Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere volt a szélsőjobboldali újságíró, Jeszenszky Zsolt célpontja.
A baloldali polgármester nem volt hajlandó szóbaállni a Pesti srácok egyik munkatársával. Erre Jeszenszky Zsolt így reagált:
“inkább egy kecskét dugnának meg, mert azt legalább utána meg lehet enni!”
Baranyi Krisztina ezt kikérte magának. Mire a lovagias újságíró így reagált “ha valaki kurvának állt, akkor basznia kell!”
Jellemző a kormánypárti médiára, hogy az Orbán kormány oktatáspolitikáját kissé nyersen bíráló diáklányra rárontottak a szent erkölcs nevében miközben maguk ilyen nyelven bírálják az ellenzéket.
A stílus maga az ember
Még kínosabb az ügyben, hogy Jeszenszky Zsolt az egykori külügyminiszter, Jeszenszky Géza fia és Antall József ex miniszterelnök unokaöccse. Aligha lehet elképzelni, hogy a demokratikusan megválasztott miniszterelnök, akinek felmenői közül is sokan jeles szerepet töltöttek be a magyar közéletben, elfogadhatónak tartotta volna a hasonló hangnemet az ellenzékkel szemben különösen, hogy annak egyik nőpolitikusáról van szó.
“Akik a nagy nyilvánosság előtt következetesen megtévesztenek, gyaláznak másokat, nem csupán méltatlanok arra, hogy újságírónak nevezzük őket hanem romboló cselekedetükkel társadalmunk családját támadják”
– hangsúlyozza az a nyilatkozat, mely az emberséges közbeszéd mellett emel szót. Fabinyi Tamás evangélikus püspök is aláírta a nyilatkozatot éppúgy mint olyan jeles újságírók mint Kepes András és Gundel Takács Gábor.
Muszáj erről beszélni, mert lassan mi is lopni fogjuk az áramot – jelentette ki Kállai Ernő társadalom kutató, aki korábban az országgyűlés biztosa volt a roma kisebbség felzárkózásának ügyében.
A Máltai Szeretetszolgálat által rendezett kerekasztal beszélgetésen Orbán Viktor megbízottja is elismerte, hogy drámai a szegény rétegek helyzete Magyarországon. Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, aki egyben a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke hangsúlyozta, hogy Magyarországon minden tizedik gyerek olyan családban születik, amely nyomorog.
“Hogy lehet az, hogy ezek a számok nem ordítanak?!” – tette fel a korántsem költői kérdést a miniszterelnöki megbízott a nemzeti együttműködés rendszerének tizenkettedik évében.
Fabinyi Tamás evangélikus püspök a kerekasztalon arra emlékezett vissza, hogy az ország legszegényebb falujában, Csenyétén, melyet száz százalékban romák laknak, kápolnát avattak fel. A püspök akkor nagyon örült, de hamarosan kiderült, hogy a kápolna csak nagyon rövid ideig tölthette be szerepét, mert más célokra kezdték használni.
“Nem adjuk fel”
– hangsúlyozta az evangélikus püspök.
Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy a roma nők fiatalon szülnek, a gyerekszám sokkal nagyobb Magyarország 300 legszegényebb falujában mint másutt. Ebből következik, hogy egyre több olyan gyerek születik Magyarországon, aki nyomorban vergődő családba érkezik. Minden résztvevő fokozódó állami támogatást sürgetett, de aligha valószínű, hogy Orbán Viktor kormányának lenne erre szándéka vagy pénze.
Az ellenzék által javasolt 27%-os ÁFA csökkentése az áram és a földgáz esetében nagy segítség lehetne itt is. Németországban, ahol jóval magasabb az életszínvonal, meghozták ezt a döntést. Orbán Viktor kormánya nem fárasztja magát ezzel, mert tudja: a szegény ember a leginkább kiszolgáltatott.
Nem véletlen, hogy a hatalom áprilisban a legszegényebb választói körzetekben kapta a legtöbb szavazatot.
Erdő Péter katolikus bíboros, Bogárdi Szabó István református püspök és Fabinyi Tamás evangélikus elnök-püspök is megszólalt.
Erdõ Péter MTI Fotó: Mohai Balázs
Mindhárman az MTI-nek nyilatkoztak. Erdő Péter azt mondta, „Jézus születése az egész emberi életet értelmező, átható örömhír, amely minden élethelyzetben reményt ad”. Szerinte a keresztények hite abban teljesedik ki, hogy az emberrel sorsközösséget vállaló Isten szeretete erősebb, mint a halál, ez az, ami szerinte a kereszténységet optimista világnézetté teszi.
Azt mondta:
az életet értelmező lényege nélkül a karácsony nem több egy világnapnál vagy fesztiválnál,
amelyen évről évre összejönnek és jól érzik magukat az emberek.
Erdő Péter beszélt arról is, hogy az ünnepre készülő keresztény pontosan látja, hogy karácsonykor sem csak öröm van a világban. Ilyenkor is van szenvedés, betegség és halál, ettől azonban nem veszíti el derűjét, mert Isten szeretete „bevilágítja a szomorúságot és értelemet ad a szenvedésnek is”.
Azt is mondta:
a karácsonyi örömhír ugyanakkor nemcsak ajándék, hanem feladat is,
a beteg, magányos vagy éppen utolsó napjaikat élő emberek is a „mi közösségünkhöz tartoznak, és joggal tartanak számot a szeretetünkre”.
Erdő Péter szerint vannak Európában a keresztény ünnepeket és szimbólumokat érintő konfliktusok, itt-ott megpróbálják a közterekről, intézményekből eltávolítani vagy meggyalázni a keresztet, de látszik egy ezzel ellentétes folyamat is. Szerinte a nyugati civilizáció megtorpant a szakadék szélén, és rádöbbent arra, hogy gyakorlati következményekkel is jár, ha nincs mélyebb, az evilági életen túlmutató értelme semminek.
Bogárdi Szabó István MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta:
az ünnep nem feladat, amit el kell végezni, hanem ajándék, amit el kell fogadni, részesedés, amit hagyni kell megtörténni.
Szerinte a „jól szervezett tömegtársadalom” sok mindent átvállal az egyes embertől a hétköznapokban: központilag szervezett a munka és a munkába járás, a gyerekek iskolai, óvodai felügyelete és a „tömegmédia gondoskodik a szabadidőnk valamiféle eltöltéséről” is.
Ugyanakkor szerint ünnep idején „ellép mellőlünk a jól szervezett társadalom”, az ember pedig úgy érzi, hogy magára marad a feladattal, hogy ünnepeljen. Úgy látja, hogy „ünnepeink kereskedelmi megszállása” egyfajta megfelelési kényszert is eredményez:
sikerül-e mindent időben beszerezni, sikerül-e mindenkinek a kedvére tenni,
sikerül-e – most már ez is kérdés – nagyobb felfordulás nélkül túljutni az ünnepen.
Szerinte az ünnep megünneplésével kapcsolatos fokozódó szorongás és aggodalmak mögött valójában „civilizációs gond van”: a mai ember mintha elvesztette volna érzékenységét a szent iránt, elkoptak a „sejtései arról, hogy mi az elkülönített idő és az elkülönített hely”.
A püspök úgy gondolja, az a mi drámánk, hogy „képtelenek vagyunk beleoldódni az ünnepbe”.
Fabiny Tamás MTI Fotó: Mohai Balázs
Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azt mondta:
olyan egyházra van szükség, amely nemcsak az ünnepnapokon látszik, hanem vigasztaló egyházként képes jelen lenni az emberek hétköznapi életben.
Arról beszélt, hogy az ünnep mindig esélyt ad az emberek megszólítására, és az egyházak nagy felelőssége, hogy mit tudnak kezdeni azokkal, akik karácsonykor a látóterükbe kerülnek, mert elmennek a templomba éjféli misére vagy megnézni egy betlehemes játékot. Szeretné,
„ha a ritkábban templomba járók nem a dorgáló egyház felemelt mutatóujjával találkoznának, hanem nyitott, befogadó közösséggel”.
Beszélt az egyházak médiaszerepléséről is: szerinte ezt még mindenkinek, az egyháznak, a médiának és a befogadóknak is tanulniuk kell. Az egyháznak meg kell tanulnia úgy beszélni a médiában, hogy egyszerre legyen figyelemfelkeltő, érthető és egyértelmű a hívek és a kívülállók számára, ugyanakkor a média embereinek is érzékenyebben kellene szerinte reagálniuk a politika világán kívülről érkezőkre.
Azt mondta: a média ma mindent a politikai koordinátarendszerben próbál értelmezni, mindent azonnal politikai állásfoglalássá tesz. Az egyház azonban szerinte nem ebben a koordinátarendszerben működik, és nem szerencsés minden kijelentését „visszatuszkolni” oda.
„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”, „semmi kivetnivaló sincs” abban, hogy az őcsényiek tiltakoznak a menekült gyerekek pihentetése ellen. Ezt mondta a magyar miniszterelnök.
Azután, hogy – a 444.hu megismételhetetlenül tömör megfogalmazása szerint – egy magyar ember, az általa tulajdonolt, vendéglátásra alkalmas és engedélyekkel rendelkező ingatlanban saját döntése alapján vendégül akart látni Magyarországra törvényesen érkezett, Magyarországon jogszerűen befogadott, a magyar állam oltalma alatt álló, és az országban szabadon mozgó menekülteket.
Megismétlem: gyerekeket.
A történet ezután ismert.
Lincshangulat a falugyűlésen,
ha odatévedt volna néhány „migráncs” (gyerek), tán fel is koncolják őket. Tudom, erős szavak ezek, de az ezután történtek miatt talán mégse vetettem el a sulykot: a panziós autóit összezúzták, ő félt kimenni az éj sötétjébe, mert féltette saját és családja testi épségét.
Föld S. Péter barátunk és kollégánk már leírta véleményét a történtekről. Nem állítom, hogy mindenben osztom mondandóját, de indulatában egy vagyok vele.
az utóbbi két év kormányzati kommunikációjának bármi köze volna a történtekhez.
Szerinte eleve ilyen a magyar társadalom. Erre még térjünk vissza később.
(E sorok írója nem elfogulatlan a kérdésben. Két éve az egyik hot spoton a Migration Aid önkénteseként igyekezett embernek maradni. Ettől függetlenül megpróbál tárgyszerűségre törekedni.)
Napjaink legtisztességesebb embereiből kettő – akik hasztalanul küzdenek hazánk hírnevének megóvásáért – éli át „övéik” gyomorforgató embertelenségét.
Fabiny Tamás evangélikus püspök írta. „Átszakadt a gát. Egészen mélyről feltörő gyűlöletcunami borított el minket, Beer Miklós püspök testvéremmel a menekültek világnapjára kiadott videónk nyomán. Csak úgy áradtak az olyan jelzők, mint hazaáruló, szabadkőműves, migránssimogató… Néhány kommentet ki is emelnék: „Olyan szép akasztani való pofátok van.” „Még eggyel több a hányingerkeltő, végtelenül undorító, liberális, Európa-ellenes propagandaanyagokból. Ez a mostani pedig különösen undorító, mert jóságos, ájtatos mezbe van burkolva a pusztítás.” „Nem papok vagytok, hanem utolsó mocskos g..i áruló férgek!” „Felőlem bármilyen csuhás hirdetheti itt az igét, nem akarunk menekülteket.” „Rohadna le a bőr a sunyi, álszent, mocskos pofátokról!” „Ritka undorító egy fajzat ez a Fabiny! látszik rajta, hogy alig várja, hogy befogadhasson pár finom kis muszlim fiút.” „Azt kívánom hogy ti legyetek azok akik először felrobbannak az ártatlan »menekültek« keze által.” „Szégyenei vagytok a püspöki karnak, ti hazaáruló, retardált barmok! Saját népetek elpusztításában vállaltok szerepet, nyomorultak!” Az idézetek sorát a végtelenségig lehetne folytatni.
Nyilván nem csak én érzek hányingert ezek olvastán. Azon pedig már meg se lepődök, hogy Fabinyt gyakran még a hívek és lelkésztársai is számon kérik, nekiszegezve a kérdést, hogy miért osztja meg az egyházat, ahogyan az elhangzott egy nyilvános eseményen.
És akkor a Ferenc pápát érő gyalázkodásokról szó se essék.
Nézzünk hát néhány számot, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk. S idézzük fel Lázár szavait arról, hogy mi „eleve ilyenek” lennénk.
Az éppen két évvel ezelőtti menekülthullám lecsengése után készítette el felmérését a Tárki. Az első ábra azt mutatja, hogy néhány hónap alatt (a krízis képeit látva) a menekültek iránt szimpátiát érzők aránya ugyan megfeleződött (a csöppnyi hányad önmagában arcpirító), és az elgondolkodók (akik feltételekkel fogadnának be menekülteket) is lényegesen többen lettek, de az idegengyűlölők száma szignifikánsan csökkent.
Forrás: Tárki
A második diagram azt ábrázolja, hogy a menekülteket elutasítók hányada majdnem háromszor nagyobb volt azok körében, akik egyetlen menekülttel se találkoztak.
Forrás: Tárki
Most pedig ott tartunk, hogy a sokadik kormánykampány még el se kezdődött, de
a mikroközösségekben már fenik a késeket,
s, ne legyen kétségünk, ugrásra készen állnak olyan csoportok, amelyek készségesen „besegítenek”, ha erre szükség lenne. Megvernek embereket, mert azok „migráncsnak” látszanak, vagy emezek védelmére kelnek, a szokásos, fogak közt átszűrt-kiokádott szitkok bevett része az idegengyűlölő kirohanás.
Évtizedek óta tart a vita történészek, szociálpszichológusok és más tudósok körében, hogy egy olyan „kultúrnemzet”, „Schiller és Goethe népe” hogyan vált képessé annyi iszonyatra nyolcvan éve. Az eredményt nem tudom/ismerem, de egyvalami jól ismert. 1933 nyarán a hatalomba éppen csak belezöttyenő nácik bojkottot hirdettek a zsidó kisboltok ellen. A német lakosság szinte teljes elutasítása kísérte, sőt, némelyik derék német polgár még büszkén ki is húzta magát a híradó kamerája előtt, amikor egyenes testtartással – a bejárat előtt toporgó SA-keretlegényre ügyet se vetve – besietett „Schwarz bácsi” üzletébe.
Bő öt évvel később pedig – amikor a könyvégetésen már rég túl voltak, és a nem kívánatos emberek egy részét is elhurcolták –
felcsaptak a lángok a zsinagógákban.
A csöndes együttérzés helyét először felváltotta a szenvtelen, rideg közöny, majd a buzgó közreműködés a rémségekben. A Der Stürmer és társai, az utcákat és a közbeszédet elárasztó nyomasztóan szörnyű barna propaganda nyomán.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
