Kezdőlap Címkék Balpárt

Címke: Balpárt

Nyit e a CDU?

Jó két héttel ezelőtt, a félresiklott türingiai miniszterelnök-választás kapcsán írtam ugyanitt: „A türingiai történet azonban arra kényszeríti a CDU–CSU-t és az FDP-t, hogy tegye fel a kérdést magának: három évtizeddel az NDK és a Német Szocialista Egységpárt megszűnése, a Balpártnak a demokratikus német politikába való szemmel látható beilleszkedése után indokolt-e ugyanúgy kizárnia a politikai együttműködést a Balpárttal, mint az AfD-vel?”

A CDU türingiai tartományi szervezete most megválaszolta a kérdést. Nem elsőre. Amikor a Balpárt tett egy igazán nagyvonalú ajánlatot a CDU-nak: alakuljon néhány hónapra átmeneti tartományi kormány egy korábbi CDU-s miniszterelnök vezetésével, összesen három miniszterrel, majd írják ki az új választást, ezt a CDU még nem fogadta el.

De másodszorra már átlépte a Rubicont.

A három baloldali párt (Balpárt, szociáldemokraták és zöldek) és a CDU újabb tárgyalásán abban állapodtak meg, hogy március elején néhány CDU-s képviselő (nem az egész frakció) megszavazza a balpárti miniszterelnök újraválasztását, majd néhány hónap múlva újra kiírják a tartományi választást. Tehát ugyanaz a tartományi frakció, amely február elején még a szélsőjobboldali AfD-vel összejátszva választott meg a balpárti Ramelowval szemben egy FDP-s politikust miniszterelnöknek, és ezzel magára vonta az egész demokratikus közvélemény haragját (beleértve a CDU vezetéséét és Angela Merkel kancellárét, aki „megbocsáthatatlannak” nevezte az eljárást), most kész hozzájárulni a balpárti miniszterelnök megválasztásához.

Ez igazi fordulat.

Azaz egyelőre csak lenne, mert a CDU több vezető politikusa minősítette megengedhetetlennek immár ezt is, és a tagság egy része is velük ért egyet. Angela Merkel még nem foglalt állást. Nem tudjuk még, mi lesz a végkifejlet. Hadd idézzem a Spiegel kommentárját a helyzetről.

Ki vonhatná most komolyan kétségbe, hogy a Ramelow-féle balpárt és a Höcke-féle AfD között hatalmas különbség van? (Björn Höcke a türingiai AfD vezetője, akit a CDU-ban is fasisztának tekintenek, joggal.)

Ez igazán egyszerű: az előbbiek támogatják az államrendet, az utóbbiak lebontanák azt. Azoknak a pártoknak, amelyek a német demokrácia és a német köztársaság talaján állnak, képesnek kell lenniük az együttműködésre.

„Azokat a pártokat, amelyek megvetik a demokráciát és a köztársaságot, ki kell zárni az együttműködésből.”

Még azt is hozzáteszik:

„Világos, van a Balpártban néhány őrült: az NDK-hoz vonzódnak, a diktátorok barátai, Putyin hívei. Ezek az emberek azonban nem határozzák meg a párt arculatát. Az AfD-ben is akad néhány ember, akit jóakaratúan mérsékeltnek lehet tekinteni. De nem ők határozzák meg azt a pártot. Ez a különbség.

Erre mondanák a Fideszben, hogy kettős mérce. Pedig éppen hogy nem az, a posztkommunista eredetű Balpárt elfogadja a demokratikus államrendet, a szélsőjobboldali AfD megkérdőjelezi azt. Ugyanúgy, ahogy a Magyar Szocialista Párt a demokratikus alkotmányosság talaján áll, az AfD magyarországi megfelelője, a Fidesz pedig köztudottan nem.

Thüringia elsodorta a CDU elnökét

Váratlanul bejelentette lemondását a CDU elnöki posztjáról Annagret-Krann Karrenbauer: nem akar kancellárjelölt lenni, s a két tisztség együtt jár egymással. Német jelentések szerint a múlt heti thüringiai miniszterelnök-választási botrány áll a háttérben: az, hogy AfD-támogatással lett miniszterelnök az FDP jelöltje.

Nem akar indulni a kancellári tisztségért a jövő évi választáson – jelentette be a német CDU elnöke a párt elnökségi ülésé reggel – írta meg a Der Spiegel online verziója. Mivel Németországban a kancellár a kormányt vezető párt elnöke, az AKK-nak nevezett politikus döntése mindkét tisztséget érinti. Nyáron még levezényli a a kancellárjelöltséget a pártban, aztán távozik a CDU éléről. Angela Merkel kancellár kérésére a védelmi miniszteri posztot viszont megtartja.

AKK szavaiból kiderült, hogy a múlt heti thüringiai botrány miatt lép le. A keleti tartományban az addigi SPD-Balpárt-Zöldek alkotta kormányt új koalíció váltotta volna, és az egykori NDK utódpátjának politikusát az FDP embere váltotta volna. Csakhogy Thomas Kemmerichet úgy emelték a miniszterelnöki székbe, hogy a harmadik fordulóban a neonácinak tekinthető AfD visszalépett saját jelöltjétől és a CDU is – addigi tartózkodását feladva – Kemmerich mellé állt. (Ezzel egy mandátumnyi többséggel alakulhatott volna új kormány is.)

Általános vélemény szerint a CDU tudott az AfD cseléről, és lepaktált az AfD-vel. Az országos botrány láttán egy nap elteltével lemondott Kemmerich. A CDU a problémát új választással kívánja megoldani, de a helyi szervezet szembe helyezkedik a berlini központtal; az idő előtti választáshoz kétharmad kell a tartományi parlamentben, de ez a CDU nélkül nincs meg, csak az AfD-vel együtt. AKK a jelentés szerint azt mondta, hogy „rendezetlen kapcsolat van a CDU és az AfD, valamint és a baloldal között”. A CDU hivatalosan – és AKK is – mindeddig szigorúan elzárkózott mind a Balpárttal, mind az AfD-vel való együttműködéstől.

Krann-Karrenbauert 2018. decemberében emelték a CDU élére, ő Merkel egyik legrégebbi munkatársa, korábban a kormánypárt főtitkára volt. Merkel célja az volt három évi átmenettel gondoskodjanak az ő visszavonulásáról, ezért választották szét időlegesen a pártelnöki és kancellári tisztséget. AKK azonban nem bizonyult jó választásnak, nem sikerült megállítani a CDU térvesztését, és személyes „varázsa” is hiányzik a széles körű társadalmi háttérhez.

A türingiai bomba

Két rossz közül a nagyobbat választani bűn, a kisebbiket erkölcstelen. Van olyan hely még Európában ahol ezt még a hatalom megszerzéséért sem lehet megtenni.

„Szerdán politikai bomba robbant Erfurtban, Türingia német tartomány fővárosában. A tavaly ősszel tartott tartományi választáson patthelyzet alakult ki: a legtöbb szavazatot (31 százalékot) a Balpárt (Linkspartei), az egykori Német Szocialista Egységpárt utódpártjából és a nyugati tartományokban az SPD-ből kiszakadt baloldaliak egyesülésével alakult párt szerezte, amely az elmúlt öt évben a tartomány miniszterelnökét is adta. A második legtöbb szavazatot (23 százalékot) viszont a szélsőjobboldali AfD kapta. A szélsőbal és a szélsőjobb nélkül a többi párt (a CDU, az SPD, a zöldek és az FDP) együtt sem értek el 50 százalékot. (A CDU 22, az SPD 8, a Zöldek és az FDP 5-5 százalékot kapott. A tartományi parlamentben a Balpártnak 29, az AfD-nek 22, a CDU-nak 21, az SPD-nek 8, a Zöldeknek és az FDP-nek 5-5 mandátum jutott.)

Mivel mindeddig az összes többi párt elutasított bármiféle politikai együttműködést az AfD-vel, a CDU és az FDP pedig a Balpárttal is, Türingiában nem lehet parlamenti többségre támaszkodó tartományi kormányt alakítani.

Az eddig a tartományt kormányzó három párt, a Balpárt, a szociáldemokraták és a zöldek abban maradtak, hogy együtt, a 90-ből 42 képviselővel kisebbségi kormányt alakítanak, és alkalmanként állapodnak meg a tartományi CDU-val és/vagy FDP-vel konkrét ügyek támogatásáról. Úgy tűnt, hogy azok erre hajlandók lehetnek. A tartományi alkotmány lehetővé teszi kisebbségi kormány megalakítását a miniszterelnök-választás harmadik fordulójában: az első két fordulóban csak a képviselők abszolút többségével lehet miniszterelnököt választani, egy harmadik fordulóban azonban relatív többséggel is.
Az első két fordulóban Bodo Ramelow eddigi balpárti miniszterelnökkel szemben csak egy, az AfD által jelölt független jelölt állt, és senki nem szerezte meg a többséget. A harmadik fordulóban viszont meglepetésszerűen elindult az öt tagú FDP-frakció vezetője, Thomas Kemmerich vállalkozó, és a CDU, az FDP és az AfD valamennyi képviselőjének szavazatával eggyel több szavazatot kapott, mint a balpárti Ramelow, az eddigi miniszterelnök. Elfogadta az eredményt, letette a miniszterelnöki esküt, kizárta az AfD-vel való politikai együttműködést, és felhívta a CDU és az FDP mellett az SPD-t és a zöldeket is, hogy vegyenek részt az általa alakított kormányban.
Az SPD és a zöldek ezt azonnal elutasították. A történtek azonnal politikai bombaként robbantak nemcsak Erfurtban, de Berlinben is. A történet súlyosságát fokozza, hogy Türingiában az a Björn Höcke az AfD vezetője, aki a párt szélsőséges szárnyát vezeti.

A CDU elnöke, Annagret Kramp-Karrenbauer azt nyilatkozta, hogy a türingiai CDU az országos központ egyetértése nélkül, álláspontjával szemben jártak el. Merkel kancellár megbocsáthatatlannak nevezte azt, ahogy a tartományi kereszténydemokraták és szabaddemokraták a szélsőjobbal együttműködve választottak miniszterelnököt.

Az FDP elnöke, Christian Lindner azonnal Erfurtba utazott, és rábírta Kemmerichet, hogy bizalmi szavazással tegye lehetővé a tartományi parlament feloszlatását, új választás kiírását a tartományban. Mások amellett vannak, hogy a jelenlegi tartományi parlament válasszon új miniszterelnököt: Bodo Ramelowt vagy egy független személyiséget, aki szakértői kormányt vezetne.
Abból, amit a politikusok mondanak, illetve nem mondanak, úgy tűnik, hogy Lindner FDP-elnök tudhatott a tartományi szabad demokraták és kereszténydemokraták tervéről. Alighanem velük együtt azt hitte, hogy Kemmerich megválasztása után a helyi SPD és Zöldek nem tehetnek mást, mint hogy beszállnak az általa vezetett, Balpárt és AfD nélküli kisebbségi kormány létrehozásába. Tévedett, és

nem számolt azzal sem, hogy nemcsak az SPD és a Zöldek, de a CDU és a CSU országos vezetői is azonnal és kategorikusan elutasították és megbélyegezték a türingiai CDU- és FDP-szervezet eljárását. Lindner arra kényszerült, hogy bizalmi szavazást kérjen az FDP országos választmányában.

A történtek tanulsága, hogy Németországban a szélsőjobbtól, az AfD-től való elhatárolódás a demokratikus pártok politikusai számára áthághatatlan norma. Érvényesítése azokban a keleti, egykor az NDK részét alkotó tartományokban okoz nehézséget, ahol a Balpárt is és az AfD is kétszámjegyű eredményeket ér el, a zöldek viszont jóval gyengébbek, mint Nyugaton. A legutóbbi tartományi választások után Szászországban és Szász-Anhaltban is három párti koalíciót kellett alakítani a CDU, az SPD és a Zöldek részvételével. Türingiában azonban ilyen lehetőség sem maradt.
Az országos politikában hasonló veszély nincs, mivel a Balpárt országosan nem ér el kétszámjegyű eredményt. Így két vagy három párt a CDU–CSU, az SPD, a Zöldek és az FDP köréből tud majd a következő választás után kormányt alakítani. A türingiai történet azonban arra kényszeríti a CDU–CSU-t és az FDP-t, hogy tegye fel a kérdést magának:

három évtizeddel az NDK és a Német Szocialista Egységpárt megszűnése, a Balpártnak a demokratikus német politikába való szemmel látható beilleszkedése után indokolt-e ugyanúgy kizárnia a politikai együttműködést a Balpárttal, mint az AfD-vel?

Az AfD-vel való együttműködés tilalma a párt szélsőjobboldali értékrendjéből, az idegenellenesség és antiszemitizmus elfogadásából, a második világháborús német szerephez való viszonyából fakad. A Balpárttal való országos koalíciót az SPD és a Zöldek tíz-tizenöt éve még az NDK-s múlthoz való tisztázatlan viszony miatt még kizárták, de tartományi szinten már több koalíció is született velük, mivel csak a külpolitikában, a NATO-hoz való viszonyban maradt fenn áthidalhatatlan nézeteltérés, melynek a tartományi politikában nincs jelentősége, és lassan ez is megszűnik.
Ez egyelőre a jövő kérdése. Az azonnali fejlemény az, hogy a CDU és az FDP megerősítette azt, amivel kapcsolatban főleg a CDU-ban helyi és tartományi szervezeteiben sokfelé volt bizonytalanság: a német demokratikus politika kizár mindenféle nyitást a szélsőjobb irányába. Ami sokfelé volt lehetséges Európában, mindenekelőtt a szomszédos Ausztriában, de Olaszországban vagy Dániában is, az Németországban továbbra sem elképzelhető.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!