Kezdőlap Címkék Forgalomkorlátozás

Címke: forgalomkorlátozás

További lezárások jönnek Budapesten, az ellenzék tiltakozik

0

A kínai miniszterelnök és a közép-kelet- és kelet-európai országok kormányfőinek csúcstalálkozója miatt szerdáig jelentős forgalomkorlátozások lesznek Budapesten, ami az ellenzéki pártok szerint tarthatatlan állapotokat eredményez.

Hétfőn hatalmas dugókat és közlekedési káoszt okozott a 16+1 csúcs, a vasárnap kezdődött lezárások pedig egészen szerdáig felfordulást okoznak a budapesti autós és tömegközlekedésben.

A rendőrök tartósan lezárták a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között. A delegáció Budapesten tartózkodásának idejére hosszabb-rövidebb időre más fő közlekedési útvonalakat is lezárnak, ezért a BKK mindenkit arra buzdított, aki a belvárosba tart, hogy válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban az üzemelő metróvonalakat.

Kedden a Kossuth Lajos teret és környékét 12 órától várhatóan 21 óráig, illetve 14 és 15 óra között, majd 20 óra körül a Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalat is lezárják.

Az ellenzéki pártok is reagáltak a budapesti felfordulásra: az Együtt és a Párbeszéd szerint a fővárosiakat arra kellene ösztönözni, hogy a tömegközlekedést használják a forgalomkorlátozások alatt, ezért a BKK-nak sűríteni kellene a járatait és ingyenessé kellene tennie a budapesti közösségi közlekedést és a BUBI-t.

Az MSZP pedig úgy véli, hogy a lezárások a pártállami időket idézik. Szerintük évtizedek óta nem volt annyira járhatatlan a főváros, mint hétfőn, még Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatásai alatt sem. Közleményükben arról írnak, hogy közösségi közlekedéssel és autóval járhatatlanná vált a főváros, és budapesti közlekedés ilyen szintű korlátozása aránytalan és érthetetlen. Az MSZP szerint ez a „parádé”, amit a csúcstalálkozó jelent, nem ér ennyit a budapestieknek.

Ezért felszólítják a kormányt és a hatóságokat, hogy a delegációk budapesti tartózkodásából hátra lévő másfél napban számolják fel az útzárakat és csökkentsék a korlátozásokat.

Szerdáig komoly forgalomkorlátozás Budapesten

0

A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

A 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre korlátozzák.

Délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!