Címke: betegség
Celine Dion lemondja a 2024 áprilisára tervezett koncertjeit
A ritka neurológiai betegségtől szenvedő quebeci sztár már decemberben bejelentette, hogy elhalasztja a 2023 februárja és júliusa között tervezett európai koncerteket.
Celine Dion egészségügyi okokból...
Bréking(fék)nyúz, 2018. november 30. – Tudósítás a másik valóságból
Az Origóból megtudhatjuk, hogy a migránsok azért is veszélyesek, mert veszélyes betegségeket terjesztenek. Az is kiderült, hogy Soros György élete havi 20 dollárt ért,...
Nincs olyan alkoholmennyiség, ami biztonsággal fogyasztható
Egy világméretű kutatásnak lett ez az eredménye.
A BBC idézte a Lancet című orvosi hetilapban megjelent tanulmányt, amelynek keretében 195 országban vizsgálták meg az alkoholfogyasztás...
Kulka János: Ez egy börtön
Először adott élő tévéinterjút betegsége óta Kulka János. Azt mondta, jól van, de stroke-ja után még sokszor keresnie kell a szavakat, és azért is...
Az alternatív kezelésekkel csökken a rák túlélési esélye
Azok a rákos betegek, akik úgynevezett kiegészítő terápiákhoz folyamodnak, nagyobb valószínűséggel fordulnak el a hagyományos kezelésektől és teszik kockára a túlélési esélyeiket – ez...
200 éve született az anyák megmentője
Semmelweis Ignácot sokan a magyar orvostudomány történetének legnagyobb alakjának tartják. Ma 200 éve született, korát megelőzve tett felfedezést a fertőzések terjedéséről, de kortársai nem...
Alzheimer-kór – Kiderült, mi okozhatja a rettegett betegséget?
Egy új kutatás szerint herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében.
A Neuron című szaklapban közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban meghaltak agyában,...
„Az orbánizmus egy betegség Európában”
Ezért nemcsak Magyarország számára bír jelentőséggel az április 8-i magyar országgyűlési képviselőválasztás - állapította meg Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Christian Kern, az...
Sokkoló jelentés a magyar egészségügyről
Lesújtó megállapításokat tett közzé az Európai Bizottság a magyar egészségügyről A várható élettartam öt évvel az uniós átlag alatt van, a férfiak átlagosan csaknem...
Tudja, mikortól számít magasnak a vérnyomása?
Az új irányelvek szerint már 130/80-tól. Mindkét értéket tízzel vitték lejjebb.
A döntést amerikai szakmai szervezetek hozták meg, 14 év után változtattak az értékeken, írja...