Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Állami Számvevőszék, Tisztelt Megfelelőaláhúzandó!
Részletes, beismerő vallomást teszek.
1848-ban találkoztam először Soros Györggyel. Akkor még nem úgy hívták, és mint utóbb kiderült, nem is ő volt. Utána még többször összefutottunk, először a kiegyezéskor, 1867-ben, majd a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben.
Tessék? Hogy ez nem lehet? Jó, hát akkor mondják meg az urak, hogy mikor és hol találkoztam vele. Nekem mindegy, csak tudjam, hogy mi van. Akkor találkoztam vele, és ott, ahol az uraknak ez megfelel. Profi tanú vagyok, ahogy parancsolni tetszenek.
Azt a viccet ismerik az urak, amelyik úgy kezdődik, hogy két Soros-ügynök utazik a vonaton? Azt mondja a Kohn a Grünnek…
Micsoda? Hogy ne vicceket meséljek? Hanem mindent mondjak el, úgy, ahogyan történt?
Most, hogy említeni méltóztatnak az urak, már kezdek emlékezni. Ürgebőr is volt, csőszkunyhó, jugoszláv békaemberek. Minden, ahogyan az meg van írva. Remélem, nem hagytam ki semmit.
Hogy miről beszélgettünk? Amiről mindig: azt mondta nekem a Soros, hogy ártani akar a magyaroknak. Mondtam neki, hogy én is. Ennek nagyon megörült. Felvetette, hogy ártsunk együtt. Nekem először nem tetszett az ötlet, mert már hozzászoktam, hogy egyedül ártok.
De aztán mégis rávett valahogy. Volt nála ugyanis egy nagy halom papírpénz, tudta, hogy annak én nem tudok ellenállni. Ahogyan öreg barátom, Woody Allen, úgy én is elmondhatom magamról: a kedvenc számom a sok.
Miután gondosan megszámoltam a pénzt, mert üzletben ugye nincs barátság, a Soros azt mondta, hogy hozzunk létre egy háttérhatalmat. Én nem tudtam, hogy mi az, mert akkor még senki sem tudta, de nem akartam bunkónak látszani, ezért rábólintottam. Mint utóbb kiderült, ez jó ötletnek bizonyult.
Elkezdtük az ártást. Kezdetben kicsiben ártottunk, ezért először döcögősen ment az üzlet, ám idővel egyre jobban belelendültünk. Hamarosan nem csupán Közép-Európa legnagyobb ártói lettünk, de a tengerentúlon is lettek referenciáink. Ma már, ha valahol ártani kell, szinte mindig minket hívnak. Ami, mondjuk így, nem csoda: álmunkban felébredve is bármikor képesek vagyunk ártani. Nemcsak a magyaroknak, bárkinek. (Legutóbb az íreknek ártottunk, és egy bulgáriai megbízásunk is aláírás előtt áll.) Mi ugyanis nem kedvtelésből ártunk, mint az amatőrök, hanem azért, mert egyedül ehhez értünk.
Nekem tisztelt urak, már az óvodában is az ártás volt a jelem, a Sorosnak meg a háttérhatalom. Mindezt csak azért említem, mert bízom a: bízom az urak nagylelkűségében, és remélem, találnak enyhítő körülményeket a számomra.
Akkor, 2011. októberében már írtam a könyvről, ám most, újraolvasva az akkori szöveget, rájöttem, hogy mindez ma legalább annyira aktuális, mint akkor volt.
