Kezdőlap Címkék Börtönbüntetés

Címke: börtönbüntetés

Budapesten is mosott pénzt a legerősebb olasz maffia

20 éves börtönbüntetést is kaphat Sz. Edina ügyvédnő, akinek irodája a Szent István körúton a Ndrangheta calabriai maffia pesti főhadiszállása is volt egyben. A leleményes ügyvédnő 168 társaságot jegyeztetett be Magyarországon, melyekben jelentős részben résztulajdonos is volt.

A maffia ellen küzdő olasz bíró Catanzaroban kiderítette, hogy nagyszabású pénzmosás zajlott Budapesten és Cipruson, meg persze Olaszországban, ahol a Ndrangheta kábítószer pénzeit mosták tisztára. A Ndrangheta Európa legnagyobb kokain kereskedője, amely ellenőrzi a Latin Amerikából érkező szállítmányokat éppúgy mint a terítést az európai országokban és a Közel Keleten. A hasznot legkevesebb 5 milliárd dollárra becsülik az Interpol szakértői.

A Privátkopó szerint a magyar ügyvédnő úgy jelentette be a 168 céget, hogy azok tulajdonosa jórészt olasz volt, de saját magát sem felejtette el megemlíteni. Ezenkívül pedig fiktív vagy valós nevek szerepelnek a cégek tulajdonosi körében, akik orosz, bolgár, ukrán stb. állampolgárok. A cégek jelentős többsége nem fizetett adót Magyarországon, így a magyar államot milliárdos károsodás érhette.

Nemcsak a magyar ügyvédnő került rács mögé, aki előzetesben várja a kiadatást Olaszországnak, de az egész nemzetközi céghálózat vezetője is: az 53 éves Giovanni Barone irányította a pénzmosást Olaszországban, Cipruson és Magyarországon.

Szlovákiában is aktív a Ndrangheta

Erre akkor derült fény amikor meggyilkoltak egy fiatal oknyomozó újságírót és a kedvesét. Az ifjú újságíró épp arról írogatott, hogy a Ndrangheta beépült Fico miniszterelnök nemzeti együttműködési rendszerébe, és lenyúlja az európai pénzek jelentős részét. Az újságíró gyilkosság után Fico szerette volna a gyanút az olasz maffiára terelni, de gyorsan kiderült, hogy a hatalom a felelős a gyilkosságért Szlovákiában. Akkor ebbe bele is bukott Fico és csapata, de a legutóbbi választáson vígan visszatért a hatalomba. Tovább folytatja a nemzeti együttműködés rendszerének kiépítését jó szövetségesével, Orbán Viktorral. Arról még nem érkeztek hírek, hogy a magyar miniszterelnök is paktálna a Ndranghetaval mint Robert Fico, de morális akadályok valószínűleg nálunk sincsenek viszont Orbán Viktor úgy véli: az uniós eurómilliárdokat lenyúlhatja ő maga is, minek ahhoz az olasz maffia évtizedes tapasztalata ezen a téren?

A Transparency International számításai szerint Orbán és csapata 10 milliárd eurót nyúlt le az uniós pénzekből az elmúlt hétéves költségvetési ciklus során.

30  év börtön a nevelőnek, aki szexuálisan zaklatta a rábízott gyerekeket

Böjte atya gyermekotthonaiban dolgozott a középkorú nevelő Erdélyben aki ellen az ügyészség 2016 óta folytatott vizsgálatot. Most ritka súlyos ítélet született első fokon: 30 éves börtönbüntetés szabtak ki rá. 15 fiú vallott a nevelő ellen.

A dévai Szent Ferenc alapítványt Böjte Csaba szerzetes hozta létre árvagyerekek számára. Ceausescu tiltotta az abortuszt, ezért sok nem kívánt gyerek is világra jött Romániában a nyolcvanas években. Őket gyűjtötte össze Böjte Csaba ferences szerzetes. Az alapítványt azután támogatni kezdte a katolikus egyház és a magyar állam is.

A két árvaház Hargita megyében van, ezért a megye székhelyén, Csíkszeredában hozta meg ítéletét a bíróság.

36 bizonyított bűncselekmény 10 év alatt

Ennek alapján ítélkezett a bíróság Csíkszeredában. A szexuális bűncselekményeken kívül durvasággal, veréssel is vádolták a középkorú nevelőt, akit minden vádpontban bűnösnek találtak. Sem ő sem a felettesei nem voltak hajlandók nyilatkozni a sajtónak a kínos ügyben. Ezekbe az árvaházakba igen nehéz nevelőt találni, mert a munka igen nehéz, a pénz pedig nagyon kevés. Ezért a nevelők többsége önkéntesekből kerül ki, akiknek semmilyen szakmai képesítésük sincsen.

A most elítélt nevelő húszéves korától dolgozott tíz éven keresztül a Szent Ferenc alapítvány két árvaházában. Böjte Csaba jelezte a hatóságoknak, hogy a nevelővel kapcsolatban problémák merültek fel, ezért őt elbocsátották. Csak az ügyészségi vizsgálat tárta fel ezeket a “problémákat”. Ez természetesen felveti azt a kérdést is, hogy tíz éven keresztül hogyan is működött a belső ellenőrzés a Szent Ferenc alapítvány gyerek intézményeiben?!

Ötéves börtönbüntetés után kapott amnesztiát a korrupció miatt elítélt elnökasszony

Összesen 22 éves börtönbüntetésre ítélte a bíróság Pak Kunhje ex elnököt korrupció és hatalommal való visszaélés miatt. A jobboldali ex államfőnek most baloldali ellenfele adott amnesztiát leromlott egészségi állapota miatt. A 69 éves elnök asszonyon több műtétet is végrehajtottak a börtönkórházban.

Mun Dzsein dél-koreai elnök döntése azzal is összefügg, hogy jövő tavasszal választást tartanak az országban: a jobb és a baloldal esélyei nagyjából hasonlóak. A baloldali elnök amnesztia rendelete a baloldali liberális mozgalomnak kedvezhet hiszen egyrészt nagylelkűséget mutat, másrészt pedig felidézi a kacifántos korrupciós rendszert, amely sok tekintetben ismerősnek tűnhet.

A nemzeti együttműködés dél-koreai rendszere

Az erősen jobboldali elnökasszony, aki egyébként a diktátor, Pak Csonghi lánya, a nemzeti tőke támogatását hirdette meg célul amikor hatalomra jutott a Kék Házban Szöulban. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a vállalkozók befizettek jelentős összeget egy titkos alapba, amelyből az elnökasszony mozgalmát pénzelték. Egy szekta vezér, akit Sámánasszonynak nevezett el a dél-koreai sajtó intézte az alap illegális pénzügyeit. A két nő szoros barátsága eredményes politikai-pénzügyi és vallási együttműködés volt. Csakhogy kezdtek lebukni a vállalkozók: még a Samsung vezére is börtönbe jutott korrupcióért.

A sajtó pergő tűzében kártyavárként omlott össze a nemzeti együttműködés dél-koreai rendszere.

Végül az alkotmánybíróság megfosztotta elnöki tisztétől Pak asszonyt, akinek ezek után a bíróság előtt kellett számot adnia a korrupciós piramisról. 22 évre ítélték, és ebből ötöt le is ült. Bukásának nemcsak belpolitikai jelentősége volt hiszen a baloldali liberális elnök megkezdte a közeledést Észak Koreához. Abban is szerepet játszott, hogy Trump elnök tárgyalt Kim Dzsong un-nal, sőt egy pillanatra Panmindzsonban rálépett Észak Korea földjére.

Szépen csendben Szöulban és Phenjanban előkészítették a békeszerződést, amely véget vetne hivatalosan is a háborúnak, amely 1950-ben kezdődött meg a koreai félszigeten. 1953 óta fegyverszünet van, de békeszerződés még nincs. Ezt érheti el a baloldali liberális elnök, aki amnesztiát adott korrupt elődjének, hogy ezzel javítsa esélyeit a jövő évi választásokon Dél Koreában.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK