Kezdőlap Címkék Forbes

Címke: Forbes

A leggazdagabb magyar, avagy isten után a második?

Oroszországban az ilyen kérdésre azt válaszolják: aki Putyin után a második! Nálunk a Magyarok Istene után a második helyen a Nemzet  Gázszerelője címmel kitüntettett  Mészáros Lőrinc áll. De nézzük a Forbes magazin listáján a többi felkerültet, hátha találunk közöttük olyan személyt, akit nem a Magyarok Istene emelt a gazdagság Parnasszusára, hanem (ne adj isten) tudása és munkája.

A Forbes friss listáját Magyarországon a hivatalos nem más mint Orbán Viktor alteregója: Mészáros Lőrinc 488 milliárd forinttal vezeti. A második helyezett Csányi Sándor 467 milliárd forinttal. Itt mindjárt érdemes megállni, mert az OTP veterán vezére az ellenzéki előválasztáson Karácsony Gergelyt támogatta vagyis nyíltan állást foglalt a nemzeti együttműködés rendszerével szemben noha annak egyik legnagyobb haszonélvezője. Ez annál is inkább figyelmeztető jel Orbán Viktor számára, mert Hernádi Zsolt, a MOL vezére, aki mindig együtt mozog Csányi Sándorral, követte őt ebben. A magyar gazdaság két legnagyobb cégének vezére nem díjazza immár a szembenállást az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal.

Már nem Rahimkulov a leggazdagabb magyar család

Hosszú éveken keresztül a Gazprom egykori budapesti képviselőjének famíliája volt hivatalosan is a leggazdagabb Magyarországon. Az idősebb Rahimkulov visszatért Oroszországba, két fia viszont külön-külön benne van az első tízben, de együttes vagyonuk immár elmarad Mészáros Lőrinc mögött. Orbán Viktor és fegyverhordozója persze szépen gyarapszik a földgáz üzletből is, amely évtizedeken keresztül Moszkva legfontosabb eszköze volt a magyar elit befolyásolására. Orbán Viktornak állítólag személyes részesedése is van az orosz földgáz üzletben, de minthogy a cég Svájcban van bejegyezve, ezért senki sem juthat biztos információkhoz.

Milyen a kapcsolata a Rahimkulov családnak Orbán Viktorhoz? Karácsony Gergely szerint nagyon is szoros: ők az egyik legfontosabb kapcsolat Putyinhoz. Budapest főpolgármestere azzal vádolta meg a Rahimkulov fivéreket, hogy a Városháza botrány előkészítésében döntő szerepet vállaltak. Bajnai Gordon ex kormányfő pedig titkosszolgálati módszereket emlegetett. Az üzleti élet és a titkosszolgálat összefonódása nem orosz specialitás – Babis cseh ex miniszterelnök is így lett dollár milliárdos – de Andropov árvái dolgozták ki a modellt, amely magasba emelte Putyint, aki csak alezredes volt a KGB-ben.

Van-e félnivalója Mészáros Lőrincnek?

Mészáros Lőrinc az Indexnek korábban úgy nyilatkozott, hogy nincsen. Valóban, amíg Polt Péter a főügyész, addig aligha indul ellene vizsgálat. Csakhogy Mészáros Lőrincnek külföldön is vannak érdekeltségei és számlái – éppúgy mint Orbán Viktornak. Akkor pedig vizsgálódhatnak az európai ügyészség, amelybe nem lépett be Orbán Viktor – ő tudja, hogy miért nem. New Yorkban pedig működik egy ügyészség, amelynek felhatalmazása van arra, hogy külföldi korrupciós botrányokat is megvizsgáljon. Ők buktatták meg Malajzia miniszterelnökét – csaknem egymilliárd dolláros korrupciós üggyel. Hazájában 12 éves fegyház büntetést sóztak rá. Ehhez persze el kellett veszítenie a választásokat. Azt megelőzően a malajziai főügyész rá sem bagózott a New York-i korrupciós perre. Utána viszont megindult a gőzhenger, amely a bukott miniszterelnök nejét sem kímélte.

Orbán Viktor többek között azért is élet-halál harcra készül a választásokon, mert nem alaptalanul érezheti úgy, hogy Washingtonban és Brüsszelben megadták rá a kilövési engedélyt.

Remek év a milliárdosoknak, de vannak nagy vesztesek is

A 2660 dollármilliárdos mintegy 1600 milliárd dollárral lett gazdagabb januártól decemberig. Páran nagyon ráfáztak mint például az Alibaba alapító atyja, Kína egykor leggazdagabb embere, Jack Ma.

152 milliárd dolláros veszteséget kénytelen elkönyvelni a világ 10 dollár milliárdosa, akik sokáig emlegethetik még az idei évet amikor lehanyatlott a szerencsecsillaguk. Pekingben ugyanis úgy döntött a majd mindenható politikai bizottság, hogy megrendszabályozza a túlságosan is önállóvá vált cégeket és azok dollármilliárdos tulajdonosait.

Az Alibaba részvényeinek az árfolyama idén 50%-al csökkent!

Pedig még nem is oly régen Pekingben büszkélkedtek azzal, hogy a New York-i tőzsdén az Alibaba volt az év részvény kibocsátása. Jack Mával, az internetes kereskedő cég alapító elnökével előbb találkozott Donald Trump mint Hszi Csinping kínai államfővel. “Jack és én nagy dolgokat viszünk végbe együtt” – jelentette ki találkozásuk után az USA elnöke. Azóta Trump eltűnt a süllyesztőben, Jack Ma csak a nyilvánosság elől tűnt el egy időre. Közben jól megkopasztották: idei veszteségét 21,4 milliárd dollárra becsüli a Forbes.

Ezzel csak ezüst érmes a nagy vesztesek között. Az első helyen a kínai internetes óriás, a Pinduoduo ura végzett 40,2 milliárd dolláros veszteséggel. A cég részvényeinek értéke kétharmaddal csökkent az idén.

A bronzérmes a lúzer listán az Evergrande alapító atyja. A kínai ingatlanpiac egykori koronázatlan királya csekély 18 milliárd dollárt veszített az idén. Nem csoda: az Evergrande 300 milliárd dolláros adósság állományt halmozott fel. A pekingi vezetés arra kötelezte az elnököt, hogy saját vagyonával is szálljon be a dühös hitelezők kifizetésébe. A vírusjárvány előtt az Evergrande vezére 36 milliárd dolláros vagyonnal büszkélkedhetett. Ma már ez “mindössze” 9,1 milliárd dollár. Nemcsak kínaiak buktak nagyot az idén: egy szingapúri dollármilliárdos, Zhang Yong vagyonának 68%-át elveszítette, mert a járványt nem kalkulálta bele az üzletbe – írja a Forbes.

Az USA-ban egy jelzálogból meggazdagodott dollármilliárdos, Anthony Hsieh veszített 13,2 milliárdot. Japánban egy ruházati lánc ura futott bele egy botrányba az Uniqlo céggel.

Minden nagyobb az idén: a nyereség és a veszteség is

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere 89 milliárd dollárral lett gazdagabb, és elérte a 245 milliárdot. Nemrég még a 100 milliárd dollár álomhatárnak tűnt. Ugyanígy történt a veszteségekkel is: tavaly “mindössze” 46,1 milliárd dollárt hozott össze a tíz legnagyobb lúzer. A legnagyobb vesztes a mexikói milliárdos Carlos Slim Hélu volt, akinek a cége, az America Móvil Latin Amerika legnagyobb mobiltelefonos hálózatát irányítja. Vesztesége alig 5 milliárd dollár volt. Idén ezzel a tíz első lúzer közé sem tudna bekerülni. A tavalyi veszteségek ugyanis jórészt piaci jellegűek voltak, de idén közbeszólt az állami szabályozás. Jack Ma cégét, az Alibaba-t 2,8 milliárdos rekord büntetéssel sújtották Kínában azon a címen, hogy monopol helyzetet teremtett magának a piacon. Jack Ma Ant pénzügyi vállalkozását, melyet egyidőben akart a hongkongi és a sanghaji tőzsdére vinni, megakadályozták ebben. Ezzel Jack Ma elesett egy 35 milliárd dolláros részvénykibocsátástól – emlékeztet a Forbes, mely szerint Kína egykor leggazdagabb embere az idén elveszítette vagyonának 37%-át.

Kétmilliárd dolláros lakásprogram az Amazon dolgozóinak

Legkevesebb 20 ezer olcsó lakást illetve házat épít az informatikai óriás Washington és Tennessee államban, ahol nagy bázisai vannak – írja a Reuters hírügynökség.

Korábban az informatikai óriásokat azzal vádolták, hogy felverik az árakat a munkahelyek körül, és ezzel nehéz helyzetbe hozzák saját dolgozóikat. Különösen látványos ingatlan áremelkedés volt San Francisco környékén. Emiatt a Google és a Facebook ott kezdett lakásépítési akciókba.

Hogy finanszírozzák a lakásvásárlást? Jórészt úgy, hogy kedvezményes hitelt adnak már meglevő ingatlanok felújítására vagy új építésére.

A Reuters ehhez hozzáteszi, hogy az Amazon új főhadiszállást is épít Washington közelében Arlingtonban.

2,5 milliárd dolláros bónusz

Ennyit tett a karácsonyfa alá az Amazon, hogy megköszönje dolgozóinak azt, hogy a vírus válság kellős közepén is kitartottak – mondta Jeff Wilke vezérigazgató. A karácsonyi vásár különösen sikeres volt: a Fekete Péntektől kezdődött időszakban 4,8 milliárd dollár értékű forgalmat produkáltak. Ez 60%-al több mint tavaly.

Jeff Bezos lehet az első 1000 milliárdos

A Forbes becslése szerint a világ jelenlegi leggazdagabb embere, az Amazon alapító atyja nagyon hamar elérheti az 1000 milliárd dolláros vagyont. Ha a jelenlegi trend folytatódik, akkor a jelenleg 200 milliárd feletti vagyon 2026-ban érheti el az 1000 milliárd dollárt. Ha a vírus válság elhúzódik, akkor ez hamarabb is bekövetkezhet – írja a Forbes portál.

Milliárdokért harcolnak az Aldi örökösei

A bíróság előtt majd ki kell pontosan derülnie, mert az alapító atya unokája azzal vádolja édesanyját, hogy jogtalanul hatalmas összegeket vett ki a cég pénzéből. A Forbes becslése szerint csekély 21,2 milliárd dollárról van szó. Az Aldi részvény konstrukciója különösen bonyolult, ezért a bíróságnak bőven lesz alkalma, hogy megmutassa tájékozódási képességét a szövevényes pénzügyi hálóban.

Mit lehet tudni az Aldi vagyonról?

Theo Albrecht, az Aldi társ alapítója 2010-ben halt meg. A vagyonát akkor a Forbes 16,7 milliárd dollárra értékelte. Két fia örökölt: Theo junior és Berthold. Az utóbbi 2012-ben meghalt. Az ifjabb Theo jól gazdálkodott: így nőtt a családi vagyon 21,2 milliárd dollárra. Ahogy nőtt a vagyon úgy éleződött a helyzet a családban. A család feje, az ifjabb Theo Albrecht interjút adott a Stern magazinnak még 2016-ban, melyben megvádolta a sógornőjét, Babette-et, hogy a lányaival együtt 88 millió dollárt nyúltak le a családi vagyonból.

“Nagyon sajnálom, hogy ők nem tartják magukat a végrendelethez” – nyilatkozta Theo Albrecht.

Nemcsak neki volt ez a véleménye hanem az alapító atya özvegyének is, aki híressé vált végrendeletében lényegében kitagadta menyét, Babette-et és gyermekeit, mert “szórják a pénzt, ahelyett, hogy a család takarékos tradícióját követnék.”

Babette öt gyereket szült: egyszer négyes ikreket és rajtuk kívül egy lányt. A négyes ikrek egyike Nicolay, az egyetlen fiú. Most ő az, aki megismétli nagybátyja és nagyanyja vádjait édesanyja és lány testvérei ellen.

Nekik nem az Aldi az első hanem a saját luxus életformájuk.

Az Aldi birodalom

20 országban több mint 10 ezer üzlete van ma már a német cégnek, mely olcsó áraival gyorsan népszerűvé vált a legtöbb piacon. Németországban egyetlen évben több mint 30 milliárd dolláros üzleti forgalmat értek el, Nagy Britanniában több mint 12 milliárd dollárt. Az USA-ban Trader’s Joe-nak hívják az Aldit, hogy alkalmazkodjanak az amerikai szokásokhoz. Az alapító atyák: Karl és Theo Albrecht ugyanis tudták, hogy a második világháború után a németek nem igazán népszerűek Amerikában. A két testvér Rommel hadseregében harcolt Észak Afrikában. Fogságba estek, majd kiszabadulásuk után nekiláttak az üzletnek. A mama kis fűszeres boltja volt a kiindulópont Essenben. Filozófiájuk az olcsóság volt: innen az Aldi név is. Az Albrecht és a diszkont összevonásából született. Az Aldi eljutott Kínába is, ahol Németországot Tekuo-nak, az erény országának nevezik. 2019-ben nyitottak Sanghajban, ahol hosszú sorok kígyóztak a bolt előtt.

“A német minőségért és az olcsó sörért jöttünk!”

– nyilatkozta egy kínai doktor a Financial Times tudósítójának Sanghajban.

Ronaldo a világ első futball milliárdosa

A Forbes magazin, mely árgus szemmel figyeli a gazdag emberek vagyonát, kiderítette: a portugál labdarúgó átlépte az egymilliárd dolláros álomhatárt!

Ő az első futballista, akinek ez sikerült. Ráadásul akkor amikor a sport fizetések mindenütt visszaestek, mert a korona vírus járvány miatt szinte mindenütt bezártak a stadionok és a sportcsarnokok. Ronaldo fizetése is csökkent: 30%-al kap kevesebbet a Juventustól, ahol a 35 éves portugál futballista valószínűleg be is fejezi pályafutását.

A sportolók az arcukból élnek

Cristiano Ronaldo az első európai sportoló, akinek sikerült elérnie az egymilliárd dolláros álomhatárt. Ráadásul fiatalon és még aktív korszakában. Korábban ugyanis a dollár milliárdos szintet csak olyan sportolók érték el az USA-ban, akik már rég túl voltak az aktív korszakon. Michael Jordan, a kosárlabda legenda volt az első. Ő annak köszönheti a gazdagságát, hogy megvett egy NBA csapatot illetve, hogy a nevével jelzett Nike cipők még mindig jól fogynak.

Cristiano Ronaldo is reklámarcának köszönheti vagyonát. A szebbik nem megőrül érte, és ezt a nagy reklám cégek vígan kihasználják. Ronaldo szegény családban született az Azori szigeteken, de futball tudásának következtében nemzedékének legnagyobb sztárjai közé emelkedett. Talán a Real Madridnál töltött évek jelentették pályafutásának csúcspontját. Dollár milliárdos viszont már a Juventusban lett, ahol ugyan a vírus válság alatt ő sem játszhatott, de a reklámokból befolyó pénzek mégiscsak beemelték Ronaldot a szupergazdagok közé.

A titkosszolgálatok is küzdenek a koronavírus ellen

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szükségállapotot rendelt el, és ennek következtében Izrael állam titkosszolgálatai is mindent meg kell, hogy tegyenek az állampolgárok védelme érdekében.

A Moszad tesztelő berendezéseket importál a Közel Keletről, ahol nem ismerik el Izraelnek a létét sem, a Shin Bet – a nemzetbiztonsági szolgálat – nyomon követi a vírus gazdákat olyan módszerekkel, melyeket eddig izraeli állampolgárokkal szemben sosem alkalmaztak – írja a Forbes portál.

A szigorúan titkos 81-es alakulat is színre lép

Az izraeli hadsereg egyik legkevésbé ismert egysége a 81-es alakulat, mely a technológiai hadviselés kutatásával van megbízva. Most ők is parancsba kapták Netanjahu miniszterelnöktől: tegyenek meg mindent a koronavírus megállítására! Ennek megfelelően az izraeli hadsereg is közzétette, hogy immár legtitkosabb alakulata is félretett minden mást, és a koronavírus elleni harcra összpontosít. Mit jelent ez a gyakorlatban? Például azt, hogy a háztartásokban alkalmazott ventilátorokat átalakítják olyanná, amely már kórházi használatra is megfelel. Arra az esetre kell ez, ha megtelnek a sürgősségi osztályok koronavírusos betegekkel. A 81-es alakulat egy másik egysége azzal foglalkozik, hogy a kórházakban úgy alakítsa ki a légáramlást nehogy a fertőzött osztályról vírusok kerüljenek ki a kórház más részeire. A harmadik csapat új típusú mentőautót tervez, mely megvédi a sofőröket attól, hogy a koronavírusos páciensek megfertőzzék őket. Addig is olyan eljárást alkalmaznak, amely a régi mentőautókat is képessé teszi arra, hogy megvédje a sofőröket, akik kulcsfontosságú szerepet játszhatnak a járvány csúcspontján. A közeli jövőben 150 mentőautót szerelnek fel ilyen sofőröket védő berendezéssel.

Járvány-szoftverek a kórházaknak

A 81-es alakulat speciális járvány-szoftvereket fejleszt ki a kórházak sürgősségi osztályainak, ahol a koronavírusos pácienseket kezelik. Ezek a szoftverek azonnal felhasználható információkat tartalmaznak a páciensekről, a fertőzés útvonaláról és mindarról, amire szükség lehet a koronavírus elleni harcban a kórházakban. Még sok  más is van a tarsolyunkban – mondta a 81-es alakulat magát megnevezni nem kívánó tisztje az amerikai Forbes portálnak arról, hogy miképp küzdenek a titkosszolgálatok is a koronavírus ellen.

Mészáros-Csányi: zárul az olló?

Mészáros Lőrinc vagyona „csak” 26 milliárddal gyarapodott tavaly óta, Csányi Sándoré viszont 50-nel a Forbes friss listáján. Az 50 leggazdagabb magyar összvagyona több, mint 4260 milliárd forint, az első 10-é ennek fele. Vajna Tímea landolt az első 50-ben.

A hatodik Forbes-lista élén nincs változás. A felcsúti zseni 407,7 milliárd forinttal a legvagyonosabb magyar, 26 milliárddal van többje tavaly óta. Csányi Sándor, az OTP-csoport vezetője, a kiterjedt élelmiszer-ipari Bonafarm-csoport tulajdonosa viszont 50 milliárddal gyarapodott, és jelenleg 368 milliárdja van. Ismét bronzérmes Gattyán György, a felnőtt-erotikus tartalmakat előállító Docler tulajdonosa 244,9 milliárddal.

Mészáros és Csányi idén is

dollárban egyaránt milliárdosnak számít.

A Forbes amerikai kiadója megerősítette a becslést, és belteszi őket a Világ milliárdosai című kiadványba.

A negyedik helyezett Szíjj László, a Fidesz-körüli oligarcha-csoport egyik kedvence, a Duna Aszfalt tulajdonosa

csaknem duplázott tavaly óta, és bekerült a 200 milliárdosok körébe.

Ennek fő forrása az MKB Bankban szerzett egyharmados részesedése (a csődbe ment NHB Bank-tulaj, Szemerey Tamástól), és az MKB tőzsdére vitelével történt értéknövekedés és a részesedés eladása.

A top 10-ben Szíjj vagyonának óriási ütemű növekedése mellett meglepetés volt még Jellinek Dániel, az ingatlanbizniszben utazó Indotek-csoport ügyvezető igazgatója és többségi tulajdonosa. Jellinek 107,5 milliárd forintos vagyonával a 10. helyet érte el a listán. Az 50-ik a Mol-vezér Hernádi Zsolt 30,4 milliárd vagyonnal.

Két nő található a top 50-ben. A 42. Schmidt Mária (aki ingatlanos céget örökölt sok évvel ezelőtt elhunyt férjétől) 35,5 milliárddal. Az egyik

új szereplő a listán Vajna Tímea, aki szintén örökléssel jutott 37 milliárdhoz,

amivel mindjárt a 40. helyen landolt. (Abban is első, hogy 40 éves életkor alatt került valaki erre a listára.)

Szintén új ember Vida József 35,9 milliárd vagyonnal. Ő is pár év alatt vált milliárdossá:

a kistulajdonosok alól törvényileg kiszervezett takarékszövetkezetekből összegyúrt Takarékbank

egyik tulajdonosa lett, majd megvette a TV2-t.

Idén fordult elő először az is, hogy

a listán első tíz mindegyikének vagyona meghaladta a százmilliárdot.

Az 50-es csoport összesen több, mint 4260 milliárd forintot tudhat magáénak, ami 15 százalékkal, 580 milliárd forinttal több, mint a tavalyi. Ezen belül az első tízé összesen közel 2200 milliárd forint, ami tehát több, mint a 11-50. helyezetté összesen.

Más örökösök is megtalálhatók az 50-ben. A közel két éve elhunyt Demján Sándor 206 milliárdos vagyonát viszik tovább, ami idén az 5. helyre jó.

58 millió dolláros büntetés szexuális zaklatásért

58 millió dolláros büntetés szexuális zaklatásért ítélt meg a bíróság Los Angelesben egy görög dollár milliárdos asszisztensnőjének. Alkiviviadesz David azonnal közölte, hogy fellebbez. Korábban két hasonló ügyben már összesen 14 millió dolláros kártérítésre ítélték a görög milliárdost Kaliforniában. Mi történt?

A görög hajózási és média milliárdos, akinek a vagyonát a Forbes 2,6 milliárd dollárra becsülte, rendszeresen fogdosta asszisztensnőjének melleit. Orális szexre ösztönözte Mahim Khant. Aki egy idő után megunta a dolgot és beperelte a munkaadóját szexuális zaklatás miatt. A perben a görög milliárdos kezdetben önmagát képviselte, de a bíróság kizárta az ügyből, mert a bírósági tárgyalóteremben obszcén kifejezésekkel illeti asszisztensnőjét. Miután meghallotta a bírósági döntést, úgy nyilatkozott, hogy összeomlott az igazságszolgáltatás az Egyesült Államokban!

Ezek után nem lehet egy nőt alkalmazni anélkül, hogy a munkaadó ne kockáztatna egy hasonló pert. Az asszisztensnő ügyvédje viszont kijelentette: ez az igazság győzelme, mert a nők végre azt érezhetik, hogy a főnökük nem zaklathatja őket büntetlenül.

A kaszinókirály előz

Roman Abramovics a második helyre szorult a Forbes listáján Izraelben, ahol 22 milliárd dollárral Miriam Adelson végzett az első helyen. Doktor Adelson a felesége Sheldon Adelson-nak, aki az amerikai zsidó lobbi egyik legbefolyásosabb alakja és Donald Trump egyik legfőbb támogatója. Vagyonát elsősorban a kaszinó bizniszben szerezte. Miriam Adelson Izraelben született, de ma már az Egyesült Államokban él. Adakozásáról híres: számtalan zsidó szervezetet támogat.

A Szovjetunióban született és sokáig Londonban élt Roman Abramovics. Hazájában Putyin kedvenc oligarchájának számított, de látva a többiek sorsát idejében Angliába költözött. Megvásárolta a Chelsea futball csapatát, melynek a VIP lelátóján a királyi család tagjai éppoly szívesen jelentek meg mint a politikai és az üzleti élet kiválóságai.

Aztán jött a Szkripal ügy: az orosz hírszerzés megpróbálta meggyilkolni egyik híres árulóját Salisburyben. A gyilkosság nem sikerült. A brit kormány Putyin elnököt okolta. Ezért szankciókat vezetett be ellene. Ennek lett az áldozata Roman Abramovics, akinek nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyét Nagy Britanniában. Abramovics nem esett kétségbe: kérvényezte és meg is kapta az izraeli állampolgárságot.

Élőben közvetítette a közszolgálati televízió Izraelben amikor a köztársasági elnök átadta az izraeli útlevelet Roman Abramovicsnak. Aki ezzel egycsapásra Izrael leggazdagabb polgára lett. Dehát ez tavaly volt. Idén megelőzte őt Miriam Adelson, annak az amerikai kaszinó királynak a neje, aki az egyik legfőbb támogatója az épp az újjáválasztásán ügyködő Donald Trumpnak.

Forbes: továbbra is Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

0

A lap magyar kiadása negyedszer állította össze a legértékesebb magyar sportolók listáját. Hosszú, aki tavaly a budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert, sorozatban negyedszer áll a lista élén.

Mögötte a túraautó világbajnokságon ezüstérmes Michelisz Norbert a második, akit két teniszező, a párosban WTA-világbajnok Babos Tímea és a US Openen nyolcaddöntős Fucsovics Márton követ. Az ötödik helyen a vívó Szilágyi Áron található.

A magazin szerint “a hirdetők állandó médiaszereplést, influencer-szerepet várnak a magyar sportolóktól, ennek azonban sokan nem tudnak, vagy nem akarnak egyelőre megfelelni. A társaságiadó-rendszerből nyerhető “könnyű” állami pénzek pedig elszívják a forrásokat a sportmarketingből és a szponzorációból. A középmezőny alacsony pontszáma és sűrűsödése jelzi: ha valaki tudatos stratégiával nekivág, könnyen eljuthat az élbolyba a magyar piacon – akár világbajnoki arany nélkül is.”

A lista összeállításánál a 2017. február 1. és a 2018. február 1. közötti időszakot vették figyelembe.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK