- Hirdetés -
Kezdőlap Címkék Hadházy

Címke: hadházy

Erre készülnek ezen a héten

0
A hetedik alaptörvény-módosításról és a Stop Soros törvénytervezetről tárgyal ezen a héten az Országgyűlés. A mai ülésen elhangzanak majd az első interpellációk is az...

Bréking nyúz, május 27. – Tudósítás a másik valóságból

0
Igazi kis vegyestálat sikerült ma összeállítanunk. Van itt minden, mi szem, szájnak ingere: sápítozás az LMP-ben (és persze egy oldalvágással a Jobbikban) kialakult feszült...

Hadházy: Kisebbségbe kerültem, de van támogatottságom

0
Hadházy Ákos már el is küldte fellebbezését a párt illetékeseinek, amelyben kéri, hogy ne két, hanem négy évre tiltsák el bárminemű poszttól az LMP-n...

Hadházy nem adja fel

0
Az LMP korábbi társelnöke az egyetlen, aki tegnap nem tette le a képviselők számára kötelező esküt a parlament alakuló ülésén. Azt mondja: annak lett...

A gyanú és árnyéka

0
Vad egyeztetési láz tört ki az ellenzék soraiban. A megbeszélés kezdeményezője Szél Bernadett arról a stratégiáról akar az ellenzéki pártokkal egyeztetni, amelyet a még...

Bemutatkozott az LMP frakció

0
Szél Bernadett lesz az LMP kilencfős parlamenti frakciójának vezetője - jelentette be a párt társelnöke pénteken Siófokon az LMP kihelyezett frakcióülését követően. Szél Bernadett hozzátette:...

Demszky Gábor felhívása

0
Új politikai formációra, például a demokratikus pártok ernyőszervezetére lesz szükség – írja Demszky Gábor Facebook bejegyzésében, amelyben arra szólítja fel a demokratákat, újakat és...

Nincs béke az LMP-ben – lemondott az elnökség két tagja

0
A választás óta a nyilvánosság számára is érzékelhető a feszültség az LMP-ben, ám a történtek még korábbra nyúlnak vissza. Hadházy Ákos, a párt társelnöke...

Hadházy meredek információja

0
„Kaptam egy elég hitelesnek tűnő információt arról, hogy eleve 500 ezerrel több szavazólapot nyomtattak illetve a választás napján is ügyeletet tartott a nyomda és...

Harangozó visszalépett Hadházy javára

0
Szombaton 11 órakor lejárt az országgyűlési választáson induló jelöltek visszalépésének határideje, mert az amerikai kontinensen ekkor megkezdődött a választás. Szekszárdon az MSZP-s Harangozó Tamás 10:57-kor,...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!