Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

Megosztó szöveg a Jobbikról – kéretik nem anyázni

Föld S. Péter
-
2
Megosztó szöveg a Jobbikról – kéretik nem anyázni

Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben.

Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel.

A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem.

De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd a külső sávban. Undokok, kedvesek, okosan, buták – olyanok, mint azok, akik nem a Jobbikra szavaztak.

Ezt kell megérteni, felfogni, elfogadni.

Magyar állampolgárok, ugyanúgy, mint azok, akik, szemben a Jobbikkal, demokratának mondják magunkat. Baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak, sehova se húzónak.

Ugyanabban az országban élnek, mint a többiek. Nem kell szeretni őket. (Sejtésem szerint ők sem kedvelnek bennünket.)

Most nem a vérnácikról van szó. Nem az antiszemitákról, rasszistákról, kirekesztőkről. Velük nincs miről beszélni. Hanem azokról, akik – hozzánk hasonlóan – nem akarnak diktatúrában élni. Nem akarják, hogy a sajtó még elfogultabb és hazudósabb legyen, mint amilyen most. Nem akarják, hogy a Fidesz bedarálja a bíróságokat, az önkormányzatokat, lerombolja a még nyomokban meglévő demokratikus intézményeket és sóval szórja be a helyüket.

Azok az emberek, akik a Jobbikra szavaztak, ugyanúgy magyar állampolgárok, mint azok, akik más pártokra, vagy senkire sem szavaztak. Hozzánk hasonlóan ők is jót akarnak Magyarországnak – más kérdés, hogy a módszereikkel, érvelésükkel nem értünk egyet.

Ezért nem szoktunk a Jobbikra szavazni.

És van egy rossz hírem a fanyalgók számára. Nemcsak „ideát” okoz problémát sokaknak, hogy szabad-e együtt vonulni a Jobbikkal, közösen követelni, a törvénytelenségek megszüntetését, a bűnösök megbüntetését. „Odaát”, „nekik” sem lehet könnyű lenyelni azt a falatot, hogy olyanokkal kell együtt vonulniuk, akikkel korábban eszükbe sem jutott volna.

Egymásra vagyunk utalva, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a másikról. Közösen kerültünk a kútba, és egymás nélkül nem tudunk kimászni onnan.

Abba kellene hagyni a fanyalgást. Együtt kell vonulnunk – mindenki a maga a piros-fehér-zöld zászlója alatt.

Iványi Gábor: Alávalóság lenne félreállni

Lendvai Péter
-
0
Iványi Gábor: Alávalóság lenne félreállni

Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János lelkész-képző főiskola rektora azt mondja a Független Hírügynökségnek adott interjúban, hogy valóságos csoda, hogy kibírták az elmúlt nyolc évet. Egyházi státuszukat elvették, és várhatóan a következő négy évben is mindent elkövet majd a hatalom ellenük. Orbán Viktor ugyanis nem változik, képtelen bármiféle kompromisszumra, Fáraónak hiszi magát. Pedig a Fáraó is védtelen a szúnyogokkal szemben. Addig azonban nem lesz változás, amíg az emberek nem parancsolnak megálljt neki, vagy Fidesz nem válik meg tőle. Iványi, mint mondta, megtehetné, hogy félreáll, de ez alávalóság lenne; azt teszi, ami az egyház feladata. 

 

Ön keményen bírálta Orbán Viktort az elmúlt időszakban, mint a választásokból kiderült, amit elmondott csak pusztába kiáltott szó lett. Viszont a miniszterelnök jogi, erkölcsi és politikai elégtételt ígért az ellenfeleinek. Mire számít?

Azzal kezdeném, hogy tulajdonképpen számítottam a folytatásra. Számítottam, mert úgy van megalkotva ez az egész gonosz rendszer, hogy lehetetlen normális, demokratikus úton leváltani. Egyszerűen így van kitalálva. A baloldal tehetetlensége, amit én nem veszek olyan szigorúan, hiszen olyan eszköztelen volt, vagy ebből a reménytelen helyzetből valami zseniálisát, diadalmasat kitalálni, szóval ez a tehetetlenség ebből is fakad. A jobboldalon gátlástalanul felfalt mindent a Fidesz, pedig a demokráciában benne volna az, hogy nem faljuk fel egymást, hanem megpróbálunk együttműködni és teret adni mindenkinek. A baloldalon viszont ez megmaradt. Ha valaki tehát továbbra is demokráciát akar játszani, akkor ez nem változik.

Hogy érti, hogy demokráciát akar játszani?

Kérem, ne vegye ezt sértőnek.

Nem, nem veszem annak.

Ha valaki következetesen demokrata akar maradni, és az emberi sokszínűség a politikában is érvényben maradjon, akkor soha nem lesz egy egységes baloldali párt. Nagyon rossz lenne, tudjuk, hiszen ilyen volt már. Vagyis egyáltalán nem tartom bajnak, hogy nincsen, hogy megjelennek a különböző színei a baloldal világának. A jobboldalon nem. A kereszténydemokratáknak csak a nevükre van szükség, valójában egy nagy blokk van, ha persze nem számítjuk a Jobbikot, de nem lepne meg, ha a Jobbikot is előbb-utóbb felfalná a Fidesz. Aki következetes akar maradni a maga értékeihez, az egy sokkal hosszadalmasabb, nehezebb, hosszabb utat jár meg. Szerintem megéri. Én erre vagyok berendezkedve. Már ameddig tart az én történetem.

Arra még nem válaszolt, amit az elején kérdeztem: számít-e Orbán Viktortól erkölcsi, jogi, vagy politikai elégtételre?

Ha mást nem csinálnak, csak gyötörnek bennünket tovább, az is elég lenne, és nem tudom, hogy meddig húzható. Nekem csoda, hogy mi ezt az elmúlt nyolc évet kibírtuk. Tényleg csoda, mert az első pillanattól kezdve el akartak lehetetleníteni bennünket. Ami pénzt lehetett, azt elvették tőlünk. Emiatt nem tudtuk befejezni a főiskola új épületét. Azonnal felszólítottak bennünket, hogy nyilatkozzak arról, milyen intézményeink vannak, és arról is, hogy kinek adom át őket. Ezt olyan arcátlannak és durvának tartottam, hogy ugyan kimutatást adtam, mert azt adnom kellett, de nem értettem a kérdés második felét, ezért nem válaszoltam rá. Emailfordultával érkezett a kifogás: nem írtam meg, hogy kinek adom át az intézményeket. Hát visszaírtam, hogy nem óhajtom átadni.

Ez a főiskolára vonatkozott, ugye?

Nem csak a főiskolára. A szociális hálózatunkra, mindenre.

Mindenre, amit felépített?

Talán az a szerencsénk, hogy az a fajta munka, amit mi végzünk, nem kell senkinek. Az ország egyetlen fertőtlenítő állomása például itt működik. Az ÁNTSZ már nem foglalkozik ezzel, a múltkor két ügyvédet küldtek ide, akik, feltehetően a munkájuk során megfertőződtek. Ez a munka nem kell tehát senkinek, pedig van naponta 30-40 fős forgalmunk, természetesen nulla finanszírozással, pedig egy fertőtlenítés körülbelül négyezer forintba kerül. Ezt nem csinálja az állam, pedig állami feladat lenne. Mi fejre állnánk, ha ezt nem csinálnánk.

Ezt hogy érti?

Elborítana bennünket a tetű, a rüh.

Ezt a kormány nem akarta elvenni…

Ezt nem. Erre mondom, hogy vannak dolgok, amire csendben rájöttek. Végül is utcaseprőre is szükség van. Az, hogy mi végezzük ezt a munkát az állam helyet, nem zavar, az már inkább, hogy erre egy forintot sem adnak. Amíg a Máltai Szeretetszolgálatnál volt a feladat, addig nem volt ilyen probléma.

De hogyan tudják így megoldani?

Nem tudom. Valahogy minden hónapban jön egy sms a gazdasági igazgatómtól. Ennyi szokott lenni: Istennek hála, tudunk fizetéseket adni. És akkor davenolunk egy kicsit (zsidó kifejezés, imádkozás – A szerk.). Egyébként ezer ember kap fizetést itt, és nekem mindig meg kell vívnom magammal a harcot, hogy az egyötödét el kellen küldeni. De rájövök: nem fog állást kapni máshol, és az én keresztény-zsidó vegyes hátteremben van egy ilyen elv, ameddig tudsz adni, addig magad is tudsz araszolgatni.

Végül nem is sikerült elvenni önöktől semmit az elmúlt négy év alatt?

Egyetlen iskolát zártunk be. Ott öt évre kötöttünk a településsel megállapodást, három év után mindent elkövettek, hogy kicsavarják a kezünkből, mert az iskola helyén fitness-szalont akartak létrehozni. A tsz elnök hajdani sofőrje most a polgármester ott, és az ő kultúrájában nincs benne, hogy bizonyos dolgokat nem lehet egy pattintással megcsinálni. Minden megtett ellenünk, és a végén, öt év elteltével azt mondtam: ha a falu nem harcol az iskoláért, akkor én sem fogok harcolni tovább.

Melyik faluról beszélünk?

Felsődobszáról, ahol az ott élők zöme roma, ebből következően a gyerekek többsége is roma volt. Egy gazdag ember van, ez a polgármester, aki mindent tulajdonol, az emberek meg tengődnek. Alig várják a tavaszt, mert akkor legalább nem kell fűteni.

Még mindig visszatérnék az elégtételre. Mit tudnak még Iványi Gáboron elégtéltelet venni?

Hogy például továbbra sem kapjuk meg az egyházi státuszt, bár nincs ok, amiért ne kaphatnánk meg.

Eddig se volt.

Így van, eddig se volt. Bár az alkotmánybíróságnak van egy ilyen tavaly őszi döntése, amely szerint ez év márciusig választ kell adni arra a kérdésre, hogy mi történjen akkor, ha valaki minden törvényi feltételnek megfelel, ám ennek ellenére nem kapja meg az egyházi státuszt. Egy fideszes túlsúlyban lévő alkotmánybíróságtól nagyjából ez a maximum, amit várni lehet. Mellesleg 20012-ben már született egy AB döntés arról, hogy alkotmány-sértő módon vették el – többektől, nem csak tőlünk – az egyházi státuszt, és azt vissza kell adni, de ezt a Fidesz, azzal az érvvel, hogy az AB azt nem mondta meg, hogyan kell ezt megtenni, elszabotálta döntést. Körülbelül hetven felekezet érintett ez a döntés, illetve annak elszabotálása. Itt ugye az egyszázalékos támogatások befogadásának lehetőségéről is szó van, ezért is született ez a tavalyi AB-döntés. Azt jelentette ki a testület, hogy azok is kaphatnak ilyen támogatást, akik egyházból egyesületté alakultak át. Ez viszont bennünket azért nem érint, mert mi lettünk egyesület. Most olyan helyzetben vagyunk, egyedüliként, hogy nem hajlandóak elismerni az egyházi státuszunkat, mi meg nem vagyunk hajlandóak átalakulni egyesületté. Most a hátunk mögött a nyíregyházi bíróság beírta, hogy mi egyesület vagyunk. Másodfokra, a debreceni táblabírósághoz kellett fordulnunk, hogy a lépést megsemmisíttessük, de meglepetésünkre ott jóváhagyták a nyíregyházi határozatot, ezért visszük tovább az ügyet, immár a Kúriához. Én ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy egy jogállamban valakiről megállapítanak valamit, amiről az érintettet meg sem kérdezik. De ha kell, megyünk tovább Strasbourgig, csak hát mire odáig eljutunk, eltelik három év. Addig pedig ki kell bírni, valahogy talpon kell maradni.

Belefáradt ebbe a harcba?

Nem, ezt nem mondhatnám. Inkább az van bennem, hogy megértettem: az én történetem az erről szól. Nem erről szólna egyébként, sem lelkészi pályám, egyház, vagy intézményépítő munkám. Nincs bennem rossz érzés, vagy fáradtság, inkább a hosszú úton lévő embernek még a cél előtti kíváncsisága.

Azért kérdeztem azt, hogy belefáradt-e, mert mielőtt elkezdtük volna az interjút, nyugdíjról beszélt…

Hatvannyolc éves vagyok, ilyenkor az ember általában elgondolkodik. De nem azon, hogy elfáradtam, és nyugdíjba kellene mennem. Ha a dolgok rendben lennének, akkor egy sor kérdésben hoznék határozott döntést. Nem képzelem azt, hogy nélkülem megáll az élet, vagy hogy az utódom nem fogja tudni jobban csinálni, mint én.

De nem baj, ha én azt állítom: Iványi Gábor nélkül megáll az élet…

Megtisztelő… De most mondok valamit: ha egyházi intézmény lenne a Wesley János főiskola, akkor már le kellett volna mondanom, mert a rektorság hatvanöt éves korig szól. Ha lemondok, utódomat Orbán Viktornak kell kinevezni, nem teljesen a saját elképzelése szerint, hanem az egyház javaslatára, de ismerjük őt: a végtelenségig játszhat azzal, hogy nem írja alá, hiszen a kreatív jogászkodásban nehéz őket megverni. Ezt láttuk a választási rendszer kialakításában, a levélszavazatoktól kezdve, az apróbb és nagyobb stiklikig, úgy volt kitalálva, hogy mindenképpen nyerjenek, legfeljebb a kétharmad volt kétséges. Sztálin mondta: nem az a lényeg, hogy hányan szavaznak az emberre, hanem, hogy ki számlálja a szavazatokat. Visszatérve a főiskolához: ha nem egyházi, hanem alapítványi az intézmény, akkor hetvenéves koromig lehetek rektor. Ezért úgy döntöttünk, hogy húzzuk valahogy ezt a dolgot még három évig. De ezek mind kényszerszülte megoldások. Ezért mondtam azt, hogy az én dolgom az, hogy a végső pontig elvigyem. Boldogan engedném el a másik ágát a munkámnak, az általam alapított Oltalom Karitatív Egyesületet, ami a kórházat működteti, és naponta körülbelül ezer hajléktalannak ad valamilyen segítséget. Hatszáz ágyat tartunk fenn. Nem azért ekkora, mert megalomániásak vagyunk, hanem mert az egyik feladat hozta a másikat. Így került ide a fertőtlenítő is, amiről már beszéltem.

Mit gondol, Orbán Viktor tovább folytatja eddig politikáját, vagy gesztusokat is fog tenni?

Nem számítok arra, hogy Orbán gesztusokat gyakorol majd. Nem tud gesztusokat tenni. Nem tud megváltozni. Példaként mindig a bibliai Fáraót szoktam említeni, aki ugye istennek képzelte magát. Ezzel szemben Mózes arról beszélt, hogy nem rokona a Nap meg a Hold, hanem azok lámpák, amelyek világítanak. Ez forradalmian új volt Mózes korában. És ezt nem hallotta jó szívvel a Fáraó hogy ő nem Isten, és hogy még a szúnyogokat sem tudja kezelni. Mert ha a tíz csapás keretében szúnyogok lepik el Egyiptomot, a Fáraó tehetetlen. Ugyanezt látom itt. Amúgy pedig az ereje, mint minden zsarnoknak a szervilis, lebutított alattvalókban van. És, ha ez nem így lenne, egy pillanat alatt pukkanna szét ez az egész rendszer. De ő nem tud megváltozni. Ő elhitte, hogy ő védte meg Európát, éppen ma reggel halottam tőle újra. Legfeljebb papíron, vagy gondolatban, a nemlétező veszedelemtől, amit ő gerjesztett. Én magam láttam még 2015-ben hogyan szállították gyorsvonati sebességgel a menekülteket, szóval ez a megvédjük is az ordas hazugságok egyike. Orbán tehát, ismétlem, nem tud megváltozni, és kompromisszumot sem lehet vele kötni. Nem, mert nem ismeri ezt a fogalmat. Lehet, hogy nem is kellene leírni, mert félreértik: az ördöggel sem lehet kompromisszumot kötni. A sátán úgy van kitalálva a teológiában, hogy ne tudjon kompromisszumot kötni. Az ügyésszel sem lehet. Az ügyész nem mérlegel, és ezt csak azért vetem közbe, mert a héberben a sátán az ügyészt jelenti. Most is. Orbán egy dolgot tud zseniálisan, hogy nincsenek szabályok. Egy cél van: minden az ő kezében összpontosuljon. Ha néha enged, az csak taktikai visszavonulás. Ha tehát ő elégtételt akar, és ebben nem fog kemény falakba ütközni, akkor megy előre. Kétféle falat tudok elképzelni: az egyik az öntudatra ébredő magyar polgárok tömege, akik azt mondják, itt a vége, nincs tovább, a másik, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak elege lesz, illetve azoknak a külföldi partnereknek, akik eléggé kesztyűs kézzel bántak vele. Ami csak akkor következik be, ha megértik: ennek nem lesz vége. Ha megértik, akkor majd ajtót mutatnak nekünk, ami persze nem őt fogja nagyon kellemetlenül érinteni, hanem bennünket. Amikor majd azt mondják: tessék odakinn gondolkodni azon, hogyan védte meg Európát, meg a világot. Ha ez nem következik be, akkor ez a játék örökké tartani fog. Ő most az ötvenes éveiben jár, még húsz-harminc évig boldogít bennünket. Ha sokáig él, akkor az öreg diktátorok sorsa vár rá és ránk; folyamatosan kínozni fog bennünket. Nem, és nem fog megváltozni, szerintem a Fidesznek is meg kellene fontolni, hogy belülről indítsa el a változást és váltsa le. Ugyanis a párt vezetőinek pontosan érteniük kell, hogy Orbánnal már nem lehet sokáig bent maradni Európában. Hacsak nem az a cél, hogy onnan kijöjjenek, ha nincsenek hagymázas vissza Trianont álmai, ami miatt megpróbál dörgölőzni Putyinhoz, aki nála is nagyobb méretű kombinátor, és nem sétálunk bele megint, őrült fejjel, száz éven belül harmadszor, negyedszer, nem tudom hanyadszor rossz döntésekbe. Orbán a végzete Magyarországnak, és ezen belül az én történetem, vagy a mi történetünk egy aprócska pont, ha mi sem változunk meg. De nem szeretnénk, mert mi is valahogy úgy vagyunk összerakva, hogy ne féljünk tőle. Persze okoz nekem ez fejtörést, az tudniillik, hogy az én makacsságom kerül az egyházam ilyen nehéz helyzetbe. Ugyanez a dilemma az evangélikus egyházban, ahol például ki fogják csinálni Fabinyi püspököt. És ez 1958 óta előszö9r fog előfordulni. Már látszanak a jelek: berakják az evangélikus világi vezetésbe azokat az embereket, akik belülről szét fogják feszíteni, rohasztani, pusztán azért, mert ez az egyház csípi Orbánnak a szemét. Nagy dilemma ez, hogy valaki álljon-e félre, annak érdekében, hogy a viselkedésével, ami egyébként a hivatása, ne akadályozza a hatalom akaratának érvényesülését. De a másik oldalról nézve: vajon nem alávalóság-e félreállni? Hogy félreállni, azért, hogy a dolgok könnyebben menjenek. Eddig az egyházon belül mindenki azt képviselt, hogy ne. Mert, ha megtesszük, akkor mitől egyház az egyház?

Miért olyan sikeres Orbán és Kaczynski?

FüHü
-
0
Miért olyan sikeres Orbán és Kaczynski?

Tulajdonképp azért, mert igény van az általuk képviselt populista politikára. Ez derült ki egy, a populista attitűdökről szóló kutatás eredményeit ismertető konferencián.

„Üdvözlök mindenkit a populizmus csodálatos európai fővárosában”

– ezzel köszöntötte a Populista attitűdök Magyarországon és Lengyelországban című konferencia résztvevőit Rodger Potocki, az amerikai National Endowment for Democracy európai programigazgatója, aki arról beszélt, hogy a populizmus erősödik Európában, és ebben a magyar és a lengyel kormánypárt, a Fidesz és a Jog és Igazságosság (PiS) vezető szerepet játszik. Szerinte Lenin óta nem volt olyan politikai erő Európa ezen részén, amely ilyen jelentős kihívást jelentett volna a liberális demokrácia számára.

A konferencián a magyar Political Capital és a lengyel Institute of Public Affairs közös kutatásának eredményeit mutatták be. Krekó Péter, a PC ügyvezető igazgatója azt mondta: ez volt az első reprezentatív kutatás a témában két olyan országban, amelyek közül mindkettőben populista kormány van hatalmon.

Fotó: MTI/EPA/Jacek Bedarczyk

A kutatásban a populista attitűd több fontos elemét vizsgálták: az emberközeliséget, az elitellenességet és a fekete-fehér világnézetet, de emellett két olyan elemet is, amelyek a populizmust gyengíthetik: a pluralizmust és az elitizmust.

Az emberközeliséggel kapcsolatban azt találták, hogy Magyarországon ez leginkább a Jobbik szavazóira, az ország nyugati részén lakókra, valamint azokra jellemző, akik nagyobb valószínűséggel szavaznak a választásokon és magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Lengyelországban ez a konzervatív-liberális Nowoczesna párt támogatóira, a férfiakra és az ország keleti részén élőkre jellemzőbb.

A politikai elitellenesség Magyarországon szintén inkább a Jobbik-szavazóira és az ország nyugati részén lakókra jellemző, míg Lengyelországban a PiS szavazóira.

A fekete-fehér világnézet Magyarországon leginkább a Fidesz és a DK szavazóit jellemzi,

de az átlagnál magasabb az ország keleti felében és Budapesten lakók között is. Lengyelországban ez a PiS és a Nowoczesna szavazóira, valamint az ország középső részén lakókra igaz a leginkább.

Az is kiderült, hogy a populizmus erősödése együtt jár az autoriter uralom könnyebb elfogadásával is.

Magyarországon a fekete-fehér világnézet ereje, valamint a pluralizmus gyengesége is hozzájárul, hogy nagy az igény egy erős vezetőre.

Ami szintén a kutatás egyik érdekessége: azt találták, hogy Magyarországon a leginkább a DK szavazói között jelenik meg ennek igénye, utána jönnek csak a Fidesz szavazói. Az is látható tehát, hogy ki lehet jelenteni: a populista attitűdök Magyarországon sok párt támogatóinál megtalálhatók

A kutatás szerint

Magyarországon a populizmus nem gazdasági eredetű, hanem inkább az identitással kapcsolatos félelmekre épít.

Keszthelyi András volt miniszterelnöki tanácsadó pedig azt mondta a kutatóknak, hogy a vita hiánya, a racionális érvelés eltűnése egy vákuumot okozott, amelyet a populista politikusok töltöttek be, érzelmekre alapozó retorikájukkal.

Az eredmények azt is megmutatták, hogy Lengyelországban a gazdasági átalakulással kapcsolatos nagyfokú csalódottság és a politikai elittel való elégedetlenség is hozzájárult a populista politikusok erősödéséhez, amelyhez a gyenge intézményrendszer is hozzájárult.

A kutatás fontos eredménye annak kimondása is, hogy

a kormánypropaganda súlyos sérüléseket okoz a magyar társadalomban.

Krekó Péter a populisták művészetének nevezte, hogy a Fidesz és a PiS a magyar és lengyel társadalomban is erőteljesen jelen lévő elitellenes érzelmeket sikeresen terelte más síkra: a nemzetközi elitek ellen, így lett Brüsszel, vagy épp Soros György az ellenség. Mint mondta, abban is nagyon hasonlít egymásra Magyarország és Lengyelország, hogy a pártpreferencia sok esetben felülírja a szociológiai, demográfiai jellemzőket ebben a kérdésben.

Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak

Jacek Kucharczyk, az Institute of Public Affairs elnöke azt mondta, hogy a PiS-nek a Fideszhez hasonlóan jó esélye van arra, hogy megnyerje a következő választást is. A két párt sikeréről egy amerikai (amúgy francia eredetű, először Alexandre Dumas által használt, de Orbán Viktor tavalyi értékelőjében is elhangzott) mondást idézett:

„Semmi nem olyan sikeres, mint a siker.”

Mint mondta, a PiS szavazói közül sokan azért támogatják a pártot, mert hatékonynak tartják: megcsinálják, amit mondanak, nem csak beszélnek róla, az esetleges erős ellenállás pedig csak megerősíti a híveiket, hogy különböző érdekcsoportok ellen küzdenek. Támogatóiknak az is szimpatikus, hogy erőt mutatnak, átviszik, amit akarnak, az elit (a korábbi elit) akarata ellenére.

Arról is beszélt, hogy

a populizmus nem csak reagál a társadalmi igényekre, hanem létre is hozza azokat.

Erre példaként a bevándorlást említette, amellyel kapcsolatban a lengyel kormány is erősen próbálta formálni a közvéleményt.

Judy Dempsey, a Carnegie Europe kutatója a populizmussal kapcsolatban a polarizáció veszélyeiről beszélt, mint mondta, ez növeli az erőszak esélyét, elveszi a párbeszéd lehetőségét és aláássa a demokratikus intézményrendszert. Ebben szerinte a médiának is fontos szerepe lehet.

Boda Zsolt, az MTA Politikatudományi Intézet kutatási igazgatója szerint az illiberális és autoritariánus tendenciák nagyobb problémát jelentenek, mint önmagában a populizmus. Szerinte

a populista pártok támogatottságának növekedése az elégedetlenség vagy az aggodalom jele.

Mint mondta, elmaradt a gazdasági csoda, nem történt meg az EU-hoz való teljes felzárkózás, továbbra is sokkal alacsonyabbak a fizetések, ez is elégedetlenséget okot. Jacek Kucharczyk erre úgy válaszolt: nem kérdés, hogy ezzel kapcsolatban vannak negatív érzések, még ha ezeket nem is mindig támasztják alá tények, mert folyamatos a felzárkózás a régióban, csökkennek a különbségek.

Boda Zsolt szerint a Fidesz sikeréhez az is hozzájárul, hogy az elégedetlenség és az aggodalom kihasználása mellett képes pozitív identitást is kínálni, és azt is ki tudja használni, hogy nagyon sokan úgy érzik: a régió sokszor áldozatszerepbe kényszerült a történelem folyamán.

Orbán puskája be van tárazva

Lendvai Péter
-
1
Orbán puskája be van tárazva

Széles választási mozgalom keretében lehet felvenni bármi eséllyel a versenyt a túloldallal, még akkor is, ha az ebbéli szándékok az elmúlt nyolc évben kudarcba fulladtak – állítja Lendvai Ildikó MSZP-s politikus a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Azt is mondja: az emberek többsége tulajdonképpen nem a Fideszre, hanem az államra, vagyis a biztonságra szavaztak, mert az ellenzékben nem látták a stabil kormányzás lehetőségét. Lendvai úgy látja: szükség van a változáshoz az utcai politizálásra, a polgári engedetlenségre, de a végén a szavazófülkében kell leváltani a Fideszt. Orbán, szerinte nem fog változni, puskája be van tárazva, hogy mindent maga alá nyomjon, amit eddig még nem sikerült.

 

Mit keresett a választás előtt a DK színpadán?

Meghívásra mentem, méghozzá hivatalosan, az MSZP nevében beszélve a koordinációs partner DK kampányzáróján. Utána teljes gőzzel rohantam vissza a sajátunkra.

Pedig sokan, látva a szereplését, azonnal elkezdtek kombinálni, hogy netán átállt Gyurcsány Ferencékhez…

Szó nincs erről. De egymás egyéni jelöltjeit támogattuk, a körzetekben együtt dolgoztunk, „átállás” nélkül. Sajnálom, ha egyeseknek a tévéfelvételek alapján nem volt egyértelmű a helyzet, pedig volt olyan internetes portál, amelyik még csipkelődött is velem, hogy miért kell minden ötödik mondatomban agyonhangsúlyozni: MSZP-s vagyok, az MSZP listájára szavazok.

Az egymás segítése nem nagyon sikerült, az ellenzéki pártok az elmúlt négy-nyolc évben inkább egymást gátolták. Ön ugyanakkor – legalább is az én információim szerint – ezen időszak alatt végig azon dolgozott, hogy közelebb hozza egymáshoz a szereplőket. Nyugodtan mondhatjuk, hogy kudarcos volt az ebbéli tevékenysége.

Ez igaz, nem írnám fel a nagysikerű teljesítményeim listájára, már ha létezne ilyen lista. Meggyőződésem volt, és a következő ciklusra is meggyőződésem, hogy egy széles választási mozgalom keretében lehet felvenni bármi eséllyel a versenyt a túloldallal. Ezen belül lehet tere a pártok saját karaktere hangsúlyozásának is: ha belépek egy társaságba, be kell tudnom mutatkozni, ki vagyok én. Egy ilyen választási mozgalmat viszont kellő időben kellett volna létrehozni. Mert a lényeg nem a pártok által aláírt különböző megegyezések – nyilván ezekre is szükség van -, hanem az, hogy a választóik is felvállalják ezt a célt. De választási mozgalom helyett csak töredékes egyezségek születtek, más kérdés, hogy ez nem a sokat szidott MSZP hibájából történt így. Az ilyen-olyan egyezségek is az utolsó percre sikeredtek, még a DK-val is, hát még annál a néhány visszalépésnél, amelyek az utolsó napokban, órákban történtek meg.

Ezek megzavarták a választót?

Nem ez volt a fő baj. Nagy meglepetésemre azt láttam, hogy még az utolsó perces megállapodások híre is eljutott valahogy az emberekhez. A problémának azt látom a last minute taktikákban, hogy az utolsó heteket az egyezkedés huzavonái tematizálták, miközben az utolsó két hét, az utolsó hónap volna a kampány aranybányája.

Mert?

Mert ilyenkor még az is figyel a közéletre, aki az előző három és fél évben fütyült rá.

Ilyenkor kinyílnak a szemek és fülek a tartalmi mondandókra, hívószavakra, betartható ígéretekre, a politikai kultúrák, mentalitások különbségeire. Mi pont ezt a legértékesebb kommunikációs idősávot veszítettük el, pazaroltuk technikai ügyekre.  

A választó ily módon csak azt láthatta, amin huzakodnak a pártok, nem azt, amin egy együttes kormányzás alapulhat. Közben mindenki tudta, hogy koalícióra vagyunk, lennénk ítélve a demokratikus oldalon.

Igen, az elemzők többnyire két következtetést vontak le a választási eredményekből, és az egyik éppen az, amiről ön beszél. Vagyis az, hogy az ellenzéki pártok, nem pusztán az utolsó időszakban, hanem nyolc évre visszatekintve, nem tudták átadni azt a hitet a választóknak, hogy képesek együttműködni, pláne kormányozni, ráadásul jobban kormányozni, mint a Fidesz. A másik következtetés pedig az, hogy ezek a pártok végképp eltűntek vidékről, ami különösen fájdalmas az MSZP esetében, mivel neki megvolt a hálózata, csak elfelejtette életben tartani.

Örülök, hogy erről beszélünk, mert ugyan nagyon fontos az együttműködés-nem működés problematikája, választási technikái, de észre kell venni, hogy ettől függetlenül több választó kellett volna, és egységesebb választói akarat. Igaz és fontos is, hogy összességében kicsivel többen voltak a változást akarók- ezt kell is emlegetni, miközben Orbán az egész nemzet támogatásával hivalkodik-, de a változtatás szándéka nem mutatott automatikusan egy irányba.

A jelölteket –akivel lehetett- koordináltuk, a jövőképet nem.

Ennek kidolgozása általában a ciklusok első két évének feladata, ekkor még lehetett volna az egyes pártoknak  saját arculatot építeni, akár egymással programvitákat folytatni, természetesen abban a tudatban, hogy a végén koalíciós kényszer alakul majd ki. Amelynek formáit aztán a ciklus második felében lehet kidolgozni. Ez persze a normális pártrendszer, a „békeidők” naptárja, a következő négy év nem ilyen lesz. Most a megmámorosodott hatalom várható rohamtámadásai ellenében néhány dologban az első perctől közösen kell majd fellépni, és nem is csak a pártoknak. De térjünk vissza a vidékhez. Alapvetően a kisvárosokról és a községekről beszélek. Igen, igaza van, ez részben szervezettségi kudarc, a kisebb falvakból szinte teljesen eltűntek az embereink, egy-egy személy akad csupán, aki kitartott mellettünk. A szervezeti baj mögött azonban tartalmi ok van. Kicsit áltatjuk magunkat azzal, hogy kizárólagosan az eszelős és hazug migránsozó propaganda hatott a faluban. Az is, de a migráns épp úgy szimbólum is volt, mint a boszorkány vagy szörnyeteg a gyerekmesékben, aki mindenfajta megfoghatatlan félelmet testesít meg. A migráns a saját valóján túl az ismeretlent, a bizonytalant jelképezte. Elsősorban a kistelepüléseken élők függnek kizárólag az állam kegyétől, ott egyedül ez adhat biztonságot. Ott az állam bármilyen változása maga a bizonytalanság.  Ahol közmunka van, ahol a normálisan fizető állásokat vagy az önkormányzat, vagy a központi állam – lásd a pedagógusokat – adja, ott nem a Fideszre szavaztak, hanem ahogy ezt Kovách Imre szociológus fogalmazta meg: az államra. Az állam stabilitásába kapaszkodtak. Mert ugyan a gazdasági válság elmúltával is megmaradt a kettészakadt társadalom, de egy ici-picivel több jutott a lent lévőknek is. A közmunka több, mint a semmi, a pedagógus fizetés jobb, mint a diplomás munkanélküliség. Ezt a morzsányi biztonságot féltették, részben, igen, migránsoktól is, de részben mindenfajta változástól. És, ha az ellenzéki oldalban nem látják a stabil kormány lehetőségét, akkor még jobban félnek. Hiába voltak kifejezetten ehhez a réteghez szóló pártprogramok, nem voltak ott helyben embereink –ez már valóban szervezettségi kérdés – egy másfajta biztonság hiteles ígéretével.

Még a választási bizottságba sem jutott ellenzéki képviselő, egyszerűen nem találtak olyanokat, akik ezt el merték volna vállalni.

Itt egyértelműen erről volt szó, nem tudom az ellenzéki pártokat szidni.

Egy faluban, ahol tényleg a polgármestertől függ, hogy van-e közmunka, hogy van-e tüzelő-segély télen, hogy egyáltalán hogy élsz, ki az, aki önként jelentkezik az ellenzék nevében végzett szavazóköri munkára?!

Hann Endre fogalmazott úgy, hogy a Fidesz parádésan mozgósított látható, és láthatatlan módszerekkel.

A láthatatlan módszer a félelem, a kiszolgáltatottság működtetése. Ez még a vállalkozókban is megvan. Sokan utálják, hogy – profánul fogalmazva – tejelni kell azért, hogy tied legyen egy megbízás, de ha már a felső kapcsolat megvan, nem akarják elveszíteni. És az újtól, attól, ami nem ígér biztosat, inkább távol tartják magukat. Ezt a világot már kiismerték, tudják, kihez kell menni, tudják, kinek a zsebébe kell dugni a pénzt, ki a Mr.20%, ki a 30. Ők is utálják, ők is restellik, de már berendezkedtek rá.

Ez az, amit Ungváry Rudolf úgy fogalmaz: a toxikus vezér mérgezi az egész társadalmat. Hadházy Ákos, aki sokat foglalkozott a korrupciós ügyekkel, szintén arról beszél, hogy terjed a méreg az országban. Tényleg nincs ellenszere ennek a mérgező anyagnak?

Nyilván van. Bár paradox, hogy most, amikor elveszítettük a választást, beszélek gyógymódról, miközben ugye döglenek a libák…

De éca azért még vóna…

Így igaz. A választások után el kell végezni a gyászmunkát, de azért nem tűzhetjük ki a fehér zászlót. Ha a biztonságra van mindent elsöprő igény, akkor ki kell dolgoznunk a magunk biztonság-receptjét. Két fajta dolog adhat biztonságot. Az egyik a függőség. Aki pórázon van, azért a gazdája felelős, legalábbis nem veszhet el. De működhet a világban másfajta biztonság is, amikor egy nagyobb közösség szolidáris veled, és ha kell, megvéd. Megvéd pl. attól, ha ki akarnak rúgni. A társadalmi szolidaritás nagy részét persze módszeresen leépítették az elmúlt nyolc évben, többek között azért, hogy a védelemnyújtást hazudó hatalomnak ne legyen riválisa. Ezen változtathatunk, ha olyan mozgalmakat tudnánk indítani – és ez itt az éca – , civilek, pártok, ahol konkrét példákon mutatjuk be, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket meg tudunk védeni. Nem tudunk elérni új választást, aggódtam is a nagysikerű és lelkesítő szombati tüntetés láttán, hogy ne tűzzünk ki olyan célokat, amelyeknek a  kudarcától majd két hét múlva elkeseredik ez a nagyon lelkes fiatal tömeg.

Olyan konkrét célokat kell kitűzni, amelyeknek nem lehetetlen az elérése.

Láttuk, hogy a komoly tömegerő elől a Fidesz mindig visszavonul.

Mondana példát?

Persze: el a kezekkel például a civil szervezetektől. El a kezekkel a maradék független médiától és a facebooktól. El a kezekkel az önkormányzati választási szabályok megváltoztatásától, például a közvetlen főpolgármester választástól. És amit nem én találtam ki:

tömegmozgalom, akár népszavazás az uniós ügyészséghez való csatlakozásért.

Fontos, hogy ilyen közvetlen célok legyenek, de nem kellene-e egy olyan vezető személyiség is, aki mindezt koordinálni tudja, hiteles, és a szavára hallgatnak az emberek?

Biztos, hogy szükség van ilyen személyre, bár azt nem tudom, hogy már  ebben a pillanatban nélkülözhetetlen-e. Nekem ugyan nem tetszik, hogy a mai politika ilyen leader-központú,  persze attól, hogy nekem nem tetszik, még nem fog megváltozni. De a vezető megmutatása a választások közeledtével válik igazi paranccsá. Most nem érdemes addig várni, amíg mindenki fölesküszik egyetlen vezetőre.  Én azt hiszem, mi jól választottunk Karácsony Gergellyel, benne látnék fantáziát. Tökéletes ellenpontja az orbáni kultúrának; a beszédmódja, az aura, ami körülötte van, az, hogy az egyszemélyi vezetés helyett partneri viszonyra törekszik, hogy nem félelmetes, hanem szerethető akar lenni, ezek mind azt mutatják, hogy egy másfajta politikai kultúra ígéretét hordozza. Ehhez persze az kellene, hogy mások is elfogadják, ne csak az eddig szövetkező három párt.

Nyilván ez a legnehezebb, hiszen a szocialistákon belül is akadnak olyanok, akik szerint Karácsony nem hozott elég plusz támogatót, hogy nem leader-típus, persze tudom, hogy ez is a gyászmunka része: mindig kell találni hibáztatható személyeket.

Ez pontosan így van. És abból lesz a baj, ha túl sokáig tart a mások hibáztatásának szakasza. Én mindenesetre kifejezetten jónak tartom Karácsony politikai szereplését. Nem értünk el ugyan húsz százalékot, mint szerettünk volna, de nagyobb baj is lehetett volna, ha nem találtuk volna meg őt a Botka László leköszönése utáni válságban. Megjelenése újra lelket öntött a baloldalba. Leader, vezető pedig sokféle van; ha elfogadjuk, hogy nekünk, magyaroknak csak az autoriter, tekintélyelvű leader kell, parancsnok, vezér, nemzetvezető, akkor ezt az országot eleve leírtuk a modern történelemből. Léteznek más vezetők, másfajta leaderek. Természetesen fontos, hogy legyen kisugárzásuk, legyen határozott és markáns karakterük és kommunikációjuk, de ne mások fején állva, lefelé rugdosva próbáljanak meg kiemelkedni.  Meglátjuk, hogy Karácsony Gergő tovább tud-e építkezni, tovább tudjuk-e őt építeni. Ez nem ma fog kiderülni, de drukkolok neki és szövetségünknek. Örülök a frakciószövetségnek is.

Elfogadja azt a véleményt, hogy április 8-a azt bizonyította: a Fidesz választások útján nem legyőzhető.

Választással kell legyőzni, ám nem pusztán parlamenti politizálással. Máris itt van a békés utcai demonstráció. Folytatása, konkrét ügyek köré szerveződése esetén lehet belőle új népmozgalom. De szükség lesz majd, a választások közeledtével egy választási mozgalomra is. Egy ilyen mozgalom a maga akcióival, demonstrációival, akár erőszakmentes polgári engedetlenségével ad bátorságot, új híveket, újfajta szervezeti kereteket ahhoz, hogy előbb a lelkekben, aztán a szavazófülkékben váltsuk le a mozgalom segítségével már meggyengített Fideszt. Beláthatatlan következményeit látnám annak, ha az indulatok elszabadulnának, erőszakba torkollnának, és pl. a szélsőségek sara jönne felszínre. Ennek azért sem lennék a híve, mert azokkal a honfitársainkkal, azzal a két és félmillió emberrel is együtt kell élnünk, akik ma a Fideszre szavaznak. Nem érezhetik majd úgy, hogy erőszakkal győzték le őket. Azt kell érezniük, hogy a másik volt a jobb.

Amikor széleskörű összefogásról beszélünk, ebbe beleérthetjük a Jobbikot is?

Ez fontos kérdés. Én azt képviseltem, hogy ezzel a Jobbikkal, amelyen még rajta van a szélsőjobboldali tojáshéj, illetve hangadók benne azok az emberek is, akik még ma is elfogadhatatlan dolgokat képviselnek, nem lehet összeborulni. Sok jobbikos szavazóval viszont meg lehet próbálni szót érteni, azokkal, akiknek jobban tetszik Vona új iránya, mint Toroczkaié. A baloldal végső önfeladása lett volna, ha pártvezetők, fütyülve arra, ki milyen országot akar, parolázva megegyeznek. Az átszavazás helyenként így is működött. Az viszont

tanulságos számunkra, hogy jóval többen szavaztak balról a Jobbikra, mint fordítva.

A Jobbik jelöltjeire háromszázezerrel több szavazat futott be, mint a Jobbik listájára. Kölcsönösségről szó sem volt, ami azt mutatja, hogy Vona jól ítélte meg szavazótáborát, amikor azt mondta: az övéi előbb szavaznának a Fideszre, mint a „komcsikra”. Az országnak egyébként hosszú távú érdeke a Jobbik mérséklődése volna, tehát nem akarom őket végleg, eleve elrendelten beszorítani egy fasiszta sarokba. Szeretném, hogy aki ott van, kijönne onnan, de ez az ő választásuk. A most javasolt társelnökök személye egyelőre nem a mérséklődés üzenetét hordozza. Nem zárom ki, hogy a párt kettéhasad, és különválik egy középre tartó, párbeszédképes szárny. Egyelőre beszéljünk tehát a vezetők helyett a Jobbik szavazóihoz, akik ott vannak a demonstrálók között, mutassuk meg nekik, hogy a problémáikra van demokratikus válasz is. A politizálás terepe most e tekintetben is az alakuló népmozgalom, és nem a jobbikos pártvezetőkkel való alkudozás. Persze bizonyos parlamenti technikákról, az ellenzék lehetőségeiről beszélni kell minden ellenzéki frakcióval, de ez messze van az összeborulástól. Különben is: már rég nem a parlament a legfontosabb. Az csak egy újabb színpad, ahonnan beszélni lehet, de nem a kormányhoz vagy a pártokhoz, hanem kifelé. Ezért azt megértem és elfogadom, hogy ha a pártok az országgyűlés kommunikációs színpadát nem akarják otthagyni, de kifelé mindenképpen látványos jelét kell adniuk annak: hogy nem azt a színdarabot játsszák, amit Orbánék írtak.

Én az alaptörvényre való eskütételt az egyet nem értés világos jelzése nélkül semmiképpen nem vállalnám fel. Nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy kitaláljam: milyen módon kell demonstrálni azt, hogy nem kívánnak engedelmesen úgy tenni, mintha a parlament a valódi parlamentarizmus terepe volna, de ennek reprezentálására mindenképpen szükség van.

És mit gondol, milyen irányt vesz Orbán Viktor?

Az a politikai kultúra, amit a Fidesz és Orbán Viktor képvisel, képtelen a konszolidációra. Ha akarná, sincs meg hozzá a képessége, de nem is akarja. További politikai agressziót várok, különösen a ciklus első felében; nyilván le akarnak mindent tarolni, amit még letarolhatnak a kétharmaddal, vagyis elindul a támadás a civilek, a bíróságok, az önkormányzatok és a maradék szabad média ellen. Látjuk, hogy a puska be van tárazva: a civil törvény be van adva, a bíróságok ellen kész a javaslat, a Simicska-média, amely az utolsó időkben a független ellenzékiség hangját is hallatta, összeomlott egy másodperc alatt, és azt is tudjuk, miket nézett ki még magának Orbán. Kinézte az RTL-t, az Indexet, a facebook megregulázását, tehát ez a terv is készen áll. Olvasni lehetett arról is, hogy az utolsó kormányülésen felvetődött az önkormányzati rendszer átalakítása. Megismétlem tehát:

a puska be van tárazva, a töltények betöltve, az ujj a ravaszon; csak az a bizonyos tömegerő tudja megállítani a folyamatot. Az tud rácsapni a kezére, érzékeltetve, hogy van itt más erő, van az országnak másik fele, amelyik nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe.

Az, hogy listák készülnek, katalizálja ezt a folyamatot, vagy ellenkezőleg? Azért kérdezem, mert a Figyelő szörnyű listája után nem érzem, hogy olyan nagy lenne a felháborodás.

Nem akkora, mint kellene. Tömegmozgalom nem ebből lett. Pedig, ha nincs ellenállás, újabb listák lesznek. Ahol a listázás módszerré válik, ott a nyílt megfélemlítés egyéb formái is megjelennek. Tömeges ellenállás akkor lesz belőle, ha az üldözés eléri a kisembert is. De akkor lehet.

Ha milliók tűzik ki magukra a sárga csillagot.

Így.

Balázs Péter az ellenállás élére állna?

Lendvai Péter
-
0
Balázs Péter az ellenállás élére állna?

Új tartalommal és hozzáteszem, új szereplőkkel kellene fellépni az ellen a kormányzás ellen, amely romlásba viszi az országot – ezt fogalmazta meg Balázs Péter volt külügyminiszter, a V ’18-as csoport vezetője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magáról a szervezetről azt mondta: közösen értékeli majd a tevékenységüket – túl sok mindent alábecsültek -, és döntenek arról, hogy folytatják-e munkájukat. Meglepő kijelentést is tett: szerinte ezzel a kétharmaddal megkezdődött Orbán Viktor végleges hanyatlása, mivel egy olyan rendszer, amely nem építkezik, pusztulásra van ítélve. Balázs Péter lát esélyt arra, hogy a parlamenten kívüli politizálás megerősödjön, ahogy ezt a hét végi tüntetések már jelezték. Ha van cél és a támogatottság, akkor már csak megfelelő személy kell, aki képviselheti az ügyeket. Mint mondja: ő szívesen tolja, vagy ha kell, húzza az aktuális feladatokat.

 

 

Lesz folytatása a V’18-nak?

A testület értékelni fogja a választások végkimenetét és a saját tevékenységét is, ennek megfelelően fogjuk eldönteni, hogy lesz-e folytatás, vagy nem. Szuverén emberek szövetségeként jöttünk létre, eredetileg nem tűztünk ki magunk elé olyan feladatot, ami túlmutatott volna a választáson. Most majd beszélünk a jövőről is.

A csapat szempontjából kudarc a végeredmény?

Önkritikával kezdem. Voltak dolgok, amiket alábecsültünk, ilyen például a vidék Fidesz általi mozgósítása. De alábecsültük a hazug migrációs kampány hatását is, nem hittük volna, hogy egy valójában nem létező üggyel ilyen politikai sikert lehet elérni, ráadásul úgy, hogy ez volt az egyetlen témája a kormánynak és a Fidesznek. Alábecsültük a választási trükközések és magának a választási törvénynek a hatását. Ugyanakkor túlbecsültük a korrupció társadalomra gyakorolt hatását; azt hittük, hogy jóval nagyobb felháborodást fognak kelteni a kormányt is átszövő, súlyos ügyek. Túlbecsültük a rossz kormányzás lehetséges választói szankcionálását: azt hittük, hogy a társadalom számon fogja kérni azokat a témákat, amiket mi is a viták középpontjába állítottunk, vagyis az egészségügy, az oktatás, az elvándorlás problematikáját. Azt hittük, hogy az itt elkövetett hibákért valamilyen választói büntetés jár majd a kormánynak. És végül, ne tagadjuk, túlbecsültük a pártok együttműködési hajlandóságát, noha tudtuk, hogy e téren gondok vannak, hiszen ezért is jött létre a V’18. A választópolgárok gondolkodása és cselekvőképessége előbbre járt, mint a pártoké és mi ezt a szakadékot próbáltuk áthidalni.

És mit értek el?

Elsősorban azt, hogy ’89 óta először felmutattuk a legszélesebb összefogási modellt a politikai jobb- és baloldal között. Ezt talán érdemes lenne valamilyen módon tovább folytatni. Eredménynek gondolom annak hangsúlyozását is, hogy program nélkül nincs választás, vita nélkül pedig nem volna szabad az urnákhoz menni. Valamelyest a pártokat is tudtuk egymáshoz közelíteni, de messze nem eléggé. A legfőbb csalódásunk egyébként az, hogy azt gondoltuk, a kétharmad most már megtörhető. Hogy miért nem volt megtörhető, a történelem majd kideríti, de készséggel vállaljuk ebben a saját felelősségünket is.

Ha az alábecsültként fölsorolt elemeket pontosan mérik be, lehetett volna ellenszert találni a Fidesszel szemben?

Biztosan. A migrációs riogatásra például, mint kiderült, nem volt elég pusztán racionális válaszokat adni. Én a V’18 honlapján próbálkoztam azzal, hogy egy írásban összefoglaljam a migráció reális értékelését, de kellett volna buzdítani a pártokat is, hogy erről a témáról, a valódi probléma kezeléséről mondjanak többet. Az az általános tapasztalat, hogy a Fidesz leegyszerűsített, hazug üzenetei eljutottak az ország minden sarkába, ugyanakkor az ellenzék nem is fogalmazott meg ilyen üzeneteket, vagy amit megfogalmazott, az sem ért el messzire, megmaradt a szűk, budapesti körben.

Amit most mond, azt úgy is értelmezhetjük, ezek a hibák nagyjából kijelölik a következő időszak stratégiáját is?

Mindenképpen. Új tartalommal és hozzáteszem, új szereplőkkel kellene fellépni az ellen a kormányzás ellen, amely romlásba viszi az országot.

De hogyan lehet új személyekkel, amikor a parlamentbe jutást a régi szereplők határozzák meg, így értelemszerűen ők is ülnek be az országgyűlésbe? Netán a parlamenten kívül kellene felbukkanniuk az új szereplőknek?

Ha a parlament nem elégíti ki a politikai igényeket, akkor fel fognak bukkanni azon kívüli szereplők. A múlt szombati fővárosi, valamint a vasárnapi vidéki tüntetések reményt nyújthatnak arra, hogy ilyenek léteznek. Ha az ellenzéki pártokat, amelyek most jelzés szinten ott vannak az országgyűlésben, nem sikerül modernizálni, akkor új erőkre lesz szükség.

Most ugye az a kép tárulkozik elénk, hogy az ellenzéki pártok meggyengültek, Orbán viszont megerősödött, és talán Európában is nagyobb tekintélyt vívott ki magának a harmadszori kétharmados győzelemmel. Nem így van?

Szerintem tekintélyről ott beszélhetünk, ahol a választási eredmény mögött valódi támogatás látható, ahol az emberek emelt fővel, mosolyogva tapsolnak a győztesnek, és azt mondják: tényleg ő volt a legjobb, benne bízunk, utána megyünk. Orbán viszont legfeljebb irigységet kelt más diktátor hajlamú politikusokban: de jó neki, hogy kétharmada van a parlamentben. Ez a kétharmad azonban nincs összhangban azzal a tüntetéssel, amit láttunk. Ez egy hamis, túltolt kétharmad. Nem hiszem, hogy ez tekintélyt adna, sőt, azt gondolom, ezzel a kétharmaddal megkezdődött Orbánék végleges hanyatlása.

Miért?

Mert innen kezdve nőni fog a szakadék a parlamenti túlsúly és a parlamenten kívüli valódi támogatás, a kormányzati propaganda és a valódi teljesítmény között.

Most arról beszél, hogy így néz ki a helyzet a határon belül, de hogy néz ki a határon túl?

Ezt külföldről is pontosan látják. A gyenge kormányzás ellensúlyozásaként Orbán nagymértékben támaszkodott az Európai Unió pénzére és a külföldi beruházók aktivitására. Ha ezeknek megrendül a bizalma, akkor a források is el fognak fogyni, márpedig Magyarország egyre kiszámíthatatlanabb lesz, és az ország a szakadék felé megy. Az itthoni tőkefelhalmozás viszonylag csekély. Tudjuk, hogy Orbán rengeteg EU-pénzt tolt át a saját oligarcha rétegéhez, de ezek nem versenyképes emberek és többnyire nem produktív beruházásokba fektettek. Nem tudom, a jövőben mire épít Orbán stratégiája, mert eddig az EU-pénzek megszerzése volt a célja és ezzel párhuzamosan az abszolút hatalom kiépítése. Az abszolút hatalom megmarad, sőt erősödik, csak már nem lesz honnan pénzt kiszivattyúzni.

Nem túl optimista?

Nem hiszem, hogy amit mondtam, az optimistának minősíthető. Ez a forgatókönyv inkább pesszimista. Azt mutatja, hogy Orbánék kormányzása nyomán a legnagyobb értékünk, a humántőke kezdett el vészesen pusztulni. Ha az emberek egészségével nem törődnek, ha a fiatalok oktatásával nem törődnek, ha az értékes munkaerő itthon tartásával és itthoni foglalkoztatásával nem törődnek, ha a média alacsony színvonalú és hazug híreket sugároz, akkor a gondolkodó, alkotó ember lepusztul. Beteg lesz, elbutul, elmegy, elszökik. Nekünk okos, erős, dinamikus emberekből kellene építkeznünk.  

Optimizmusról azért beszéltem, mert mindez, amit most elmondott kevéssé érdekli a magyar választót, és a jelek szerint Európát is. Vagyis a kétharmados győzelem, ebből a nézőpontból vizsgálva, megerősítette Orbánt.

A külföld kívülről szemléli, hogy mi történik más országokon belül, ez nem az ő bajuk. Legfeljebb egy-két befektető visszafordul a határról, amikor azt látja, nincs már alkalmazható munkaerő Magyarországon. Az itthoni lakosságot viszont muszáj, hogy érdekelje. Van még egy-két levezető szelep, például a kivándorlás. A tragédia időzített bombája éppen ott van elrejtve, ha erre nem figyel a lakosság, hagyja, hogy minden menjen a maga útján, egészen a teljes romlásig. Ebből lehet katasztrófa.

Ha viszont így van, bár tudom, hogy a jóslás nem tartozik a fő profiljába, mennyi ideje lehet még ennek az illiberális államnak: négy év, nyolc év, vagy még több?

Egy olyan rendszer, amelyik nem építkezik, nem erősödik, nem gyarapszik, az pusztulásra van ítélve. A rossz hírem az, hogy az ilyen rossz rendszereket viszonylag sokáig lehet tartósítani. Ha nem jön össze az a robbanótöltet, amely kiváltaná a hirtelen változást, akkor ez sokáig képes itt maradni a beletörődés, a megszokás, az alternatíva nélküliség miatt. Ha nincs külső, vagy belső erő, ami megdöntse, akkor marad ez a rezsim. Márpedig külső erő nincs, vagyis a változást itthon kell elérni. És ha belső erő sincs, mert annyira dominál a kormány, az ellenzék pedig széttagolt, akkor bizony még sokáig maradnak ezek a keretek. Amíg, ismétlem, tragikus körülmények nem következnek. Ilyenek jelzések már vannak, de még nem tömegesen; a kórházi folyosón meghaló beteg, a vészesen kiürülő magyar falvak és városok, a vergődő iskolák. Ha ez tömegessé válik, akkor nagy baj lesz.

Macron francia elnök mondta a minap, hogy nincs olyan érték, amiben azonosulni tudna Orbán Viktorral, de hát ezt ők választották maguknak. Ez a macroni attitűd a jellemző?

Ez a külpolitikai nézőpont: tanulmányozzuk, elemezzük a másikat, de nem nekünk fáj. Ami itt van, az egyedül a magyaroknak fáj.

Mégis, azt gondolnám, hogy az Európai Unió egyfajta értékközösség is, azaz, ha valami nekünk fáj, nekik is kell, hogy fájjon.

Orbán nagyon jól érzi, hogy az unión belül mekkora a mozgástere. Az unió ugyanis az önkéntes szabálykövetésre épül. Ezért aztán Orbán vidáman tud manőverezni, mert nincs közlekedési rendőr. Amikor ő átmegy a piroson, szólnak ugyan, de büntetni nem tudnak.

Merthogy nem erre szerveződött az Unió.

A szándékos és pimasz szabályszegésre egyáltalán nem számítottak. De még mindig nem vetik ki magukból, hiszen az Európai Parlamentben a Néppártnak szüksége van a Fidesz szavazataira; a bajorok meg örülnek, hogy Orbán kimond olyan dolgokat, amelyeket ők is gondolnak, de ott nem illik kimondani. Az Európai Unió nem egy konfliktuskezelő, hanem együttműködési szervezet.

Hozhat-e ebben éppen az orbáni viselkedés változást?

Látványos változást nem, mert ahhoz egyhangú szavazásra lenne szükség. Viszont egy előremenekülés már megkezdődött: azok, akik tényleg betartják a normákat, és ki akarják használni az unió előnyeit, csoportba szerveződnek, gyorsítanak, és húznak előre. Ebbe pedig nem fogják Orbánt bevenni.

Ez lenne a kétsebességes Európa?

Én inkább két fokozatról beszélnék. Az első fokozatot már elég pontosan körberajzolta az euró-övezet. Ez a fokozat lesz az EU új, erős magja.

A Merkel-Macron duó mi jelent Orbán számára?

Ő nagyon messze van most ettől a párostól, amely az EU centrumát alkotja. Ha a német-francia szövetség jól működik, az húzza magával az egész uniót. És most úgy néz ki, hogy ez jól működik. Orbánt azonban se Macron, se Merkel nem kedveli igazán.

De kedveli Erdogan és Puytin. Fel tudják-e ők használni Orbánt az EU felé?

A magyar miniszterelnök próbál a határmezsgyén manőverezni, de az ön által említett urak nincsenek rászorulva, mint közvetítőre, éppenséggel akkor beszélnek Európa vezetőivel, amikor akarnak. Őket tehát Orbán nem tudja segíteni. Megfordítva, az EU nevében és felhatalmazásával tudna közvetíteni, de ez pont az ellenkezője lenne annak, mint amit most csinál.

De akkor miért dörgölőzik Putyinhoz? Esetleg onnan remél pénzt, ha már az EU-ból nem jön?

Magyarország szempontjából ennek nem látom előnyét, ha csak egyénileg nincs belőle haszna.

Önnek az elmúlt időszakban számos belpolitikai szerep jutott: először beszéltek önről, mint lehetséges miniszterelnök-jelöltről, utána a V ’18 vezetője lett. Most milyen feladat vár önre? Van-e valamilyen személyes vállalása?

Különösebb ambícióim nincsenek, elégedett vagyok az eddigi feladataimmal, most is van elfoglaltságom bőven. Ha olyan kihívás adódik, aminek célja és értelme van, ráadásul politikai realitása is, akkor azt szívesen mérlegelem.

Most itt összeverődött egy nagy tömeg, de azt láttuk, hogy hiányzik az igazi vezető, és nincs megfelelő mondanivaló, sőt azt is megkockáztaom, hogy reális cél sincs.  Vállalna ebben a szerveződésben valamilyen szerepet?

Korábban is azt mondtam: nem csak húzni tudom, szívesen tolom is az ügyeket. Azt mondom, hogy a cél, a személy és a támogatottság összefügg. Kell egy jó cél, kellenek személyek, akik mögött csapat, csapatok vannak, a V ’18 is így alakult ki, és akkor már jöhetnek a feladatok is, amelyektől én egyáltalán nem félek. De a feltételeknek meg kell lenniük.

Ha ön a személy, akkor meg tudja határozni, hogy mi a cél?

Hasonló, mint amit a V ’18 nevében hirdettünk: egy minél szélesebb politikai bázis, ahol a korábbi jobb és baloldal együttműködik. Azok a rendszerváltó célok, amelyeket a V ’18 nyolc pontban megfogalmazott, tulajdonképpen egy nemzeti minimum-programnak  készültek. Ennek a végső eredménye az lenne, hogy Magyarországot a keleti lecsúszásról visszafordítsuk, és elindítsuk ismét a nyugati felemelkedés útján.

Ez egy hosszú távú program, de van-e rövid távú is?

Kilencvenben nagy esélyt kaptunk a nyugati útra. Ma újból az a feladatunk, hogy eltakarítsunk mindent, ami ezt akadályozza. Most az ezzel ellentétes erők győztek. Visszacsúszunk, kevés ember nagyon gazdag lesz ebben az országban, úgy, mint Közép-Ázsiában, kevesen akarják megmondani, hogy merre kell menni, a sokaság ne szóljon bele, élje csak a maga kis mindennapi életét. Kulizzon, melózzon és elégedjen meg azzal, amit kap. Ez egy kelet-nyugati választás. A többség nyilvánvalóan Nyugat felé akar menni, de nem úgy, hogy kivándorol, hanem azt szeretné, hogy a nyugati feltételek itthon teremtődjenek meg.

Ha már Kelet-Nyugat: itt ülünk a CEU-n az ön irodájában. Mi lesz a CEU-val?

Én egy kis fogaskerék vagyok itt, nem látom át a CEU stratégiáját, de nagyon nagy veszteség lenne Budapestnek, ha el kellene innen menni. Hatalmas szellemi kapacitást és tudományos kapcsolatrendszert hozott ide a CEU. Aki ezt elüldözi, az az országunk ellensége.

Hiteles jobboldalra várva

FüHü
-
0
Hiteles jobboldalra várva

Orbán populista nacionalizmusa a mérsékelt jobboldalt babonázza meg, és teszi kiszolgáltatottá, hallgattatja el, illetve szívja el a levegőt előlük. Nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogyan Trump a Republikánusokat túszul ejtette és erodálja hitelüket, azáltal, hogy néha, megtévesztő módon, az ő politikai szlogenjeiket hangoztatja. A hiteles jobboldal hiányának tényét a Jobbik fölismerte, amikor elkezdett „cukiságkampányolni”, középre húzni, néppártosodni, csak kérdés, hogy teheti-e hitelesen, előzményeinek fényében?

Ideges reakciókat váltott ki a Fidesz-táborban a szombati Orbán-ellenes, méretes tömegtüntetés, és sokan közülük azt emlegették – már a kevésbé vehemensek, a többiek csak anyázásra voltak képesek – hogy a tüntetés(sorozat) nem legitim, hiszen most voltak a választások, és a kétharmad mindent legitimál, akár utólag, akár előremenően is, bármit is tett, vagy tenne Orbán. Pedig a megmozdulás egészen mást, a liberális demokrácia értékeit és intézményeit védte és védi, legitimitása ebből, az egyébként formálisan a hatalom által is elismert rend – hiszen ennek szabályai szerint nyert választásokat – méltóságából fakad.

Az a magyar választások nyomán fölmerülő kérdés, hogy lehet-e legitim – a liberális demokrácia szabályai szerint választott – illiberális hatalom? Ez pedig tulajdonképpen a jobboldali és szélsőséges populista politika létjogosultságának a kérdése a demokratikus rendszerekben, mely politika éppen a jobb-baloldali fölosztáson alapuló rendszert tagadja, egy maga által kreált nép-nemzet nevében.

A populizmus, többek között, olyan gyakorlási módja a hatalomnak, amely lényegét tekintve, nem illeszkedik a liberális demokrácia politikai gyakorlatába. A populizmus ugyanis túl akar lépni azokon a közvetítő és egymást kölcsönösen ellenőrző intézményeken (checks and balances), melyek a liberális demokráciák sajátjai, és amelyek a hatalomgyakorlás legitimitását biztosítják, azt, hogy egy adott hatalmi elrendeződést, egy adott rendet, azok is elismerjenek, akik nem közvetlen részesei annak.

A populista vezér kettős beszédet folytat akkor, amikor hatalmon van, hiszen legitimitásának alapját az a formális rend adja, mely leginkább a választási szabályok és eljárások betartásán alapul. Azaz a liberális demokráciák működésének intézményes keretére apellál, de csak szigorúan formálisan, miközben ezen intézmények ellen lép föl. Közvetlen kapcsolatot akar és hoz létre a „népnek” nevezett választói tömeggel, vélemény-csoporttal, akiket azután a vezetettek teljes körével azonosít, úgy hivatkozik rájuk, mint a „népre”, illetve „nemzetre”, mint az állampolgárok teljes körére. A kettős beszéd lelepleződik, amikor a populista vezér választásokat veszít, mint ahogy az Orbán esetében 2006-ban történt, amikoris kijelentette, hogy „a nemzet nem lehet ellenzékben”, azaz nem tekinti legitimnek a formálisan – választáson – fölhatalmazott kormányt, az általa közvetlenül „képviselt” nemzetnek nevezett kisebbség szempontjából. Erre a populista szlogenre tett még egy lapáttal – minden bizonnyal a kétszeresen kisebbségi frusztráltság által stresszelt Kelemen Hunor, éppen Orbánnak hajbókolva, illetve populista hite mellett tett tanúságként –, mondván: „ahogy a nemzet nem lehet ellenzékben, egy nemzeti közösség, nemzeti kisebbség sem lehet érdekelt a teljes politikai elszigetelődésben, így az RMDSZ sem”.

A Fidesz látszólagos elsöprő többsége mögött az áll, hogy személyre szabta a választási törvényt, mely Európában egyedülálló módon torzít és teljességgel aránytalan, átrajzolta a választási körzeteket és asszimetrikus módon adott lehetőséget a határon túliaknak a levélben szavazáshoz, szemben a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokkal, kisajátította a közmédiát, pártcélokra fordított irdatlan mennyiségű közpénzt, stb., stb. (Jellemző, hogy még így is arról beszéltek kormánypártiak, hogy az ellenzék készül választási csalásra, és Orbán egy kiszabott kisebb bírságot sem akar szó nélkül kifizetni stb., stb.). A Fidesz magatartása a magyarországi választásokon minden elemében megmutatta mit is jelent(ene) az illiberális demokrácia orbáni gyakorlata (amely, nem meglepő módon, erősen hajazna a putyini rendszerre, bár még kevésbé agresszív annál), a tökéletes kettős beszéd, az alternatív tények és post-truth világa: álellenség, gyűlöletkeltés, választási program nélküli demagóg kampány, cinizmus, és pöffeszkedő, valamint korrupt vezetés.

Mindezek mellett, fölösleges az ellenzéken számon kérni az eredménytelenséget, keresni a bűnbakokat, és tovább rombolni az amúgy is alacsony önbizalmat. Paradox módon, ma Magyarországon nem a baloldal, vagy az ellenzék van válságban, hanem a nem populista, a szabványos jobboldal képtelen Orbán köntösének zsebéből kinőni, (ha úgy tetszik coming out-olni). A jobboldali konzervatív-keresztény, de nem orbánista-semjénista, azaz klasszikus pártok hiányoznak a palettáról, illetve rejtőznek a populista hatalom szoknyája mögé. Orbán populista nacionalizmusa a mérsékelt jobboldalt babonázza meg, és teszi kiszolgáltatottá, hallgattatja el, illetve szívja el a levegőt előlük. Nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogyan Trump a Republikánusokat túszul ejtette és erodálja hitelüket, azáltal, hogy néha, megtévesztő módon, az ő politikai szlogenjeiket hangoztatja.  A hiteles jobboldal hiányának tényét a Jobbik fölismerte, amikor elkezdett („cukiságkampányolni), középre húzni, néppártosodni, csak kérdés, hogy teheti-e hitelesen, előzményeinek fényében?

Magyarországon két fejlemény billentheti helyre az agresszív nacionalista populizmus (NER) által eltorzított, illiberális demokráciának nevezett, politikai mezőnyt. Vagy a Fidesz hasad és válik ki egy valóban konzervatív demokrata frakció, távolodik el Orbántól és épít föl – persze nem egyik napról a másikra, de négy év ehhez elégnek kellene, hogy legyen – új jobboldali pártot. Vagy pedig a Jobbiknak kell megszabadulni szélsőségeseitől, kell valóban konzervatív demokrata párttá válnia (lehet, hogy naiv vagyok de Vona Gábor utóbbi időbeni magatartása hitelesnek tűnik egy ilyen fordulat véghezvitelére), és akkor akár központi szerepet játszhat(na) Magyarországnak a liberális demokrácia útjára való visszavezetésében, és persze mindkét fejlemény párhuzamosan is bekövetkezhet.

Szombaton – és amennyiben tényleg állandósul –, szombatonként a magyarországi demokraták vonult(n)ak az utcára: ott voltak (és remélhetőleg lesznek) baloldaliak, liberálisok és jobboldaliak is. Összekapcsolja őket, hogy mindannyian a liberális demokrácia hívei, és ez a felállás – lényegében – egy teljes politikai palettát rajzol körbe, ha úgy tetszik és másik kontextusban, ez az európai Magyarország. Ehhez képest Orbán alternatív („politikai homokozót”) politikai mezőnyt, illiberális demokráciát, populista politikai szcénát hozott létre a maga számára, ahol semmi sem az aminek látszik, az „alternatív tények” világa, melyről könnyen kiderülhet, hogy csak üres kulissza, egyszereplős előadás színpada. Bár fordítva tűnik, Orbán az elszigetelt, bármit is mondjon, vagy üzenjen sajtóbeli csicskásaival, a gyűlöletet szító és fokozó populista sleppel, a NER világa magába zárult és képtelen lesz ebből kitörni, nem az a kérdés, hogy megbukik-e, csak az, hogy mikor.

Magyari Nándor László

Teljes tisztújításra készül az LMP, még Szél Bernadett is távozhat!

Kardos Ernő
-
0
Teljes tisztújításra készül az LMP, még Szél Bernadett is távozhat!

„Heteken belül teljes tisztújítás lehet a pártban, mert a jövő évi önkormányzati- és uniós választásokra megújult vezetéssel akar készülni az LMP” – ezt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Schmuck Erzsébet, aki szerkesztőségünknek is megerősítette, hogy Ungár Péter társaságában ő maga is lemondott elnökségi tagságáról. A párt vezérkara ugyanis mielőbb rendezni akarja a politikai közösségben kialakult feszültséget. Emlékezetes, hogy Hadházy Ákos a választás éjszakáján távozott a társelnöki pozícióból.

Némileg váratlan hír, hogy Ungár Péterrel együtt lemondott elnökségi tagságáról. Mi ennek az oka?

Ennek elsősorban technikai oka van. Ugyanis a hivatalban lévő elnökség 18 hónapra kapott mandátumot. Ez idén, a nyár közepén lejár, ezért legkésőbb júliusban teljes körű tisztújítást kell tartanunk. De miután Hadházy Ákos társelnök a választás éjszakáján váratlanul bejelentette lemondását, posztja csak két hónapig maradhat betöltetlen. Emiatt egy hónapon belül két választást is kellene tartani, ami csak zavart okozna. Ennek elkerülése érdekében döntöttünk úgy Ungár Péterrel, hogy mindketten lemondunk elnökségi tagságunkról, korábban egy társunk ezt már megtette. Ugyancsak az alapszabály írja elő, hogy

ha a lemondások száma eléri az ötöt, akkor teljes körű előrehozott választást kell tartani.

Ezzel a döntésünkkel megteremtettük a lehetőséget, hogy várhatóan május 26-án, vagy 27-én teljes körű tisztújító kongresszust tartson az LMP. Ezen majd a társelnököket és valamennyi tisztség betöltőjét újraválasztjuk, még a delegáltakat is.

Akkor Szél Bernadett is lemond?

Nem, a pártot a kongresszusig is vezetni kell, de a teljes körű tisztújítás a női társelnök személyére is érvényes. Természetesen, a kongresszus újra is választhatja Szél Bernadettet

Ezek tehát a technikai okok, de egy pártban mindennek van tartalmi oka is. Hetek óta érezhető, hogy párton belül elég nagy a feszültség. Elég, ha a Sallai R Benedek erőszakos fellépése szóba kerül, meg a fegyelmi eljárások. Mi tehát a tartalmi ok?

Kétségtelenül vannak a pártban feszültségek. Ezek rendezésére is szükség van, de azt visszautasítom, hogy a Fidesz azért kapott volna kétharmadot, mert nem léptünk vissza a választáson. A választás előtt mi egyértelművé tettük, hogy teljes körű koordinálásra törekszünk annak érdekében, hogy a Fidesz kormány leváltható legyen.

Ennek érdekében mi tárgyaltunk a baloldallal, és a Jobbikkal is, de ezek a pártok az együttműködésre nem voltak hajlandók.

Elfogadhatatlan számunkra, hogy az LMP-re fogják a választási kudarcot, illetve azt, hogy mi lennénk az okai a Fidesz újbóli kétharmados kormányzásának, úgy, hogy mi vagyunk az egyetlen ellenzéki párt, aki több mint százezerrel több szavazatot kapott, mint négy éve.

A másik ok – amit már említettem -, hogy vége van a kampánynak, új időszak kezdődik, jó egy év múlva önkormányzati, illetve európai parlamenti választás is lesz, ezért az a helyes, ha az új feladatnak frissen megválasztott elnökséggel, és tisztségviselőkkel megyünk neki. A teljes körű tisztújításra tehát azért van szükség, hogy mielőbb elkezdhessük a választási felkészülést.

Hadházy Ákos nemrég azt nyilatkozta, hogy ha megfelelő számú képviselőjük visszalép, akkor ma a Fidesznek nincs kétharmada.

Jó, de számtalan eset, például Hadházy Ákosé is bizonyítja, hogy az MSZP visszalépett, mégsem tudott az egyéni körzetben nyerni. Egyébként azt is felvethetné bárki, hogy ha a Jobbik tíz helyen visszalép, akkor az ellenzék győzhetett volna. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem lehet ennyire leegyszerűsíteni.

Mindenesetre számomra megdöbbentő volt, hogy a titkári posztot betöltő Sallai R Benedek az alapszabályra hivatkozva nem volt hajlandó a képviselői visszaléptetésekről szóló javaslatot az elnökség elé terjeszteni. Akik persze döntés híján nem mertek visszalépni.

Azt nem is titkoljuk, hogy lesznek alapszabály módosítások, strukturális változások a pártban, de ezt a munkát már az új elnökségnek kell elvégezni. Gondolom, hogy a párt működési reformja, tehát az alapszabály átfogó megújítása kora ősszel meg is történhet.

Tehát egy ember ősszel már nem tarthatja sakkban a pártot?

Természetesen minden tisztség hatás-és feladatkörét is át kell gondolni.

A választás eredményének tehát nincs szerepe abban, hogy az LMP teljes vezérkarát újraválasztják?

Az eddigi legjobb választási eredményt értük el, hiszen a párt 7, 1 százalékos támogatottságot még soha nem szerzett.

Legkésőbb nyáron mindenképpen tisztújítást tartottunk volna amúgy is.

Valóban most lesz a legtöbb képviselőjük, de volt olyan cél is, hogy a Fidesz kormányt leváltsák.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy mi egyedül képesek vagyunk leváltani a kormányt. Ehhez kellettek volna a baloldali pártok, tehát az MSZP, DK, de a Jobbik együttműködése is. Kormányváltás csak széleskörű összefogás esetén valósulhatott volna meg.

Egyáltalán elképzelhető olyan összefogás, amely az ellenzéki pártok között kialakulhat és kormányképes?

 A pálya lejt, mert a Fidesz ördögi választási törvényt írt. Nyilván ma minden párt első számú feladata a megújulás, mi az LMP-ben a tisztújítás után azonnal elkezdjük el ezt a munkát, amely lehetővé teszi, hogy legyen esélyes kihívója az Orbán-kormánynak. 

Narancsvidék

Föld S. Péter
-
0
Narancsvidék

Leírtam már néhányszor és azóta sem változott a véleményem: Orbán Viktort és kormányát nem az Európai Unó fogja eltávolítani a hatalomból. Nem is az éppen regnáló amerikai elnök, vagy, teszem azt, Angela Merkel.

Ezt a harcot – hogy a Fidesz szóhasználatával éljünk – nekünk magyaroknak kell megvívnunk. Nem lesz könnyű, mert alapvetően békés népség vagyunk. Nem szoktunk a csatához, hiába is állítja ezt szeretett vezérünk. Ő is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik – igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.

1989-ben készen kaptuk a szabadságot. Nem kellett küzdenünk érte, a nagy Szovjetunió szétesésével ölünkbe hullott a függetlenség. Nem tettünk érte semmit, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, csak akkor ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Ha utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot.

Amikor csalódtunk a várakozásunkban, megsértődtünk a szabadságra. Igazságtalanok voltunk vele és édestestvérével, a demokráciával. Talán most majd jobban megbecsüljük. Most, amikor elveszni látszik, mert az újabb kétharmad azt tesz velünk, amit csak akar. Egyedül csak a bölcs belátásában bízhatunk, hogy nem számolja fel a demokratikus jogrend maradékát, megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió.

Ha jókedvükben találjuk az urakat, talán a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.

Fenntartom azt az állításom, hogy az Európai Uniónak nem dolga, hogy helyettünk elküldje Orbánt, de a szombati tüntetés megmutatta, hogy talán egy kicsivel több segítséget érdemelnénk. A korábbiaknál egyértelműbb kiállással, kevesebb taktikázással és megalkuvással, többször, hangosabban és érthetőbben elmondhatnák Brüsszelben az urak, hogy mindenki megértse: nem Magyarországot és a magyar embereket támadják, amikor a kormány politikáját bírálják.

A választás után, egészen szombatig, azt gondoltam, hogy megérdemeljük a sorsunkat. Most is ugyanezt gondolom, ám hozzátenném: a sok fiatal miatt, akik megmozdultak, mert Magyarországon szeretnének magyarok maradni, jobb sorsot érdemelnénk annál, mint ami vár ránk.

Parlamenti választás Magyarországon 2018

FüHü
-
0
Parlamenti választás Magyarországon 2018

Ez a félretájékoztatás, gyűlöletkeltés oly tömegeket mozgatott meg, ami ellen a szociális problémákról papoló ellenzék semmit sem tudott hathatós ellenérvnek felhozni. Ez az idei, 2018-as, parlamenti választás igazi problémája, és az ellenzék teljes kudarca. Stephen Elekes:

Ezt írtam, jegyeztem le április 8-án 17:12-kor a Facebook oldalamon

Voltam szavazni, pardon választani. Nem tetszett! Nem tetszik. Rengetegen voltak. Főleg fiatalok, és „átszavazók”, azaz nem a lakhelyük szerintiek. Mint kiderült, két sor volt: egy a helyi lakosoknak, egy pedig az „átszavazók”-nak. Mikor közöltem, hogy helyi lakos vagyok, hirtelen lerövidült a sor, ill. rögtön egy tanteremben találtam magam. Hallottam, hogy a szavazóbizottság tagjai azon tanakodnak, hogy az első szavazók panaszkodnak. Máshol (ezt honnan tudják?) nemzeti színű karszalagot kapnak, itt meg nincs. Az egyik szavazóbiztos magyarázta: igen, valóban, de mi nem kaptunk elegendőt. Ez hogyan lehetséges? Hiszen hajszálpontosan tudják (a személyi, és a választási névjegyzék alapján), hogy hány első szavazó (18 éves) van, még sincs elég nemzeti színű kedvesség.

De ennél is feltűnőbb (és „gyanús”) volt számomra a sok fiatal az ország minden részéről (Debrecen, Zala, csak amit hallottam), akik épp ebbe a budapesti szavazókörzetbe jelentkeztek be. Eszembe jutott a 2010-es átszavazás, amikor Szanyi választókerületét ostromolták a „vidékiek”. Engem a kék cédulás időkre emlékeztetett. Talán kevesen tudják, de annak az volt a lényege, hogy a nem a lakóhely szerinti szavazáshoz adtak egy kék cédulát. (Most zöld borítékot kaptak az „idegenben szavazók”, amit le kellett ragasztaniuk. A helyi lakosoknak nem kellett leragasztaniuk a fehér borítékot). Ezzel a kék cédulával aztán teherautón vitték a (kommunista) aktivistákat egyik faluból a másikba. Ha létezik „Kubatov-lista”, akkor könnyen lehet mozgósítani (és „átcsoportosítani”) az átszavazásra hajlandó fiatalokat. Bocs, a gonoszkodásért. Néhány óra és kiderül az igazság. (Ha kiderül).

Ez volt az első reakcióm a friss élményekkel átélt 2018-as szabad választásról.  A levegőben benne volt, hogy itt „valami nem stimmel”. Ezt a rossz, bizonytalan érzést csak fokozta a számlálás részeredményeire való várakozás. Az eredmények csak nem jöttek. A választásért felelős elnökasszony bejelentette, hogy addig nem közölnek részeredményt (sem), amíg valamennyi szavazóhelyiségben be nem fejezték a voksok maradéktalan leadását. A tv-ben végül két budapesti szavazó helyet mutogattak, ahol iszonyatos sorbaállás volt. Mind fiatalok, akik türelmesen várták, hogy rájuk kerüljön a sor. Ez ugyancsak kétségeket ébresztett bennem. Vajon mi késztethet egy fiatalt, hogy szombat este (étlen-szomjan) 4-5 órát sorba álljon, csak azért, hogy kedvenc pártjára leadhassa szavazatát? Én biztos, hogy otthagytam volna az egész cirkuszt, hiszen nem valószínű, hogy az ott várakozók (kb. 2.000 ember) fogják eldönteni, hogy ki kormányozza az országot a következő négy évben. Azt ugyanis nem tudtam még elképzelni sem, hogy ennyire szoros legyen az eredmény. (nem is lett!) Vajon ez a zárás utáni sorbaállás csak Budapesten volt, azaz országosan mindössze két választási körzetben, vagy máshol is, csak arról nem szóltak a híradások.  A humánus segítők vizet és harapnivalót hoztak a szerencsétleneknek. Érdekes, senkinek sem jutott eszébe a természetes szükséglet kielégítésén segíteni. Úgy tudom, aki kiállt a sorból, az már vissza nem mehetett. Vajon mi hajthatta ezeket a megszállottságig elszánt vidéki fiatalokat, hogy lakhelyüktől távol, ráadásul az utolsó percben menjenek el szavazni. Ha nem első szavazók voltak, akkor pláne kérdéses, hogy nem tanultak a négy évvel ezelőtti hasonló helyzetekből. Ugyanakkor, a választókerület, körzet emberei is mind nyeretlen kétévesek voltak, akik ugyancsak nem tanultak az előző választás (rossz) tapasztalataiból. Arról nem is beszélve, hogy (a választási névsor alapján) tudták, hogy hány szavazóra számíthatnak! Tehát, itt valami nagy kaka volt a szervezés oldaláról.

Elgondolkoztató, a biztos Fideszre szavazók számát, kb. 2,5 millióra tartják. Számszakilag ez az embertömeg 11:00 óráig jelent meg országosan a választási helyiségekben, azaz elméletileg a buzgó szimpatizánsok már a délelőtt folyamán megtették kötelességüket. Tehát, ugyancsak elméletileg 11:00 órától lett izgalmas a dolog, hiszen a fennmaradó szavazóknak (ellenzék?) hét és félóra idejük volt eldönteni a választás kimenetelét. A mintegy hétmillió választásra jogosult polgár közül 11:00 órától kb. 4 millió dönthette volna el az ország sorsát. Ez különösen azért érdekes, mert a közhangulat kormány- és korrupcióellenes volt. Másról sem lehetett olvasni, hallani, minthogy a kormány közeli cégek és kapcsolatok minden fejlesztési lehetőséget „lenyúlnak”, magyarán lopnak.

Egy dologról viszont megfeledkezett az ellenzék: a pártállam működésének alapját képező ellenőrzött tájékoztatásról. Az orbáni vezetés éppúgy tisztába van a központi tájékoztatás fontosságával, mint azt a Kádár és Rákosi korszakban megtapasztaltuk. Nem véletlen, hogy Márai „szellemi légihíd”-nak nevezte a Szabad Európa Rádiót, mely minden tiltás és zavarás ellenére eljuttatta a Szabadvilág híreit. Viszont az akkori hatalom, a pártvezetés, mindent elkövetett, hogy a tájékoztatás központi irányítás alatt maradjon, mert akkor a lakosság kizárólag egyoldalú, mi több manipulált hírek birtokában azt hiheti, hogy a rendszer hibátlan (és megbízható). Ezzel tisztában van a jelenlegi hazai vezetés is. Egy választást úgy lehet megnyerni, ha az emberekkel el tudják hitetni: az a jó, az az igaz, amit a pártvezetés mond és cselekszik. Csodálom, hogy negyven év elzártságból ennyit nem tanult meg az ország népe. Igaz, az azóta visszanyert szabadság közel harminc éve alatt sok mindent el lehetett felejteni, és közben felnőtt közel két nemzedék, mely elvben szabadságban született és élt. A jelenlegi kurzus viszont jól tudja, hogy a félretájékoztatás, a manipuláció az egypártrendszer alapja, mely képes hatalmon tartani és anyagi biztonságot nyújtani a haveri alapon működő (uram-bátyám) rendszernek.

Orbán mindig is ezen ügyködött: a hatalom megszerzése és megtartása (bármi áron). Ennek jelei már első kormányzása idején (1998-2002) láthatóak voltak. Ő az egyetlen hazai politikus, aki hivatali ideje alatt gazdagodott meg. Tőle ered a híres mondás: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet….”  Kormányzása alatt az útépítésre szánt állami megbízásokat édesapja kőbányái kapták, és ez a monopolhelyzet tette családját milliomossá. Ilyen, még a sokat szidott Horthy korszakban sem történt. Horthy miniszterelnökei közül hivatali ideje alatt senki sem lett milliomos. Utána sem. Vajon a Horthy-val és rendszerével szimpatizáló Fideszes szavazók ezt nem látják?

A 2010-es kétharmados parlamenti győzelem nem Orbán érdeme, hanem a megelőző szocialista kormányzás kudarca. Mai napig nincs feldolgozva, hogy mi okozta ezt a csúfos fordulatot, amit még mindig nem tudott sem az ország, sem az ellenzék, azaz a baloldal, kiheverni.

2010-es győzelme óta Orbán többször is hangoztatta, hogy a „balliberális” tábor soha többé nem kerülhet hatalomra. Eszerint csakis az Orbán vezette jobboldali párt, a Fidesz, irányíthatja az országot. Ez nem demokrácia. Ez a hírhedt, proletárdiktatúrának nevezett, egypártrendszer analógiája. Úgy, ahogy azt Lenintől ismerjük: csak egy igaz párt van, melynek vezére tévedhetetlen. A nép pedig önként és dalolva elfogadja és éljenezi a pártvezért. Errefelé halad Magyarország.

Orbán remekül kihasználta a nacionalizmust, amit eddig egyetlen párt vagy mozgalom sem tudott demokratikus („liberális”) úton legyőzni. Erre csak rájátszott a 2015-ös menekültáradat. Ennél jobb lehetőség nem is hullhatott volna Orbán ölébe, amit saját érdekében egyedülállóan ki is használt. Ilyen fokú gyűlöletkampányt talán a náci időkben lehetett tapasztalni. Habár a szocializmusnak nevezett egypártrendszer is hasonló gyűlöletet táplált. Akkoriban a külföldről „felforgató tevékenységet” folytató imperialistákkal ijesztgették a lakosságot, napjainkban pedig az ugyancsak külföldről irányított és pénzelt „sorosisták”-kal. Így utólag, teljesen nyilvánvaló, hogy a 2018-as parlamenti választási kampány erre az idegenellenességen alapuló félelemre épült. Az ellenzék pedig a demokrácia klasszikus szabályait feltételezve azt hitte, ha szociális problémák megoldásáról papol, akkor arra a nép „ugrik”. Hát, nem! A félelem sokkal nagyobb úr, pláne, ha a média állami irányítás alatt lévő része jut csak el az ország minden pontjára. Tessék csak elképzelni a magyar vidéket, ahol a lakosság többségének egyetlen hírforrása van (állami televízió és központi irányítású helyi (megyei) lapok).

Alapvető emberi tulajdonság: „azt hiszem, amit látok” elv, melyre a legjobb bizonyíték a tv, a hangos mozgókép.  Az ugyanis cáfolhatatlan.  És a riportok valódik!  Csak azt nem tudni, hogy a felvételek mikor és hol készültek. Viszont naponta (többször is!) bemutatják a migránsok által elkövetett helyi rendbontást. Naná, az átlagember fejében azonnal megfordul: „Nehogy már ez a borzalom egyszer ideérjen!” – én is így gondolnám, – pláne, ha nem közlik, hol, mikor és miért történt.  Igen, ez a legprimitívebb manipulálás, ami napjainkban Magyarországon folyik, ahol ismét aktívak a pártállami manipulátorok, a BM, a munkásőrség, vagy a rendőrség egykori újságírói, szerkesztői. Még a stílus, a hangnem is ugyanaz, mint az átkosban! Erre még rátett a 21. század digitális világa, a „fake news”. Ha ez a Szabadvilágban is probléma, akkor egy olyan „zárt” társadalomban, mint a magyar, sokszorosan az, hiszen már maga a nyelv is megszűri és elszigeteli az embert a valódi információktól. Ez a félretájékoztatás, gyűlöletkeltés oly tömegeket mozgatott meg, ami ellen a szociális problémákról papoló ellenzék semmit sem tudott hathatós ellenérvnek felhozni. Ez az idei, 2018-as, parlamenti választás igazi problémája, és az ellenzék teljes kudarca.

Hann Endre: A hintapolitika bukásra lehet ítélve

Lendvai Péter
-
0
Hann Endre: A hintapolitika bukásra lehet ítélve

„Nagyon erős fenyegetést kapott a társadalom, és ennek ellenére többséget kapott a Fidesz…Nem tudjuk, hogy mi várható. Nem tudjuk, hogy jogi, netán rendőri eszközökkel fellépnek-e a civil szervezetekkel szemben” – mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. A Független Hírügynökségnek adott interjújában beszélt a választási eredményhez vezető okokról, s egyebek között azt is kifejtette, hogy egyetért szakértőkkel, akik szerint a világtörténelemben nem volt még ilyen, hogy egy párt, egy kormány a saját népét egy ilyen fenyegetéssel képes legyen ekkora hatékonysággal befolyásolni. A választás tisztasága kérdésében hajlik arra, hogy elfogadja, rendszer-szintű csalás nem történt. Fontos dolgokat mond ki az interjúban arról is, hogy szerinte mi várható az elkövetkező időszakban.

 

Ketten nyertek a vasárnapi választáson, a Fidesz meg a Medián. Pedig te magad személy szerint is kaptál hideget-meleget, amikor a szavazást megelőző napokban kétharmados győzelmet jeleztél a Fidesz számára. Mindenki azt mondta, hogy a 65 százalék feletti részvétel már szinte kizárólag az ellenzéknek hoz voksokat.

Én ilyet nem mondtam.

Nem te mondtad, csak 65-66 százalékos aktivitást mértél.

Bizonyára megcsal a memóriád. Az előzetes felmérések egyébként normál részvételt ígértek, abban a bizonyos HVG cikkben, a múlt hét csütörtökjén írtam le először, a legfrissebb felmérés eredményeként, hogy hatvanról hatvanhatra ugrott fel három hét alatt a választási hajlandóság. Ez a szám engem is megdöbbentett, ilyen dinamikát még soha nem tapasztaltam. És azt is észre kellett venni, hogy ennek a hatszázalékos növekedésnek a döntő része a falvakból táplálkozik. Ez, ismétlem, el is olvasható a múlt heti HVG-ben. Kétségtelen, hogy korábban én is azt olvastam ki az adatokból, hogy a növekvő részvétel az ellenzéknek kedvezhet. De az a választást kb. 10 nappal megelőző felmérés megmutatta, hogy mozgósítás elsősorban a fideszes szavazókat érte el.

Ez is váratlanul ért?

Inkább azt mondom, hogy a Jobbik gyenge szereplése lepett meg, mert a korábbi tapasztalatok és mérések erősebbnek mutatták a Jobbikot. Szerintem az a nagyon erős kampány, amit ellenük folytattak, sokakat ejtett gondolkodóba.

Miért?

Mert ez egy olyan közönség, amely sokkal kiszolgáltatottabb az ilyen durva kampányeszközökkel szemben.

Ezek szerint a Fidesznek ezek az üzenetei elérték a vidéki lakosságot.

A mostani választásnak ez volt az egyik legnagyobb tanulsága: a Fidesz az utolsó napokban, hetekben elképesztő – megkockáztatom -, káprázatos mozgósítást hajtott végre.

És ezt mi innen, a fővárosból ezt nem láttuk?

Hát igen, ez az. Azt nem állíthatom, hogy senki nem érzékelhette, akadtak persze ilyenek, de általában nem láttuk. Nem is feltétlenül láthattuk, mert nem mindig nyílt módszerekkel állunk szemben. És nem pusztán a nyilvánvalóan etikátlan módszerekre utalok, hanem olyanokra, amelyek szinte láthatatlanok. Például, ha egy kis település fideszes, vagy függetlennek mondott, de a kormánypárthoz kötődő polgármestere személyesen motiválja a falu lakosságát, akár pozitív, akár negatív értelemben, annak nagy hatása lehetett. Én nem akarok ebben ítélkezni, hallok ilyen meg olyan történeteket, de ennek nincs jelentősége. Nincs, mert ez egy adottság, amellyel a másik oldal nem tudott élni. Főként azért, mert az idők folyamán elvesztette azt a kapcsolatrendszerét, amely korábban a rendelkezésére állt.

Annyiban vitatkoznék veled, hogy azért az erkölcsi része nem tehető zárójelbe, még ha adottságnak is kell tekinteni. Mindenestre abban viszont igazad van, hogy az MSZP elfelejtett hálózatot építeni.

Nem pusztán elfelejtett, hanem hagyta szétmállani. De mindegy is, mert most nem fogjuk végigelemezni, hogy mindez hogyan történt. Viszont én is reagálnék a te erkölcsöt érintő megjegyzésedre. Nem akartam én az erkölcstől elszakadva beszélni, csak annyit mondtam, hogy a befolyásolás, praktikus mozgósítási szempontból, mindegy, hogy pozitív, vagy negatív. Neked meg kell értened ezt: ha azt mondjuk, hogy door to door kampányt kell folytati, azaz ajtóról ajtóra járnak, akkor ez belefér. Amiről persze érdemes beszélni, az a kampánynak az a tematikája, amely egy nem létező célpontot jelöl ki, fogalmazhatok úgy is, hogy egy fantomot rajzol fel a választók elé. Arra gondolok, hogy Magyarországon a migráns, mint fenyegetés, valójában nem létezik. Szakértők mondják, hogy a világtörténelemben nem volt még ilyen, hogy egy párt, egy kormány a saját népét egy ilyen fenyegetéssel képes legyen ekkora hatékonysággal befolyásolni.

A hódmezővásárhelyi választás után volt ebben némi bizonytalanság, a Fidesz médiamunkásai például ki is mondták, hogy abba kell hagyni a migránsozást, ám két nap múltával épp az ellenkezője történt.

Igen, feltehetően valóban volt egy átmeneti elbizonytalanodás a legszűkebb pártvezetés körében is, és ezt ezek a médiamunkások érzékelték, ezért aztán azonnal megpróbáltak igazodni, meg irányt mutatni, de engem nem érdekel, hogy mit gondol a Bayer meg a Bencsik, igazán nem tudom, hogy ebben mennyi volt a saját gondolatuk, és mennyi az irányított, de az biztos, hogy két nap alatt eldöntötték Orbánék: tovább mennek az eddig úton, sőt fel is erősítik azt.

Érdemes lesz egyszer végigelemezni, hogy ki mit élt át Hódmezővásárhely után.

Emlékszel, milyen eufória volt, hogy legyőzhető a Fidesz. És ez nagyon fontos fordulat volt: addig senki nem bízott az ellenzék pártjaiban abban, hogy legyőzhető a kormányoldal. Ezért sem lehetett számítani az együttműködésre; miért hoznának áldozatot azért, ami biztos vereséget és veszteséget hoz. Akkor azonban megfordult a hangulat, de csak nagyon rövid időre.

Azt azért a többség úgy gondolta továbbra is, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek.

Igen, és sokan tartották volna ezt az eredményt már önmagában győzelemnek. De az a hit, hogy itt győzni is lehet, legfeljebb két napig tartotta magát, ez hozott magával egyfajta lelkesedést is, hogy az ellenzéki szereplők képesek lesznek megállapodni egymással, de ez nagyon gyorsan elmúlt. Emiatt aztán egészen a választások napjáig ment tovább az az iszapbirkózás, amely végig jellemezte az ellenzéket. A Fidesz pedig, eközben látványosan felismerte, hogy itt most mindent meg kell tenni a győzelemért.

Azt is felismerte, hogy ehhez a vidéket kell megszereznie?

Igen, tudták. Azért azt ne higgyük, hogy ez nagy meglepetés, legfeljebb az arányok azok. Az ellenzéknek viszont feltétlenül pozitív, ha ki tudná használni, hogy Budapesten mennyire erősnek bizonyultak. Biztató is lehetne számukra, ha lenne rá egy világos stratégia.

Ennek a rendkívül éles határvonalnak, ami Budapest és a vidék között húzódik, mi lehet a magyarázata?

A hagyományoknak óriási a szerepe. Amikor mandátumbecslést csinálunk, az alapvető kiinduló pont az adott település, régió tradíciója. Budapestre nem véletlenül mondták többször, hogy a bűnös város. A fővárosnak hatalmas liberális, baloldali hagyományai vannak, ezért az itteni végeredmény sem olyan nagy csoda az én szememben.

Annyi változás azonban még itt is érzékelhető volt, hogy a rendszerváltás óta hegemón jobboldali kerületeket bukta el kis híján a Fidesz; megfelelő koordináció esetén akár az összeset elveszíthette volna.

Mert ez egy más kultúra, mint ami vidéken tapasztalható. Vagyis az a kizárólagossá tett kampányelem, tehát a migránsozás, illetve tegyünk hozzá még egy elemet, a stabilitás ígéretét, kevésbé működött.

A biztonság igényének erejét semmiképp se becsüljük le. A kampányban nagyon erősen lehetett ugyanis érvelni azzal, hogy egy ilyen ellenzék, amelyik széttagolt, és egymással is alig ért szót, az veszélyezteti nemcsak az ország, de a családok életének stabilitását is.

Szoktatok készíteni kutatást a választások után, és azok azt mutatták, hogy még többen emlékeztek úgy, hogy a végső győztesre szavaztak, mint, amilyet a valós eredmény mutatott. Most is így lenne szerinted?

Most jóslásra késztetsz. Értem én persze, hogy miért kérdezed, nyilván azért, hogy éreznek-e bűntudatot az emberek a végeredmény miatt. Szerintem egyébként most se mutatna mást a kutatás, mint korábban, megfelelő tagoltsággal persze. Kétségtelen, kényes ez a mostani helyzet. Voltak, vannak ilyen jelek, amelyek azt mutatják, hogy a szavazók közül akadnak jópáran olyanok, akik utólag megijedtek attól, hogy mit tettek. De a szavazóbázis, feltehetően stabil marad. Egyébként pedig hét végén indul egy kutatásunk, néhány hét múlva meglátjuk, mit mutatnak az adatok. 

Amit hallok: a hangadók pillanatnyilag a bűnbakképzéssel vannak elfoglalva. És azzal, ez viszi el mostanság az energiákat, hogy történt-e itt jelentős mértékű csalás, vagy sem. Már ez is megosztja az ellenzéket, az ugyanis, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni, vagy sem.

Szerinted?

Én hajlok arra, hogy elfogadjam, a számomra mértékadónak számító szakemberek véleményét, akik azt mondják, hogy rendszer-szintű csalás nem történt. Mindenesetre az önmagában baj, hogy az ellenzék nem tudott küldeni minden szavazókörbe saját embert, azaz nem találtak helyben olyanokat, akik akár kockázatot vállalva is részt vettek volna ezeknek a bizottságoknak a munkájában.

Szerinted az ellenzék súlyos veresége elhúzódó politikai apályt hoz magával, vagy ellenkezőleg: épp a bukásnak lesz mozgósító ereje?

Ami most van, arra nem nagyon van általános tapasztalat, a közel harminc éves demokráciánkban nem találok erre példát. Nagyon erős fenyegetést kapott a társadalom, és ennek ellenére többséget kapott a Fidesz. Arra gondolok, hogy ugyan beterjesztették a Stop Soros-törvényt, amely a civilek elleni támadás, de ugye az elfogadását a választások utánra halasztották. Ma már úgy beszélnek róla, hogy a végeredményt azt mutatja, hogy a választó polgárok elfogadják, sőt egyetértenek ezzel a törvénnyel.

Szerinted mire ad ez felhatalmazást?

Nem tudjuk, hogy mi várható. Nem tudjuk, hogy jogi, netán rendőri eszközökkel fellépnek-e a civil szervezetekkel szemben. És az a baj, hogy ezek a szervezetek, bármennyire is társadalmilag hasznos tevékenységet folytatnak, Magyarországon nem elég erős a beágyazottságuk.

Magyarul a társadalomtól nem várhatnak védelmet.

Ettől tartok. De másfelől egy kicsit a nyolcvanas évekre emlékeztet a helyzet; most is

elindult egy gondolkodás, hogy Bibóval szólva, hogyan lehetne kiépíteni a szabadság kis köreit…

De ha az Orbán-rendszer és annak túlbuzgó kiszolgálói elvetik a sulykot, mint most, amikor nemcsak kritikus civilszervezeteket, de tekintélyes tudósokat, egyetemi tanárokat is ellenségként listáznak, akkor akár meg is fordulhat a közhangulat. És feltételezem, hogy a fiatalokat, akiket nem az apatikus Kádár-rendszer szocializált, nem könnyű megfélemlíteni, Ezért  is

fontos különben, hogy a szombati tüntetésnek mi lesz a súlypontja. Ha a választási csalás, akkor vannak kétségeim.

Majtényi László úgy fogalmazott: ma azt a kérdést kell feltenni, hogy szabadságban akarunk-e élni, vagy alattvalóként.

Ez nagyon szép gondolat. A magyar vidék hagyománya inkább az alattvalóság. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy lebecsülöm a vidéki embert, hogy feltétlenül szembe akarom állítani, kulturálisan is Budapestet és a vidéket. Hangsúlyosan a tradíciókról beszélek. Ráadásul, ahol ki vagy szolgáltatva, akár közmunkásként egy helyi kiskirálynak, akkor ott nagyon nehéz lázadni. Már a gondolat is képtelen. Miközben Budapest mindig is a szabadság városa volt. A szabadelvűség városa.

Tudom, hogy a közvélemény-kutató nem jós, de érdekelne, hogy a mostani kényelmes többsége alapján nyugodtan készülhet Orbán 2022-re?

Nem hiszem. Nagyon kényes a nemzetközi környezet, és bevallom, itt nekem is restanciám van a tájékozódásban. Talán én is túlságosan a hazai választásra koncentráltam, miközben a világban fenyegető folyamatok zajlanak, már-már háborús helyzet fenyeget.

Az ilyen helyzet megerősítheti Orbánt abban, hogy érdemes folytatnia az eddigi koreográfia szerinti mozgást, de ha igazán éles helyzet alakul ki, a hintapolitika bukásra van ítélve.

Egyelőre mindenesetre azt hiszem, hogy Európára vagyunk ítélve, és talán nem mindegy, hogy  a történésekre miként reagál az Unió.. Például a civilek ledózerolását szerintem Európa nem tűrné.

Vagyis a magyar társadalom eltűrné, csak Európa nem. Hadd emlékeztesselek arra, hogy a sajtó ledózerolását elviselte a magyar társadalom és Európa is.

Ebben igazad van.

Sőt már ott tartunk, hogy Szájer József szerint a Fidesz volt hatalmas, 7:1 arányú médiahátrányban.

Még valami olyat is mondott, hogy a Fidesznek sok párttal szemben egyedül kellett helytállni… Mit lehet az ilyenre mondani? Igen tehát, túlzott optimizmusra nincs ok, de azok a szervezetek, amelyeket a Fidesz támad, többségükben nemzetközi beágyazottságúak.

Visszatérve a sajtóra: Szájer kijelentése arra is utalhat, hogy tovább területeket akar megszerezni a Fidesz. Szerinted mi várható?

A vidéket már most szinte teljes mértékben maga alá gyűrte a Fidesz, főleg, ha az ott élők tájékozódási szokásait vizsgáljuk. Ott nem nagyon jutnak más hírforrásokhoz és főleg véleményekhez, mint a kormányzat felől érkezőkhöz. Nincsenek erről kutatási adataim, de nagyon valószínűnek tartom, hogy azok a hangos korrupciós ügyek, amelyek az utóbbi időkben kerültek napvilágra, a társadalom jelentős részéhez el sem jutottak. De ha el is jut; ott van Debrecen, kiderült, hogy a Kósa-féle ügyek egyáltalán nem rendítették meg a belé vetett bizalmat, abszolút többséggel választották meg. Úgyhogy a sajtó egészét tekintve sem vagyok bizakodó, a Magyar Nemzet, Lánchíd rádió bezárása után különösen nem.

1...464748...8147. oldal a 81-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan