Kezdőlap Címkék Betegség

Címke: betegség

Újabb pestisjárvány fenyeget?

0

A Világbank ötmillió dolláros gyorssegélyt ad Madagaszkárnak a pestisjárvány megfékezésére. Egészségügyi szakértők attól tartanak, hogy a járvány a szigetről átterjedhet más afrikai országokra is.

Régebben a pestist elsősorban patkányok, egészen pontosan a bolháik terjesztették (újabb kutatások szerint viszont inkább a mongol futóegerek bolhái), például a 14. században, amikor 100 millió ember halt meg Európában a járvány miatt, köztük uralkodók is. A mostani járvány viszont azért is veszélyes, mert

már cseppfertőzéssel is terjed,

vagyis az emberek egymásnak is átadhatják.

Míg korábban inkább csak falvakban jelent meg a betegség, mostanra már elérte a nagyvárosokat is. 1800 megbetegedést tartanak nyilván, közülül 127-en meghaltak. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint ugyan javul a helyzet, de továbbra is fennáll a veszélye, hogy egy pestises beteg például repülőre száll, és a betegség más országokban is elterjed.

A Világbank szerint

ennek a veszélye Dél-Afrikában, Kenyában, Etiópiában, a Franciaországhoz tartozó Réunionön, a Comore- és a Seychelle-szigeteken a legnagyobb.

A hatóságok felkészültek ezeknek az országoknak a repülőterein, hogy szűrjék az esetleges vírushordozókat. Ehhez nyújt segítséget a Világbank.

Veszélyben a banántermés

0

Gombabetegség tizedeli a világ banántermelését, komoly károkat okozva a kereskedőknek, és a mintegy 400 millió termelőnek, aki számára a megélhetést adja a banán adja, amely a világ legnépszerűbb gyümölcse.

Forrás: Wikipedia Commons

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a partnereivel elindított egy 98 millió dolláros programot a Fusarium gombabetegség új törzsének, a Tropical Race 4-nek (TR4) a kezelésére – írják közleményükben. A betegség igen alattomos, akár évekig is életben maradhat a talajban, és könnyen terjed fertőzött eszközök, víz, lábbelik vagy járművek segítségével.

Az új TR4 törzset először Délkelet-Ázsiában azonosították a ’90-es években, és azóta

10 ország 19 területén bukkant fel,

köztük a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában és Mozambikban. A most indított ötéves program 67 országot fed le, és fő célja, hogy megállítsa a további terjedést és kezelje a már kialakult fertőzést. Nemzetközi összefogás hiányában szakértők szerint 2040-ig akár 1,6 millió hektár banánültetvényt is elérhet a fertőzés – avagy

a teljes banántermelés hatodát,

10 milliárd dollár éves értékben. A program révén az érintett területek akár 40 %-kal is csökkenthetők. A tervek szerint minden ma a programba fektetett 1 dollár 20 év alatt 98 vagy akár 196 dollár hasznot hoz majd.

Forrás: Pixabay

A TR4 eddig mintegy 100 000 hektár banánültetvényt érintett, közte a Cavendish típusú banánt is, amely napjainkban a banántermelés felét adja. A banánt az egész világon szívesen fogyasztják, így

komoly súlya van a világkereskedelemben.

A fertőzött növény levelei elsárgulnak, elvesztik tartásukat és mintegy szoknyát képezve vonják be a növény törzsét. A gomba gyorsan terjed és akár évtizedekig és életben marad a talajban.

A határhoz közelít az afrikai sertéspestis

0

A magyar határtól mindössze húsz kilométerre, Kárpátalján észlelték legutóbb az afrikai sertéspestist (ASP), amely emberre veszélytelen, de a sertéseknél gyógyíthatatlan – tudatta kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Hatékony oltóanyag egyelőre nincs az ASP-re. A betegség Magyarországon még nincs jelen, a legveszélyeztetettebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Az elmúlt hónapokban Ukrajnában, Lengyelországban, Csehországban és a Baltikumban regisztráltak számos újabb megbetegedéseket.

A legközelebbit alig 20 kilométerre a magyar határtól, Kárpátalján, Beregújfalu határában.

Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz.

Az ASP emberre nem veszélyes, a sertéseknél viszont nem gyógyítható. A betegség állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag sem áll rendelkezésre. Az ASP vírusa iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak. Az ASP-vírus az embert nem betegíti meg, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak a betegség terjesztésében döntő szerepe lehet – hangsúlyozza a NÉBIH.

A betegségtől korábban mentes területeken szigorú intézkedésekkel és jelentős anyagi áldozatok árán lehet felszámolni az ASP-t:

a fertőzött és a velük kapcsolatba került állományok valamennyi sertését le kell ölni, az állathullákat a fertőzés terjedését kizáró módon ártalmatlanítani kell, a felszámolt sertésállományok tartási helyét többször fertőtleníteni. Ezeken a területeken a sertések szállítását, forgalmazást, felvásárlást szinten korlátozni kell, valamint az élő sertések, a sertéshús és a sertéshúsból készült termékek exportja sem engedélyezett.

Az európai hatóságok dolgoznak azon, hogy megállítsák a kórokozó terjedését.

Csehországban irányított vadászatot tartanak, Romániában minden repülőtéren, folyami és tengeri határ-kikötőben fokozott ellenőrzést végeztek a hétvégén.

A NÉBIH több ezer szórólapot oszt szét a betegség felbukkanása szempontjából legkockázatosabbnak ítélt Szabolcs-Szatmár Bereg megyében. A kiadványban minden fontos információt megtalálnak a gazdák, amelyek segítségével meg tudják előzni a betegség terjedését.

A kajszi negyedét elviszi a fitoplazma

0

Huszonöt százalékos terméskiesést, 1500 tonna gyümölcsveszteséget, 300 millió forint kártokozhat idén a fitoplazma a magyar kajsziban. Ez nem csak idén lesz probléma, hanem addig, amíg a kieső fákat nem pótolják, és azok nem fordulnak termőre. A fitoplazma ugyanis a komplett fát pusztítja el – írja összegzésében a magro.hu.

Országosan idén átlagosan 5 százalékos a kajszifák fitoplazma miatti pusztulása, egyes területeken azonban az állomány 20 százalékát is érinti a betegség. Az 5 százalékos országos átlag

25 százalékos terméskiesést okoz,

ami ugyan még kezelhető, de ez a következő években is fennmaradó hiány lesz. A fitoplazma ugyanis kipusztítja a fákat, így azokat pótolni kell, és kivárni, hogy termőre forduljanak az ifjú fák.

A fitoplazma Borsodban okozta az utóbbi évtized legnagyobb károsodását, 2015-ben egyes ültetvényeken a fák 50 százaléka kipusztult. Az ilyen mértékű pusztulásokért vírus- és baktériumfajokat okoltak régebben, de kutatások bebizonyították, hogy a fitoplazma felelős a történtekért.

A fitoplazma ellen védekezni azonban nagyon nehéz, elsősorban a megelőzésre kell koncentrálni.

Ennek része a kórokozótól mentes csemeték beszerzése és használata, valamint a fertőzöttséget mutató fák mielőbbi, gyökeres eltávolítása.

AIDS világkongresszus Párizsban

0

Trump amerikai elnök bejelentette: az USA költségvetése csökkenti hozzájárulását a nemzetközi programokhoz.

Washingtonban a kongresszus most tárgyalja a részleteket, de hogyha jóváhagyják Trump elképzelését, akkor 1,13 milliárd dollár kiesik az AIDS költségvetésből.

Ezért a világkonferencia résztvevői még a megnyitás előtt nyilatkozatot tettek közzé, amelyben sürgetik, hogy növekedjenek a magán és az állami adományok, mert különben több százezer ember élete kerül veszélybe.

Körülbelül 830 ezer HIV fertőzött beteg nem kaphatja meg a szükséges kezelést, ha az USA csökkenti hozzájárulását- mondta az AIDS társaság főnök asszonya, a dél-afrikai Linda-Gail Bekker asszony. Az Egyesült Államok ugyanis a legnagyobb támogató és félő, hogy a példáját mások is követik majd. Az USA több mint a kétharmadát adja a nemzetközi AIDS programnak, mely nagyon szép eredményeket ért el.

Jelenleg 36,7 millió HIV fertőzött beteget tartanak nyilván a világon

és – hála a kezeléseknek – közülük 19,5 millióan még élnek. 2020-ra az a terv, hogy az ismert HIV fertőzöttek 90 százaléka kapjon kezelést, hogy ennek eredményeképp képesek legyenek együtt élni a betegséggel anélkül, hogy az akár a saját, vagy mások életét veszélyeztetnék.

Amerika tavaly 4,9 milliárd dollárt adott erre a célra, Nagy Britannia 645 milliót, Franciaország 242 milliót. Ha az amerikai csökkentés bekövetkezik és mások is követik a példát, akkor 2020-ig 7 milliárd dollár hiányzik majd a költségvetésből- mondta az AIDS társaság kincstárnoka Párizsban.

Az AIDS elleni küzdelem a világon mindenütt jól alakul kivéve az egykori szocialista országokban. Különösen súlyos a helyzet a Szovjetunió egykori tagállamaiban, ahol a hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet és nem adnak elég pénzt az AIDS ellenes harcra. A gyorsan terjedő kábítószer fogyasztás és a prostitúció ezekben az országokban a HIV vírus gyors terjedéséhez vezet. Kelet Európa és Közép Ázsia mellett továbbra is veszélyeztetett az afrikai kontinens, ahol eddig igen szép eredményeket sikerült elérni.

Ez elsősorban a Bill és Melinda Gates alapítvány több milliárd dolláros hozzájárulásának köszönhető. Párizsban az AIDS világkonferencián a résztvevők attól tartanak, hogy Trump divatot csinál és mások is követik majd a visszafogást ezen a téren annak ellenére, hogy az AIDS elleni világ kampány során egyértelműen megmutatkozott: a járvány meg fékezhető és több millió ember életét lehet megmenteni, ha a pénzeket célzottan és hatékonyan költik el.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK