A magyarok többsége támogatná az euró bevezetését, a magyar kormány azonban egyelőre a távolabbi jövőbe halasztotta a döntést. Varga Mihály gazdasági miniszter szerint az ország csak 2020-ban lehet az euroövezet tagja, Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy a következő évek „irgalmas vitája” lesz, hogy Magyarország csatlakozik-e egy mélyebb európai integrációhoz, vagy pedig önálló gazdaság és nemzetpolitikát kíván folytatni. Minden esetre a Szlovák gazdasági felzárkózást segítette az euró, de a lengyelek, és a csehes sem kérnek belőle. Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense viszont óvatosságra int, és egy köztes megoldást javasol.
Újra fellángoltak a viták, hogy kell-e nekünk, magyaroknak euró? Mitől lett újra aktuális ez a kérdés?
Azok újítják fel sokadszor a már lefolytatott vitát, akik még mindig abban reménykednek, hogy ha csatlakozunk az eurózónához, akkor az Európai Központi Bank, illetve az Európai Bizottság újabb esélyt kaphat Orbán Viktor megfékezésére. Lehet ugyanezt a gondolatot homályos, geopolitikai nyelven is előadni, leginkább az Európához való tartozást fontosságát hangsúlyozva, de a végén mindez Orbán kontrolljába torkolna. Pedig egy olyan döntést, amely évtizedekre meghatározza az ország pénzügyi rendszerét, nem politikai megfontolások alapján, sokkal inkább racionális közgazdasági elemzés után kellene meghozni.
Ilyen elemzés több is létezik. Van, amelyik szerint a pénzügyi feltételeknek jószerével megfelelünk, de a jegybank szerint előbbre való a gazdasági felzárkózás, majd csak utána jöhet a többi. Tényleg, ön szerint melyik a fontosabb?
A nemzeti bank véleménye szerint akkor kell az eurót bevezetni, ha elértük az Európai Uniós átlagfejlettség 90 százalékát.
Továbbá feltétel még a 4 százalékos a munkanélküliség, s a magyar bankrendszer is fejlett már…
Ez persze komplett értelmetlenség, ugyanis aki a monetáris politikához kicsit is ért, az pontosan tudja, nem az ország fejlettségétől függ a valutaövezethez tartozás. Sokkal inkább attól, hogy az ország gazdaság ciklusai – tehát a recesszió és a fellendülés – felveszi-e az eurózóna országainak a ritmusát. Az Európai Központi Bank ugyanis egységes kamatlábat állapít meg, ami a gazdasági ciklusokra kíván reagálni. Ha recesszió van, akkor leviszi a kamatlábat, hogy a megtakarítások felől a befektetések irányába tolja a tőkét, ha viszont fellendülésben van az eurózóna, akkor emeli a kamatlábat, hogy hűtse az inflációt. Viszont ha bármely ország gazdasági ciklusa eltér az unió államainak többségétől, akkor a nem megfelelő kamat tönkreteszi a gazdaságot. Tehát az euró bevezetésének előfeltétele, hogy a magyar gazdaság ciklusai szinkronban legyenek az európai országok periódusaival.
De azt is tudomásul kell venni, hogy a periféria országainak a felzárkózáshoz tartósan magas; majdnem dupla növekedést kellene elérni, mint a fejlett országoknak, különben az emberek elégedetlenek lesznek felzárkózás hiányában. Ha viszont magasabb a növekedés a felzárkózó országban, akkor más kamatláb is kell neki, mint a lassú növekedésű centrumban. Ez volt a probléma a déli perifériával, és simán lehet ez velünk is, ha belépünk.
Akkor nincs ideális állapot, vagy időpont?
Erre azt szokták mondani, hogy az eurózóna nem egy optimális valuta övezet. Komoly válságot láttunk az euróval fizető országok felében, a zóna szerkezeti problémáitól szenvedett Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Szlovénia, Finnország. Persze, az euróba szerelmes közgazdászok azt állítják, hogy az említett országok saját, meg nem oldott nemzeti, gazdasági nehézségeik miatt szenvednek. Ám ha szinte a teljes periféria, a zóna fele bajba jutott, akkor ennél többről van szó: kifejezetten az euró okozza a bajt. Ezért irtózatos felelőtlenségnek tartom, hogy az euró bevezetését pusztán politikai döntésnek tekintse bárki.
Az eddigi uniós tapasztalatok alapján kiszámítható, hogyan alakulnak a fizetések, milyen hatása lenne a megtakarításokra, lesz-e hatása a nyugdíjakra, az árakra?
Abban egyetértés van a közgazdászok között, hogy az eurózóna nem okoz inflációt. Pedig a turisták által terjesztett nézet szerint minden eurózónához csatlakozó országban azonnal 1 euróra növekszik a korábban csak 0,8 eurónak megfelelő helyi pénzbe kerülő kávé, ami nagyon magas inflációt sugall. Ugyanakkor, ha az egész gazdaság pénzromlásának mértékét tanulmányozzuk, az adatbázisokban akkor leszögezhető, hogy egyetlen frissen csatlakozó országban sem volt eddig magas infláció a belépéskor. Nem ez tehát a baj.
A bérek alakulása viszont egyáltalán nem függ össze az euró bevezetésével. Azt alapvetően az egyes vállalatok termelékenysége határozza meg, illetve a munkavállalók és a munkaadók közti alku.
Az viszont áldozat, hogy korábban szinte minden felzárkózó ország a nemzeti valuta leértékelésével stabilizálta időről időre a gazdaságát. A távol-keleti tigrisek ugyanúgy, mint a skandinávok. De miután az euró bevezetésével ez a hagyományos eszköz, a leértékelés elveszik, ezért a nehézségeket az úgynevezett belső leértékeléssel muszáj megoldaniuk, ami a fizetések csökkentését jelenti. Ez komoly feszültséggel járt már a portugáloknál, az olaszoknál, az íreknél, és a görögöknél is, ahol közel egy évtizede nem emelkedtek a bérek. Ugyanis ezek a gazdaságok csak így tudnak korrigálni. Ez elég nagy feszültséggel jár, Olaszországban egyenesen oda vezetett, hogy a banki hitelek 17 százaléka nem teljesül, mert sem a vállalkozók, sem a hétköznapi emberek nem tudják visszafizetni az adósságukat. Ez is olyan hatás, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Ezek szerint az a tapasztalata, hogy ahol bevezették az eurót, ott igazából nem örvend nagy népszerűségnek?
Szinte mindenütt voltak fenntartások már a bevezetés előtt is. Az aggodalom jogos, hisz az olaszoknál ma az egy főre jutó nemzeti jövedelem alacsonyabb, mint az euró bevezetése előtt. Az euró-barométer szerint az összes perifériás országban negatív az euró megítélése. Nyilván ez konkrét tapasztalatokon alapul, de persze vannak nyertesek is, leginkább Németország, ahol szeretik az eurót, s az ország nagyvállalatainak is előnyös.
Ugyanakkor rendre felvetődik, hogy az eurózónához csatlakozásnak vannak azért előnyei, annak ellenére, hogy némileg csökkenti a monetáris és a fiskális politika függetlenségét. Ön mit tart fontosnak?
Kétség kívül pozitív oldala is van annak, hogy az euró zónában nincs leértékelés, leértékelődés, mert nem gondolom, hogy egy országnak állandóan leértékeléssel kéne versenyképessé tenni a gazdaságát. Az ország, amely nem termel versenyképes terméket, az nem versenyképes, hiába adja az áruit olcsón. Viszont azt is látni kell, hogy olyan felzárkózás sehol nem volt a világon, ahol nem használták volna rendszeresen stabilizációs eszközként a leértékelést; akár a skandinávokat, akár a távol-keleti országokat nézem, olyan felzárkózás nincs, ahol ne lett volna időnként stabilizációs eszköz a leértékelés. Mindez a fejlődő országot távol tartja az eurózónától, hisz ha a finnek a Nokia bajba kerülésekor hagyhatták volna a márkát leértékelődni, akkor a telefonos céget meg tudták volna menteni. Miután a Nokia válsága idején már eurójuk volt, ezt az utat már nem választhatták.
Ami pedig a fiskális politikát illeti: az euró bevezetésének kritériumrendszere túlságosan szigorú, konzervatív. Nem lehet nagy államháztartási hiányokat csinálni, ami gyakorlatilag kizárja a keresletélénkítést. Pedig ha megnézzük, hogy mely országok élték túl recesszió nélkül a 2008-as válságot, akkor látjuk, hogy ez az USA-nak, Lengyelországnak és Kínának sikerült. Mindhárom ország kemény, anticiklikus gazdaságpolitikát folytatott, a távol-keleti ország a globális válság idején elképesztő mennyiségű pénzt öntött a gazdaságba keresletélénkítés címen, Tusk ugyanezt csinálta Lengyelországban, s persze Obamáék is az Egyesült Államokban. Az eurózóna szabályrendszere az anticiklikus gazdaságpolitikáját gyakorlatilag megtiltja.
Itt több érv hangzott el az eurózóna ellen, mint mellette, ön tehát biztosan nem vezetné be az európai valutát?
Az eurózóna elsősorban stabilitást ad egy országnak, tehát legnagyobb előnye, hogy a piac stabilnak értékeli a bent lévő országokat. De
szerintem van itt egy logikai bukfenc, mert a dolog nem úgy működik, hogy ha belépek a zónába, akkor stabilnak minősít a piac, hanem fordítva: ahhoz, hogy beléphessek az európai pénzt használók közösségébe, ahhoz már stabillá kell válni;
tehát alacsony költségvetési hiány, csökkenő államadósság, alacsony infláció, alacsony kamat. Vagyis eleve teljesítenem kell azokat a kritériumokat, amelyekkel a piac számára bizonyítom a stabilitásomat. És csak ezután léphetek be az eurózónába.
Nekem az a véleményem, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha ma rögzítenénk a forintot az euró árfolyamához, s azt hosszú távon be is tartanánk. Ezzel majdnem, hogy tagjai lennénk az eurozónának, ahogy a svédek, és a dánok is, holott saját nemzeti valutájukat használják.
A piac beárazza ezt a helyzetet, s közben persze teljesíthetnénk a csatlakozáshoz szükséges kritériumokat, stabilan tartva a makro-mutatókat is. Ez majdnem olyan, mintha az eurózóna tagjai lennénk. Még az is elképzelhető lenne, hogy Magyarországon de facto lehessen használni az eurót, gyakorlatilag ez már néhány helyen, pl. benzinkúton meg is valósult. Az euró lehetne párhuzamos valuta, miközben hivatalosan a forint maradna a fizetőeszköz. Ez azért lenne előnyös, mert nem utasítaná el az ország az eurót, de nem is rohanna bele ész nélkül a zónába. Várjuk meg, hogy mi lesz hosszútávon, és ha majd jól működik a dolog, akkor kivezetjük a forintot. Ezzel a módszerrel megőrizhetnénk az önállóságot, s érezhetnénk az eurózóna okozta stabilitást is.
De nem félő az, ami sokszor felmerül, hogy kétsebességessé válik Európa, s ha nem kerülünk be az eurózónába, akkor szükségszerűen kimaradunk a fontos döntésekből, ami elodázza a felzárkózást?
Ezeket a mondásokat én komplett bulshitnek, marhaságnak tartom, nem tudok mit kezdeni ezekkel a ködös geopolitikai izékkel, mint mageurópa, meg periféria. Szlovákia, vagy a litvánok benne vannak az eurozónában, de egy pillanatra nem érzem, hogy ezzel ők „magországgá” váltak volna, miközben a dánok és a svédek nem tagjai, de ennek ellenére szerintem ők viszont nagyon fontos országok. Az, hogy Macron mit mond, arra nem szabad alapozni, mert ő szerintem öt perc múlva meg fog bukni. Ezzel szemben nekünk a hosszú távú közgazdasági valóságra kéne építeni, ami pedig az, hogy az eurózóna egy rosszul összerakott, és válságokkal terhelt monetáris övezet.
Szóval kimaradna?
Ezt nem mondtam, a kimaradást is, és az azonnali belépést is végletes megoldásnak tekintem. Szerintem a már említett árfolyamrögzítés lenne a jó megoldás, tehát fél lábbal bent, fél lábbal kint; azaz „ha jó a buli”, akkor bemegyünk, „ha rossz a buli”, akkor hazamegyünk.
Népszavazással el lehet dönteni az eurózónához csatlakozást?
Én népszavazás párti vagyok, előtte persze az kell, hogy a nyilvánosság előtt lefolytatott világos viták alapján szülessen a döntés. Fontos, hogy a magyar állampolgárok értsék, hogy milyen komoly a tét.
Azt mondja, hogy ha csatlakozunk az euróhoz, akkor nehéz felzárkózni. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a forinttal felzárkózik az ország Európa fejlett régióihoz?
A felzárkózás alapvetően nem a valután múlik, hanem az ország humán tőkéjén, technológiai szintjén, makrostabilitásán. De
ehhez egy jó oktatási, vagy egészségügyi rendszerre lenne szükség, amire a mainál sokkal többet kéne költeni.
Közben persze az államnak nem szabadna olyan baromságokra pazarolnia pénzt, mint a Belgrád-Budapest gyorsvasút, meg várfelújítás vagy stadionok, hanem az emberek tudására, egészségére kéne költeni. Ha ez megtörténne, akkor mindegy, hogy van eurónk vagy nincs. A felzárkózásunk szerintem azon múlik, hogy harminc év után lesz-e egy olyan kormánya az országnak, amely végre nem csak ellenzékben beszél arról, hogy beruház a humán tőkébe.
