Magyar idő szerint szombaton reggel 3 órakor az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia csapásokat hajtott végre szíriai célpontok ellen. A támadás kiváltó oka egy napokkal ezelőtti, a Kelet-Gúta térség legnagyobb városa Dúma ellen végrehajtott vegyi támadás volt, amelyért a nyugati országok Bassár el-Aszadot tették felelőssé.
Az akció megindításakor Donald Trump amerikai elnök szombat hajnalban azt nyilatkozta, hogy
„ezen akciók célja, hogy elrettentsük azokat az országokat, amelyek vegyi fegyvereket állítanak elő, terjesztenek és vetnek be.
Az eddigi információk szerint több mint 100 rakétacsapást hajtottak végre Szíria ellen, leginkább Tomahawk és más cirkálórakétákat használtak. Joseph Dunford tábornok elmondta, hogy három fajta célpont ellen intéztek „precíziós támadást”: egy Damaszkusz melletti kutatóközpont ellen, ahol vegyi fegyvereket állíthattak elő; egy főváros közelében lévő katonai parancsnokság ellen; illetve egy Homsz melletti vegyi raktár ellen.
Az Egyesült Államokban mind a demokraták, mind a republikánusok üdvözölték a támadást, ugyanakkor a további lépéseket illetően már komoly nézetkülönbség alakultak ki. John McCain republikánus szenátor folytatni akarja a támadásokat, miközben Chuck Schumer demokrata szenátor óva intette Washingtont a szíriai háborúba való komolyabb beavatkozástól.
Nagy-Britannia tengeralattjárókat küldött az amerikai akció támogatására. Theresa May brit miniszterelnök-asszony úgy nyilatkozott, hogy „a körülmények kényszerítették őket egy ilyenfajta válaszra”. Szintúgy megerősítette, hogy nem „rezsimváltás, hanem elrettentés céljából” lőtték a szíriai célpontokat.
Franciaország szerint
a támadások jogosak, korlátozott és arányosak.
Emmanuel Macron francia elnök már korábban arról beszélt, hogy „megdönthetetlen bizonyítékaik” vannak Aszad bűnösségéről. Párizs a támadás előtt figyelmeztette Moszkvát.
A damaszkuszi vezetés szerint 30 rakétát lőttek ki rájuk, ezek harmadát leszedték vagy a célterületen kívül csapódtak be. Az orosz média megerősítette a szíriai szervek állítását. Korábban Oroszország washingtoni nagykövete figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogyha támadást intéz a szíriai célpontok ellen, akkor annak következményei lesznek. Irán elítélte a támadást, amelyet a nemzetközi jog durva megsértésének nevezett, s a regionális következményekre hívta fel a figyelmet.
Az eddigi legsúlyosabb szankciókat lépteti életbe az Egyesült Államok Trump hivatalba lépése óta. Az orosz destabilizáló beavatkozások miatt 19 embert és öt szervezetet, köztük két titkosszolgálatot sújtanak.
A csütörtökön bejelentett szankciók érintik a szövetségi biztonsági szolgálatot és a GRU-t, a katonai hírszerzést. A 19 magánszemélyből 13 már rajta van az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész listáján.
A büntetéssel sújtottak egyike Jevgenyij Prigozsin üzletember, aki
szentpétervári trollgyárával avatkozott be a választásba.
A bejelentést tevő pénzügyminisztérium közleményéből kiderül, hogy az elnökválasztás mellett az amerikai infrastruktúra, energetikai, nukleáris és vízügyi létesítmények, továbbá kereskedelmi vállalatok elleni orosz kibertámadások és Moszkva általános destabilizáló tettei vannak a kiváltó okok között. Az orosz akciók egyike a NotPetya nevű kibertámadás, amelyet az elnökválasztás idején indítottak.
A pénzügyminisztérium kilátásba helyezi, hogy az Egyesült Államok további büntetésekre készülnek orosz kormányzati tisztségviselők és oligarchák ellen „destabilizáló tevékenységük miatt”. Washington pedig folytatja nyomásgyakorlását Moszkvára Ukrajna destabilizálása és a Krím elfoglalása, valamint a korrupció és emberi jogi visszaélések miatt.
Tegnap Nagy-Britannia is szankciókat jelentett be Oroszország ellen, Szergej Szkripal megmérgezése miatt. Ezekről itt olvashat bővebben.
A Valentin-napi floridai lövöldözés óta a diákok több tiltakozó megmozdulást tartottak az Egyesült Államokban. Elterjedt, hogy ezek hátterében Soros György amerikai milliárdos áll.
„Soros György nem szponzorálja a parklandi középiskolások és egyetemisták tüntetéseit, ugyanakkor egyetért az erőfeszítéseikkel”
– nyilatkozta Laura Silber, a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) szóvivője.
Az elmúlt napokban ugyanis elterjedt, hogy az amerikai milliárdos pénzeli a különböző fegyvertartás-ellenes megmozdulásokat az Egyesült Államokban, amelyekre szándékosan diákokat küld. Továbbá ő finanszírozza a március 24-i óriásdemonstrációt, amelyen eddig 14 gimnázium és egyetem jelezte a részvételi szándékát. Elsősorban a Soros által támogatott „Nemzeti Fegyverellenőrző Mozgalmat (NGCM)” érték ilyen vádak, amely már eddig is lobbizott a szigorúbb fegyvertartási szabályokért, illetve gyakran szólalt fel a több halálos áldozattal járó amerikai ámokfutások után.
Ezen a héten Kínában egy újabb jelentős bejelentésre került sor: a tavalyihoz képest több mint nyolc százalékkal emelnék meg a kelet-ázsiai ország katonai büdzséjét. Ennek nem kizárólag biztonságpolitikai-katonai következményei lesznek, hanem jelentős kihatással lehet Peking nemzetközi kapcsolataira is, leginkább az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyára.
Hétfőn a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) a 16 napig tartó parlamenti (az Országos Népi Gyűlés) tavaszi ülésszakán bejelentette:
Kína 8,1 százalékkal növeli meg a védelmi kiadásait.
Ez lényegesen meghaladja az idei évre tervezett 6,5 százalékos GDP-növekedést, sőt, ez magasabb a tavaly mért 7,6 százalékos gazdasági növekedésnél is. Dollárban kifejezve ez annyit jelent, hogy Kína körülbelül 175 milliárdot (1,1 milliárd jüant) költene a saját haderejének, a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) fejlesztésére. A hivatalos kínai magyarázatok szerint ezzel kívánják növelni a katonai kiképzést, fejleszteni az állam „háborús készségeit”, illetve megvédeni a nemzetük szuverenitását, biztonságát és érdekeiket, kerüljenek azok veszélybe belföldön vagy külföldön.
A pekingi Nagy Népi Csarnoka. A kép forrása: MTI/EPA/Roman Pilipej.
A bejelentés időpontja korántsem véletlen, amire egyszerre két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a KKP egy héttel ezelőtt tette közzé: egy alkotmánymódosítás keretében eltörölnék azt a kitételt, miszerint az elnök és az alelnök tíz évig lehet hivatalban. Ugyanis Hszi Csin-ping (Xi Jinping) így szeretné bebiztosítani a hatalmát, a kelet-ázsiai ország örökös elnöke szeretne lenni. Csakhogy ez a lépés több ellenkezést váltott ki a kínai lakosság körében, mint ahogyan arra először számítani lehetett. Ezért a hadseregre fordított nagyobb pénzösszeggel és látványos fejlesztésekkel ki lehetne elégíteni a kínai nacionalistákat, valamint elhallgattatni a kritikus hangokat. Nem mellékesen pedig Hszi így még inkább meg tudná erősíteni a pozícióját a felső katonai vezetésben.
Másodszor, ahogyan a kínai miniszterelnök Li Ko-csiang (Li Keqiang) fogalmazott,
„a nemzetközi színtéren történt változások miatt kell erősíteni a kínai hadsereget”
Ez alatt nemcsak a régióban uralkodó feszült légkört értette, hanem Kína és az Egyesült Államok közötti viszonyt, amely 2018 eleje óta érezhetően megromlott. Ennek oka, hogy minden jel szerint Donald Trump amerikai elnök elkezdte beváltani a két évvel ezelőtti, az elnökválasztási kampányban hangoztatott azon fenyegetéseit ígéreteit, amelyek az amerikai gazdaság „megvédéséről” szóltak. Habár az elnök a kereskedelmi és a nacionalista protekcionizmusát válogatás nélkül alkalmazná szinte minden jelentős gazdasági hatalom ellen, mint ahogyan most az EU-ból importált gépkocsik esetében látható, ennek fő címzettje minden kétséget kizáróan Kína lenne.
Donald Trump amerikai elnök megigazítja haját beszéde közben a 45. alkalommal megrendezett Konzervatív Politikai Akció Konferencián. A kép forrása: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo.
A Fehér Házban nagyon komolyan gondolják ezt az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, amelyben az első lövést a Trump-adminisztráció akkor adta le, amikor januárban a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. (Ezzel párhuzamosan a dél-koreai mosógépekre pedig 50 százalékosat). Ezután következne az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart. Sőt, nemrég Trump azt is meglebegtette, hogy megtiltja a technológiák és egyes berendezések átadását a kínai vállaltoknak.
Peking erre úgy reagált, hogy nem akar gazdasági-kereskedelmi háborúba keveredni az Egyesült Államokkal, de ha úgy hozza a helyzet, akkor felveszi a kesztyűt. Ugyan a jelenleg is zajló kínai parlamenti ülésen láthatólag nem ez képzi a legfontosabb témát, de a felszín alatt kétségtelen, hogy számolnak egy nagyobb amerikai-kínai viszállyal, amelybe Washington térségbeli szövetségesei – Dél-Korea, Japán, Fülöp-szigetek, Vietnam – szintén belekeveredhetnek. Ezért Peking nézőpontjából mindannyiuk számára egy egyértelmű üzenetet jelentene a kínai katonai költségvetés megnövelése.
Sorok között olvasva
Természetesen a katonai büdzsé megnövelése azonnal elindította a találgatásokat a nemzetközi médiumokban. Az egyik nézet szerint ez igencsak komoly előrelépést jelentene a kínai haderő modernizálásában, egy „világszínvonalú katonai erő megteremtésében”, amely globális szerepvállalást biztosítana a kelet-ázsiai országnak. Ráadásul a katonai témákkal foglalkozó nemzetközi kutatóintézetek (SIPRI, IISS) rendre arra hívják fel a figyelmet, hogy a
„a kínai kormány által közzétett adatok, illetve a tényleges kiadások között gyakran óriási különbségek vannak”
Vagyis Peking mindig többet költ a fegyveres erőire, mint amennyit bevall, de az átláthatatlan finanszírozási rendszer lehetetlenné teszi a kiadások nyomon követését. Egyes területekre, mint az űrprogram, a logisztika, a katonai oktatás és képzés, bázisok üzemeltetése, fordított jüanokat nem tüntetik fel a hivatalos adatokban. Sőt, eleve a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kiadások sem részesei a katonai büdzsének. (Ez az Egyesült Államok esetében is így van).
Az eltérések pedig jelentősek, nem egy-két milliárd dollárról van szó. Például 2016-ban a hivatalos adatok szerint
143 milliárd dollár volt a kínai védelmi kiadás, de ez valójában 215 milliárd lehetett.
A kínai védelmi kiadások: Első a hivatalos adatok, a másik kettő pedig egy kutatóintézet felmérése.
Ugyanúgy ezek a hangok felhívják a figyelmet, hogy a kínai hadiipar még az alacsonyabb védelmi költségvetés mellett is eléggé figyelemreméltó eredményeket tudott felmutatni. Tavaly áprilisban bocsátották vízre Kína első saját fejlesztésű építésű repülőgép-hordozóját (001A), igaz, hivatalosan még nem készült el teljesen. Ugyanakkor pár héttel később szolgálatba állították a legmodernebb kínai rombolót (Type 055), amely komoly aggodalommal töltötte el Peking térségbeli riválisait. Ezzel párhuzamosan új fejlesztésű interkontinentális rakétákat (Dongfeng-41), kézifegyvereket (OICW-típusúakat) fejlesztettek ki vagy kezdtek el rendszeresíteni, mint ahogyan az a J-20-as lopakodó vadászgépek esetében történt. Ezért korántsem alaptalan az a feltételezés, hogy nagyobb kormányzati támogatással a háta mögött a PLA újabb meglepetésekkel fog előállni idén vagy jövőre.
Nagyobb a füstje, mint a lángja?
Ezzel ellentétben van egy másik tábor is, akik szerint nem kell annyira komolyan venni a kínai kormány bejelentését. Elsősorban azért, mert bár abszolút értékben több a kínai védelmi kiadás, de a kínai gazdaság viszont lelassult, már nem két számjegyű növekedést produkál, így a „több valójában kevesebb”. Másodsorban pedig szeretnek Hszi tavalyi kijelentéseire hivatkozni, amikor az elnök közölte, hogy – először a Kínai Népköztársaság történelmében – csökkentik a PLA létszámát, mintegy 300 000 fővel. A kínai elnök idén januárban pedig arról biztosította a világot, hogy „ésszerűsíti” a kínai fegyveres erőket, illetve továbbra sem vet véget az antikorrupciós kampánynak, az ún. „rókavadászatnak”, tehát továbbra is menesztik vagy letartóztatják a tábornokokat, akik legtöbbször Hszi politikai ellenfelei.
Végül pedig a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy a kínai állam költsön bármennyit a hadseregére, az amerikai védelmi költségvetés mindig magasabb lesz: az Egyesült Államok az elmúlt években többet fordított katonai célokra, mint az utána következő tizenöt ország együttvéve. Továbbá pár héttel ezelőtt Trump a 2019-es évre vonatkozó költségvetési tervében mintegy 686 milliárd dollárt szán az amerikai hadseregre, hivatkozva az „egyre nagyobb kínai, orosz, illetve észak-koreai veszélyre”.
Sőt, sok elemző figyelmeztet, hogyha Washingtonban a demokraták és a republikánusok között konszenzus alakul ki a fegyverkezéssel kapcsolatban, akkor rövid idő alatt megegyezhetnek az egy billió dolláros határ átlépéséről. Ezzel pedig az Egyesült Államok behozhatatlan előnyre tenne szert, különösen Kínával szemben, amely dacára a jelentős előrelépésnek még most sem rendelkezik olyan „mobilizációs és transzspirációs képességekkel”, mint az USA. Továbbá az amerikai diplomácia igyekszik szorosabbra fűzni a katonai kapcsolatait vagy közös biztonságpolitikát kialakítani azokkal a térségbeli államokkal, amelyeknek valamilyen – többnyire területi – vitájuk van Kínával. Ez az amerikai fegyverexport növelését és a haditechnológia átadását jelenti.
Egyértelmű üzenet Kínának: pár napja az amerikai Carls Vilson repülőgéphordozó történelmi látogatást tett Vietnamban. A kép forrása: US Navy.
Fegyverkezésre kényszerítve
Ugyanakkor függetlenül attól, hogy Peking miként fogja megvalósítani a katonai költség megnövelését, ismét tovább növeli presztízsét a világban, több békefenntartói és humanitárius misszióban vehet részt, vagy akár katonai akciót indíthat, ha valahol veszélybe kerülnének a kínai érdekek és életek. Csakhogy ezzel párhuzamosan szintén nagyobb fegyverkezésre – India idén már megelőzte Nagy-Britanniát és bekerült a „top ötbe” – vagy a korábbi biztonságpolitika gyökeres megváltoztatására – a japán „békealkotmány” megváltoztatása – sarkalja a térségbeli országokat.
Ám mindközül a legjelentősebb kérdés, hogy vajon a nagyobb katonai költségvetés miképp fogja befolyásolni az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyt, különösen most, hogy Trump egy kereskedelmi háborút indított Kína ellen (is). Lehet, hogy Hszi most ugyanazt a választ adja, amit egykoron Ronald Reagan amerikai elnök a nyolcvanas évek első felében: egy elképesztő méretű fegyverkezési versenyre akarja kényszeríteni az ellenfelét, amely minden erőforrását a hadiiparra összpontosítja, ezáltal elhanyagolva az összes többi szektort.
A törökországi sajtó már napok óta a címlapokon, a televízió pedig főhírként számol be a szíriai-török határon zajló mozgósításokról. Épp ezért korántsem váratlan, hogy január 20-án hajnalban, egy ultimátum lejárása után elkezdődtek a hadműveletek az észak-szíriai területeken, amelynek célpontjai a helyi kurdok. Ám vajon milyen külső és belső kockázatokat rejtenek magukban ezek a török hadműveletek?
Végsőkig elszánva
Nurettin Canikli török védelmi miniszter a péntek esti interjújában közölte: a török tüzérség az elmúlt napokban folyamatosan lőtte az észak-szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) állásait.
„A határon átívelő bombázással de facto elkezdődött a török hadművelet Szíriában”
– jelentette ki Canikli, hozzátéve, hogy egyelőre a szárazföldi offenzívára várni kell, igaz, nem sokat, mert hamarosan „minden terrorista csoportot meg fognak semmisíteni Szíriában”, amelyek közé a YPG-t is sorolják.
Azóta pedig folyamatosan érkeznek – a gyakran egymásnak ellentmondó – hírek. Török különleges egységek csaptak össze a kurdokkal, amely során négy török katona vesztette életét. Al-Bab fölött török felségjelzésű gépeket észleltek.
Ankara-ellenes tüntetés Afrínban. A kép forrása: Youtube.
A törökök fedezőtüze alatt húsz-huszonöt busz indult el Azaz városa felé, amelyek a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék, Ankara-hű egységeit szállították az összecsapások helyszínére Először a török média elterjesztette, hogy az oroszok kivonták 300 fős tanácsadói kontingensüket a térségből, később viszont ezt az értesülést Moszkva cáfolta. Damaszkusz pedig közölte, hogy a szíriai légvédelem készen áll bármiféle török behatoló célpont lelövésére. A Nyugat és a nemzetközi szervezetek eddig inkább a hallgatást választották. Az észak-szíriai kurd területeken központi szerepet betöltő Afrínba, amely az egész törökországi hadművelet fő célpontja pedig egyes források szerint közel 10 000 YPG-fegyveres felkészült arra, hogy „Erdogan temetőjévé változtatják a térséget„.
Eufrátesz Pajzsa
Ugyanakkor mi késztette arra Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hogy hirtelen ilyen lépésre szánja el magát?
Először is fontos rámutatni arra, hogy az egész szíriai-török határon nem csak most ilyen feszült a helyzet. A 2011-ben kirobbant szíriai válság, majd idővel polgárháborúvá és nagy, illetve középhatalmak helyettes (proxy) háborújává fajuló fegyveres konfliktusban több államközi incidensekre is sor került. 2012. június 22-én a szír légvédelem lelőtt egy török vadászgépet, majd ősszel az Akçakale nevű török településre, amely a szír-török határ mentén fekszik, Szíria felől tüzérségi töltetek hullottak, több embert is megölve. 2015. február 22-én a Szíriában található török emlékművet – Szulejmán Sáh sírját, amely hivatalosan a török állam részét képezte – egy katonai hadművelet keretében „áttelepítették”.
Török katonák tűzik ki a zászló az új sír helyszínénél. A kép forrása: Link.
Idővel viszont ezeknek a konfliktusoknak a jellege átalakult. A szíriai kormány gyakorlatilag „átadta” az irányítást a kurdoknak, akik azonnal kihasználták a helyzetet. Ezzel párhuzamosan egymás után jelentek meg a szélsőséges iszlamista terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam (ISIS), amely a YPG-vel szintén kemény harcokat folytatott. Elég a 2014 végén kezdődő Kobáne ostromára gondolni, amelyet sok helyen a „kalifátus Sztálingrádjának” neveztek, hiszen a terrorszervezet annak ellenére nem tudta elfoglalni, hogy voltak „összejátszásai” a török hadsereggel.
A szíriai kurdok végül győzelmet arattak és az iraki testvéreik – vagyis a pesmergák -segítségével folyamatosan elkezdték kiszorítani az ISIS és a többi önmagát „mérsékelt ellenzéknek” nevező fegyveres csoportot a térségből. Akárcsak Irakban, hirtelen jelentősen megnövelték az általuk uralt területek nagyságát. Sőt, erőteljes amerikai támogatással 2015. októberében létrejött a Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces – SDF), amelybe leginkább kurd fegyveresek csoportosulnak, de voltak közöttük szunnita és keresztény milíciák is. Ezek a csoportok ráadásul nyugati fegyvereket és tankelhárító eszközöket kaptak, amelyeket elsődlegesen az ISIS ellen használtak fel, de felmerült a lehetőség, hogy a törökök ellen is bevetik.
Hamarosan világossá vált a kurdok célja: az SDF erők átkelve az Eufrátesz folyón, teljesen elfoglalták a szíriai Manbidzs tartományt, hogy így egyesülhessenek az Afrínt uraló YPG csapatokkal, ezzel egybefüggő kurd fennhatóságot építve ki Törökország déli határán. Ez viszont egy Rubicon volt Ankara szemében. 2016 augusztus végén megindították az „Eufrátesz Pajzs” nevű hadműveletet Észak-Szíriában, hivatalosan azért, hogy „kiűzzék az ISIS-t a térségből”. Habár az igaz, hogy 2000 km2 területet foglalt vissza tőlük, azonban a valódi cél a kurd területek egyesítésének megakadályozása volt. A maradék FSA erőkkel és a helyi iszlamista csoportokat felhasználva a törökök bevonultak Al-Bab városába, ezáltal éket verve a két kurd kanton, Efrin és Kobáni közé.
Ugyanakkor a hadművelet nem volt totális siker: Ankara kiemelt célként tűzte ki Afrín és a másik „végen fekvő” Manbidzs elfoglalását, de ez végül nem történt meg. Nem mintha túl heves ellenállásba ütköztek volna: Manbidzsban amerikai, Afrínban pedig orosz csapatok jelentek meg, ezzel megakadályozva a török hadműveletek folytatását. Ugyanakkor a kurdokat is a visszavonulásra késztették, az Eufrátesz keleti oldalára, amit őt nagyon nem vettek jó néven. A török hadművelet hivatalosan március 31-én véget ért.
Vörös posztó
Azóta januárig újabb török hódításokra nem került sor, de helyzet korántsem volt békés. Tüzérségi párharcok, bombázások, merényletek és folyamatos fenyegetőzések szinte a mindennapi élet részeinek számítottak. Különösen azután nőtt meg ezeknek a száma, hogy 2017 októberében az SDF egységei elfoglalták az ISIS szíriai „fővárosát”, vagyis Rakkát.
Az Iszlám Állam vereséget szenvedett Szíriában és a maradék terrorista szervezetek, mint az an-Núszra Front a szíriai Idlíb-tartományba vonultak vissza. Ezért az SDF-be tartozó YPG milíciák hirtelen elkezdtek nagy számban megjelenni Arífban és annak környékén. Ezt Ankara egyáltalán nem nézte jó szemmel, mivel 2015-ben Törökországon belül fegyveres konfliktus robbant ki a Kurd Munkáspárttal (PKK), főleg délkelet-törökországi Diyarbakirban és környékén zajlott véres harcok. A török vezetés szerint pedig ezek a fegyveresek a „szíriai testvéreiktől” kaptak anyagi, propaganda- és fegyvertámogatást.
Erdoğan számára az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, amikor január 14-én az Egyesült Államok közölte, hogy
a közel 30 000 fős SDF kurd erőit egyfajta határőrséggé alakítja át.
A YPG-ben szintén nagy számban képviseltették magukat női fegyveresek, akik elsősorban mesterlövészként jeleskedtek. A kép forrása: Flickr
Több sem kellett a török vezetésnek, amely számára ez a bejelentés egy „vörös vonal átlépését” jelentette. Ugyanis az amerikaiak ötletét úgy értelmezték Ankarában, mint egy nyugati erőfeszítést arra, hogy a „kurd határőrség” felállításával lényegében csak előkészítik a terepet egy kvázi független észak-iraki kurd állam számára. Ráadásul ez tökéletes „háttérbázisul” szolgálna a PKK és más törökországi kurd fegyveres csoportok számára, amelyek újult erővel folytatnák a harcot a török hatóságok ellen.
Épp ezért az amerikaiak bejelentése után a média és magas rangú török tisztségviselők „terroristák támogatásával” vádolta meg Washingtont. Recep Tayyip Erdoğan a január 17-én tartott beszédében már nyilvánvalóan leszögezte:
„Allah segítségével a török fegyveres erők hamarosan megoldják Afrín és Manbidzs ügyeket”
Hozzátette, hogy nem tesznek különbséget az „amerikai terrorhadsereg” között, vagyis a kurdok éppúgy célpontok, mint az amerikai kiképzők és szakértők. Ugyanezen a napon tartott nemzetbiztonsági gyűlésen ultimátumot adtak ki: ha január 20-ig nem vonulnak ki a YPG erők Afrín környékéről, akkor megindul a török hadsereg. Január 18-tól páratlan méretű mozgósítás vette kezdetét a törökországi Hatay tartományában. A nemzetközi médiumok elkezdték a visszaszámlálást, és mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon Erdoğan valóban beváltja-e a fenyegetéseit.
Növekvő csapatmozgások Törökország délkeleti részén. A kép forrása: Vice news.
Ugyanis látni lehetett, hogy a török elnökben minden kirohanása ellenére volt némi bizonytalanság. Nem azért, mintha tartana egy „kurd ellencsapástól”. A nyugati világ és az arab országok reakciója sem érdekli túlságosan. A NATO-val a 2016-os júliusi puccs óta nagyon rossz a viszonya. Az amerikai-török kapcsolatok szintén nagyon fagyosak, hiszen Washington több száz szállítógépnyi fegyverrel (köztük légvédelmi rakétákkal) látta el a kurdokat, amelyek közül nem egyet a török ellen használtak fel.
Az amerikai vezetésben érezték, hogy a határőrség létrehozásának kérdésében kicsit túllőttek a célon, és Ankara mindenképp meg fogja indítani az észak-szíriai hadműveleteit, nem törődve az ott lévő amerikai katonák biztonságával. Ezért január 17-én magas rangú amerikai parancsnokok biztosították Törökországot, hogy
„Afrín magára maradt” és „szíriai kurdok (YPG), akiket korábban támogattunk, többé nem tagjai az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak”
Ezt a török vezetésben elégedettséggel nyugtázták, miközben a kurdok egy (újabb) nyugati árulásként értelmezték.
A Kremlre várva
Ám Erdoğan hezitálásának az oka Oroszország volt. Moszkva továbbra is Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese, és kiáll az ország területi integritása mellett. Habár Vlagyimir Putyin december elején hivatalosan legyőzöttnek nyilvánította az ISIS-t Szíriában, a kivonulás csupán részleges (haditengerészet maradt), illetve most az utolsó nagyobb „mérsékelt ellenzék” ellenőrizte szíriai tartományra, vagyis Idlíbre koncentrálnak.
Orosz katonák Afrínban. A kép forrása: Youtube.
Épp ezért a törököknek óvatosan kell eljárniuk, nehogy (ismét) egy közvetlen konfrontációba keveredjenek a térségben állomásozó orosz erőkkel, amelyek gyakorlatilag a légtér ezen részét uralják. 2015 novemberében a török légierő egyik F–16-osa lelőtt egy orosz Szu-24 vadászbombázót, amely miatt majdnem háború tört ki a két ország között. Ez ugyan elmaradt, viszont a szankciók és a feszült viszony jelentős károkat okozott egymás gazdaságban.
A 2016-os puccs után azonban javulni kezdett az orosz-török viszony. Már Augusztusban találkozott egymással a két államfő, a kereskedelem helyreállt, energetikai megállapodásokat írtak alá, sőt, elterjedt a hír, miszerint Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétákat vásárolt. Tavaly novemberben Szocsiban pedig azonkívül, hogy Putyin szerint az „orosz-török kapcsolatok” teljesen helyreálltak, egy megállapodást kötöttek egymással és Iránnal. Ezzel lényegében felosztották Szíriát és engedélyt adtak egymásnak, ha (korlátozott) hadműveleteket akartak végrehajtani az arab országban.
Haszan Róháni iráni elnök – Vlagyimir Putyin orosz elnök – Recep Tayyip Erdoğan törökországi elnök Szociban, amikor megkötötték a „feszültségcsökkenési” megállapodást. A kép forrása: Kremlin.ru.
Ezért Erdoğannak sokáig várni kellett Putyin zöld jelzésére. Azonban a mai napig nem egyértelmű, hogy ezt megkapta-e vagy sem. A török ultimátum után ugyan magas rangú török katonai vezetők utaztak Moszkvába, de ezeknek az egyeztetéseknek a sikeréről vagy kudarcáról semmit sem lehet tudni. A 300 orosz katona továbbra is ott van a térségben, tehát ismét megvan a kockázata annak, hogy a török fegyverek újra orosz katonákkal végeznek. Ez pedig megint lenullázhatja azokat az eredményeket, amelyeket 2016 közepe óta elértek a felek, miközben Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett egy újabb orosz-török konfliktus rémképe.
Törökország Vietnamja?
Alakuljon bárhogy is: Erdoğan rendkívül sokat kockáztatott azzal, hogy január 20-án egy kiterjedt szárazföldi hadműveletbe kezdett Szíriában. Mégha valamilyen csoda folytán sikerül is elkerülnie a konfrontációt Oroszországgal, továbbra is kérdéses, hogy a szíriai „mérsékelt ellenzékkel” közösen képes lesz-e rövid idő alatt győzelmet aratni. Ugyanis hiába Törökországé a NATO 2. legerősebb és legnagyobb hadserege, az YPG – és az esetleg hozzájuk csatlakozó más kurd csoportok – korántsem számítanak gyenge ellenfélnek, hiszen az elmúlt években komoly tapasztalatokra tettek szert az ISIS és a török hadsereg ellen vívott harcokban, miközben már modernebb nyugati fegyverekkel rendelkeznek.
Ugyanúgy kérdéses, hogy vajon a török hadsereg mennyire szenvedte meg a 2016-os puccskísérlet óta végrehajtott tisztogatásokat, milyen hatásfokkal lesznek képesek harcolni a Nyugaton tanult és NATO-párti vezetők nélkül, hiszen csak 2017. júliusáig 5266 katonatisztet tartóztattak le. A legrosszabb eshetőség pedig egy elhúzódó kurd-török háború Szíriában: ez azonkívül, hogy megterhelné a jelenleg is stagnáló török gazdaságot, jelentősen csökkentené Erdoğan esélyeit a 2019-es elnökválasztáson.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok azért akarja megfúrni egy új orosz gázvezeték megépítését, mert a saját drága cseppfolyósított földgázát akarja eladni Európának.
Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy az Északi Áramlat 2 nevű gázvezeték kétszeresére növelné az orosz földgázszállítást Németországba. A Balti-tenger alatt húzódó vezetéken jelenleg 55 milliárd köbméternyi orosz gáz érkezik a nyugat-európai országba. Amennyiben megépülne a második vezeték is, akkor a felére csökkenhetne a tranzit költség. Ráadásul ez az útvonal 2000 kilométerrel rövidebb, mint amelyik jelenleg Ukrajnán keresztül látja el orosz földgázzal az EU néhány tagállamát, köztük Magyarországot is.
Németország, Ausztria és Magyarország helyesli ezt az orosz tervet –
állapítja meg a hivatalos moszkvai véleményt tükröző Russian Today internetes weboldala. Ugyanakkor az uniós tagállamok közül Lengyelország és a három balti állam (Litvánia, Lettország és Észtország) amerikai földgázt akarnak, hogy azzal váltsák fel az orosz földgázt és a jövőben ne függjenek többé Moszkvától. Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke és a lengyel kül- és belpolitika legfontosabb alakítója, korábban
a Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította a német-orosz az Északi áramlat vezeték megépítéséről földgázegyezményt
1939-ben a náci Németország és a kommunista Szovjetunió Lengyelország felosztásáról állapodott meg egymással. Kaczynski nyilvánvalóan túldramatizálja a helyzetet, hiszen a lengyelek hagyományos orosz és németellenességére játszik rá. Az viszont tény, hogy a lengyelek és a balti országok szívesebben várják a távoli amerikai földgázt, mint a közeli oroszt.
Donald Trump amerikai elnök tavaly Varsóban meggyőződhetett arról, hogy mennyire fontos a térség vezetői számára az amerikai földgáz: mind Lengyelország, mind pedig a balti államok elkötelezték magukat az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) iránt annak ellenére, hogy az minden bizonnyal drágább, mint az orosz. A magasabb ár oka, hogy az LNG-t speciális kikötőkben lehet csak kiszivattyúzni a tankerekből.
Trump számára nemcsak amiatt lenne fontos ez az üzlet, hogy így több amerikai árut adjon el a partnereinek. Ez egyben egy stratégiai játszma is, hiszen a NATO szövetségesek energiafüggését csökkenteni lehet Oroszországtól, ha a tagállamok amerikai földgázt vesznek az orosz helyett. A legújabb washingtoni stratégiai irányelvek szerint Oroszországot Kínával együtt az USA fő ellenfelének neveztek a világban. Az USA számára gazdaságilag távolról sem annyira fontos a földgázexport, de gyengítheti vele Oroszországot, amelynek ez az energiahordozó a fő exportcikke az Európai Unióba.
Az Apple vezetője, Tim Cook a Businessweekben vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy meleg. Azt mondta, hogy a döntésében meghatározó szerepe volt annak, hogy az LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) munkavállalók az egész ország területén találkozhatnak az egyenlőtlen bánásmód hátrányaival.
„Dolgoztam már olyan cégnél, ami a kreativitást és az innovációt tartotta a legfontosabb tényezőknek a siker útján. Egy vállalat csak akkor virágozhat, ha nincs különbség a dolgozók között. Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.”
Valójában nincs olyan szövetségi törvény, ami az LMBT közösség tagjait védené a munkahelyeken a szexuális irányultságuk miatt őket érő zaklatásoktól. Természetesen vannak olyan városok, amik maguk megoldották ezt különböző törvényi rendelkezések meghozatalával, ellenben még mindig van 29 olyan állam, ahol azonnal kirúghatják a munkahelyéről az LMBT közösség tagjait csak azért, mert homoszexuális. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkavállalók több, mint a fele ki van téve a diszkrimináció ezen fajtájának.
A legtöbb amerikai tévesen úgy gondolja, hogy ez a kérdés már megoldódott. Egy 2013-as HuffPost/YouGov által készített felmérés szerint az emberek mindösszesen 69%-a gondolja úgy, hogy illegális cselekedet valakit kirúgni a munkahelyéről csak azért, mert homoszexuális.
Az úgynevezett Foglalkoztatási Diszkriminációellenes törvény ad elvben védelmet ezeknek az embereknek. Ott kell bevezetni a rendelkezéseit, ahol legalább 15 munkavállaló dolgozik. A törvényt 1994-ben nyújtották be, de azóta sem fogadták el, így hivatalosan hatályos.
Az Apple otthonában, Kaliforniában vannak a legerősebb megkülönböztetés-ellenes jogszabályok az Egyesült Államokban.
„Miért adunk nekik milliókat, ha nem hajlandóak folytatni a béketárgyalásokat?!”- tette fel a költői kérdést Twitteren az Egyesült Államok elnöke.
Az amerikai elnök december 6-én ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A palesztinok, akik saját fővárosuknak tekintik Jeruzsálemet, felháborodtak Trump döntésén. Mahmud Abbasz elnök közölte: nem kíván találkozni Mike Pence amerikai alelnökkel, akit Trump a Közel-Keletre akart küldeni. Erre válaszul az amerikaiak lemondták az alelnök látogatását. Ugyanakkor a tervek szerint január 21-én mégiscsak elutazik Mike Pence a Közel-Keletre.
Mennyire súlyos ez a fenyegetés ?
Nikki Haley, az USA nagykövete már megfenyegette a palesztinokat, hogy felfüggesztik a menekült táborok támogatását, amelyre tavaly az Egyesült Államok 368 millió dollárt költött. Más forrásból is kapnak pénzt a palesztinok Amerikától. A USAID tavaly 316 millió dollárt utalt át nekik a terrorizmus ellenes harc címén. Ezt a pénzt a palesztinok a biztonsági alakulatok megerősítésére fordítják.
A palesztinok szerint az USA immár nem közvetít köztük és Izrael között, hiszen Jeruzsálem kérdésében egyértelműen a zsidó állam mögé állt. Amerika viszont Irán ellenes egységfrontot szeretne létrehozni a Közel-Keleten a szunnita arab államok és Izrael részvételével. Irán – Trump döntésére válaszul – a palesztinok fővárosának ismerte el Jeruzsálemet.
Egy kaliforniai cég 1,6 milliárd dollárra, azaz mintegy 411 milliárd forintra perelik a népszerű zenei streamszolgáltatót, a Spotifyt.
A jogdíjak begyűjtésével foglalkozó vállalat többek között Tom Petty, Neil Young, Janis Joplin és a The Doors számai miatt ment bíróságra. Az Egyesült Államokban a jog szerint minden dalnak két jogdíja van: egy a felvételnek és egy magának a zenei alkotásnak.
A vád szerint a világ legsikeresebb streamszolgatója, a Spotify csak az előbbit szerezte meg több, mint tízezer dal esetében, az utóbbit viszont nem vásárolta meg, így pedig dalonként százötvenezer dolláros kárt okozott zenésközösségnek. A körülbelül hatvanmillió előfizetővel rendelkező Spotify ellen nem ez az első jogdíjas per, az utóbbi években több alkalommal is vádolták őket különböző zenei kiadók.
A hozzá hasonló milliárdosokat jutalmazza Donald Trump adócsomagja. A közel negyven éve tartó elképesztő vagyoni egyenlőtlenség tovább fog nőni az Egyesült Államokban. A vesztesek azok lesznek, aki Trumpra szavaztak nagy számban.
Noha mindenki tud(hat)ta, mi várható, mégis nagy számban szavaztak tavaly Donald Trumpra azok az alsó középosztálybeli amerikaiak, akik már eddig is vesztesei voltak a 80-as évek eleje óta növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségnek. Trump első elnöki sikere, a nagy arányú adócsomag most rátesz egy lapáttal erre. A vállalati és a személyi jövedelem adójának megvágása ismét a felső jövedelmi ezreléknek kedvez.
Trump megígérte és megcsinálta.(Az adócsomag egyéb részei komoly vitákat gerjesztenek Európával is.) A becslések szerint másfélezer milliárd dollár költségvetési bevételkiesést eredményező adócsökkentés jövedelmekre vonatkozó részének főbb tételei:
a cégek nyeresége után 35 helyett 21 százalékot kell fizetni, az ottani szja legfelső kulcsa pedig 39,6-ról 37 százalékra csökken.
Előbbitől azt várják, hogy sok amerikai cég külföldön, alacsony adójú országokban tartott nyeresége hazavándorol. Ezt a sok elemző kétli, de idővel kiderül, kiknek lesz igazuk.
Az szja-kulcs változása pedig együtt jár a jövedelmi határ emelésével: a maximális ráta az eddigi 418 ezer helyett 500 ezer dollárnál lép be.
Számítások szerint a szűk legfelső jövedelmi réteg akár 200 ezer dollárt is nyerhet évente, az alsó 50 százalék ennek csak negyedét. Vagyis a megmaradó jövedelem eloszlása ismét a milliárdosok felé tereli a nagyobb tételt. Emellett az örökösödési adó mentességi küszöbét is megemelte a törvény duplájára. Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb a súlya az öröklésnek a vagyonok növekedésében, nem mindegy tehát, hogy 11 vagy 22 millió dollárig adómentes.
Az egyenlőtlenség eddig is az USA-ban volt a legnagyobb. A Ronald Reagan elnökké választása után elkezdődött folyamat oda vezetett, hogy 1980 és 2010 között
a nemzeti jövedelem 15 százaléka az alsó 90 százaléktól a felső tizedhez vándorolt,
a növekedés háromnegyede került a felső tízhez, ezen belül az egy ezrelékhez 60 százaléka – olvasható a világhírű közgazdász, Thomas Piketty A tőke a 21. században című bestsellerré vált könyvében. Az adatsorokat vizsgálva a francia tudós azt is kimutatta, hogy ebben a harminc évben az alsó 90 százalék jövedelme évente alig fél százalékkal, három évtized alatt kumuláltan mindössze 20 százalékkal nőtt.
Ennek következtében a felső 1 százalék és az alsó 50 százalék részesedése a jövedelmekből elképesztő mértékben távolodott el egymástól az Egyesült Államokban.
Forrás: http://wir2018.wid.world/
Ugyanez Nyugat-Európában nagyon másképpen alakult.
Forrás: http://wir2018.wid.world/
A látványos különbség magyarázata az lehet, hogy – Piketty következtetése szerint – a valódi középosztály létrejötte Nyugat-Európában a jövedelmi top 10 (és ezen belül a top 1) százalék vagyonának „újraosztásával” történt meg a második világháború után, ahol sok helyütt megmaradtak a viszonylag magas adókulcsok, ezzel szemben az USA-ban a korábban szintén nagy (80 százalék körüli!) elvonás a csúcsjövedelmekre és öröklésre fokozatosan esett. Vagyis ott a közép- és alsó réteg jövedelmét áramoltatták felfelé. (Ha valakinek ez nálunk ismerős mostanában, az nem téved.)
A komoly lecsúszást elszenvedő közép- és alsó középosztály elégedetlensége az elnökválasztás idején abban csúcsosodott ki, hogy a „hagyományos” elitet kiszavazva Trumpba helyezték bizalmukat. Aki eddig is a nagy nyertesek közé tartozott, és ez a jövőben is így lesz.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
