Kezdőlap Címkék Fekete

Címke: fekete

Dél-Afrika: elveszik a fehérek földjeit

0

A kisebbségben levő fehérek az ország magánkézben levő földjeinek 72 százalékát birtokolják, miközben a fekete többség alig 4 százalékot. Ezen akar változtatni Cyril Ramaphosa elnök, aki bejelentette: kompenzáció nélkül sajátítják ki a fehérek földjeit.

Törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentben. ugyanis a fehérek földjének elkobzását az alkotmány tiltja. Az alkotmány módosításához Dél-Afrikában 2/3-os többség kell. A kormányzó ANC pártnak nincsen meg a kétharmados többsége, de a szélsőbaloldali EFF párt támogatásával elérheti azt.

Eredetileg az EFF kezdeményezte a fehérek földjeinek a kisajátítását, de akkor a kormánypárt még ellenezte azt. Okkal.

Zimbabwéban 2000-ben hajtottak végre hasonló földreformot. A fehérek földjeit kompenzáció nélkül elvették. Az eredmény katasztrofális lett: a mezőgazdaság összeomlott. Több mint 20 milliárd dolláros veszteség érte Zimbabwe gazdaságát, amely így elveszítette a saját pénzét is. A teljes csőd végül is elsodorta magát Mugabe elnököt is, aki a függetlenség óta vezette Zimbabwét és aki a földek kisajátítását kitalálta. Most Dél-Afrika vezetői fogadkoznak: tanultak a rossz példából és náluk nem lesznek hasonló problémák.

A fehér farmerek, akik elsősorban búrok, a kivándorláson gondolkodnak.

Ausztrália máris jelezte: hajlandó befogadni a földjüktől megfosztott fehér farmereket. A búrok még a távoli Oroszországgal is kísérleteznek. Moszkva szerint körülbelül 15 ezer búr kíván letelepedni Oroszország déli részén, Krasznodar környékén. A fehér farmerek ősei a vallási üldözés elől vándoroltak ki Dél-Afrikába. Ahol sokáig az apartheid rendszer szigorúan elválasztotta egymástól a jólétben élő fehér kisebbséget és a többségében nyomorgó feketéket. Nelson Mandela – Dél-Afrika első fekete elnöke – megígérte: betartják a jogszabályokat. Ez tükrözi Dél-Afrika alkotmánya is, melyet most módosítani akarnak.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!