Kezdőlap Címkék Főpolgármester-jelölti előválasztás

Címke: főpolgármester-jelölti előválasztás

Karácsony közös kampánycsapatot szervez

Minden vesztes beáll Karácsony Gergely mögé, aki közös kampánycsapatot szervez az őszi főpolgármester-választásra. Reméli, hogy a többi párt is így tesz. Kálmán Olga is segít, de még nem tudja, hogyan.

Karácsony Gergely már beszélt az MSZP, a DK és a Momentum vezetőivel, megállapodtak abban, hogy közös politikai testületet alakítanak, minden párt részvételével operatív kampánycsapat alakul – mondta sajtótájékoztatón Karácsony Gergely.

A szerdán lezárult főpolgármester-jelölti előválasztást nagy fölénnyel nyerte meg az MSZP-Párbeszéd jelöltje. Csak emlékeztetőül az eredmény:

  • Karácsony Gergely: 33 355 szavazat (48,9 százalék),
  • Kálmán Olga: 25 093 szavazat (36,8 százalék),
  • Kerpel-Fronius Gábor: 9792 szavazat (14,3 százalék).

Ellenzéki többség Budapesten

Karácsony azt reméli, hogy a közös csapatba beáll az LMP és a Jobbik is. Magáról a kampányról azt mondta, hogy jót tett a DK beszállása saját jelölttel, mert pezsgőbb lett a vita, többen mentek el előválasztani.

Szerinte a fővárosban ellenzéki többség van, a Fidesz oldalán viszont a pénz, a média, a hatalom. Ezért

be kell kopogni minden ajtón,

és az online térben is próbálnak mindent megtenni. Van már 70 ezernyi önkéntes, rájuk lehet építeni.

A részletek később

MTI/Bruzák Noémi

Nem kérdés, hogy segíteni fogom Karácsony Gergely munkáját – ezt pedig Kálmán Olga mondta ugyancsak sajtótájékoztatón. A Demokratikus Koalíció (DK) azon dolgozik a mostantól, hogy Karácsony Gergely az ellenzéki tábor sikeres főpolgármester-jelöltje legyen – jelentette be.

A segítség konkrét formájáról azonban nem tudott részletet mondani. Személyesen beszélt csütörtökön Karácsony Gergellyel, de a jövőről, illetve arról további egyeztetések lesznek, hogyan tudja segíteni munkáját. Cáfolta, hogy Karácsony Gergely konkrét fővárosi posztra kérte volna fel. „Isten őrizz, ő nem ilyen, és sem vagyok ilyen” – mondta, aki szerint sem ő, sem Karácsony, sem Kerpel-Fronius Gábor nem „pozícióosztásokon” gondolkodik.

Karácsony nyerte az előválasztást

Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-jelölti előválasztást 33 355 szavazattal a 68 363-ból. Második Kálmán Olga lett, harmadik Kerpel-Fronius Gábor.

A főpolgármester-jelölti előválasztást az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely nyerte. A hivatalos eredmény:

  • Karácsony Gergely: 33 355 szavazat,
  • Kálmán Olga: 25 093 szavazat,
  • Kerpel-Fronius Gábor: 9792 szavazat.

Az előválasztáson 68 363 szavazatot adtak le a rendelkezésre álló hat nap alatt. Érvénytelen voks alig volt.

Karácsony a leadott szavazatok 49 százalékát kapta. Éppannyit, mint Tarlós István öt évvel ezelőtt a főpolgármester-választáson.

Az eredményhirdetésen nem jelent meg Kálmán Olga. A Civil Választási Bizottság vezetője, Magyar György ügyvéd nem tudott válaszolni a kérdésre miért nem volt jelen. Mint mondta, a bejelentés nyilvános volt, minden szervezet elküldhette képviselőjét.

Magyar György szerint elsősorban a demokrácia és Budapest győzött.

Nem igazi ellenzékieknek nevezte azokat, akik nem vettek részt az előválasztáson,

hanem csak később akarnak indulni az októberi választáson.

Karácsony Gergely megköszönte elsősorban az aktivistáknak a munkát. Mint fogalmazott, most véget ért a rivalizálás köztük.

„Nem nézünk hátra, csak előre, közösen fogjuk megváltoztatni Budapestet.”

Ettől kezdve a budapestiek jelöltjének tekinti magát – szögezte le Karácsony. „Mindenkire számítunk, hogy a hatalom emberét az emberek hatalmával tudjuk megváltoztatni” – mondta. Párhuzamot vont a vasárnapi isztambuli polgármester-választási sikerre, ahol az ellenzék jelöltje le tudta győzni Recep-Tayyip Erdogan jelöltjét.

Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak,

aki szerinte le fogja győzni Tarlós Istvánt.

Bejelentette, hogy korábbi ígéretéhez híven meg fogja keresni Karácsonyt, hogyan tudja segíteni kampányát.

Kálmán Olga rövid videóban gratulált a győztesnek. Fantasztikusan nagy meccs volt – mondta.

„Gratula a nyertesnek, és innentől kezdve munka van”.

Vagyis korábbi ígéretének megfelelően ő is beáll a győztes mögé a további kampányt segítendő. Ezt közölte délután Gyurcsány Ferenc is a Facebookon.

Az eredmény messze magasabb a CVB által 50 ezerben megjelölt érvényességi küszöbnél. Ahogyan azt délben megírtuk, a választásra jogosult 1,4 millió budapesti 4,8 százaléka adta le szavazatát az elmúlt napokban. Az öt évvel ezelőtti főpolgármester-választáson leadott 604,5 ezer szavazatnak pedig 11,3 százaléka.

68 ezer feletti az előválasztási szavazat – frissített, végső szám

Összesen 68 363 szavazatot adtak le a főpolgármesteri előválasztási szavazás során – tette közzé a szervező aHang. Majdnem minden huszadik választásra jogosult elment.

A délben zárult voksolásra 15 budapesti közlekedési csomóponton volt lehetőség. Még az utolsó percekben is érkeztek szavazni kívánó polgárok, voltak néhányan, akik az idő lejárta miatt már nem kerültek sorra.  A szervező Civil Választási Bizottság hat órára ígéri a végeredményt.

Az aHang által életre hívott elovalaszto.hu oldalon megjelent összesítés szerint 68 363 szavazatot adtak le.

Forrás: aHang/elovalaszto.hu

(A figyelmes olvasó észreveheti, hogy a grafikonban a helyek felsorolása nem teljes, a kördiagramban viszont hiánytalanul megvan a 15 pont + az online. Reméljük, hogy a végső szám ezekből adódik ki.)

Legtöbben hétfőn és kedden szavaztak, egyaránt 13 ezernél többen, de az utolsó napra is jutottak csaknem 5600-an, pedig ekkor csak délig voltak nyitva a sátrak.

A 68 ezernél több előválasztó első látásra nem tűnik soknak, de ha megnézzük a legutóbbi főpolgármesteri választás számait, már nem lebecsülendő. Igaz, hogy most nem egy nap, hanem majdnem egy hét állt rendelkezésre, de a rengeteg szavazókör helyett mindössze 15 ponton lehetett voksolni.

A 2014-ben 1,4 millió választásra jogosult 4,8 százaléka járult a civil urnák elé,

az öt éve 604,5 ezer leadott szavazathoz viszonyítva viszont 11,3 százalék a mostani eredmény

(az akkor 592,4 ezer érvényes szavazat megfelelőjét még nem ismerjük).

Akkor Tarlós Istvánt 290 ezer szavazattal (49 százalék) választották meg főpolgármesternek, a szinte semmilyen kampányt se folytató, beugróként induló Bokros Lajos 213 ezret kapott (36 százalék).

Kálmán Olga Facebook-bejegyzése urnazáráskor

Pár perce véget ért Budapest történelmének első előválasztása.
Először is köszönöm. Köszönöm azoknak, akik napok óta kint vannak Budapest utcáin, hogy segítsék a kampányomat, legyen akár 35 fok vagy zuhogó eső. Az elképesztő erőfeszítésetek nélkül ez a kampány nem sikerült volna.
Bár az eredmény csak este derül ki, de köszönöm azoknak, akik szavazatukkal támogattak, hogy Budapestből európai főváros legyen.
A későbbi győztesnek egy feladata lesz: hogy a teljes ellenzéket képviselje októberben.
Egyenesen Budapestért!

Karácsony Gergely bejegyzése urnazárás után

Közel 70.000 szavazó. Fantasztikusak vagytok!

Évek óta szorgalmaztam, hogy a politikusok ne zárt ajtók mögött beszéljék meg, ki legyen a Fidesz ellenfele, hanem vonjuk be a döntésbe az embereket. Boldog vagyok, hogy a szavazók bizonyítják: ha megkapják, akkor igenis megragadják a lehetőséget, és beleszólnak a politikai folyamatokba! Büszke vagyok a budapestiekre, ahogyan büszke vagyok azokra a civilekre, aktivistákra is, akik tűző napon, reggeltől estig dolgoztak azért, hogy az előválasztás rendben menjen. KÖSZÖNÖM NEKTEK!

Kerpel-Fronius Gábor bejegyzése

Köszönöm minden önkéntesnek, civilnek és aktivistának, aki a lebonyolításban részt vett. Iszonyat megterhelő a feltérkövezett tereken állni árnyék nélkül. Köszönet nekik.

Köszönöm mindenkinek, aki eddig szavvazott bármelyik jelöltre. Fontos lépés ez a demokratikus folyamatban.

Aki pedig még nem volt, menjen el, szavazzon rám, szavazzon a szekértábor-logika meghaladására, a teljesíthetetlen ígéretektől mentes racionalitásra (és a szokásos hunyorgós szelfiarcomra – kerpeling lvl1000:)))) )

Vegyük vissza együtt Budapestet!

Gyurcsány reakciója az urnazárás után:

Véget ért az előválasztás Budapesten.
Az eredményeket még nem tudjuk, de sok dolgot már igen. Most szeretném rögzíteni.

1. A budapestiek fantasztikusak voltak. Megéltem velük hatalmas nyári esőt és tikkasztó hőséget, de csak jöttek. Nem tudom, végül hányan mentek el pontosan, da nagyjából hatvanötezren. Hozzávetőleg minden negyedik ember, aki öt évvel ezelőtt az ellenzéki főpolgármester-jelöltre szavazott. Valami nagy dolog történt Budapesten. Köszönjük.

2. Jártuk a tereket, utcákat. Iszonyatos melegben, esőben vagy napban álltak a civil aktivisták, a jelölő pártok emberei egész nap, sok-sok órán keresztül. Én nem bírtam volna. Kitűnő emberek. Nagyon köszönjük.

3. Új politikai közösség jött létre Budapesten. A szabadságvágyó, európai és hazafias, szabadelvű és baloldalra nyitott modern polgárság világa. Olyan közösség, amely sok év ellenzékiség után megérett Budapest vezetésére.

4. Mindezt a valóságos verseny hozta létre. Karácsony Gergely biztosnak és lefutottnak tűnő egyszemélyes szereplése helyett valóságos küzdelmet láttunk. És ez teremtette meg ezt az új helyzetet. Budapest jövője, az Orbán-Tarlós utáni világ volt három hétig a legfontosabb ügye Magyarországnak.

5. Karácsony Gergely megmutatta, hogy tud küzdeni. Jól állt neki, engem is meglepett teljesítménye, semmi oka szégyenkezni. Kálmán Olga újságíróból pár hét alatt politikus lett, kiderült, hogy nemcsak népszerű kérdező, hanem felelős cselekvő is tud lenni. Kerpel-Fronius Gábor ismeretlenként is végtelenül szimpatikusan lépett a politika világába, most megismert személyisége és felkészültsége egyaránt feljogosítja, hogy politikai vezető legyen.

6. A kampányban sokszor vannak szerencsétlen, vagy egészen rossz mondatok, vitatható tettek. Mostantól nem fontosak. Felejtsük el! Mire mennénk további vitákkal? Aki meg nem tud felejteni, az temesse el magában, mostantól abban segítsen, hogy októberben győzzünk.

7. Nem tudom, ki győz. De a választás végeredményét mi elfogadjuk. A győztest mindenkinek támogatni kell. Mi támogatni fogjuk. A kampánynak vége, amit akartunk, elértük: az ellenzéknek ma estétől egyetlen közös főpolgármester-jelöltje lesz. És az a dolgunk, hogy valamennyien őt támogassuk. Mi ezt fogjuk tenni.

8. Hittünk abban, hogy a polgári, európai szabad Budapest érdekeit Kálmán Olga képviselné a legjobban. És a haza, Budapest érdeke a legfontosabb, ezért ha kell, változtatunk korábbi véleményünkön. Mondom másként: a megállapodás szent, a vélemény szabad. Megállapodást betartottunk és a jövőben is be fogjuk tartani. Most is Kálmán Olga támogatása mellett döntenék, ha azt gondolom, ez hazám érdeke. A budapestiek most viszont pontot tettek e dilemma végére, eldöntötték, hogy ki legyen Tarlós István kihívója. És eszünk ágában se lesz megkérdőjelezni a budapestiek döntését.

9. Elképesztő dolgot tettek a budapestiek. Törökországra utalva írom: utat nyitottak az isztambuli gyorsvonatnak, ahogy mondani szokták. Aki megnyeri a fővárost, az később megnyerheti az országot. Mert a végső cél, hogy Magyarország újra szabad, demokratikus, európai ország legyen. Minden magyar hazája. Ehhez léptünk közelebb ezzel az előválasztással.

Bőven az érvényesség felett az előválasztás

Az előre kitűzött ötvenezret lényegesen meghaladó számban adtak le szavazatot a budapestiek a főpolgármester-jelöltekre. Eddig már 57 ezren nyilvánítottak véleményt.

A főpolgármester-jelöltek előválasztási kampányában a Civil Választási Bizottság 50 ezerben határozta meg az érvényesség határát. Ezt már jelentősen túllépte az érdeklődés. Kedd délután a leadott szavazatok száma elérte az 57 ezret – mondta a civil testület vezetője, Magyar György ügyvéd a Klubrádióban.

A téli első előválasztási fordulóban 34 ezer szavazatot adtak le budapestiek a Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Horváth Csaba (MSZP) közti versengésben. Ezt Karácsony elsöprő fölénnyel (27 ezer szavazat) nyerte meg. A két párt most már őt indítja Tarlós Istvánnal szemben, vetélytársa Kálmán Olga (DK) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum).

Az öt napja kezdődött elővoksolás holnap délig tart, tizenöt fővárosi közlekedési csomóponton lehet véleményt nyilvánítani.

Valaki hekkeli Kálmán Olga kampányát

Telefonon hívnak embereket a DK nevében arról, hogy jelöltjük Karácsony Gergely a főpolgármester-jelölti előválasztásban. A párt bejelentést tett az előválasztást szervező Civil Választási Bizottságnál.

A Demokratikus Koalícióhoz az elmúlt órákban tömegesen érkeznek állampolgári bejelentések egy félrevezető tartalmú automata hívásról, amelyet a +36 21 345 6107 számról indítottak. A hívás úgy állítja be Karácsony Gergelyt, mintha Gyurcsány Ferenc és a DK által hivatalosan támogatott jelölt lenne, ehhez pedig Gyurcsány Ferenc egy korábbi tévészereplésének hangját is felhasználták – tudatta közleményben a DK.

A DK az ügyben hivatalos bejelentést tesz a Civil Választási Bizottságnál választási csalás miatt. A párt jelöltje Kálmán Olga.

A DK áll minden versenyhelyzet elé, azonban mi a tisztességes verseny hívei vagyunk, ahol egyetlen fél sem nyúl tisztességtelen és a választókat megtévesztő eszközökhöz – írták.

Kerestük az érintetteket, egyelőre nem értül el őket. Jelenleg nem világos, kik szervezik a telefonhívásokat.

Önök így szavaztak!

Lezárult a polgármester-jelölt vita második fordulójáról tartok közvélemény-kutatásunk.
Ime az eredmény:

FH

Elindult az előválasztási szavazás

A főpolgármester-jelölti előválasztás szavazása ma reggel elkezdődött. Aki eddig nem regisztrált online, az már csak személyesen voksolhat jövő szerda délig Budapest 15 forgalmas pontján.

Ma reggel nyolc órakor elkezdődött a budapesti főpolgármester-jelöltek közti előválasztás szavazása. Ehhez regisztráció szükséges, de az online voksolásra jelentkezés már lezárult, tehát az Ügyfélkapun keresztül csak azok élhetnek ezzel az eszközzel, akik eddig elvégezték a regisztrációt.

Így mostantól június 26-a 12 óráig már csak a személyes részvételre van lehetőség. Minden fontos tudnivaló a szervező civil szervezet honlapján megtalálható.

A főbb tudnivalók. A regisztrációhoz valamilyen hivatalos fényképes igazolvány és fővárosi lakcímkártya szükséges, nem Budapesten bejelentettek nem szavazhatnak. A jelentkezésre és a szavazásra szolgáló pontokból 15-öt állítottak fel a következő helyeken:

  • Móricz Zsigmond körtér
  • Széll Kálmán tér
  • Blaha Lujza tér
  • Nyugati tér
  • Örs vezér tere
  • Boráros tér
  • Csepel, Görgey tér
  • XV. kerület Fő tér
  • Lehel tér
  • Nagyvárad tér (aluljáró)
  • Újpest Városközpont
  • Flórián tér
  • XVII. kerület, Rákoskeresztúri központ
  • Kispest, Határ út
  • Kőbánya-Kispest metróállomás

A szervezők ígérete szerint a személyes adatokat bizalmasan kezelik. Az előválasztás eredményét még az utolsó nap végére tervezik. Szavazni Kálmán Olgára (DK), Karácsony Gergelyre (MSZP-Párbeszéd) és Kerpel-Fronius Gáborra (Momentum) lehetséges. (Tegnapi jelölti vitájukról itt olvashat.) Az érvényességhez 50 ezer szavazat kell.

Nézze élőben a főpolgármester-jelöltek vitájának második fordulóját

0

https://www.facebook.com/dk365/videos/370729500314094/

Schmuck Andor is beszáll

Negyedikként részt vesz a főpolgármesteri előválasztáson Schmuck Andor is. Ehhez neki is kétezer aláírást kell összegyűjtenie.

Beszáll a versengésbe az utóbbi másfél évtizedben a Tisztelet Társasága elnökeként politizáló Schmuck Andor – jelentette be a Facebookon. Holnap sajtótájékoztatón ismerteti a részleteket.

Schmuckot egykoron az MSZP egyik ifjú üdvöskéjeként tartották számon, de aztán az ezredfordulón fegyelmivel kizárták.

Ezzel Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd), Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) és Kálmán Olga (DK) jelölti névsora eggyel bővült (eddig).

Frissítve!!! Puzsér egyelőre kiszáll, Karácsony: lesz előválasztás

0

A Puzsér Róberttel kidolgozott megállapodás alapján lesz előválasztás – közölte Karácsony Gergely. Előtte a tévés úgy döntött: kiszáll a főpolgármester-jelölti előválasztás tárgyalásaiból a csonka ellenzéki kerületi egyezség miatt.

„Budapesti előválasztás lesz” – közölte Karácsony Gergely. Méghozzá olyan feltételek mellett, amikről Puzsér Róberttel korábban megállapodtunk – tette hozzá az egyik ellenzéki főpolgármester-jelölt.

Puzsér: felrúgták a megállapodást

Ennek előzményeként Puzsér Róbert kampánycsapata azt közölte, hogy egyelőre nem vesznek részt azokon a tárgyalásokon, amelyeken az ellenzéki főpolgármester-jelöltségről kiírandó előválasztás menetéről van szó.

A tévés döntésének indoka az, hogy szombaton az MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum négypárti megállapodása a kerületi polgármester-jelöltek személyéről a Jobbik nélkül történt. (Az LMP kapott ajánlatot, de végül nem egyeztek meg.) Ezt Puzsérék a tavalyi megállapodás felrúgásának tartják. Azét, amelyet a budapesti MSZP-elnökkel, Molnár Zsolttal írtak alá arról, hogy „olyan megállapodásra van szükség egy összellenzéki főpolgármester-jelölt vezetésével, amely minden kerületben elsöpri a Fidesz uralmát”.

Karácsony viszont most azt is közölte, hogy neki nincsenek feltételei,

„aki jön, az jön, aki nem, az nem”.

A kerületi indulásokról pedig csak azokkal a pártokkal tudnak további egyeztetéseket folytatni, amelyek elfogadják, hogy az előválasztás győztesét, a budapestiek jelöltjét támogatják a főpolgármester-választáson – tette hozzá az MSZP támogatását élvező Párbeszéd-társelnök.

Puzsér már vasárnap reagált a szombati négypárti bejelentésre, a Momentumra kihegyezve.

Eszerint a Momentum, amely az elmúlt harminc évet jött leváltani, amelynek elnöksége szóba sem állt vele, mondván, hogy az EP-választásig az „még nem időszerű”, akik hónapokon át tagadták, hogy a szocialistákkal üzletelnek, a fővárosban összebútoroztak az elmúlt harminc évvel. A párt a NOlimpia mögül a budapesti olimpiát megszavazó Karácsony Gergely mögé tántorgott – két évbe sem telt, és az egyetlen ügyüket is elárulták.

Puzsér Róbert a Hír TV-nek azt mondta: mindenképpen elindul a főpolgármesterségért

Ehhez képest a baloldali pártokat vádolta azzal, hogy megosztják az ellenzéket és kiszolgálják a Fideszt.

„Nem akarnak osztozni az ellenzéken és nem akarják leváltani a Fideszt. A Fidesz maradjon hatalmon, az MSZP és a DK meg ellenzékben. Ők az ellenzéki pole-pozícióért hajtanak, ezért szalámizzák le a centrumot” – fogalmazott.

A Momentum – szerinte – ugyanazért csatlakozott a régi ellenzéki pártokhoz, amiért 1994-ben az SZDSZ vagy 2013-ban az Együtt és a Párbeszéd: „a júdáspénzért, a pozíciókért, a polgármesteri helyekért, a felügyelőbizottsági helyekért”.

Az előválasztás Puzsér Róbert szerint csak akkor jöhet létre júniusban, ha Karácsony Gergely kiad egy nyilatkozatot arról, hogy összellenzéki együttműködés lesz nem csak a fővárosban, hanem a kerületekben is – a Jobbikkal és az LMP-vel együtt.

Ha létrejönne az összellenzéki együttműködés minden kerületben, akkor nyitott lenne az előválasztásra. Hangsúlyozta, hogy nem lehet kihagyni a Jobbikot.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK