Címke: fidesz
Népszavazás, mint a politika eszköze
Rónai Sándor európai parlamenti képviselőt arról kérdezték hétfő reggel az ATV Startban, hogy a DK megszavaztatta tagjait, szimpatizánsait arról, hogy miként szavazzanak európai képviselői Ursula von der Leyen bizottsági elnökségéről. Elmondta, hogy a szavazás eredménye, hogy a DK-sok megosztottak, körülbelül ugyanannyian vannak az igen, mint a nem mellett. Majd megjegyezte, hogy boldogabb országokban sokkal többször szavazhatnak az emberek fontos dolgokról, például Svájcban, ahol gyakori a népszavazás.
Hogy Svájc boldogabb ország, az nem vitás. De boldogabb ország Németország is, ahol országos népszavazásra egyáltalán nincs lehetőség. Svájcban a népszavazásokat többnyire választói kezdeményezésre tartják, ahogy elvileg nálunk is kezdeményezhetnek a választók népszavazást, ellenzékből a Fidesz is élt ezzel a lehetőséggel, de amióta kormányon van, valamilyen módon mindig megakadályozza. Ebből sokan arra következtetnek – a jelek szerint Rónai Sándor is – hogy a népszavazások minél tágabb lehetősége a demokrácia fokmérője.
Szerintem egyáltalán nem az, sőt.
Maradjunk az annyiszor dicsért svájci példánál. Jó dolognak tartjuk, hogy Svájcban, ahol európai összehasonlításban különösen magas a bevándorlók aránya, népszavazással tiltották meg a minaret-építést? Hiába ellentétes ez az alkotmánynak a szabad vallásgyakorlatra vonatkozó rendelkezésével, Svájcban a népszavazás eredménye automatikusan módosítja az alkotmányt.
Jó dolog volt, hogy egy olyan rendkívül bonyolult kérdést, mint az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, népszavazással döntöttek el? De felhozhatnék hazai példát is, a vizitdíjról, kórházi napidíjról és felsőoktatási szóló, a Fidesz által a második Gyurcsány-kormány megbuktatására szervezett népszavazást. Nem tartom ilyenkor jó dolognak a népszavazást.
Ha valaki arra emlékeztet, hogy három évtizeddel ezelőtt milyen büszke voltam az SZDSZ által kezdeményezett négy igenes népszavazás sikerére, amelynek kampányában is aktívan részt vettem, akkor ehhez hozzátehetem: három évvel ezelőtt aláírásokat gyűjtöttem az Új Magyar Köztársaság egyesület négy kérdésről szóló népszavazási kezdeményezéséhez, majd a Momentum Nolimpia-kezdeményezéséhez és a civil szervezetekről szóló törvény elleni népszavazási kezdeményezéséhez is.
Vajon következetes-e az álláspontom?
1989-ben még nem volt demokratikus jogállam Magyarországon, kilenc éve pedig már nincs demokratikus jogállam. Ilyen helyzetekben a demokrácia hívei népszavazási kezdeményezésekkel is próbálhatnak rést ütni az önkényuralom, a pártállam épületén. Ez történt 1989-ben is és az elmúlt években is.
Működő demokráciában azonban – és 1990 és 2010 között Magyarországon minden gyengesége ellenére működő demokráciában éltünk – a választók által kezdeményezett (ami a valóságban általában ellenzék általi kezdeményezést jelent) népszavazás többnyire a demokratikus intézmények elleni támadást jelent. Erre volt példa mind a 2004-es, mind a 2008-as hazai népszavazás. A másik példa erre a melegházasság elleni szlovákiai vagy romániai népszavazási kezdeményezés, amelyek nem jártak ugyan eredménnyel, de alkalmasak voltak a mássággal szembeni többségi előítéletek politikai mozgósítására. (Erről szólt az említett svájci példa is.)
Egyben biztos vagyok: hogy boldogabb-e egy ország, az biztosan nem a népszavazások gyakoriságán múlik. Érdemes lenne alaposan végiggondolni, hogy mire lehet jó a népszavazás intézménye, és mire nem.
Fidesz: Kell az ellenség
A bevándorláspárti Soros-hálózat Gyurcsányékkal együtt kampányol a bevándorlást ellenző magyar képviselők ellen – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét ismertetve kedden Budapesten.
Nacsa Lőrinc újságíróknak kifejtette: kétszáz, a nemzetközi Soros-hálózathoz tartozó szervezet kampányol a magyar emberek által választott Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők ellen.
Például meg akarják akadályozni Hidvéghi Balázs megválasztását az EP LIBE bizottságának alelnöki posztjára, sőt, a magyar ellenzéki képviselők is hetek óta a kormánypárti képviselők tisztségei ellen áskálódnak – fogalmazott, hozzátéve: a Soros-szervezetek ezért még levelet is írtak az Európai Néppártnak.
Egészen példátlan és felháborító, amit művelnek – jelentette ki a kormánypárti politikus.
Nacsa Lőrinc rámutatott: a bevándorláspártiak teljesen szembemennek a magyar emberek akaratával, a demokratikus választások eredményével, hiszen az európai parlamenti képviselőink azért lehetnek ott, mert a magyar emberek rájuk szavaztak. A májusi választáson az ellenzéket messze megelőzve a szavazatok 53 százalékát a Fidesz kapta – idézte fel.
Azt mondta, a bevándorláspártiak azért akarják megakadályozni a kormánypárti képviselők kinevezését, mert így akarják elhallgattatni a magyar emberek hangját.
Nem akarják, hogy a Fidesz képviselőin keresztül a magyar emberek hangja felerősödjön az új Európai Parlamentben, és az olyan bizottságokban, mint a LIBE, ami eddig teljesen a Soros-hálózat befolyása alatt állt és a bevándorláspárti javaslatok első számú előkészítője – értékelt Nacsa Lőrinc.
A KDNP-s politikus kijelentette: minél erősebben akarják őket elhallgattatni, annál erősebben fogják hallatni a magyar emberek hangját az EP-ben, és mindent megfognak tenni azért, hogy megállítsák a bevándorláspárti erőket.
(MTI)
Nyugalom, a Fidesz csak Trócsányi helye miatt hisztizik!
Tegyünk tisztába néhány dolgot, mielőtt megint beleragadunk a fideszesek által erjesztett közéleti dagonyába. A kormánypárt verbális fogdmegjei az elmúlt napokban hazaárulást kiáltottak, amiért az ellenzéki magyar EP-képviselők is kiálltak a fideszes EP-tisztségviselők bojkottja mellett.
Volt olyan kormánypárti tollnok, aki szerint innentől kezdve velünk szemben „minden eszköz megengedett”, de volt olyan is, aki arra hivatkozott, hogy ezzel a „jogállami szokásjogot” szegjük meg. Utóbbi megjegyzés különösen
szánalmas egy olyan párt kitartottjától, amelyik téglánként bontotta le a jogállamot, és amely kéjes büszkeséggel rúgta fel az európai csúcsjelöltek szokásjogának rendszerét a saját pártcsaládjuk győztes jelöltjének, Manfred Webernek a legyilkolásával.
Erről akkor ennyit, a papírkutya megmondóemberek hülyeségei nem érdemelnek ennél többet.
Az viszont mindenképpen figyelemre méltó, milyen hevesen reagáltak a kormánypárt vezetői, sőt, maga a kormányfő is arra, hogy EP-képviselőik bizony bukdácsolnak Brüsszelben. Amolyan rendes maffiaként megfenyegették az ellenzéket, hogy – visszaélve kétharmados hatalmukkal – bosszúból elveszik tőlük országgyűlési pozícióikat. Komolyan megütötte a narancsos fiúkat, hogy az Európai Unióban nem mindenki úgy ugrál, ahogy ők fütyülnek.
De, hogy ebben se legyen félreértés, néhány fontos tényt szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani:
Az Európai Parlamentben nem pusztán az ellenzéki magyar képviselők – közöttük a DK, az MSZP és a Momentum politikusai – bojkottálják az Európai Uniót lebontani akaró Fidesz képviselőinek a bizottsági kinevezését, hanem a sok száz tagot számláló EP több, meghatározó frakciója döntött így.
Lássuk be őszintén, maroknyi ellenzéki magyarként nem is lennénk képesek mindezt véghez vinni egy ekkora gépezetben; az Európa-párti frakciók viszont egységbe tömörültek a szélsőségesen EU-ellenes neristákkal szemben. Fontos tény, hogy nem a jobboldali Néppárt pozícióit ellenezzük (ily módon a „szokásjog” és frakciók közötti megállapodás nem is sérül; az már a Néppárt baja és szégyene, hogy fideszeseket jelöltek például a jogállamisággal foglalkozó bizottságba), hanem Orbán rendszerének kiszolgálóit. Ahogyan tettük azt korábban a néppártiakkal, benne a fideszesekkel közösen az EU-ellenes szélsőségesekkel szemben az elmúlt években. Ugyancsak fontos tény, hogy a Fidesz politikusait nem is feltétlenül a magyarok szavazzák le a bizottságokban, hiszen alelnöki helyeikről nem a Parlament egésze, hanem a szakbizottságok tagjai döntenek; nem egy esetben olyan testületekben, ahol rajtuk kívül nincs is más magyar. Én például a közlekedési és turizmus bizottság tagjaként nem vagyok jogosult szavazni a hörögve brüsszelező Hidvégi Balázs brüsszeli alelnökségéről az állampolgári jogi bizottságban. De, hogy a lényeget se veszítsük szem elől:
ez az egész hisztéria valójában Trócsányi László egyre közeledő bukásáról szól.
A volt igazságügyi minisztert akarja ugyanis Orbán az Európai Bizottságba delegálni uniós biztosnak. Az már régóta tudható, hogy fajsúlyos portfólióra nem számíthat, az is csoda lesz, ha átmegy majd a meghallgatásán a jogállamiság lebontásához vígan asszisztáló, a közigazgatási bíróságok rendszerét visszaépítő, az Európai Ügyészséget vadul elutasító közig-stróman. Jobb, ha mindenki tudja:
a Fidesz mesterterve az volt, hogy Trócsányi megkaparintja a valóban rendkívül fajsúlyos külügyi szakbizottság (AFET) elnöki posztját – tessék visszakeresni, nyilatkozataikban be is jelentették az igényüket erre -, mondván innen könnyebb lesz átzsilipelni az Európai Bizottságba.
De Trócsányiból végül nem hogy elnök nem lett, alelnöknek is csak a legutolsó helyre jelölték, méghozzá a külügyi helyett az alkotmányügyi bizottságban. Az AFCO ülésén ráadásul inkább elhalasztották a szavazást róla, köszönhetően az Európa-párti frakciók kiállásának. Ez fáj leginkább Orbánnak, nem a többi EP-képviselőjének névjegykártyáján szereplő titulus. Ha Trócsányi ezt sem tudja megugrani, akkor uniós biztos sem lesz belőle. Annál nagyobb blama pedig nincs, hogy Orbán Viktor nagytiszteletű indiánfőnök személyes potentátja már a rajt előtt elhasal. Ez még a nagyobb óvodai játszótereken is rém ciki. Erről, egyszerű pitiáner presztízsféltésről szól tehát a felháborodás, nem – a fideszesek szájából amúgy is nevetségesen hangzó – jogállamiságról, bármilyen szokásjogról, vagy a magyar választókkal szemben bárminemű tiszteletlenségről. Tartsák nyitva a szemüket, ezek a narancsos fiúk már megint hazudnak!
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
„… ügyeskedhet, nem fog a macska…”
Néhány napja dicsértem Ursula von der Leyent, mint elkötelezett európai demokratát, az Unió hívét, aki a német politikában határozottan fellépett a szélsőjobboldal ellen. Óvatosan hozzátettem: „Egy dolog, hogy milyen politikai nézeteket vallott a CDU alelnökeként, a Merkel-kormány minisztereként, és egy másik dolog, hogy mit fog képviselni, mit képviselhet majd bizottsági elnökként.”
Ezt az aggályt erősíti meg az, ami – legalábbis a média beszámolói szerint – von der Leyennek a frakciókban való meghallgatásain történt. Ezekből az derül ki, hogy az elnökjelölt kerülte a határozott állásfoglalást azt illetően, hogy miként lépne fel a jogállamot megtámadó kormányokkal (a lengyelekkel és magyarokkal) szemben. A liberálisoknál azt mondta, hogy határozottabb lesz, a lengyel Jog és Igazságosságot magába foglaló konzervatív–reformer pártcsaládnál viszont azt, hogy megértőbb lesz.
Emlékezetes, hogy Manfred Webernek a Néppárt jelöltjeként annak idején azzal kellett szembenéznie, hogy ahhoz, hogy megkapja majd a szocialisták, a zöldek és a liberálisok támogatását, el kell határolódnia Orbántól. Meg is tette: kijelentette, hogy nem tart igényt a Fidesz támogatására. Odáig ment el, hogy azt mondta:
ha csak a Fidesz szavazataival választanák meg, nem is akar bizottsági elnök lenni.
Azután még sem lehetett bizottsági elnök, mivel sem a francia elnök, sem a spanyol miniszterelnök, sem a visegrádi államok miniszterelnökei nem támogatták.
Ursula von der Leyent viszont mindezek támogatják. A csúcsjelölt-elv félretételével kötöttek ki mellette a kormány- illetve államfők. Huszonheten a huszonnyolcból, egyedül Angela Merkelnek kellett tartózkodnia, mivel ő ugyan támogatja a jelöltet, a koalíciós partner német szociáldemokraták viszont nem, és ilyenkor a kancellárnak tartózkodnia kell.
Most azonban az Európai Parlamentben válhat kérdésessé von der Leyen elfogadottsága. Nem a személyével van baja a baloldali és liberális EP-képvielőknek, hanem a jelöléséhez vezető eljárással, de most már a válaszaival is. A zöld és a szélsőbaloldali frakció már nemet mondott a jelölésére, a szocialistáknál és liberálisoknál nincs ilyen egyértelmű elutasítás, de például a magyar frakciótagokról (DK, MSZP illetve Momentum) úgy tudjuk, hogy nem fogják megszavazni. Vajon megengedheti-e magának Ursula van der Leyen, hogy a Fidesz szavazataira legyen szükség a megválasztásához?
„…ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”
, szoktuk idézni József Attilától, s Ursula von der Leyen most mégis azzal próbálkozik, hogy megkapja a zöldek, szociáldemokraták, liberálisok támogatását, s közben megtartsa a néppártiakét, a visegrádiakét is. (Igaz, a szélsőjobboldaliakkal nem is próbálkozott.) Ha a zöldek és a szélsőbaloldaliak után a szociáldemokraták is testületileg kijelentenék, hogy nem fogják őt a jövő keddi szavazásnál támogatni, akkor alighanem vissza kellene lépnie. Meglátjuk, mi lesz.
Három levél a magyar demokráciából
Három levél a sajátos árokásott, sőt jó mély szakadékokkal körülbástyázott magyar demokráciából. Kommentár nélkül.
Levél 1.
„Elnök Úr!
Ezúton tájékoztatom Önt, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőinek kezdeményezésére az Európai Parlament Szociáldemokrata Képviselőcsoportja döntést hozott arról, hogy nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az Európai Parlament szakbizottsági tisztségeire.
A döntés oka egyszerű: a Fidesz szélsőjobboldali, Európa-ellenes párt és jelöltjeit ennek megfelelően kezeljük. Európai polgárként és magyar hazafiként is ez a kötelességünk, ezt vállaltuk a magyar emberek felé.
A Fidesz EP-képviselői nem Magyarországot, hanem csak Önt és az Ön hatalmi érdekeit szolgálják, ezért is alkalmatlanok az Európai Parlament szakbizottságaiban való vezető tisztségekre.”
DK Sajtóiroda
Levél 2.
Levél Molnár Csaba DK-s európai parlamenti képviselő részére
Tisztelt képviselő úr!
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökéhez címzett modortalan levelére, melyben július 10-én tájékoztatja Orbán Viktor urat, hogy “a Demokratikus Koalíció képviselőinek kezdeményezésére az Európai Parlament Szociáldemokrata Képviselőcsoportja döntést hozott arról, hogy nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az Európai Parlament szakbizottsági tisztségeire”, kérem, fogadja tőlem az alább megfogalmazottakat válaszul.
Nem őriz a politikai emlékezet az elmúlt évtizedekből példát arra – sem a magyar, sem az európai parlament történetében -, hogy a megszerzett mandátumok arányában betölthető parlamenti tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna. Nem a politikusok egymás iránti udvariassága miatt van ez így, hanem azért, mert a mandátumok és a hozzájuk kötődő parlamenti tisztségek aránya a választók döntésén nyugszik. Önök tehát semmi mást nem tettek, csak szembefordultak a választók akaratával, arcul csapták a magyarok demokratikus döntését, melyet az európai parlamenti választáson meghoztak. Ez elfogadhatatlan és vérlázító.
Ki kell mondanunk: az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen. Ismét bebizonyosodott, Önök számára a bevándorláspártiság jóval előbbre való, mint a magyar érdek. A magyar érdek ugyanis az lenne, hogy minél több szakbizottsági tisztséget magyarok tölthessenek be.
Mi ezért is támogatjuk a magyar jelölteket bármely európai tisztségre, míg Gyurcsány Ferenc neje és Ön minden követ megmozgat, hogy hazánkat megfosszák ezektől a lehetőségektől.
Mindeközben a Demokratikus Koalíció veszélyes vizekre evezett, hiszen ha elfogadottá válik, hogy a politikai nézetkülönbségek miatt a frakciók nem támogatják egymás jelöltjeit a mandátumok arányában megszerzett tisztségekre, a magyar Országgyűlésben is döntési helyzetbe kerülhetünk. A Fidesz-frakció vezetőjeként ugyanis nehezen tudok majd azon képviselői javaslatokkal szemben érvelni, melyek szerint bevándorláspárti politikus ne tölthessen be parlamenti pozíciót. Ez esetben viszont Varju László nem lenne a költségvetési bizottság elnöke, Vadai Ágnes nem alelnökölhetné a honvédelmi és rendészeti bizottságot, Oláh Lajos pedig az európai ügyek bizottságában nem töltené be ezt a posztot.
Tisztelt képviselő úr!
A Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja mindent meg fog tenni a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért, a keresztény kultúra és a határok védelméért.
Akkor is így lesz ez, ha Önök tovább folytatják áskálódó, Magyarország érdekeit sértő politikájukat.
Üdvözlettel: Kocsis Máté, frakcióvezető
Levél 3.
“Orbán Viktor
A Fidesz elnöke részére
Elnök Úr!
Ugyan Ön nyilván az Önre jellemző politikai gyávaságból nem közvetlenül reagált a levelemre, én mégis Önnek válaszolnék. Hiszen az Ön nevében válaszoló Kocsis Máté nem önálló politikai szereplő, csak az Ön egyik kiskatonája a magyar emberek elleni háborújában.
Amit korábban írtam, fenntartom.
Nincs helye az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésében Európa ellenségeinek. A fideszes képviselők az EP-ben nem a magyar embereket, hanem kizárólag Önt és az Ön hatalmi érdekeit szolgálják.
Ezért magyar hazafiként és büszke európaiként az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk az ellen, hogy az Önök tolvaj, magyar- és európaellenes, illiberális politikája Európában is teret nyerjen.
A félreértések elkerülése végett tehát megerősítem: büszkék vagyunk arra, hogy az ötből három esetben el tudtuk érni a fideszes képviselők megválasztásának elhalasztását és a jövőben is mindent meg fogunk tenni azért, hogy ne lehessenek az EP-ben szakbizottsági alelnökök.
Ami az Önök – a DK magyar parlamenti tisztségeinek megvonásával való – fenyegetését illeti, engedje meg, hogy meglepődjek: Önök ennyire nem ismernek minket?! Nem tanulták meg rólunk, hogy ennél durvább fenyegetésre sem változtatnánk a politikánkon? Ugye nem gondolják komolyan, hogy az Ön rendszerének legádázabb ellenfeleiként megrettenünk néhány parlamenti pozíció elvesztésétől az Önök látszatparlamentjében? Ennyire nem ismernek minket? Fenyegetőzzenek amennyit csak akarnak! Ez minket eddig sem érdekelt és ezután sem fog. A DK addig folytatja az Önök elleni harcot, amíg az Önök politikája a történelem szemétdombjára, Önök pedig az újra független igazságszolgáltatás elé nem kerülnek. Ez a feladatunk, ettől nem térít el minket semmilyen maffiastílusú fenyegetőzés.
Végül egy apró megjegyzés, csak az igazság kedvéért: álságos Kocsis Máté szövege azért is, mert
a Fidesz képviselőit is magában foglaló Néppárti frakció is részt vett abban a többpárti megállapodásban, amelynek alapján például Le Pen, vagy Salvini pártjának Európa-ellenes képviselőit közösen szavaztuk ki a bizottságok vezetéséből.
Ez ellen Önöknek egy szava sem volt, akkor Önök nem hivatkoztak a “választók” döntésére, vagy “arcul csapására”. Kocsis hazudik tehát amikor azt írja, hogy nem volt erre példa az Európai Parlament történetében, hiszen így volt ez öt évvel ezelőtt, 2,5 évvel ezelőtt és így történt most is.
Brüsszel, 2019. július 12.
Molnár Csaba
EP-képviselő
A magyar baloldali-demokrata delegáció vezetője az Európai Parlamentben”
(Folyt. köv.)
Kedves Máté Bence!
Itt az oldalamon írok Önnek, mivel több hozzászólásából arra következtetek, hogy olvasni szokta jegyzeteimet. Hallottam ma (kedden) délután beszélgetését Bolgár Györggyel a Klubrádióban, melyben felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a magyar ellenzéki pártok, a DK, a Momentum és az MSZP európai parlamenti képviselői nem támogatják fideszes képviselők megválasztását parlamenti tisztségekre.
Tudjuk, Járóka Lívia alelnökké választását sem szavazták meg. Ön szerint ez egy több évtizedes jogszokás felrúgása, ami elfogadhatatlan. Mi lenne, tette hozzá, ha a 2022-es magyar országgyűlési választás után a Fidesz mondana nemet ellenzéki képviselők megválasztására parlamenti tisztségekbe?
Igaza van: a magyar ellenzéki EP-képviselők, sőt a velük egyetértő baloldali, zöld és liberális EP-képviselők eljárása ellentétes a sok évtizedes szokásjoggal. Én mégis helyeslem.
A helyzet más, mint több évtizeden keresztül volt. Magyarországon a Fidesz teljhatalmat szerzett magának, felszámolta a kormány illetve a parlamenti többség hatalmának minden korlátját. Mielőtt Ön arra hivatkozna, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti többséget kapott a magyar választóktól, hadd emlékeztessem rá: első dolga volt a 2010-es választás után, hogy kétharmados többségével visszaélve módosítsa az alkotmánybíró-jelölés szabályát, és így az ellenzéki frakciók egyetértése nélkül lehet alkotmánybírókat jelölni. Nyomban jelöltek és választottak is csak fideszes alkotmánybírókat. Ugyanígy csak a Fidesz jelöltjeiből jött létre az új médiahatóság. A dolog lényege: a Fidesz kiterjesztette hatalmát azon túl is, amit a kétharmados parlamenti többség biztosított számára. Egyedül csinált új alaptörvényt, negligálva a többi párt álláspontját és azt az 1990 óta érvényes jogszokást, hogy a mindenkori kormánytöbbség legalább az ellenzék egy részének egyetértése nélkül nem alkothat alkotmányt. Korábban a Tavares-jelentés, most pedig a Sargentini-jelentés mutatta ki, hogy a Fidesz hatalomgyakorlása ellentétes az Európai Unió normáival. Ilyesmi a megelőző évtizedekben nem fordult elő. Ezért adekvát a három pártcsalád eljárása.
Arra a fenyegetésre, hogy akkor majd a Fidesz sem biztosít parlamenti tisztségeket az ellenzéki pártok számára itthon (mely megfontolást Orbán Balázs államtitkártól is hallottam az ATV-n, az Egyenes Beszédben), a következőt tudom mondani. Többször elmondtam már, hogy azt tartanám helyesnek, ha a demokratikus ellenzéki pártok semmiféle parlamenti tisztséget nem vállalnának a Fidesz által uralt Országgyűlésben. Ha ugyanis vállalnak, azzal azt a benyomást keltik a közvéleményben, hogy Magyarországon ma is demokrácia van, s a parlament kormánypártiak és ellenzékiek közös parlamentje. Ezzel félrevezetik a választókat. Súlyos hibának tartom ezért, hogy a demokratikus pártok országgyűlési képviselői továbbra is betöltenek parlamenti tisztségeket.
Másképpen fogalmazva:
a demokratikus jogállam magyarországi felszámolásából egyfelől az következik, hogy a demokratikus pártok képviselőinek nem lenne szabad tisztségeket betölteni az itthoni parlamentben, másfelől pedig az, hogy szabad a fideszes képviselők ellen szavazni a tisztségek betöltésénél az Európai Parlamentben.
Azért hadd emlékeztessem még valamire. A Fidesz nem egyszerűen a magyar demokrácia jogszokásait rúgja fel, de az írott szabályokat is. Alkotmányos joga a mindenkori ellenzéknek, hogy vizsgálóbizottságokat kezdeményezzen, és azokat az Országgyűlés felállítja. A kormányon levő Fidesz ezt rendre megakadályozza. Hasonlóképpen alkotmányos jog rendkívüli ülések összehívása az Országgyűlésben. Ha az ellenzék ilyet kezdeményez, a házelnök összehívja az ülést, de a fideszes képviselők nem jelennek meg, nem vesznek részt a napirendi szavazásban, és az ülést nem lehet megtartani. Magyarul: a Fidesz szisztematikusan korlátozza az ellenzék alkotmányos jogait. Semmi erkölcsi alapja nincs tehát, hogy rossz néven vegye a baloldali, liberális és zöld EP-képviselők eljárását.
Szívélyes üdvözlettel,
Bauer Tamás
A EP baloldali demokrata frakciója is nemet mond a Fidesz jelöltekre
A Zöldek és a Renew Europe frakció után az Európai Parlament baloldali-demokrata frakciója sem szavazza meg a Fideszes jelölteket a parlamenti bizottságok vezető posztjaira – áll Molnár Csaba EP-képviselő, delegációvezető közleményében.
Az EP baloldali-demokrata frakciója (S&D) ma reggel tartott ülésén a Demokratikus Koalíció EP-képviselőinek javaslatára úgy döntött, hogy nem szavazza meg a Fidesz által jelölt politikusokat a Parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire. Az ok egyszerű: az európai politika irányításában nem vehetnek részt a közös Európa ellenségei, az európai integráció rombolói.
Putyin emberére nemet mondanak
Az S&D frakció egyértelmű jelzést küld Orbán Viktornak:
aki a jogállamiság lebontásával putyini diktatúrát épít Európa közepén,
annak nincs helye az EP meghatározó posztjain sem. Európa ellenségeiek mi nem osztunk lapot – ezt pedig Ujhelyi István tudatta a Facebookon.
A képviselő közölte, hogy az Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) csoportja ma reggeli frakcióülésén – Ursula von der Leyen Európai Bizottsági elnökaspiráns meghallgatása előtt – rendkívüli napirendi pontként szavazott arról, hogy a frakció milyen álláspontot képviseljen az Európai Néppárt (EPP) fideszes bizottsági jelöltjeivel kapcsolatban.
A liberálisok és a Zöldek is
Mint ismeretes, a Fidesz öt képviselőjét jelölték különböző európai parlamenti szakbizottságok alelnöki posztjaira, melyek közül Deutsch Tamás költségvetési ellenőrző bizottságban betöltött alelnöki posztja önmagában az európai értékek arcul csapásával érne fel Ujhelyi szerint. Felháborító és megengedhetetlen, hogy az Európai Unió ellen hazug hadjáratot folytató Orbán-rezsim katonáit ültessék fontos pozíciókba az Európai Parlamentben.
Tegnap este az EP liberális frakciója (Renew Europe – RE) nevében a Momentum tudatta, hogy se a Fidesz, se a PiS (a lengyel Jog és Igazságosság) jelöltjeit nem szavazza meg a bizottsági elnöki illetve alelnöki posztokra. A képviselőcsoport egyhangú döntést hozott, amit Dacian Cioloş frakcióvezető azzal indokolt, hogy a frakció a jogállamiságot és a demokráciát támogatja, ezért a 7-es cikkely szerinti eljárás alá tartozó országok kormányzó pártjainak jelöltjeit nem szavazzák meg.
Azt javasolják, hogy az EPP és az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja (amelynek tagjai a PiS képviselői) állítson olyan jelölteket, akik valóban tiszteletben tartják a közös európai értékeket.
Ugyanilyen egységes nemről határozott a Zöldek frakciója is.
Öten indultak a helyekért
A Fidesz öt EP-képviselőjét jelölte parlamenti szakbizottság alelnöki tisztségére. Trócsányi László az alkotmányügyi, Bocskor Andrea a kulturális, Deutsch Tamás a költségvetési ellenőrzési, Hidvéghi Balázs az állampolgári jogi bizottság, Gál Kinga a biztonság- és védelempolitikai albizottság elnökségében kerülne a vezetésbe. Arról már korábban döntöttek az EP-ben, hogy a fideszeseket a négy alelnöki posztok közül általában az utolsóra sorolták be, elnöki helyet pedig egyáltalán nem kaphatnak. Az EP 22 bizottságának, és albizottságának elnökségeit szerdán választják meg.
Az egyszerű többséget igénylő javaslatok elfogadásához az EPP-nek szüksége van a szocialisták és a liberálisok támogatására, egységes igen hiánya esetén a Zöldekére is. Jelen helyzetben a néppárt – ha tagjainak zöme megszavaznák a fideszesek posztjait – a tőle jobbra álló euroszkeptikus, sőt, EU-ellenes frakcióktól kaphat segítséget. Ez azonban rendkívül kellemetlen lenne, és veszélyeztetné például Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére.
Hírek szerint a Fidesz ebbéli helyzete megosztja az EPP-t is. Ezért az a valószínű, hogy a magyar politikusok nem kapnak bizottsági vezetői helyeket ma délután.
Renew Europe: Fidesz, PiS nem
A Renew Europe mai ülésén a frakció tagjai egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, miszerint a Fidesz és a PiS jelöltjei ellen fognak szavazni a bizottságok elnöki és alelnöki pozícióinak megválasztásakor. Az előző parlamenti ciklusban elindult a 7-es cikkely eljárása mind a két ország kormányzó pártjai ellen, mivel mind a Fidesz, mind a PiS egyértelműen megsértik az alapvető európai értékeket.
Dacian Cioloş, a Renew Europe frakcióvezetője a döntést az alábbiakkal indokolta:
“A Renew Europe az európai értékek mentén alakult, elkötelezetten támogatjuk a demokráciát és a jogállamiságot. Ezért holnap, a parlamenti bizottságok elnökeinek és alelnökeinek megválasztásakor, nem fogunk a 7-es cikkely szerinti eljárás alá tartozó országok kormányzó pártjainak jelöltjeire szavazni. A Renew Europe azt javasolja, hogy az EPP és az ECR állítson olyan jelölteket, akik valóban tiszteletben tartják a közös európai értékeket.”
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője elmondta:
“Örülünk, hogy egy olyan frakcióhoz tartozunk, amely értékalapon politizál – nem adhatjuk ugyanis ahhoz a nevünket, hogy Európa-ellenes képviselők fontos uniós bizottságokat elnököljenek.
Ez nem csak magyar kérdés, ez egy európai kérdés. Nem vagyunk hajlandóak megszavazni fontos pozícióba olyan pártoknak a képviselőit, akik épp olyan rendszereket működtetnek Magyarországon és Lengyelországon, amilyen rendszerek ellen a Momentum létrejött. Ez nem jelenti azt, hogy ne szavaznánk meg más, a Néppárt által jelölt tisztességes konzervatív politikusokat – nem a konzervatívok, hanem az Európa-ellenesek azok, akik elfogadhatatlanok számunkra.
A Momentum az olyan rendszerek ellen jött létre, mint amilyet Magyarországon a Fidesz, vagy Lengyelországban a PiS működtet. Elárulnánk minden választónkat, ha bármilyen szokásjog alapján fontos pozícióhoz juttatnánk a képviselőiket.
Mindent meg kell tennünk Európa ellenségei ellen. Ezért küldtek minket a választók az Európai Parlamentbe.”
Még egyszer Von Der Leyenről és Orbánról
Szabó Zoltán velem vitatkozva ecseteli jegyzetében (itt) Ursula von der Leyennek, a CDU alelnökének erényeit, akit az Európai Tanács az Európai Bizottság elnökének jelölt. Feleslegesen teszi, hiszen von der Leyent én is nagyszerű asszonyként, elkötelezett demokrata politikusként, a föderatív Európa híveként jellemeztem írásomban (itt), mellyel Szabó fontosnak tartja vitatkozni.
Abban sincs köztünk vita, hogy az EU új vezetőinek személyével – egyikével sem – teljesül Orbánnak az EP-választás előtt megfogalmazott törekvése, hogy az új vezetők bevándorlás-ellenesek és a föderatív Európával szemben a „nemzetek Európájának” hívei legyenek. Mivel az új Európai Parlamentben fennmaradt a föderatív Európa híveinek kétharmadot meghaladó többsége, és nagy többségben vannak az Európai Tanács tagjai, a kormány- illetve államfők között is, ilyen vezetők választására semmi esély nem volt. Nem most dőlt ez el, hanem a május 26-i EP-választáson, illetve az egyes országokban lezajlott választásokon, amelyeken a „nemzetek Európájának” hívei csak a visegrádi országokban és Olaszországban jutottak meghatározó szerephez.
Akkor miben nem értünk egyet? Abban, hogy volt-e valami, ami mégis
csak Orbán szándéka szerint történt, illetve, hogy volt-e neki érdemi szerepe abban, ami végül is történt Brüsszelben.
Orbán, mint tudjuk, szemben áll az európai integráció elmélyítésével, az Unió nemzetek feletti jellegének erősítésével, a Brüsszel által gyakorolt hatáskörök kiterjesztésével, és ezt hívja „nemzetek Európájának”, ami Gauland (AfD), Salvini (Liga) és Strache (FPÖ) szóhasználata szerint „hazák Európája”. Ezt szegezi szembe a szélsőjobb az Unió föderatív fejlődésével, aminek végcélja lehet egyesek (mint Guy Verhofstadt, Ursula von der Leyen, Martin Schulz és a DK) szerint az „Európai Egyesült Államok”. A csúcsjelölti (Spitzenkandidat) rendszer, amely szerint az Európai Bizottság elnökét az európai pártcsaládoknak Európa-szerte kampányt folytató, programjukat az európai választók elé terjesztő jelöltjei közül az európai polgárok szavazatainak száma alapján választják ki, s ezt a jelölésnél a kormány- illetve államfők figyelembe veszik, ahogyan az öt éve történt, a föderatív Európa logikájának felel meg. Az viszont, ha a kormány- illetve államfők egyezkedésével dől el, hogy ki legyen a Bizottság elnöke, függetlenül a kampánytól, és az Európai Parlament számára csak megszületett döntés jóváhagyása marad, inkább a „nemzetek Európája” logikájához illeszkedik.
A csúcsjelölti rendszert sokan bírálják, következetlen megoldásnak tartják, hiszen például Weberre csak Bajoroszágban, Timmermansra csak Hollandiában, Vestager asszonyra csak Dániában lehetett szavazni, de az még sem tagadható, hogy az Európa-szerte kampányoló csúcsjelöltek szerepe a föderatív Európa irányába mutat.
Az a tény, hogy az idei EP-választás után a csúcsjelölti rendszert gyakorlatilag zárójelbe tették, és kormány- illetve államfők olyasvalakit jelöltek a Bizottság élére, aki nem volt csúcsjelölt, nem vett részt az EP-kampányban, s semmit sem mondott ott az elképzeléseiről, az 2014-hez képest – függetlenül a jelölt személyes politikai tulajdonságaitól – visszalépés a föderatív irányba történő fejlődéshez képest. Márpedig a csúcsjelölti modellel szemben egyfelől a francia elnök lépett fel, elsősorban Manfred Weber személye miatt, akiben nem bízott, másfelől pedig az Orbán vezette visegrádi csoport. Angela Merkel többször is állást foglalt a csúcsjelölti modell mellett, és annak megmentésére állapodott meg Osakában Macronnal és másokkal Frans Timmermans elnökjelöltségében. Ezt a megoldást egyrészt a Néppárton belül utasították el, másrészt pedig a visegrádiak. Orbán éppen arra hivatkozva, hogy a csúcsjelölti rendszer megkérdőjelezi az Európai Tanács, vagyis a kormány- illetve államfők hatáskörét, vagyis a föderatív Európa irányába jelent elmozdulást. Hogy végül az érdemi döntés nem a választáson, nem az Európai Parlamentben, hanem a kormány- és államfők egyezkedésében született meg, abban Orbánnak illetve a visegrádi négyeknek kétségtelenül volt valamennyi szerepe, és az eljárás ilyen átalakulása nem kedvező fejlemény. Akkor sem, ha a végeredmény nem rosszabb, mint ha Webert vagy esetleg Timmermanst választhatná meg az Európai Parlament.
Én azt az állítást vitatom, hogy Orbán szerepe jelentéktelen lenne az európai politikában. Természetesen nincs többsége, ezért arra nem volt esélye, hogy a vezetők kiválasztásában az ő szándékai érvényesüljenek.
A politikában ugyanakkor az is fontos, hogy kihozza az ember egy adott helyzetből, ami kihozható. Az adott helyzetben ez Orbán számára az volt, hogy itthon, hívei szemében erősnek mutatkozzon, és európai szinten – mind szélsőjobboldali szövetségesei, mind a vele szembeálló, a föderatív Európára törekvő vezetők szemében is – olyan valakinek, akivel így vagy úgy, de számolni kell. Ezt sikerült elérnie. Ha Angela Merkel azt mondja, hogy nem választhattak valakit meg százmillió európai, vagyis Olaszország és a visegrádi négyek ellenében, akkor hiába mondja Szabó, hogy ezt nem kell komolyan venni, én Angela Merkelt mindig komolyan veszem. Kezdettől fogva figyelemmel kísérem pártelnökként illetve kancellárként tett nyilatkozatait, és sosem tapasztaltam, hogy ne mondott volna igazat, hogy ne azt mondta volna, amit gondolt. (Tudom, Budapestről nézve ez furcsa, de így van.) Martin Schulz is azon háborgott SPD-politikusként, hogy Merkel (és Macron) Orbánnak és Kaczyńskinak engedett. Maga Manfred Weber is Macron mellett Orbánnak tulajdonította a bukását. Macron és Merkel fontosnak tartotta, hogy von der Leyen jelöléséről elsőként Orbánnal beszéljen.
Az nem Orbán „fényezése”, „ajnározása”, ha szembenézünk vele, hogy politikáját, amelyet mi nem egyszerűen elfogadhatatlannak tartunk, hanem Magyarország számára végzetesnek, és Európa számára is veszedelmesnek, átgondoltan, ügyesen és a maga szempontjából valamennyire eredményesen képviseli.
Csak megismételni tudom: önmagát csapja be, aki „páriának”, „bohócnak” nevezi őt, alábecsülve képességeit és teljesítményét.
Eddig a köztünk fennálló fő nézeteltérésről írtam. Van azonban még valami, amiben nem értünk egyet. Szabó von der Leyen asszonyt méltatva odáig megy, hogy azt mondja: „Ha von der Leyen történetesen magyarnak születik, ma minden bizonnyal a DK politikusa lenne.” Én ezt kizártnak tartom. Szabót az téveszti meg, hogy Ursula von der Leyen határozott híve annak az európai humanista–demokratikus konszenzusnak, amelyet a második világháború óta, annak szörnyűségeiből tanulva Európa konzervatív, liberális, szocialista és zöld pártjai egyaránt vallanak, s ami megkülönbözteti őket a szélsőjobboldali pártoktól, és természetesen a DK is ennek a konszenzusnak a talaján áll. Szemben áll ebben a Fidesszel és a Jobbikkal, és következetesebben utasítja el az orbáni nacionalizmust, mint a többi demokratikus parlamenti párt. Ezen a konszenzuson túl azonban alapvető nézeteltérések választják el a kereszténydemokratákat a szocialistáktól, és Ursula von der Leyen az előbbiekhez, a DK az utóbbiakhoz tartozik. Hogy konkrét legyek:
a DK a 2014-es választás követően több lépésben végrehajtott egy határozott baloldali fordulatot. (Nem én jellemzem így a DK politikai irányvonalának megváltozását, hanem Molnár Csaba, és joggal jellemezte így.)
Ami ebből kevésbé fontos, de nem mellékes: míg korábban a DK az 1989-es köztársasági alkotmány talaján állt, e fordulat jegyében ma már közvetlen elnökválasztást szorgalmaz, visszatérve a korábbi MSZP-s (és kisgazda) felfogáshoz. A közjogi rendszer ilyen megkérdőjelezése egy CDU-politikus számára nyilvánvalóan nem elfogadható. Ami ennél fontosabb: a DK a baloldali fordulat részeként általános bér- és nyugdíjemelést szorgalmaz, függetlenítve azt a magyar gazdaság teljesítőképességétől. Ezt az irányvonalat konkretizálták az idei EP-kampányban az európai minimálbér és európai minimálnyugdíj (továbbá európai családi pótlék) programba iktatásával, melyeket nem hazai forrásból, hanem az „európai multiadóból”, vagyis nyilvánvalóan nagyrészt a gazdagabb uniós tagországokban beszedett különadóból finanszíroznának. Ez azt jelentené, hogy nem érjük be a fejlesztést szolgáló kohéziós támogatásokkal, amelyek eddig ömlöttek Magyarországra és a többi új tagállamba, hanem a folyó fogyasztást finanszírozó támogatásokat is várunk a nettó befizető országok adófizetőitől. Ezek az ötletek egy német kereszténydemokrata számára nyilvánvalóan vállalhatatlanok (mellesleg egy magyar liberális számára is, aki a DK öt évvel ezelőtti EP-kampányában előadott korábbi változatuk miatt kényszerült lemondani a DK alelnöki tisztségéről).
A DK egykor arra alakult, hogy szocialisták, liberálisok és konzervatív demokraták számára egyaránt politikai hazát kínáljon, de erről a párt vezetői lemondtak.
Azt, hogy az Unóban azonos szintre hozzák a régi és az új tagországok jóléti támogatásait – ahogy ezt az EP-kampány heteiben itthon hallottuk –, a május 16-án Weberrel folytatott német tv-vitában még Timmermans szocialista csúcsjelölt is elutasította. Ráadásul a DK-kampányban nem a tengerentúli digitális óriások, hanem általában a „multik” külön megadóztatásáról volt szó, amivel a DK sajnálatos módon felzárkózott a magyar politikában elterjedt multiellenes hangulatkeltéshez. Ez aligha találkozik Ursula von der Leyen asszony ízlésével (és persze az enyémmel sem). Nem, Zoli, ha Ursula von der Leyen magyar lenne, egészen biztosan nem lenne a DK tagja, s ha a magyarországi választáson kellene szavaznia, gondban lenne, hogy mit tegyen, hiszen politikai elveinek megfelelő párt nem szerepel a magyar szavazólapon.
