Kezdőlap Címkék Erdogan Budapesten

Címke: Erdogan Budapesten

Mosakodik a rendőrség a káosz miatt

Mindenki más a hibás az Erdogan-látogatás napján Budapest életét teljesen felborító, megbénító káoszért a rendőrség szerint. Annak ellenére, hogy ilyen jelenetek még sose játszódtak le delegáció érkezésekor-távozásakor.

A diplomáciai esemény mellett jelentős ráhatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény is, ezek egy részét a bejelentők nem az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le – nyilatkozta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma. Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki találkozójának idején a rendőrség korlátozó intézkedéseket vezetett be Budapest egyes területein, hogy a védett személy akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között – mondta a szóvivő.

Csécsi Soma alezredes szerint a diplomáciai esemény mellett

jelentős hatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy gyűlés.

Ezek egy részét nem a bejelentésekben és az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le, a rendezők eltértek például a vonulásos rendezvény előre bejelentett útvonalától – mondta. Ebből az is következik, hogy az ezekkel a gyűlésekkel érintett terület kiterjedt, a főváros közlekedésére gyakorolt hatásuk megnövekedett.
Mint mondta, a török elnök Budapest közúthálózatának mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett. Megjegyezte: a labdarúgó Európa Ligában Budapesten játszott Ferencváros-CSZKA Moszkva-mérkőzés közlekedésre gyakorolt hatásáról sem szabad elfeledkezni.

Főleg a terület méretére vonatkozó megjegyzés érdekes. A rendőrség reggeltől kezdve teljes kerületrészeket zárt le, részben vagy telesen nem működött a földalatti közlekedési hálózat. Emberek tömegét zárták el/ki lakásaiktól, munkahelyüktől.

Hatalmas területeket és utakat, betorkolló utcákkal együtt ürítettek ki akkor, amikor még-már sehol se volt a török delegáció.

Metróállomásokba zártak be utasokat, ürítettek ki villamosokat. Egész területeket (Moszkva tér) „ejtettek foglyul”. A delegációnak közelében se lévő Batthyány téren hosszú időre a föld alá parancsolták az embereket. Múzeumokat zártak be, éttermekből küldték ki a vendégeket – csak egy része a tapasztaltaknak. Karácsony Gergely kiakadt a teljes közlekedési káosz miatt.

Karácsony kiakadt a közlekedési káoszon

Elfogadhatatlanok az este történtek – közölte Karácsony Gergely az Edogan-vizitet kísérő közlekedési összeomlásról. Ezentúl csak az ő engedélyével indulhat egyeztetés a rendőrséggel ilyen esetekben. Elképesztő jelenetek zajlottak a nap folyamán Budapesten.

A rendőrség és a főváros között eddig korrekt volt a szakmai együttműködés a diplomáciai események biztonságának megteremtésében. A ma este történtek azonban elfogadhatatlanok: lehetetlen helyzet, hogy metrók tartósan ne közlekedjenek egy államfői látogatás miatt. Arra kértem fel a BKK és a BKV vezetőit, hogy haladéktalanul tegyék meg a tömegközlekedés helyreállításához szükséges intézkedéseket, és a jövőben csak főpolgármesteri engedéllyel folytassanak egyeztetést a rendőrséggel a hasonló esetekben írta a Facebookon Karácsony Gergely.

A városban tapasztaltak alapján lényegében fél Budapest élete megállt Erdogan látogatása miatt. A helyzet túltett minden eddigin, a török elnök tavaly októberi vizitjén is. Előzetesen, a közlekedési korlátozások ismertetésekor a kötött pályás járatokat ajánlották a budapestieknek. Ehhez képest nem járt a kisföldalatti, és

a 2-es és 3-as metróvonal se volt rendesen igénybe vehető,

s nem csak a belső városrészben.

Se előre, se hátra, se ki, se be

Teljesen indokolatlannak tűnő korlátozásokról számoltak be emberek az interneten. „A férjem 4 órakor indult haza a fogyatékos lányunkkal és állnak a dugóban, nem tudnak kijönni a városból. Felháborító” – írta valaki hét óra után. „Anyukát pár hónapos csecsemővel nem engedték át az Andrássyn, pedig szemben lakott, inkább hagyták fagyoskodni másfél órán keresztül, de persze a kisöregeket is leszarták! Mondanom sem kell, hogy az egész utca üres volt, nem történt semmi és indokolatlanul tartották vissza a forgalmat ennyi ideig minden bejelentés nélkül.” Ez csak két bejegyzés a Facebookon.

Egy másik beíró fél 8-kor készítette a képet a Pacsirtamező úton a Flórián térnél, ahol akkor 3 és fél órája állt a dugó. „Úgy, hogy itt nincs is a környéken lezárás. Egész Buda megbénult. Ez nem normális így” – fűzte hozzá.

Forrás: Facebook

Embereket szállítottak le a villamosról, rengeteg szülő nem ért el gyerekéért az óvodába és iskolába. Több beszámoló alapján a Batthyány téren az aluljáróból még este se engedték fel a felszínre az embereket, a Nyugati pályaudvarnál leszállították az embereket a metróról. Több helyről érkezett olyan hír, hogy kis híján tettlegességig fajult a helyzet a mozgásukban akadályozott emberek és a rendőrök között.

A török elnök konvojának útján az emberek kiabálva és szitkozódva üzentek.

Erdogan menekülthullámmal fenyegetett Budapesten

Ha nincs megoldás az EU-val, Törökország kinyitja a kapukat a menekültek elől – ismételte meg fenyegetését Erdogan elnök. Orbán Viktor szerint hazafelé vezessen a menekültek útja. A két politikus a kereskedelmi kapcsolatok megduplázásában állapodott meg.

Ha úgy látják, hogy nincs megoldás az EU-val a menekültekről, akkor ki kell tárni a kapukat előttük, és „nyilvánvaló, hogy merre indul az áradat” – ismételte meg már másutt hangoztatott kijelentését Recep Tayyip Erdogan török elnök az Orbán Viktorral tartott sajtótájékoztatóján, miután kétoldalú tárgyalást folytattak délután.

Török-magyar két jóbarát

Nagyon jók a magyar-török kapcsolatok, és a jövőben is ilyen jó együttműködésre van szükség – mondta Erdogan. Csaknem négymillió menekült van Törökországban, közülük sokan mennének tovább Európába, de az együttműködés alapján ők feltartóztatták ezt a tömeget. Biztonsági zónára van szükség, hogy visszaküldhessék őket a hazájukba – közölte.

Magyar álláspont szerint Törökország nélkül nem lehet megállítani a migrációt,

ha nincs a török kormány, már itt lennének a menekültek

Orbán szavai szerint. Mi azt szeretnénk, ha ez a kapu hazafelé vezetné a menekülteket. Az ehhez szükséges újjáépítésben Magyarország részt vesz. Megismételte, hogy Magyarország határain nem léphet át egyetlen „illegális migráns” se.

Köszönet Orbánnak a kurdellenes háború támogatásáért

A török elnök a kurdok kapcsán terroristákról beszélt, ezért szerinte szomorú, hogy egyes európai államok szóba állnak velük. Az Iszlám Állammal szemben a török hadsereg harcol a legerősebben, több, mint 1700 fanatikust börtönöztek be. Megköszönte, hogy Orbán támogatta a kurdok elleni hadműveleteket. Idézte az ENSZ adatát, amely szerint országa 40 milliárd eurót költött menekültekre. Az EU azonban a megígért 3+3 milliárd eurónak csak az első felét fizette ki. De ha nem kapják meg a második három milliárdot, a menekülőket akkor is kötelességük ellátni.

Orbán megismételte, hogy Magyarország az Isztambul-Berlin-Moszkva háromszögben fekszik, így szoros együttműködésre kell törekedni mindhárom kormánnyal. Ezért volt itt Putyin, Heiko Maas német külügyminiszter és ezért van itt most Erdogan.

Duplázódó kereskedelmi forgalom

Szó esett a kereskedelmi kapcsolatokról is. Orbán azt mondta, hogy ezt a nagyjából 3 milliárd eurót meg szeretnék duplázni, ezért 15 török és 15 magyar nagyvállalat képviselői is találkozni fognak, az Eximbanknál pedig 200 eurós hitelkeretet nyitnak. Törökország az energetikában is fontos partner, a magyar energiaszuverenitáshoz szükség van a Török Áramlatra, amelynek építése jól halad, legkésőbb 2021 végétől érkezhet gáz.

Erdogan itt, tüntetők az utcákon

A török elnök már Orbán Viktorral tárgyal, közben pedig délelőtt óta tüntetések zajlanak Budapestszerte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök megérkezett Budapestre és a fél várost megbénítva a Várba, a volt Karmelita kolostorba ment. Ott Orbán Viktor fogadta.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Erdogan érkezése ellen sokan tiltakoznak Magyarországon. Először a Demokratikus Koalíció az Oktogonon kísérelt meg tüntetni, de a rendőrség megakadályozta transzparenseiket rögzítsék.

A DK szóvivője, Barkóczi Balázs szégyenteljesnek nevezte, hogy Magyarország a „félázsiai diktátorok átjáróházává vált” és egy „háborús bűnös szabadon grasszálhat Budapesten”. Barkóczi Balázs azt mondta, a DK szégyennek tartja, hogy egy héttel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azzal a Vlagyimir Putyinnal parolázott, aki minden erejével megpróbálja gyengíteni az Európai Uniót, és lábbal tiporja a demokratikus alapjogokat, most egy olyan „véreskezű diktátort” fogad, aki a szíriai beavatkozással végleg kiírta magát az európai politikusok sorából, és akinek a kezéhez ártatlanok, gyerekek, nők, idősek vére tapad.

A DK-s aktivisták képeket tartottak fel, amelyek olyan ártatlanokat ábrázolnak, akik elszenvedői a „török elnök gyilkos politikájának”. Ezeket a képeket akarták kirakni az Andrássy út kandelábereire, de a rendőrség megakadályozta ezt.

Délután az Oktogontól a Moszkva tér felé indult el egy néhány ezer fős tüntetés, amely Kurdisztán melletti kiállással szerveződött. A különféle kurd szervezetek zászlóival vonuló tüntetők kurd dalokat, indulókat énekelnek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK