Címke: Gyurcsány Ferenc
A nagy hajó
Amint a régi történetből ismert, valaha egyszer, még a felfedezések korában volt egy kis sziget a távoli óceánon, amelyen bennszülöttek éltek. Vadászgattak, halászgattak, hetente...
Végjáték (a „Lefelé a lejtőn” folytatása)
Amint az az előző írásokból látható, az ország a 2008-as világválság kezdetéhez eléggé megtépázva érkezett. Leginkább politikailag. A demokrácia ugyan normálisan működött, mert egyik...
Gyurcsány nem babonás
Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán megjelent a Demokratikus Koalíció 13 pontja. Elsőre az jutott az eszembe, hogy Gyurcsány nem babonás. Másodszorra pedig, alig várom a...
PUZSÉR NAGYON FÉLREÉRTI
Tisztelt és szeretett néhai barátomat, Eörsi Istvánt sokkolta, hogy amikor 1960-ban a konszolidáció részeként kiengedték a börtönből, azzal kellett szembesülnie, hogy hogyan illeszkedett be...
A zavargások mesterterve
Évek óta értetlenül áll a magyar közélet a 2006-os zavargások előtt – még csoda is tán, hogy nem törtek ki újabb összetűzések a vita...
RENDKÍVÜLI ÜLÉS
Élve a névleg a fideszes jogrendben is biztosított jogukkal, az ellenzéki képviselők – nevezetesen a tavaszi parlamenti választásokra szövetkezett hat párt frakcióinak tagjai –...



























