Idén utoljára kávézgatunk együtt így délben, de ígérem, jövőre visszajövök – ilyenkor, év végén vagy visszatekint az ember, vagy előre, vagy kiválaszt egy jellemző eseményt, amit mindenki ismer és azon elmélkedik – nos, ma egyiket sem tesszük. Kiválasztunk egy olyan eseményt 2018-ból, ami nagyon jellemző, csak senki sem ismeri, vagy legalábbis nagyon kevesen.
Tetszettek tudni például arról, hogy idén Mátyás-emlékév volt?
Én sem.
Illetve, tudtam, hogy kétszeres évforduló van, de magáról az emlékévről csak a záróünnepség alkalmából szereztem tudomást, ráadásul véletlenül. Álmatagon böngésztem a hírek között, mikor elém ugrott a kormányzati közlemény:
„Lezárult a Mátyás király-emlékév
Szentmise, koncert és kiállítás zárta a budapesti Szent István-bazilikában szombaton a Mátyás király-emlékév programsorozatát, amelyet Hunyadi Mátyás születésének 575., uralkodása kezdetének 560. évfordulója alkalmából hirdetett meg 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szombati ünnepségen kiemelte: az emlékévekre azért van szükség, mert illő megemlékezni elődeinkről, hőseinkről, kötelességünk, hogy megismertessük őket a következő generációval. Ezen felül „ezek a nagyszerű emberek megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk”, továbbá a ma emberének is szüksége van rá, hogy erőt meríthessen a nemzetépítők munkájából.
„Nagy királyunk szerepe és jelentősége, megítélése az évszázadok során szinte semmit sem változott” – emelte ki. Hozzáfűzte: ezért is öröm, hogy hivatalos és protokollprogramok helyett igazi tartalommal sikerült megtölteni az emlékévet.
Semjén Zsolt felidézte, hogy az egyéves sorozat kínálatában többek között koncertek, kiállítások, színházi programok, tudományos konferenciák, öltözet- és fegyverbemutatók szerepeltek, a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsátott ki, de elkészült a Merre járt Mátyás király? című internetes alkalmazás is. „Méltó módon ünnepeltük meg nagy királyunkat” – jelentette ki.” (kormany.hu)
Hát, hogy én ezt kihagytam
Szentmise is, koncert is, kiállítás is, de főleg Semjén-beszéd! Sosem bocsátom meg magamnak. De kihagytam az egész emlékévet is, sokadmagammal. Főleg, mert alig kommunikálták.
Itt szeretném leszögezni, hogy Mátyás királyt történelmünk kulcsfontosságú szereplőjének tartom, és inkább neki legyen emlékéve, mint múltunk számos egyéb alakjának. Szóval elvileg miért is ne lehetne emlékév? Legyen! Csak akkor adjuk meg a módját.
Az 1956-os emlékévet Dózsa László, nemesi előnevén (1942- ), alias Hölgyek Öröme, másként Hegylakó botránya tette tönkre, az Arany-emlékévet a fővédnök személye, mégsem kellett volna Németh Szilárdra bízni, Ady-emlékév jövőre az eddigi jelek alapján nem nagyon lesz, Mátyás király van olyan ismert és népszerű, hogy sikerülhetett volna az emlékéve.
De nem sikerült.
Igen, van honlapja az emlékévnek, megtekinthető, és ezek szerint igen sok kicsiny rendezvényt tartottak ország- és világszerte, sőt, kiállításokat is rendeztek, egészen pontosan 1401 helyszínen 6 vándorkiállítás volt látható. A rendezvénysorozat felelőse Csibi Krisztina volt, civilben a Magyarság Házának igazgatója (ez az épület az ötödik kerületben található, a Zrínyi utca 5 szám alatt, szemben a magyarság más házaival, melyek országszerte, amerre a szem ellát). Valahogy azonban mégis mintha Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár lett volna az ügy totum factuma: legalábbis igen sok alkalommal dicsekedett mintegy mellesleg az emlékévvel.
Hát, bár akár dicsekedjen is, ha jól sikerül, de azért ez minden volt, csak tökéletes nem.
Ezt, kérem, nem kommunikálták megfelelően, nem hirdették, igaz, ami igaz, minden apró esemény fent volt a honlapjukon, visszakövethetően, csakhogy… csakhogy magát a honlapot nem nagyon hirdették. Mármost a jó magyar állampolgárnak vagy eszébe jut beírni a keresőbe, hogy „Mátyás-emlékév”, vagy nem. De inkább nem.
Nem akarom egyértelműen szidni az ügyet, ugyanis valóban voltak rendezvények, csak nagyon érdekesnek találom, hogy nem harsonáztak körülöttük túl sokat, sőt, semennyit sem.
De különben sejtem én, miért nem vertek minden részletet nagydobra.
Az úgy van, kérem, hogy elkezdtem egy kardinális részlet után kutakodni, nevezetesen nagyon érdekelt volna az emlékév költségvetése. Mi került, mennyibe került, milyen megoszlásban adták ki a pénzt. Az ember azt hinné, egy ennyire fontos ügy büdzséje nyilvános.
Hát bizony ennek nyoma sincs sehol. A tíz évvel ezelőtti, 2008-as, szintén Mátyás-emlékév költségvetése megvan, azt Reneszánsz Évnek is nevezték, és négymilliárd forintba került, az átlátható, ha valakit érdekel – de a mostani költségekről egy szó sem esik. Talál az ember Potápit a Várkert Bazárban, Potápit ülve, állva, sétálva, Potápit a vérzivatarban és Potápit derékig gázolva a nemzetpolitikában, de elszámolást vagy csak költségtervezetet bizony sehol.
Került, amennyibe került, nem a mi dolgunk.
Mondjuk azt javasolnám, hogy tartsunk még ilyen emlékéveket, ha lehet, sokat, idén is lehetett volna tartani az évfordulók alapján nem csak Mátyás-évet, de Cseh Tamás évet, Szilágyi Domokos évet és bizony Rejtő-évet is. Mindhárom elég népszerű lett volna, és valószínűleg kevéssé is költséges, főleg a Rejtő-év.
Hát ez az.
Olcsóbb lett volna.
Azért nem tartottak ilyeneket.
Jövőre kormányközeli források szerint Rákóczi-emlékév lesz. Lomnici Zoltán már bejelentette.
Előre szólok, nehogy ez is elsikkadjon.
Rákóczi is fontos, persze – és mennyi pénzbe fog majd kerülni!
Tényleg: mennyibe is?
Na, kérem, ez az, amit valószínűleg sosem fogunk megtudni.
És ez a jellemző.
