Borkai, a bűnét belátó és megvilágosodó halandó, nem akarva rossz hírbe hozni az amúgy makulátlan közösségét, krokodilkönnyek között elhagyja szeretett pártját.

Az Ön által választott megoldás etikai szempontból maga a teljes csőd. Nem a botrány okozta feltálalt magas labdát tartom a fontosnak – a látható ellenzéke még ezt a magas labdát is majdnem elhibázta -, hanem elsősorban saját táborára gondolok. Azokra, akik tisztességes és ne adj, isten még őszinte hitből és meggyőződésből tartoznak szavazótáborukba – akik nincsenek kevesen -, azokra, akiknek az erkölcs nem eszköz, hanem hétköznapjaik útmutatója, azok Ön szerint mit szólnak a „botrány” ilyetén megoldásához?

Szokás szerint látszatmegoldáshoz folyamodott. Olyan ez, mint ha úgy válik el tőlem a feleségem, hogy kimondják a válást, van róla papírja, visszaveszi leánykori nevét, de egy lakásban lakunk, minden este együtt fekszünk, egymással szeretkezünk, egymás mellett ébredünk, közös a pénztárcánk és közös az örömünk-bánatunk is.

Viszont a papírra nem kell ráírni, hogy házas, hivatalos státusza: független.

Ezzel a megoldással Ön már nem hányhat semmit Borkai szemére. Ezzel a lépéssel önmagát sározta be, Borkai megítélésén ez nem változtatott. Hagyta, hogy a keresztény szabadság felkent apostolai, a KDNP-s színekben versenyzők, de még az egyházi vezetők is semmitmondó, mellékes megjegyzésekkel menjenek el a történtek mellett. A legnagyobb irgum-burgum szerint ez „már nem fér bele”. Pedig ha jól láttam bőven belefért…

Valójában a szexparti csak elfedi az igazi botrányt, azt a 18 milliárd forintos síbolást, amit az Ön jóváhagyása mellett Borkai és bűntársai elkövettek ellenünk. Az Ön mindent látó szeme pontosan tudott minden visszaélésről, és nem állítom, hogy engedélyezte, netán jóvá is hagyta, azt meg pláne nem, hogy anyagilag is érdekelt volt benne, de hallgatólagosan tudomásul vette, hogy az állami vagyon jelentős része elveszítette „közpénz jellegét”.

A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy pártszövetség, ameddig a választók bizalmát élvezi. Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is. Ezen a ponton a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat.

Azzal, hogy a hatalom megtartása előfeltétele a döntéshozatal lehetőségének megtartásához az erkölcs alárendelt szerepbe kerül a politika világán belül.

A hatalomtechnikai racionalitás képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.

Egy tisztességes ember – még ha miniszterelnök is – előbb elhatárolódik Borkaitól, megfosztja közösségéhez tartozó összes korábbi tisztségétől, támogatásától, majd elkönyveli a politikai vereséget a tisztesség oltárán, és közösségén belül erényt kovácsol a vereségből.

Ha ezt tette volna, Ön nem csak tisztességesnek látszik, hanem valóban tisztességes polgárként járt volna el.

Így marad az az egyetlen, de, megsúgom, hosszú távon semmit nem érő szócska: ügyes.

Mit is írtam korábban a hosszú távról? „Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.”

Egy ideje sajátjaival is leszámol. Számuk egyre csak nő. Finkelstein halálával egyértelműen leszálló ágba került. Mára már ott tart tévedhetetlenségének kényszerképzetében, hogy az Ön nagy mágusa is hiába beszél, nem hallgat rá. Pedig a piros popsifoltokon kívül valamit ért is ahhoz, amit csinál. Hazardőr, és jó kollégákkal veszi körül magát.

Az a fránya unió is nagyon unja Önt. Ha tényleg harminc százalékkal kevesebb pénz jut hazánknak az unió közös pénzéből, ha nem lesz egyszerű a túlárazott másfél méter magasságú kilátók építése, akkor miből fogja a sarzsit fizetni vazallusainak? Ha pedig ők nem kapnak, akkor az alattuk levő szint is rögvest elégedetlenné válik és nem lesz annyi folt, amivel eltakarhatná zsákján az egyre szaporodó lyukakat.

Belülről fogják szétfeszíteni a gondok, s ha ez eléri a szakítószilárdság határát, hát nem sok jövőt jósolok Önnek.

Levelem első részében a szocik kilátástalanságát legfőként abban láttam, hogy elfordult tőlük az ifjúság. Meg tudná nekem mondani az idén hányan léptek be a Fidelitasba? És a Momentumba?

A lázadás mindig azzal kezdődik, hogy a türelem elfogy, a lázadó szembeszegül a számára elviselhetetlenné vált akaratnak. És, hogy mikor fogy el, azt még Ön sem tudhatja.

Szerintem, ne várja meg mindezt.

A levél első részét itt olvashatják.

A társalapító szerint fel kellene darabolni a céget

Chris Hughes, a Facebook társalapítója és Mark Zuckerberg (volt) barátja szerint a Facebook ma már olyan nagy és akkora, kezelhetetlen hatalma van, hogy az a demokráciát veszélyezteti.

A The New York Timesban közölt véleménycikkében Chris Hughes azt írja, Zuckerberg ma is olyan jó ember, mint a Harvardon volt, csak hát a Facebook túl nagyra nőtt, akkora hatalma van, hogy azt egyetlen ember nem tudja észszerűen kezelni. Ráadásul ekkora hatalom koncentrálása egyetlen ember kezében ellentmond az amerikai demokrácia elveinek. A Facebook irányító testületében Zuckerbergnek 60 százalék szavazata van, vagyis szilárd többsége, lényegében mindenről ő dönt, a testületnek igazából csak tanácsadó funkciója van. Miközben emberek milliárdjainak az életét befolyásolják.

Chris Hughes már haragszik Zuckerbergre, mert a közösségi oldalt működtető cég és a bevételek növelését a felhasználók adatbiztonságánál is fontosabbnak tartotta. Azt is aggasztónak nevezte, hogy Zuckerberg milyen emberekkel vette körül magát.

A volt társalapító hangsúlyozza, hogy a Facebook – és rajta keresztül Zuckerberg – döntő befolyással van az internet felhasználóira, gondolkodásmódjukra, politikai nézeteikre, a választások kimenetelére. Végső soron Zuckerberg dönthet arról, hogy ki mit láthat az üzenőfalon, kiktől kaphat üzenetet, és kikkel tarthat kapcsolatot.

A Facebook ugyanis egyeduralkodó a közösségi média piacon.

2,3 milliárd havonta aktív felhasználója van, a céghez tartozó WatsAppnak 1,6 milliárd, a Messengernek 1,3 milliárd és az Instagramnak 1 milliárd. A Facebook cégcsoport mellett egyedül a YouTube-nak van hasonló nagyságrendű, 1,9 milliárd havonta aktív felhasználója. Az amerikai felnőttek mintegy 70 százaléka használja a közösségi médiát, nagy többségük a Facebookot. Ha valaki el akarja hagyni a Facebookot, nem talál megfelelő alternatívát.

Forrás: NYT

Szerinte az amerikai hatóságok komoly hibát követtek el, amikor 2012-ben engedélyezték, hogy a Facebook felvásárolja a WatsAppot és az Instagramot, amelyek akkor a Facebook sarkában voltak, mert kifejezetten az okostelefonokra fejlesztették őket, miközben a Facebook akkor még ott gyengén szerepelt. Zuckerberg éppen ezért döntött a felvásárlásukról. A Facebook vetélytársainak viszont egyszerűen nincs elég pénzük, hogy megvegyék vagy utolérjék Zuckerberg cégét.

A piac tehát túlságosan koncentrált, Chris Hughes szerint ezért az amerikai államnak lépnie kell és hatósági trösztellenes intézkedéssel fel kell darabolnia a Facebook céget. Egy piaci versenyt újra lehetővé tevő helyzet nagyon hasznos lenne mindenki számára. Ezért azt javasolja, hogy az állam a kongresszus engedélyével hozzon létre egy új intézményt a tech cégek piacának szabályozására, a felhasználók adatainak a védelmére. Ha a közszolgák mindezt nem szabályozzák, a monopólium majd megteszi saját érdekei szerint.

Chris Hughes 15 éve Mark Zuckerberg barátjaként a Harvardon a Facebook társalapítója volt, de 10 éve már nem dolgozik a cégben.

Hogyan gondolkodik Putyin és Orbán? A hatalmi és az áldozati típusú gondolkodás különbségéről

Az erős és okos emberek, akik hosszú távon akarják stabilizálni és – ezért – folyamatosan növelni a hatalmukat, a gyengék és követők számára átláthatatlanul gondolkodnak. Olyannyira átláthatatlanul, hogy ha ez utóbbiak még meg is értenék a gondolkodásukat, akkor se tudnák reprodukálni azt, mert ehhez maguknak is okossá és erőssé kellene válniuk.

A jó vezető tehát sosem gyenge. A jó és a gonosz vezető (de egyformán vezetők!) közötti különbség nem abban áll, hogy az előbbi gyenge és/vagy buta, az utóbbi meg erős és okos, hanem abban, hogy az előbbi a rábízottak összességének érdekét szolgálja optimális dinamikával (röviden, erkölcsös), az utóbbi pedig mindenekelőtt a sajátját, majd a szűk köréét, a többiekét meg ezeknek veti alá (erkölcstelen).

A (jó vagy gonosz) vezetők gondolkodása mindig stratégiai, az áldozatoké a túlélésé vagy legfeljebb taktikai

(Itt a vezetőt értelemszerűen nem a beosztás/hivatal, hanem ezt megelőzően a képesség/teljesítmény definiálja.) A stratégiai gondolkodás a jövőre irányul és a több forgatókönyvet párhuzamosan futtatva igazítja a jelent a jövőhöz a múlt és a múltból rendelkezésre álló erőforrások ismeretében. Ezért van, hogy ha meg akarjuk ismerni a vezetők gondolkodását, azt minimum tudni kell, hogy a stratégiáik megelőzik a követők által (késve) felfogható jelenségeket. A követők ezért követők: mert már csak késve tudnak reagálni. (Ezért – a saját inkompetenciájukat halványan érezve – előbb-utóbb egy vezető tényleges követőivé szegődnek.)

A jelent csak a jövőből lehet megérteni (jellemzően csak annak, aki eltervezte a jövőt), nem önmagából vagy a múltból. Ha külső szemlélőként legalább megközelítően tudni akarom, ma mi történik a politikában (pl. az EU-ban vagy Magyarországon), azt kell felmérnem, milyen lehetséges jövőt szolgál ez a tervező-vezetők (Putyin, Orbán stb.) fejében. Vannak véletlen események vagy olyanok, amelyek meglepik magát a forgatókönyvek íróit is, de ettől függetlenül a megértés és az irreleváns események kiszűrése alapvetően stratégiai – még egyszer: célszerű, azaz a jelent a múltból rendelkezésre álló erőforrások alapján a jövőhöz igazító – gondolkodást kíván. Ezért végtelenül reménytelen a magyar ellenzék helyzete, akik sem ezt nem tudják eléggé az ellenfelükkel (Orbánnal) kapcsolatban, ezért nem tudnak rá felkészülni sem (habár ez egy cseppet javult végre az utóbbi évben), se – pláne – nem tudnak hasonló, versenyképes stratégiát felmutatni a saját munkájukban (amiben viszont semmit nem javultak). Alkalmazott stratégia híján túlélnek és/vagy taktikáznak.

Az persze lehet, hogy aki ma erős (esetünkben erkölcstelen) vezető, az fokozatosan tarthatatlan stratégiába manőverezi magát

Vagy nem tud időben stratégiát váltani (ennek egy apró jele legutóbb Orbán meglehetősen fontos veresége az EPP-ben): a jövőről alkotott elképzelését végül legyűri a múltból rendelkezésre álló erőforrások inkonzisztenciája, ezért nem tudja egy idő után vezérelni a jelent. Különösen élesen mutatkozik meg ez autokratikus vezetők esetében, akik nem egy intézményi rendből származtatják a hatalmukat, amely kijelölné egy stratégia korlátait, hanem a folyamatos személyes agresszióból, amely a stratégiát jószerivel parttalanná, a jelentőségét a hatalom szempontjából viszont életbevágóvá teszi.

Az ilyen vezető hanyatlásának első jele, ha már nem tudja növelni a hatalmát, az megreked, a vezető egyre többet rögtönöz és /vagy téved, és eközben nincs hatalmi konverziós vagy exit stratégiája sem. (A „Kun Béla elrepül” típusú „stratégia” nem hatalmi konverziós vagy exit jellegű, hanem a hatalom elvesztésének és a stratégiák kudarcának beismerése. Orbán konverziós stratégiáján, ami az ország EU-ból való kiléptetése – miután az EU átalakítását már majdnem biztosan nem tudja elérni – még dolgoznia kell és nagyon kockázatos a saját jövőjére nézve.) Ezzel együtt akárki emelkedik ki az erkölcstelen vezető helyett és válik a következő vezetővé, a stratégiai algoritmust ő is alkalmazni fogja. Kis szerencsével erkölcsösen fogja tenni. (Javítok: hazánkban nagy szerencse kell ehhez.)

Gruevszki nagyon is beleillik az orbáni kultúrába

0

Egy sor országban korruptak a hatalom gazdái, így azzal kell számolniuk, hogy a börtönben kötnek ki, ha leáldozik csillaguk. Ezért tárja szélesre a kapukat Orbán Gruevszki előtt, noha egyébként nem nagy barátja a menekülteknek.

A Deutsche Welle kommentárja felfoghatatlannak nevezi, hogy Magyarország börtönnel fenyegeti mindazokat, akik segítenek a menekülteknek, ám ez nem vonatkozik Orbán Viktorra, aki becsempésztette barátját, utóbbi különben papírok nélkül érkezett, ráadásul büntetett előéletű és odahaza körözik.

Egy bűnbanda, egy klán feje. És ezek után a magyar kormányfő tárt karokkal fogadja, miközben azt hangoztatja, hogy a menekültek nem illenek bele a magyar kultúrába. Ellenben Gruevszki nagyon is belepasszol az orbáni kultúrába. Mindketten autokraták, akik pár éven belül nagy károkat okoztak a demokratikus szerkezeteknek, az alapvető polgárjogoknak és a sajtószabadságnak. Barátaik, családtagjaik meggazdagodtak – az ő jóvoltukból. És egyformán uszítanak a migránsok ellen, durva összeesküvéselméleteket terjesztenek.

A macedón politikus bűnlistája hosszú, ez azonban természetesen egy cseppet sem zavarja Orbánt. Gruevszkit magyar diplomata autókon vitték át több határon is. A jobboldali populistákat láthatólag nem kötelezik a saját maguk által hozott törvények. De hát a macedón politikus befolyásos bűnöző, korrupt autokrata, aki meglopta a saját népét. Ő találta ki Sorosról Orbán kedvenc összeesküvés elméletét, és induljunk ki abból, hogy ezt a javára írják a menedékkérelem elbírálásánál. Ez nem vicc, gondoljunk csak arra, mit mondott a Fidesz szóvivőjeként Csepreghy Nándor.

Az egész ügy felvet egy alapvető gondot a kelet-európai államok kapcsán. Egy sor országban ugyanis korruptak a hatalom gazdái, így azzal kell számolniuk, hogy a börtönben kötnek ki, ha leáldozik csillaguk. Ezért mindenre készek, csak, hogy kormányon maradhassanak, de közben egy pillanatig sem izgatja őket a demokrácia és jogállam. Ezért tárja szélesre a kapukat Orbán Gruevszki előtt, noha egyébként nem nagy barátja a menekülteknek.

Deutsche Welle/Szelestey Lajos

A demokráciából a bunkóság uralmába

2

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az alkotmányos rendszerek nem az ember gátlástalan önkifejezésének szavatolására jöttek létre, hanem éppen az ember önkifejezésének kordában tartására. Az uralmon lévők korlátozása azért kirívóan fontos az alkotmányosság szempontjából, mert az ő önkifejezésük (ideértve a zsarnoki hajlamaikat) a legveszélyesebb a politikai közösségre nézve, de valójában az alkotmányos-republikánus rendszerek a mindenkiben lappangó (a többségben türelmetlenül lappangó) bunkóság (filozofikusabb nevén: a szenvedélyek) kordában tartására szolgálnak.

A demokrácia mint a többség (bunkóságának) korlátozatlan uralma ezért a lehető legnagyobb veszélyt jelenti a közjóra. A gátlástalan demokrácia és a közjó olyan házastársak, akik a nászéjszakán kipróbálták egymást, mert valakik úgy gondolták (és visszatérően úgy gondolják), így lesz jó, de utána már csak a marakodás marad. Az emberek szervezetlen számossága (a nép) alkalmatlan a közös produktív cselekvésre, a szervezett számossága (a tömeg) pedig az urai önös hajlamait hivatott kiszolgálni, és ezért nem lehet produktív. A konzervatív ember nagyon helyesen igyekszik a közösségi élet mindkét aspektusát semlegesíteni, ha nem tudja a politikában, akkor legalább a magánéletében.

A liberális demokrácia mai válságának egyik oka a nyilvánosság “szerkesztetlenné” válása

Úgy vélem, az egyedül „közjóképes” demokrácia – a liberális demokrácia – mai válságának a jövedelmi elégedetlenség mellett a másik oka a nyilvánosság “szerkesztetlenné” válása, azaz a primitív, tömegtudás (azaz a bunkóság) szabad cirkulálása, amit a nacionalista trollpolitikák kihasználnak, manipulálnak ill. Magyarországon totalizálnak. A demokrácia mai válságának egyik oka tehát a tömeg szellemi aktivizálódása, újabb kiszabadulása az ellenőrző intézményrendszerből (amely kiszabadulás a kereszténység levetkezésével kezdődött, a balos materializmussal és a vágykiélés progresszivista átmoralizálásával folytatódott és ma legpregnánsabban éppen a „nemzeti”-biologizáló lényegű protonáci formáját élvezhetjük), ennek következtében a mai politikai állapot pedig nem más, mint a tömegember színvonalának sokadik uralmi ciklusa. És nem az utolsó. A tömeg nem javítható ebből a szempontból sem, változó körülmények között mindig újratermelődik. Egy ettől különböző, de megoldatlan probléma a tartósan jó kormányzás mikéntje.

Ám a demokrácia hagyomány, intézmények, tudás és ezért bizonyos elitizmus nélkül, az ostobaság és a gátlástalanság elszabadulásával utoljára éppen azok ellen fordul a legélesebben, akiknek az indulatai mozgatják. Egy Bayer, egy Szentesi Zöldi, egy Kövér, vagy a kifinomultabb cinikusok, mint Gulyás miniszter, Rétvári államtitkár stb. ugyanúgy ennek – az x-edszerre megélt – jelenségnek, a proaktív tömeg bunkóságának a követei és egyszersmind vámszedői, mint az analogikus alakjaik voltak a XX. század totalitárius rendszereiben, de a jelenség legalább a hanyatló ókori Athéntól és a római köztársaságtól datálódik. A politika lényegi kliséi valójában ciklikusan ismétlődnek, minden”haladás”, meliorizmus, felvilágosodás lepattan róla, mert tömeg mindig lesz, csak a pozíciója és gerjedelmei tárgya változik: ma ez utóbbi éppen az identitás, ami persze nem más, mint az önfelfogás értelmen inneni tartománya és (a történelem folyamán) x-edik tárgya. Ráadásul, jellemző módon, ezt az indentitást is előre elkészítik a fogyasztói számára az ügyes hatalomtechnikusok. Tough luck, magyars.

Béndek Péter

Akkor hát, mostantól itt élünk

Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.

Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.

Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.

Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.

noÁr: Tanulni akarunk!

A tudás hatalom, ezért akarom, Hogy lelkem és szívem szállhasson szabadon, Elménk kulcsa a jövő kapuját nyithatja, Ezért a tudást nekünk senki meg ne.

Az elmúlt tizenhat év

Volt rá tizenhat évük. Nyolc év ellenzékben, nyolc év kormányon. Most meg azt mondják, hogy Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely együtt bontanák le a határzárat. Ez írták rá a legújabb plakátokra, ez olvasható majd a postaládákba bedobott szórólapjaikon, és a fizetett géphang is ezt búgja a telefonokba.

Ez a választási program. Hogy az ellenzék lebontaná a határzárat. Ezt üzenik kormányprogramként Magyarországnak, ezt kínálják a következő évekre, évtizedekre a magyaroknak.

Sehol egy szó egészségügyről, oktatásról, jogállamról. Talán már nem is tudják, hogy volt idő, amikor ezek a fogalmak jelentettek valamit.

A nevünkben összevesztek a fél világgal. Lebontották a jogállamot, padlóra küldték az oktatást, leharcolt csatatérré változtatták a kórházakat. Egymásnak ugrasztották a magyarokat, határainkon innen és túl.

Bizisten nem kötözködés, csupán miheztartás végett és tényleg csak zárójelben: tölthették volna hasznosabban ezt a tizenhat évet.

Használhatták volna másra is, mint ellenzékben rombolásra, kormányra kerülve korrupcióra.

Gondolkodásra, teszem azt.

Hogy mi legyen az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal. Elszegényedéssel, meggazdagodással, korrupcióval.

Magyarországgal.

Építkezni kellett volna. Programokon agyalni, szakértőket megkérdezni, a legjobb koponyákkal konzultálni.

Erre kellett volna használni az elmúlt tizenhat évet. Nyolcat ellenzékben, nyolcat kormányon.

2010-ben „az elmúlt nyolc évvel” kampányoltak, 2014-ben azzal, hogy „folytatják”. Most meg azt üzenik, hogy azok öten, akiket a plakáton látunk, lebontják a határzárat..

Ezt kínálják Magyarországnak. Hogy mi lesz, arról egy szó sincs. Az a programjuk, hogy ők legyenek.

A Stop Sorossal a kormánykritikus civileket akarják elhallgattatni

0

A Kormány kedden este benyújtotta a parlamentnek a Stop Soros törvénycsomagot. Az Eötvös Károly Intézet gyorselemzése  szerint a valódi szándék a kormánykritikus civilek elhallgattatása. A törvény tiltaná a kormányzat bírálatát és az emberi jogok védelmét, s míg a mostani javaslat egy jó azonosítható kör ellen használható, fennáll annak a veszélye, hogy később bárki ellen bevethető.

A törvénycsomag alapján

  • a “migrációt támogató szervezet” bélyeg bármely kormánykritikus egyesületre vagy alapítványra rásüthető;
  • az emberijog-védelem és a kormánykritikus vélemény belügyminiszteri engedélyhez kötött, engedély hiányában szankcionálható;
  • külföldi támogatása után a 25 százalékos büntetőadó az engedélyt kapott szervezeteket is sújtja;
  • a miniszter bármely magyar állampolgárt kitilthat a nyolc kilométeres határsávból;
  • a miniszter mérlegelési szabadsága korlátlan, amit bíróság sem vizsgálhat felül.

 Visszaélés a jogalkotói hatalommal

Mindhárom törvényjavaslat tartalmazza a “Stop Soros” kifejezést, ezzel nyíltan azokat a civil szervezeteket veszi célba, amelyeket a kormányzati propaganda évek óta nevesítve támad és sulykolja kapcsolatukat Soros Györggyel. A törvények lényege, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkire vonatkozó, általánosan kötelező szabályokat írnak elő. A Stop Soros törvényjavaslat nem ilyen: egyes meghatározott jogalanyok jogainak és kötelességeinek alakítását célozza, ami visszaélés a jogalkotói hatalommal és sérti a jogállamiság alkotmányos alapelvét.

 Jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

Míg a korábbi tervezet az illegális migráció támogatását célozta, a parlamentnek benyújtott javaslat elhagyja az illegális jelzőt, az érintett szervezeteket “migrációt támogató szervezeteknek” minősíti. A törvényjavaslat már leplezni sem próbálja, hogy

nem illegális tevékenységet, hanem jogszerű magatartásokat von a hatálya alá

és köt hozzájuk hátrányos, büntető jellegű jogkövetkezményeket. A migrációt támogató magatartások körének meghatározása továbbra sem teljesíti a normavilágosság alkotmányos követelményének minimumát, hiszen a törvényi definíciót kimeríti a migráció “egyéb módon” való támogatása is. Ezen nem változtat, hogy a törvényjavaslat példálózó jelleggel felsorol egyes, ilyennek minősülő tevékenységeket, köztük a jogvédelmet, a jogi képviseletet és a migrációt támogató véleménynyilvánítást. A törvényjavaslatba foglalt példák még egyértelműbbé tették: a kormánykritikus vélemények szóbeli kinyilvánítása, sőt az állami jogvédelmi eljárásokban való részvétel is szankciót von maga után. Ez súlyosan sérti a véleményszabadságot és a védelemhez való jogot.

 A civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől

Az egyesülési szabadság alanyi jog: gyakorlása, a civil szervezetek működése nem függhet az állam engedélyétől.

Az egyesülési szabadságot sérti a belügyminiszter engedélyezési hatásköre,

amelynek keretében – nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva – szabadon mérlegelheti, hogy egy civil szervezet folytathatja-e egyébként jogszerű tevékenységét. Jogállami minimum, hogy az alapjogkorlátozó döntéseket a független bíróság mind formai, mind tartalmi szempontból felülvizsgálhassa. Ezt semmibe véve, a miniszter határozatát bíróság érdemben nem vizsgálhatja felül. A nemzetbiztonsági vizsgálat igényelné az Országgyűlés kétharmados döntését, de az alkotmányellenes engedélyezési rendszer a kétharmad támogatása nélkül is létrejönne.

A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja

A törvényjavaslat értelmében a migrációt támogató szervezetnek külföldi forrásból származó támogatásai után 25%-os büntetőadót kell fizetnie. A mentesüléshez neki kell bizonyítania, hogy a külföldi forrás nem a migráció támogatását szolgálta. A büntetőadó a civil szervezetek működésének anyagi alapját támadja, ugyanúgy, ahogyan annak kilátásba helyezése, hogy a közhasznú szervezetektől és támogatóiktól a törvényjavaslat értelmében megvonhatják az adókedvezményeket.

A mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedés

A törvényjavaslat, ahogyan a korábbi tervezet is, feljogosítja a minisztert arra, hogy bármely magyar állampolgárt kitiltson a schengeni határmenti területekről.

Ehhez a mozgásszabadságot súlyosan korlátozó intézkedéshez semmilyen jogi garancia nem kapcsolódik.

A törvényjavaslat a határozat érdemének bírósági felülvizsgálatát sem teszi lehetővé.

 A törvény a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható

Legyen világos, hogy míg a törvény most civil szervezetek jól azonosítható körét támadja, később a kormány kénye szerint bárki ellen fordítható. A Kormány bármikor úgy találhatja, hogy egészség-, oktatás- vagy adópolitikájának kritikája megnehezíti harcát a migrációval szemben, a szuverenitás védelmében, és indokolt az ilyen véleményekre is kiterjeszteni a törvény alkalmazását, hiszen aki nincs velük, az ellenük van. Erre a törvényjavaslat jelenlegi szövege módosítás nélkül is alkalmas.

A lázadás érdeklődés hiányában elmarad

Kevés választ el attól, hogy az ország fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja a Független Hírügynökség által idézett legújabb elemzésében Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet  külpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar származású alelnöke.

Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére vitatkoznék az elemzővel.

Nem lesz lázadás. Ez a nép a szabadságharcot szereti és nem a szabadságot. Mely utóbbit 1989-ben készen kapta. Nem kellett sokat tennie érte, ezért aztán nem is becsülte meg.

Azt hitték sokan, hogy a szabadság együtt jár a jóléttel. Hogy annyi lesz a fizetésünk, mint a nyugatnémeteknek, akkora házunk lesz, mint az osztrákoknak, és olyan jó kocsink, mint a svédeknek.

Klasszikussal szólva: Lófasz lett itt mama!

Miután mindez nem jött össze, megharagudtunk a szabadságra. Sokan vannak, akik visszasírják Kádár Jánost és rendszerét, mely utóbbi az akol biztonságát jelentette az emberek számára. Ha nem csinálsz semmi rosszat, nem lesz bajod. Ezt üzente Kádár rendszere a magyaroknak és mi éltünk is a felkínált ajánlattal. Nem lázadtunk, vagy ha mégis, akkor úgy, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalom számára.

A rendszer tudta, hogy nem szeretjük, de nem is várta el tőlünk, hogy rajongjunk érte. Becsaptuk, ahol lehetett, mert tudtuk, hogy ez sem érdekli. Meg különben is: ő is becsapott bennünket. Azt mondta, hogy azért kell összébb húznunk a nadrágszíjat, hogy majd jövőre jobb legyen.

Nem lett jobb, csak kevésbé rossz.

Most megint ez van. Ez a nép tudja, hogy milyenek a hatalmon lévők, de magában alkut kötött velük. Elfogadta, hogy a hatalom urai lopnak, de nagyon nem bánkódik emiatt. A politika mindig is huncut dolog volt, urak dolga, csóválja a fejét az átlagmagyar. És különben is: a másikak is loptak.

A padlóra küldték az oktatást? Nézzél rám öcsém, én se tanultam soha, aztán mégis milyen rendes ember lett belőlem.

Hosszúak a várólisták és vállalhatatlanok a kórházi körülmények? Minek megy orvoshoz, aki még élni szeretne?

Mindenre van válasz, csak lázadás nem lesz.

Ez a hatalom, ha elmúlik egyszer, saját magát fogja kinyírni. Akkor, amikor már elfogynak a vadászmezők és a még használható legelők. Amikor majd végleg megfogyatkoznak a lopásra való javak, egymásnak esnek az urak.

Addig? Civiltörvény, bedarált bírók, kamarába terelt sajtómunkások. Stop Soros, ami a csövön kifér.

Ne legyen igazam.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK