Kezdőlap Címkék Berlin

Címke: Berlin

Növekszik az antiszemitizmus a német igazságügy-miniszter szerint

0

Szerinte kezd újra elfogadottá válni, és ez ellen küzdeni kell.

Katarina Barley a Funke médiacsoporthoz tartozó lapoknak mondta azt, hogy a kormányzatnak minden eszközzel meg kell akadályoznia az antiszemitizmus újabb elterjedését.

Az ügy előzménye, hogy egy fiatal izraeli arab férfi szociológiai kísérletbe kezdett Berlinben: kipát tett a fejére egy olyan negyedben, ahol sok a muszlim. Videóra is vette tapasztalatait, amelyek azt mutatták, hogy

sokan egyáltalán nem toleránsak a zsidókkal szemben.

Válaszul Berlin nagyszabású szolidaritási akciót hirdetett a zsidók mellett. Erre jó alkalmat szolgáltat, hogy Németországban most emlékeznek meg a sachsenhauseni koncentrációs tábor felszabadulásának 73. évfordulójáról.

Ez az a Berlin közelében levő koncentrációs tábor, amelyet a nácik Heinrich Himmler SS-vezér személyes parancsára hoztak létre, és mintául szolgált a többi hasonló tábor számára is. Rudolf Höss, Auschwitz későbbi parancsnoka is itt „gyakorolta” a foglyok kínzását és tömeges kivégzését.

Berlinben az antiszemita ügyeket vizsgáló rendőrtiszt azt mondta:

kétféle antiszemitizmus van.

Az egyik a „hagyományos” német antiszemitizmus, mely felerősödött azt követően, hogy az Alternative für Deutschland nevű szélsőjobboldali, populista párt bekerült a parlamentbe. Ebben a pártban sok neonáci aktivista is szerepet kapott, akik nem szégyellik terjeszteni az antiszemita nézeteket. Erre célzott az igazságügyi miniszter is.

A másik a migrációból fakad: a bevándorlók között nagyon sok a muszlim. Miután Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, antiszemita tüntetések voltak Berlinben és más német városokban: izraeli zászlókat is elégettek.

A dolgozók biztonsága miatt aggódnak a Soros-alapítványnál

0

A Financial Times azt írja: bennfentesek szerint a végleges döntés még nincs meg, de az opciók között szerepel, hogy lehúzzák a rolót és vagy Bécsbe, vagy Berlinbe települnek át. A vezetők a listázás miatt is féltik a dolgozókat.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok azt mérlegeli, hogy becsukja budapesti központját, ha a magyar kormány korlátozza a menekülteket segítő civilek munkáját, miután az NGO-k fokozódó ellenségességre számíthatnak a hatalom részéről. A „Stop Soros” elfogadása nagy csapás volna a civil társadalom számára. A nacionalista és élesen migrációellenes Fidesz választási kampányát uralta az állítás, hogy az üzletember vezeti az állítólagos összeesküvést, amelynek célja, hogy sok millió muzulmán bevándorlóval árassza el Magyarországot, illetve Európát.

Soros, aki a liberális értékeket terjeszti emberbarát csoportjain keresztül, gyűlöletes figura lett több államban is a nacionalista és populista csoportok szemében. Ám ez sehol sem jelentkezett olyan erővel, mint Magyarországon. A Nyílt Társadalom Alapítványok távozásának híre csak ráerősít azokra a félelmekre, hogy a független sajtó és a civil szféra tovább gyengülhet Orbán uralmának újabb 4 éve alatt.

Az alapítvány az este azt közölte, hogy erősen figyeli a fejleményeket a törvénytervezet kapcsán, mert ha az keresztülmegy, akkor drámaian korlátozná a civil társadalom munkáját. A sajtónyilatkozat hangsúlyozza, hogy többféle lehetőséget fontolgatnak, mivel a munkatársak biztonsága, illetve a tevékenység zavartalansága elsődleges fontosságú, bár az iroda szeretne Budapesten maradni. Bennfentesek szerint a végleges döntés még nincs meg, de az opciók között szerepel, hogy lehúzzák a rolót és vagy Bécsbe vagy Berlinbe települnek át, ha jelenlegi formájában emelkedik törvényerőre a Stop Soros néven emlegetett csomag. Ugyanerről beszélt a Független Hírügynökségnek Csontos Csaba szóvivő is. 

Egyébként a képviseleten százan dolgoznak, a 60 százalékuk magyar. A magyar projekteket a távozás után is finanszíroznák, de más európai képviseleteken keresztül.

Úgy tudni, hogy az alapítvány elnöke, Patrick Gaspard személyesen tájékoztatta a helyzetről Budapesten az alkalmazottakat. Jól értesült körök szerint a vezetők attól tartanak, hogy

a rendőrség házkutatást tarthat az épületben, és aggódnak a személyzet biztonsága miatt is,

mert a Figyelő listát kezdett közölni az állítólagos „Soros-zsoldosokról”.

Az előzmény az volt, hogy az alapítvány és más, a pénzemberhez tartozó szervezetek a választási kampány során megkontrázták azokat a híreket, amelyekkel a kormánybarát sajtó a munkájukat igyekezett lejáratni. Például az, hogy kétezer embert alkalmaznak csak Magyarországon, miközben a munkatársi gárda létszáma az egész világon alig lépi túl az 1700-at. Az alapítvány 35 év alatt több mint 400 millió dollárt osztott szét magyar földön. A támogatás értéke két éve 3,6 millió dollár volt, ebből 46 szervezet részesült.      

Bezárja budapesti irodáját Soros György alapítványa

0

Egy osztrák lap információi szerint a Nyílt Társadalom Alapítvány Berlinbe költözteti budapesti irodáját.

A Die Presse ír arról, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke, Patrick Gaspard Budapestre utazott, hogy ő maga közölje a hírt. A lap szerint ma közölte az alapítvány budapesti alkalmazottaival, hogy Berlinbe költöztetik az irodát.

A Pressének nem akarták megindokolni a döntést. Mi is kerestük az alapítványt, azt mondták: kérdéseinkre holnap tudnak válaszolni.

A katasztrófa felé

Lüktető, sodró, embereket elsodró nagyvárost látunk a Berlin, Alexandreplatz előadásában, a Katona József Színházban. Egy olyan káosszal teli helyet, ahol el lehet veszni, el lehet romlani, össze lehet zavarodni, meg lehet semmisülni. És persze felszínen is lehet maradni, de közel sem biztos, hogy tisztességes módon.

 

Mészáros Béla olyan kisembert játszik, aki legalább egy picivel szeretne nagyobb lenni. Ahogy a szerző, Alfred Döblin mondja, többre vágyik a vajas kenyérnél. Nemigen kapja meg. Franz Biberkopf szállítómunkás újra és újra nekirugaszkodik az életnek, bukdácsol, el is bukik, de megint és megint talpra tápászkodik, hogy végül rájöjjön, nincs számára esély. Őt mindig kilökik az útszélére, és ott is hagyják. A húszas évek Berlinjében él, hárommilliós városban, ahol körülbelül a lakók egynegyede munkanélküli. De ugyanakkor jólét is van. Meg zavar a fejekben. Tarolnak, pusztítanak különböző ideológiák, mindegyiknek be is dől.

Mészáros igézően játszik egy roppant naiv, abszolút jóindulatú fickót. Aki bűnt követett el a múltban, ittasan, szerelemféltésből, úgy odavágott a párjának, hogy az két hét múlva meghalt. De esze ágában sem volt ölni. Leülte a büntetését. Bűne rendszeresen felidéződik benne, visszakísért a múlt. Többször meg is jelenik Ida víziója, Borbély Alexandra megszemélyesítésében, akár éppen akkor, amikor Franz búfelejtésként kedvét tölti egy nővel.

Fotó: Dömölky Dániel

Kovács D. Dániel rendezésében gyakran zajlanak párhuzamosan jelenetek. Nem ritkán telezsúfolja a színpadot, azt is érzékeltetve, hogy embertelen léptékűvé vált a város, szűkös benne a hely, fullasztó a levegő. De a túlzsúfoltság, annak vágya, hogy a 600 oldalas regényből minél több minden elférjen a színpadon, némiképp a színészektől is elveszi a levegőt. Túl sokaknak van elég kevés dolguk a deszkákon. Persze a Katona társulatának tagjai, pár mondattal is megjegyezhető, karakteres figurákat teremtenek, és igazán nincs gond az összjátékkal sem. Csak annyi minden történik, hogy ezt nehéz átélni, olykor szaggatottá válik tőle az előadás. Kovács D. sokat, és még annál is többet akar közölni. Ezért filmes betéteket is használ, dokumentálva velük az akkori történelmet, még konkrét évszámokat is kiír. De ezek, miközben szemléletesek, mégiscsak illusztrációk, megakasztják a színészi játékot, és ezzel nehezítik az átélést a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Talán jobban kellene bízni a pompázatos színészekben, hogy oda nekik az oroszlánt is, ők majd eljátszanak mindent. Remekül tudnak persze villanásokat is, de szívesen végig vinnék a szerep ívét, ahogy Mészárosnak erre módja is van, és igazán él is vele.

Fotó: Dömölky Dániel

Hiába játszódik csaknem száz éve a történet, ez a boldogulni képtelen Franz, korunk hőse, vagy inkább antihőse, aki tökéletesen megvezethető. Hiába égeti meg magát sorozatban, ismét és ismét naiv gyermeki tekintettel bámul ki a fejéből. Amikor hosszú munkanélküliség után, végre újságot árulhat, és úgy érzi, hogy tisztességes úton keresi a kenyerét, fel sem fogja, hogy náci lapot terjeszt, és mi ezzel a baj. Amikor bűnbanda tagjai kerítik hatalmukba, nem látja azt, ami napnál világosabb. Csúnyán ki lehet tolni vele. Bármikor megvezethető. Az életveszélyes ideológiákat éppúgy beszopja, mint amikor szemtől szembe hazudnak neki.

Fotó: Dömölky Dániel

Valószínűleg nem véletlen, hogy Spiró György új, a Kamrában bemutatott darabjának csúnyán lépremenő tanárnője hasonló típus. Be lehet dumálni neki bármit. Tömegeket lehet totálisan megtéveszteni. Miközben mindig vannak olyanok, mint például Szirtes Ági jólelkű, szuper kíváncsi szállásadónője, vagy Bezerédi Zoltán megértő kocsmárosa, akik érzik, hogy az adott pillanatban mit kell cselekedni. A Katona kiváló csapatának tagjai, Dankó István, Dér Zsolt, Elek Ferenc, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Kovács Lehel, Mészáros Blanka, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Rujder Vivien, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Vizi Dániel, állnak a vártán. Kapkodom a fejemet, hogy ne maradjak le a játékuk apró mozzanatairól sem. Horváth Jenny díszlete világossá teszi, hogy alig van mozgástér. Nagy Fruzsina nem éppen élénk színű jelmezei közel sem az életvidámságról tanúskodnak.

A Katona produkciója segélykiáltás. Sok mindent megértet abból, hogy miért haladunk a katasztrófa felé. Mégsem rúg gyomorszájon, mert nem elég érzéki, és a temérdek felvillanó karakter sorsa nem eléggé átélhető.

 

Bréking nyúz, március 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A mai napra Berlin elestét vizionálják a kormányhű portálok – szinte mindegyike arról ír, hogy a migránsok miatt Berlin a középkor felé száguld. Arról is olvashatunk, hogy korábban Újbudán majdnem épült minaret, Molnár Gyula és a szocialisták ezt támogatták is. A Jobbik Juhász Pétertől les el kampányfogásokat, a Facebook pedig maga is beavatkozik a magyarországi választásokba. 

 

888.hu: Nem vicc, a kerítésbontó Juhász Pétertől lopja a Jobbik a kampányfogásait

Szűk egy hónappal a választások előtt úgy tűnik, annyira tanácstalan a Jobbik, hogy már a kerítésbontó Juhász Pétertől sem szégyellnek kampányfogásokat lopni – írja a portál, amely szerint a brutális asszonyverés gyanújába keveredett Együtt politikusa, Juhász Péter március 4-én egy félreérthetetlen Facebook-posztban utalt arra, hogy ha a baloldal nyeri az április 8-i választásokat, a Magyarországot és egyben Európát is védelmező határzárat azonnal lebontaná.

A közösségi médiában közzétett képen Juhász igazi relativizáló liberálisként igyekszik összemosni az 1848-as forradalmat a közelgő választások dátumával, miközben egy elemeire hulló kerítésről ábrándozik.

A mostanában egyre inkább elvtelen politizálásáról elhíresült Jobbiknak ez annyira megtetszett, hogy néhány nappal később le is gyártották a kerítésbontó Juhásztól lopott kép jobbikos változatát, hasonló módon összemosva az 1848-as forradalom eszmeiségét az áprilisi választásokkal – írja a portál.

Origo: A középkor felé száguld Berlin a migránsok miatt

Arnold Mengelkoch, a berlini Neukölln bevándorlási hivatalnoka a Der Tagesspiegel német lapnak úgy fogalmazott, hogy a rengeteg migráns miatt a német főváros rossz irányba halad. Elmondása szerint Berlin visszafelé megy az időben, egyenesen a középkor felé.

Az Origo szerint rendszeres atrocitásokról számolnak be azok, akik Németországban a bevándorlókkal foglalkoznak.

Egy helyi lakos szerint a városvezetés valamit nagyon elszúrt, hiszen ő például már nem érzi magát biztonságban a saját városában.

Berlinben egyre többen vannak az olyan fiatalok, akik unatkoznak, mert nincs munkájuk, a többségük úgy tekint a nőkre, mint egy szextárgyra, ha nincs rajta a muszlim fejkendő.

Az egyik iskolaigazgató pedig arról számolt be, hogy már a hétéves gyereken is fejkendő van. Szerinte az oktatás már nem is igazán fontos, hiszen az háttérbe szorul a vallással szemben.

A német fővárosban korábban már előfordult olyan eset is, hogy egy dühös férfi rontott be az óvodába és leordította az intézményvezető fejét, amiért engedte a fiát a lányokkal játszani.

Nyilvánvaló kell, hogy legyen, az én fiam nem játszhat lányokkal –

üvöltötte az ingerült szülő.

Pesti srácok: Itt a bizonyíték, így avatkozik bele a Facebook a magyar választásba (is)!

Óriási vihart kavart az a szerdai hír, hogy a Facebook kicenzúrázta Lázár János videóját, amiben arról a köztudomású tényről beszélt, hogy az elképesztő számú migráns miatt Bécs már nem hasonlít régi önmagára – írja a portál, amely szerint

messze nem ez volt az első eset, amikor a Facebook magukat törvények fölött állónak képzelő, rejtőzködő cenzorai beavatkoztak a magyar közéletbe, így végső soron a választások kimenetelébe.

A PestiSrácok.hu állítja: bizonyítékot szerzett arra, hogy a hivatalosan Írországban székelő európai Facebook-központ megbízható és megbízhatatlan  kategóriába sorolja a magyar hírportálokat. Utóbbiakat – köztük a portált is – karanténba helyezi és igyekszik elzárni az olvasóitól, amit az egyik Facebook alkalmazott a PestiSrácok.hu-nak be is vallott. Ezt az állítást a portál egy állítólagos levelezéssel is illusztrálja.

Majd megszólaltatja Koltay András médiajogász, egyetemi tanárt, aki szerint

a Facebook (és több más internetes világcég) kiszervezi magát az állam és a bíróságok felügyelete alól és bekebelezi a nyilvánosságot.

Ripost: Minaret engedélyeztetését kérte az MSZP elnöke

Egy palesztin fogorvos alapítványának adott el egy jelentős ingatlant az újbudai önkormányzat Molnár Gyula MSZP-elnök és dél-budai képviselőjelölt polgármesteresége idején, hogy minaretet építhessenek a XI. kerületben.

A Budaörsi út–Holdvilág utca–Bajmóci utca által határolt területet azzal a céllal értékesítették, hogy ott egy iszlám vallási és kulturális központot hozzanak létre – idézi a portál a Magyar Időket. Mindehhez a városrendezési szabályzat módosítására volt szükség.

Az önkormányzati testület ezt először nagy többséggel elvetette, majd egy olyan ülésen, ahol az ellenzéki fideszesek nem vettek részt, egyhangúlag elfogadta.

Nem sokkal később a Fidesz rendkívüli ülésen próbálta újra napirendre vetetni az ügyet, ám ekkor már nem sikerült biztosítani a határozatképességet. Az esetre még sokan emlékeznek a helyiek közül, mert végül lakossági tiltakozás tántorította el a tervétől Molnárt, a városrész akkori polgármesterét.

Az építtető Jótékonysági Béke Alapítvány vezetője, Saleh Taayser korábban a magyar elhárítás látókörébe is került, miközben azzal gyanúsították meg, hogy robbantani akart Mose Kacav volt izraeli államfő budapesti látogatása idején.

A férfit le is tartóztatták, de később kiengedték, mert nem tudták rábizonyítani, hogy terrorcselekményt tervezett.

 

Egy emlék Berlinből – 1962-ből

Fotó: Wikipedia

1962 nyarán történt: szüleimmel Svédországból tartottunk Magyarországra gépkocsival. Az út hossza miatt meg kellett szállnunk: s tettük ezt Kelet-Berlinben, mégpedig a Fal közelében működő szállodában. A két városrészt kettészelő Fal még nem volt teljes, helyenként még csak szögesdrótok helyettesítették,  de az átjárás mégis szinte lehetetlen volt. A kelet-német határőrség-katonaság minden áron – értsd ez alatt életek árán is – megakadályozott bárminemű szökési kísérletet.

Kisgyerekkoromból kevés emlékem van, még kevesebb nagyon éles – ez a berlini megálló az: szüleim olyan keményen sulykolták nővérembe és belém a tiltást, hogy máig bennem él: „nem szabad a szállodából a fal felé kanyarodni!”. Mondtak olyasmiket is, hogy nagyon veszélyes lenne, ha arra bóklásznánk, mert ott „sok a katona”.

Nem értettem – nem értettük, de a hangsúlyból és a szokatlan szigorból tudtuk: komolyan kell venni a figyelmeztetést.

S eljött az éjszaka… Amely nem telt nyugodtan: fegyverropogásra ébredtünk. Soha életemben nem hallottam addig lövéseket, de tudtam, hogy félni kell.

… 1961 augusztus 13-a közel három évtizedre meghatározóan tragikus nap volt a német város életében: akkor kezdték el kiépíteni a várost kettéválasztó szögesdrótót, a későbbi betonból kiépített fal elődjét.

És immár 28 éve, két hónapja és 37 napja Fal nélkül él Berlin. Habár nem kerek az évforduló, mégis emlékezetes, mivel ez azt jelenti, hogy mától hosszabb ideje szabad az átjárás közvetlenül a német város keleti és nyugati része között, közvetetten pedig a kontinens két fele között, mint amilyen hosszú ideig tiltott volt.

Berlinből rabolták el a vietnami korrupciós per vádlottját

0

Az állami olajvállalat 22 egykori vezetőjét, köztük egy egykori vezető politikust állítottak bíróság elé Vietnamban.

A PetroVietnam egyik korábbi menedzsere Németországba menekült a letartóztatás elől 2016-ban. Vietnam kérte a kiadatását, mondván, 150 millió dolláros kárt okozott a cégnek, a németek azonban ezt elutasították. Ezután

a vietnami titkosszolgálat egyszerűen elrabolta egy berlini parkban.

A Deutsche Welle azt írja, a vietnamiak tagadják, hogy elrabolták a férfit, szerintük önként ment haza. De az esetből diplomáciai botrány lett, két vietnami diplomatát Németország kiutasított.

A per zárt ajtók mögött zajlik, a fővádlott, Dinh La Thang ugyanis nemrég a 10 milliós Ho Si Minh Város (a korábbi Saigon) főpolgármestere és a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának a tagja volt. Később az állami olajcég elnöke lett.

Leváltását és bíróság elé állítását sokan politikai pernek tartják Vietnamban.

Az új pártvezetés azzal próbál népszerűséget szerezni, hogy fellép a korrupció ellen – amellyel egyébként a kínai példát követik. A 22 vádlottból nyolcat akár halálra is ítélhetnek.

Magyar színésznő kapta az Európai Filmdíjat

0

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben.

Borbély Alexandra, aki a díjat a meghatódottságtól sírva vette át, rövid beszédében köszönetet mondott Enyedi Ildikónak, a film rendezőjének, hogy eljátszhatta a szerepet.

Enyedi Ildikó úgy fogalmazott: „Nagyon nagy boldogság Alexandra díja. Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer, hogy mennyire különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele, tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává.

Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már, eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!”.

Botrány Berlinben: mártírként mutattak be terroristákat

0

A Mártírok múzeuma – ez a kiállítás címe. Két dán művész alkotásáról van szó, amely hatalmas tiltakozást váltott ki nemcsak Németországban, de külföldön is.

Tiltakozott a francia nagykövetség, az Alternative für Deutschland nevű jobboldali populista párt képviselője feljelentést tett a rendőrségen.

A kiállításon híres mártírokat lehet látni a múltból: Szókratészt, Alexandriai Apollóniát, Martin Luther Kinget és másokat. Majd pedig a közelmúlt következik. Itt viszont olyanok szerepelnek, mint Mohamed Atta, a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat egyik szervezője, Ismael Omar Mostefai, az Iszlám Állam egyik terroristája, aki a 2015. novemberi párizsi terrortámadás-sorozat részeként társaival együtt 90 embert gyilkolt meg a Bataclan klubban. Rajtuk kívül vannak még képek brüsszeli öngyilkos merénylőkről és egy fiatal dagesztáni dzsihádistáról, aki a moszkvai metróban robbantotta fel magát.

Emiatt a polgármesteri hivatal is közölte: semmiféle anyagi támogatást nem nyújtott a galériának ehhez a produkcióhoz.

Franciaországban a terroristák áldozatainak családtagjai tiltakoztak.

A francia nagykövetség szerint elismerik az alkotói szabadságot, de a terroristákat mártírnak nyilvánítani mégiscsak túlzás.

Az alkotók azzal védekeznek: „Olyan embereket akartunk bemutatni, akik életüket áldozták a hitükért.” A két dán művész, The Other Eye of the Tiger (A Tigris Másik Szeme) csoport tagja, kiállításaik rendszeresen botrányt váltanak ki Koppenhágában is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK