Alföldi Róbert Archives Page 2 of 3 › Független Hírügynökség

Zalaszentgrót várja Alföldi Róbertet

FüHü

-

2018-03-17

Mégis lesz nyilvános beszélgetés Alföldi Róberttel Zala megyében – csak nem éppen Zalaegerszegen, hanem a hozzá közeli Zalaszentrgóton. A 444. szúrta ki, hogy a Zalaegerszegen többször is meghiúsított rendezvénynek a zalai település otthont ad. Március 24-én a Zalaszentgróti Városi Művelődési Központban beszélget Alföldi Róberttel Veiszer Alinda.

Alföldi Róbert eredetileg március 22-én lett volna az Egerszegi Páholy kulturális műsorsorozat vendége, erre hivatalosan le is szerződött, és vállalta, hogy politikai témák nem kerülnek szóba a rendezvényen. Ám igen kurtán-furcsán lemondták Alföldi szereplését, mondván, egyéb rendezvény miatt kellett a helyszín. Erről utóbb kiderült, hogy nem volt igaz, s a térség fideszes képviselője állt a dolog hátterében.

A történet azonban ezzel még nem ért véget – ahogy azt Alföldi utóbb megírta, magánszemélyek megszervezték volna számára másutt az estet, de nem találtak olyan embert, szervezetet, aki/amely bérbe mert volna adni egy megfelelő helységet erre a célra. A végkövetkeztetése:

„Igenis létezik ma fenyegetés, és zsarolás és félelem Magyarországon…. Nem lehet ma egy civil rendezvényt megszervezni, ha az a kormány vélt érdekeit sérti” .

Orbán és Churchill HÉV-re száll – kampányhét (3.)

Lendvai Péter

-

2018-03-11

0

Orbán és Churchill HÉV-re száll – kampányhét (3.)

Harmadik hete zajlik a 2018-as országgyűlési választások hivatalos kampánya – amúgy tudjuk, hogy a kampány lényegében soha nem áll le – és a vállalásunk, hogy hetente hatos toplistát készítünk az adott hét nap legfurcsább, legszembeötlőbb, legtaszítóbb, leghazugabb történéseiről, igazán nem okoz nagy fejtörést. Inkább alaposan rostálni kell az eseményeket, fogalmazhatunk úgy is: erős a harc a „legjobb” hatba kerülésért. Természetesen – ezt muszáj mindig leírni – a válogatás önkényes, vagy inkább szubjektív, a szerző nem akarja tagadni, hogy hova helyezi a fókuszt, szóval ne tessenek rajta számon kérni a teljes objektivitást; mások nyilván más eseményeket választanának, és találnának alkalmasnak arra, hogy görbe tükröt tartsanak elé.

No, de elég a magyarázkodásból, íme az e heti „hattalálatos”:

Lázár János bécsi kirándulása
A kamupártok – élén Lévai Katalinnal
Alföldi Róbert kitiltása Zalaegerszegről
Tízezer forint a nyugdíjasoknak, meg a rezsiből
Orbán felszáll a HÉV-re
Semjén vadászik Svédországban

Lázár bécsi kiruccanása.

Aligha vitatható, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi video-riportja kívánkozik a lista élére. A Fidesz által kötelezően előírt migránsozásnak sajátos verzióját tálalta föl Lázár: Bécs X. kerületét minősítette koszosnak, migránsok által megszálltnak, fehér embernek nem valónak. A fáma szerint Mészáros Lőrinc televíziójának emberei biztosították számára a technikát – kamerát, mikrofont, lámpákat -, amit persze nem tudunk biztosan állítani, de ha így van, akkor is csak annyit fűznénk hozzá: mindig jól jön ilyenkor egy barát. Ráadásul az Echo tévének igazán nem nehéz felsorakozni egy ilyen riport mögé, a politikai hamisítás amúgy is közel áll hozzá. Maradjunk azonban a miniszternél, aki ezzel a bejelentkezésével megsértett egy sor bécsi embert, amire mondhatnánk, hogy legyen az ő bajuk, de kellemetlen helyzetbe hozta az odalátogató magyarokat is. Vajon tényleg mindenkinek muszáj elveszítenie a fejét?

Kamupártok, élén Lévai Katalinnal.

Látszólag megszigorította a Fidesz a választáshoz szükséges feltételeket, hiszen négy évvel ezelőtt kiderült, amire persze mindenki számított, sőt maga a kormánypárt akarta, hogy így legyen, egy sereg olyan párt indult el a választásokon, akik csak a törvény adta alkalmat akarták kihasználni, és a könnyű pénzszerzés lehetőségét láttak meg az indulásban. Most annyit változtatott a kormánypárt, hogy látszólag szigorított a törvényen, de látjuk: azzal, hogy az egy százalékot el nem érő pártoknak vissza kell téríteniük a költségvetési támogatást, mert ha nem teszik, vezetőik saját vagyonukat teszik kockára, láthatóan senkit nem riasztottak vissza. De mert azért még sem olyan könnyű ötszáz érvényes aláírást begyűjteni, ipari méreteket öltött a csalás, az átmásolás, a bizniszelés az aláírásokkal. Az igazán kínos, toplistás helyet kiérdemlő akció a hajdan volt szocialista miniszter és uniós képviselő Lévai Katalin esete, aki nem pusztán lebukott, magával rántotta a Fideszt is, hiszen elég egyértelművé vált, hogy a Fidesz biztatására indult el ő maga Zuglóban, társai pedig egyéb helyeken, hogy szembemenjenek az MSZP-vel és rontsák annak esélyeit. Lévai ajánlási ívén több tucat fideszes név szerepelt, ráadásul ugyanazok, mint akik a kormánypárt listáján.

Alföldi Róbert kitiltása

Belátom, hogy első megközelítésben a történteknek nincs köze a választásokhoz, mégis idekívánkozik, mert jól mutatja fideszesek mentális állapotát a hódmezővásárhelyi vereség után. A rendezőt egy, szigorúan politika-mentes beszélgetésre hívta meg az egyik, az önkormányzat fennhatósága alá tartozó cég, ám a rendezvényt, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője lemondatta. Ne foglalkozzunk az ostoba indoklással, felesleges az időt töltenünk olcsó hazugságokkal. A történet azonban itt nem ér véget, mert mint a rendezőtől magától tudhatjuk: civil emberek, felháborodva elzavarásán, úgy döntöttek: ők maguk fogják lebonyolítani az eseményt. Csakhát: sehol Zalaegerszegen nem találtak olyan helyet, amely be akarta, be merte volna fogadni őket. Valóban itt tartunk huszonhét évvel a rendszerváltás után, hogy az emberek jobban félnek a hatalomtól, mint Kádár-korszák utolsó évtizedeiben?

Pénzt oszt a kormány

A kormány tagjai, átérezve a hideg téli napokat, úgy határoztak, hogy minden családnak, csökkentik a számláját, mert bizony a fűtésrezsi alaposan megcsappanthatta az emberek pénztárcáját. Igaz, hogy az idei tél egy kicsit melegebb lett, mint a tavalyi, és akkor valahogy nem jutott senkinek az eszébe, hogy mekkora megterhelést jelenthet mindenki számára a sok-sok mínusz, de ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, és ne higgyük azt, hogy a kormányunk csak a választások közeledtével vált szociálisan ilyen érzékennyé. És a nyugdíjasoknak sem azért ad tízezer forint prémiumot, hogy megvegye a szavazataikat. Nem, szó sincs ilyesmiről, egyszerűen felmérte a kormányfő, hogy milyen nagyszerű az ország gazdasági teljesítménye, amit mindenképpen honorálni kell – a nyugdíjasoknak.

Orbán Viktor a nép között

Azt mondják, jó hatással lehetett a magyar miniszterelnökre a Churchillről szóló mozi. Abban ugyanis, a brit kormányfő, hogy rátaláljon a helyes útra, meghozza a jó döntést, metróra száll, és az utasokkal beszélgetve jut el odáig, hogy mit fog tenni. A filmet nem olyan régen mutatták be, és a főszereplője, kiváló alakításáért, meg is kapta idén az Oscar-díjat. A filmben, így mesélik, Churchill egymagában utazik, nincsenek kísérői, testőrei. De, hát az csak egy film, a valóság, mint tudjuk, teljesen más, Orbán nem teheti meg, hogy csak úgy utazgasson, nála a spontán látogatások is pontosan meg vannak szervezve, kamerák várják a váratlan vándort, mint ahogy a HÉV-en is valahogy ott volt a kamera. Ezzel együtt Orbán jól játszotta a szerepét, ki tudja talán jövőre ő is nevezhet az Oscarra. Én mindenképpen nominálnám őt, már persze nem miniszterelnökként, hanem a magyar történelem egyik mellékszereplőjeként.

Semjén Zsolt, a vadász

Lukácsi Katalin, volt KDNP-s politikus nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy pártja legnagyobb baja, hogy nincs véleménye, csak a Fidesz árnyékában létezik. És azt is mondta, hogy új vezetőkre lenne szükség. Pedig íme: Semjén Zsolt elnök nagyot tud alakítani, a svéd vadászmezőkön. Okos spórolással és nyilván némi rokoni támogatással összegyűjti időről-időre azt a négy-ötmilliócskát, ami egy-egy északi vadászathoz szükségeltetik. Feltehetően Orbán is úgy van vele: jobb, ha nincs itthon a helyettese, még a végén megszólal, és valami olyasmit találna mondani, ami szervilitásban mindenkin túltesz, és azt bizony a mi miniszterelnökünk nem szereti. Jobb, ha Semjén távol az országtól vadászgat, meg helikopterezik egy kicsit. Illetve nem ő, hanem – ahogy ezt közölte velünk – a szarvas. És igen, láthattuk, amint a szarvas himbálózik a levegőben, éppen húzzák fel a helikopterre, és akkor már egyáltalán nem térdelt mellette a diadalittas vadász, Semjén Zsolt.

Alföldi Róbert zalaegerszegi látlelete Orbániáról

Blogolda

Föld S. Péter

-

2018-03-10

0

Alföldi Róbert zalaegerszegi látlelete Orbániáról

A Független Hírügynökség oldalán is olvasható Alföldi Róbert írása, amelyben a színész-rendező ismerteti Zalaegerszegről való kitiltásának történetét. A történet elejét korábban mi is leírtuk: Alföldi Róbert március 22-re szóló meghívását az 1848-as forradalomra való emlékezésre hivatkozva lemondták.

Utóbb egy magánemberekből álló civil csoport jelentkezett, hogy meghívnák a városba Alföldit. Beszélgetnének, jól éreznék magukat – úgy, ahogyan egy szabad ország szabad emberei között szokás.

Nem politikáról beszélnének, hanem kultúráról, valamint minden másról, ami fontos, vagy érdekes. Aztán kiderült, hogy ezt sem lehet. Zalaegerszegen – figyelem: nem kis faluról beszélünk, hanem megyei jogú városról – egyetlen olyan terem sem akadt, melyet bérbe adtak volna a beszélgetésre.

A tulajdonosok félnek.

Félnek azoktól, akiknek őket kellene képviselniük, de nem ezt teszik, hanem félelmet keltenek, fenyegetnek. Sunyi módon ráadásul, mert az ukázok sehol nincsenek leírva. Nincs benne az újságban, nem tették ki a polgármesteri hivatal faliújságjára. Csak szóltak, hogy Alföldi nem kell. Ha bérbe adod a termed, bajod lesz belőle. Nem lesz munkád, a feleségedet is kirúgják a munkahelyéről, nem veszik fel a gyerekedet az óvodába.

Alföldi méltósággal, európai módon kezeli a történteket. Nem vádol senkit, ám írása így is vádirat.

Magyarok közt egy európai. Nem jó ezt így leírni, hiszen mi is magyarok vagyunk. Itt születtünk, ez a hazánk, magyar az anyanyelvünk, magyarul álmodunk, mérgelődünk, szeretünk.

A zalaegerszegi hatalmasságok nem Alföldi Róbertnek és nem (csak) a zalaegerszegieknek ártottak ezzel a szánalmas és sunyi kitiltással. Magyarországnak ártanak a hatalom fura urai.

Aki árt az országnak, hazaáruló. Amit tesz, büntetendő.

A rettegés világa

Bóta Gábor

-

2018-02-27

0

Alföldi Róbert III. Richárdként metsző agyúan okos zsarnok a Radnóti Színházban, a világhírű Andrei Serban rendezésében. Kígyóbőrre emlékeztető öltönye arra enged következtetni, hogy egy csúszó-mászó, egy aljadék, gerinctelen, ártalmas mihaszna. Csak hát tulajdonképpen meglehetősen tehetséges a törtetésben, az emberek kihasználásában, manipulálásában. Akik pedig körülötte vannak, sem szimpatikusabbak nála. Egymást erősítik, majd egymást kaszabolják le.

Alföldi Richárdja, ahogy többször, többen is, felénk fordulva, mikrofonba beszél. Tagoltan, némiképp szájbarágósan adagolja a szót, közben vizslató tekintettel bámul minket, lesi a hatást. Tán ehhez is rögtön hozzáigazítja a mondandóját, de akarnok módon, elszántan mondja és mondja a magáét, hiszen testvére megbetegedett, érzi, tudja, hogy most jött el az ő ideje. Felülkerekedhet, méghozzá legfelülre, és nyilvánvalóvá teszi, belénk sulykolja, nyomatékosítja, hogy ettől se Isten, se ember nem tántoríthatja el. Lidérces. Szánandó és félnivaló egyszerre.

Jobbkezén valami fémszerkezet, tán műkezet használ, a jobb lábán is van valami ilyesmi, esetleg az meg műláb, az egész alakban van valami robotszerű, hasonlatos egy olyan szerkezethez, amit felhúztak, és elindul, aztán már nem lehet megállítani, mások és maga számára is végzetessé válik. Beteljesül majd a végzet, mint egy görög tragédiában. Az ugyanis már ekkor elég nyilvánvaló, hogy ennek a fickónak a hatalomra kerüléséből nem sül ki semmi jó, fenyegető és taszító a lénye, mondhatni, egy megtestesült lidércnyomás.

Nem tartom véletlennek, hogy három III. Richárd produkció is látható Budapesten. A zsarnokság természetrajzának érzékletes bemutatása szomorúan aktuális. És ehhez különösebben nem kell aktualizálni semmit. Szinte csak meg kell jeleníteni, amit Shakespeare írt, jól belegondolni. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében Trill Zsolt a mostaninál sima képűbb címszereplőt ábrázol a Nemzetiben. Olyat, aki első ránézésre, meg még utána is, tűnhet színpatikusnak. Megtévesztőbb. Amikor már evidensen gaztettek tömegét követte el, még akkor is képes mézesmázosnak mutatkozni. Az előadás egy adott pontján szavazásra szólítják föl a nézőket, hogy voksolnának-e rá királyválasztáson. És bizony sokan megszavazzák. Dermesztő. Hazug dumákkal, fennkölten üres szólamokkal, rafináltan ügyes manipulációval, náluk is sikerült elérni a farkasvakság állapotát. A Maladype Színházban, Zsótér Sándor rendezésében, a meghatározó díszletelem kapásból egy hatalmas boncasztal. Hát ez sok teret nem enged az illúzióknak! És mégis, Balázs Zoltán Richárdja, aki akár úgy tud nézni, mint a ma született bárány, rútul átveri azt, akit csak akar. A hiszékenység határtalan.

Annyira, hogy még Alföldi kívül-belül rút Richárdja is megtévesztő lehet. Mindehhez otthontalanság érzetet keltően üres a Menczel Róbert által tervezett tér, a háttérben rideg, fém csigalépcső tagolja, amin, ha lerohan valaki, fenyegetően dübörgő hangot hallat. Riasztó, vészterhes hangokról, a nézőtér jobboldalán egy szintetizátor előtt ülve, Dargay Marcell is gondoskodik bőven, ezek nem is mindig állnak össze zenévé, gyakran inkább zörejek. Lúdbőröztető effektek, de akár gyunyorosak is lehetnek, aláfesthetnek vagy éppen ellenpontozhatnak történéseket, kijelentéseket.

Mivel 11 színész játszik sok-sok szerepet, Nagy Fruzsina karakteres ruhái is segítenek megkülönböztetni, jellemezni a figurákat, de úgy, hogy ez soha nem válik átöltözős esztráddá, a színészek lefegyverző stílusérzékenységgel váltogatják a szerepeiket. Még László Zsolt esetében, aki például VI. Henrik özvegyét, Margit királynét adja, lefátyolozottan, talpig feketében, sem az jut eszembe, hogy ez mutatvány, vagy brillírozás a színész részéről, hanem látok egy embert, aki tényleg gyászol, és legalábbis erre az időre, méltóságteljes, ami ebben a világban senki másról nem mondható el.

No jó, amikor megjelenik László Zsolt ebben a jelmezben, akkor azért támad némi nevetés. De ez hamar elül, és kimondottan beleillik az előadás abszurdba forduló játékstílusába, ami a brutálisan valóságost megspékeli bizonyos elemeltséggel. A harsogó gépfegyverropogás, a kegyetlen öldöklés, olykor már-már költői vízióvá válik, nem kis részben a világítástervező, Baumgartner Sándor művészi munkájának köszönhetően. Erzsébet királynéként Kováts Adél diplomataként viselkedni akaró, de fortyogó indulatoktól teli, fagyosan mosolyogni próbáló, akarnok és fölöttébb veszélyes nőszemély.

Különben mindenki veszélyes ebben a közegben, másokra vagy akár saját magára is. Nem látunk ártatlan, bűntelen, szerethető embert, tán már a gyerkőc hercegecskék sem azok, de persze nem ezért teszik el őket láb alól. Ez a légkör mindenkit megmérgez. De azért a két bérgyilkos, Gazsó György és Schneider Zoltán megszemélyesítésében, nem bíznak eléggé a levegő mérgező voltában, maguk is kellőképpen cselekednek. Valóságos csetlő-botló, egymást zrikáló bohóc-kettőst adnak elő, megmutatva, hogy nekik aztán igencsak természetes, mindennapi tevékenység a gyilkolás. Ahogy másoknak is, éppen ezért ez a rettegés világa.

Alföldi is érzékletesen megmutatja, hogy III: Richárd lába alól szintén mindinkább kicsúszik a talaj, ezzel párhuzamosan egyre jobban remegve fél, majd totálisan szétesik. Végül elmagányosodott, kivert kutyaként, őt is belegéppisztolyozzák a színpad elején lévő gödörbe, ahol már oly sokan tűntek el a süllyesztőben. Hastings, Kelemen József ábrázolásában, lenyalt hajjal, sima ábrázattal, gondosan vasalt ruházattal, maga sem hiszi, amit mond. Sodró Eliza Lady Annaként harapós, de kéjsóvár vadmacska, aki lényegét tekintve, egyáltalán nem áll ellen a gonosz kísértésének, sőt! Buckingham, Pál András megformálásában, eléggé ostoba, elvetemültségben buzgó mócsing fráter. Porogi Ádám és Rusznák András vérbeli átváltozó művészek, temérdek alakban jelennek meg. Martin Márta York hercegnéje a megközelíthetetlen bezárkózottság.

A Radnótiban a megújult társulat az eddiginél is erősebb. Az előadás nem egyenletesen magas hőfokú, de megy fölfelé, és a végére igencsak ütőssé válik. Szinte már kiütőssé. Annyira arról beszél, amiben élni kényszerülünk.

Lórúgások sorozata

Kultúra

Bóta Gábor

-

2018-01-16

0

Alföldi Róbert rendezésében folyamatos lórúgásként hat Ibsen Kísértetek című darabjának előadása a Centrál Színházban. A rendszeres hazugságok, az elhallgatott múlt, az elfojtott indulatok gyilkos módon letarolnak mindenkit, a nézések is szinte ölnek, durva ostorcsapásként szemmel vernek.

Básti Juli hátborzongatóan lidérces tud lenni Helene szerepében. Eljátszik egy látszatra disztingvált nőt, aki évtizedekig gyűjtötte és gyűjtötte magába a keserűséget. Tűrt, leplezett, hazudott, és ezzel maga is permanenssé tette a lehetetlen élethelyzetet, a szeretetlenséget, a fagyosan dermesztő hangulatot. Színleg igyekezett megfelelni a társadalmi konvencióknak, miközben nem feltétlenül azok szerint élt. Iparkodott lavírozni. Rezzenéstelen arcot vágni. Tanulmányt érdemelne, hogy Básti első pillantásra rezzenéstelen arca hányféle. Rajta van az egész, reménytelenül elrontott élet. Kis izomrándulások, apró megfeszülései az arcnak, ridegen elviselhetetlen mosoly, amivel megnyerő akar lenni, de nem megy és nem megy, mert ez a Helene már végképp belemerevedett magába és kilátástalanságába.

Illetve éppen most akar ebből kitörni. Férje tízéves halálának évfordulójára a jómódú asszony árvaházat akar létrehozni, és ezzel némiképp lezárni valamit a múltból. A megnyitóra várja haza Párizsból a festőművész fiát, akivel a szó szoros és átvitt értelmében is eltávolodtak egymástól és reméli a közeledést. De aztán beüt a kénköves istennyila. Lávaként feltör az elhallgatott múlt, aminek a jelenre és a jövőre is tragikus következményei lesznek. Az árvaház leégése jelképes. A drámában szereplő öt ember élete foszlik szét totálisan, lehetetlenül el teljesen, egyikük valóban halottként marad a színen, a többiek reménytelen sorsú élő-halottként.

Miközben cselekmény jóformán nincs is. Jobbára szavak, szógörgetegek vitáznak egymással. Nincsenek látványos mozgások, izgalmas akciók, jobbára állnak a színészek és beszélgetnek. Minimál színház ez, már-már olyan, mint amikor Zsótér Sándor úgy rendezte a Radnóti Színházban a Medeát, hogy csak egy helyben ültek a szereplők. Pokoli koncentrációt és jókora karizmát igényelt a színészektől, hogy így is hassanak. Most meg jobbára csak álldogálnak és nyomasztanak, de ezt elementárisan teszik. Csaknem azt is mondhatnám, hogy némileg egyhangúan, megvan a monotonitás veszélye. De közben azért érvényesül Ibsen sátánian szúrós, gonoszkodóan fullánkos humora, amin van aki mer nevetni, van, aki nem. Ördögi, fájdalmas röhögés ez, máskor viszont valósággal belénk szorul a szusz, olyan erőteljesen kell figyelni a játékot. Kegyetlenül jó Kálmán Eszter díszlete. Leszűkíti a Centrál kamaratermének, a Kisszínháznak amúgy sem nagy színpadát, úgy körülbelül bokszring nagyságúra, érzékeltetve, hogy mindenki számára fullasztóan kevés és riasztóan körülhatárolt a tér. És ez az ajtókeretekre emlékeztető elemekből épülő díszlet mozog is, szinte a zenéhez hasonlatosan megjelenítve a szereplők hangulatát, helyzetét. Ennek megfelelően némileg levegősebb a tér, vagy börtöncellaként tornyosul a szereplők fölé.

Erőteljes az összmunka, nyilvánvaló, hogy a próbákon a színészek nem kímélték egymást, leástak saját személyiségük és valószínűleg a többiek lelkének rettentő, ijesztő bugyraiba, és bár Szakács Györgyi jelmezei kimondottan azt sugallják, hogy ezek az emberek a ruházatukkal is takargatni akarják, amit csak lehet, lényegében meztelenre vetkőznek előttünk, jóformán a zsigereiket teszik ki a deszkákra. Gáspár Tibor Manders tiszteletesként konzervatív hatalmi tényező, a hazugság egyik melegágya, színleg igyekszik nyájas lenni, de azért eléggé kilóg a lóláb, hogy veszélyes amit csinál, gondol, veszélyes az egész alak, úgy ahogy van. Szép, hogy a testvére, Gáspár Sándor adja a háznál régóta dolgozó cselédlány lecsúszott, lepukkant apját. Izgalmas, hogy az egymásra fölöttébb hasonlító két színésznek van is egy közös jelenete, érzékeltetve, mint akár a Koldus és királyfiban, hogy a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünk szerencse kérdése is lehet. Az erőszakosan feltörekvő szolgálólányt, aki mindenáron ki akar törni az alul lévők helyzetéből, Ágoston Katalin személyesíti meg. Ódor Kristóf a beteges festő, anyja, hogy ne kelljen végignéznie a lelki és a testi agóniáját, némi vívódás után egy lidércesen határozott mozdulattal teszi el láb alól.

Megrendítően hat a lórúgások sorozata. Alföldi arról regél a meglehetősen ütős produkcióval, hogy muszáj átesnünk ezen a megrázkódtatáson, muszáj feltárnunk a múltat, kivetkőzni hazugságainkból, mert különben még az utánunk következő generációk is totálisan megnyomorodnak.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket

Kultúra

Bóta Gábor

-

2017-12-26

2

Básti Juli szerint a képmutatás, az álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése, minden jóra éhes embernek fáj. A Kossuth-díjas színész ezt annak kapcsán mondja, hogy Ibsen Kísértetek című darabját mutatják be, Alföldi Róbert rendezésében, január 5-én, a Centrál Színházban, és a szerző gondolatai ma is igencsak aktuálisak.

A bemutatója idején elképesztő dolgokat mondtak Ibsen Kísértetek című darabjáról,
például azt, hogy „nyilvánosan végrehajtott mocskos cselekedet”. Mit gondolsz erről?

Nem tudom, pontosan mit fájlaltak akkor, de ma is nagyon élő a szöveg. A képmutatás, az
álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése ma is minden jóra éhes embernek fáj! A férfiak
túlsúlya a közéletben, a kötelességek hajszolása miközben elmegy mellettünk az élet, egy a
múlt bűneivel szembenézni képtelen nemzedék átkos hagyatéka, azért ezek ma is komoly
problémák. Szóval abszolút aktuális a dolog. Az egyház gyakran képmutató, alaptanítását
megtagadó szerepe szintén vet fel kérdéseket, szóval lehet aggódnunk a gyorsan változó
mégis beszűkülni látszó jövőnk miatt! Ma is élők sajnos azok problémák, amiket egykor
Ibsen leírt.

Újságolvasó ember vagy, esetleg próbálod kicsukni a politikát az életedből?

Dehogyis, nem próbálom kicsukni. Nem is akarom és nem is bírnám.

A politika jelentése: a
város ügyeivel foglalkozni, ez pedig az én országom, az én városom is.

Fölhúzom magam újból és újból, de hát hogyan is ne olvasnék újságot, felnőtt emberek olvasnak újságot, mert érdekli őket, hogy mi van velünk. Volt az életemnek olyan szakasza huszonévesen, amikor beleszartam mindenbe, mert azt gondoltam, egyedül a munka a fontos, meg azok, akikkel együtt dolgozom. Most már tágabban látom a világot, főleg mivel három gyerekem van. Érdekel a jövőjük.

Mostanában min húzod fel magad?

Mindenen! Szinte nincs is olyan, amin ne húznám fel magam.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket és nem bírom, ha totális hatalom épül az ócska kis demokráciánk helyett!

Nem bírom az uniformizált híreket, az átlátszó szólamokat és Budapesten még hagyján, de a vidéken lakók döntő többségének fogalma sincs arról, hogy mi történik! Mindig csak a riogatás, az ellenség képzés! Gondolom sokuknak idejük sincs rá, hogy részletesebben utána nézzenek a dolgoknak. Állatira dühös vagyok, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hogy megvezethetők vagyunk, és miközben már kopogtat a teljesen új követelményeket támasztó jövő, mi bezárkózunk és rossz válaszokat fogalmazunk. Ez borzasztó, ez lehetetlenség, ezt kikérem magamnak!

A színház tud ez ellen valamit tenni?

A színháznak mindig is dolga volt, hogy gondolkodásra sarkalljon, hogy szembesítsen, de
sokan vannak akik nem tudnak színházba járni, őket könnyű hülyíteni. A színházba járók
újságokban és könyvekben is keresik az igazságot, törik rajta a fejüket! Akiknek erre nincs
módjuk és nem elég tanultak, nem elég tájékozottak, nem tudnak szelektálni, fogalmuk sincs mi történik körülöttük, azokat lehet aztán igazán az orruknál fogva vezetni!

Az elmúlt szezonban nem kaptál új szerepet. Nagyon ki voltál éhezve?

Egyáltalán nem voltam kiéhezve, hiszen igen nehéz szerepeket játszom. Hatvan évesen
három abszolút főszereppel az ember már nincs kiéhezve.

Tényleg?

Persze, hogy nem. Az is igaz viszont, hogy az rossz lenne, ha most nem próbálhatnék.
Jólesik, hogy egy ilyen szuper, érdekes darabban próbálok. Igen jól dolgozunk együtt Alföldi
Róberttel. Izgat minket a téma és eszméletlenül jó a csapat. Ennek most nagyon örülök de
nem voltam kiéhezve!

Alföldivel utoljára akkor dolgoztál együtt, amikor a Nemzetiben kvázi az ottani
hattyúdalát, a Sirály előadását rendezte. Tudom, hogy próbáltátok elérni, te is külön szóltál amiatt, hogy ha más nem, de legalább ez az egy produkció maradjon repertoáron az Alföldi érából.

Így van. Hogy te mikre emlékszel! Én mindent elfelejtek. De tényleg így volt, annyira
szerettük azt az előadást és annyira fontosnak tartottuk, hogy nagyon akartuk tovább
játszani. Nem sirály volt az, hanem hattyúdal.

Megmondható, hogy mitől búcsúztál a Nemzetiben, amiről többször elmondtad, hogy az nem a pályád különösebben sikerült része, alig kaptál fontos szerepeket.

Jó, de néhányat azért nagyon szerettem. Ez is az életemnek része volt. Voltak benne szép
és élvezetes pillanatok, de ha lezárul egy szakasz, akármilyen is volt, el kell búcsúzni tőle. A
Sirály előadása erre nagyon jó volt. Fontos volt a társulat összekapaszkodása az utolsó
évben, amikor már tudni lehetett, hogy Alföldi nem folytathatja. Bár Robi nagyon
reménykedett, hogy mégis győz a tehetségünk, a nagy akarásunk és nem veszik el tőle a
színházat. Ebben az időszakban az erős összetartás miatt kedvvel és jól próbáltunk,
fontosnak tartottuk amit csináltunk.

A Sirályban annyira személyes volt a búcsútok, hogy lényegében ti voltatok a ruhatárosok, ti vettétek el a kabátjainkat, ezek a díszlet egy részét képezték a színpadon, és ti is adtátok ki, tulajdonképpen végső búcsúként, előadás után a holmijainkat.

Így történt, méltó búcsú volt, szép előadás, mindenkinek fontos.

Amiatt, hogy átszerződtél a Centrál Színházba, várható volt, hogy némiképp átalakul a műsorrend, hiszen nyilván akartál olyan fajsúlyú produkciókban, akár tragédiákban
játszani, mint a Nemzetiben.

Igen, persze. De a férjemnek, Puskás Tamásnak is fontos volt, hogy egyre bátrabban
szóljunk a színház közönségéhez. Szerintem tehetségesen és ügyesen csinálja, tudta, hogy
nem lehet kapkodni, szoktatni kell a nézőt, meg kell érteniük, akkor is róluk beszélünk, ha komolyra fordítjuk a szót! A híres kaposvári időkben is hosszú folyamat volt a szinte csak vígjátékokból és operettekből átcsábítani a nézőket fajsúlyosabb produkciók élvezetére.
Ritkán adódik olyan szerencsés szituáció, mint amikor a Katona József Színház Zsámbéki
és Székely vezetésével megalakult. Az elit csapat volt, elit közönségnek játszott. Ott
minden adott volt, ilyen esély nem is igen volt több a magyar színháztörténetben. A
Centrálban viszont a nulláról kellett építkezni, sőt a bányászbéka segge alól!

Puskás nem akarta folytatni a Vidám Színpad hagyományait…

Egy ideig az orra alá is dörgölték, hogy megölte a magyar kabarét. Hát ez baromság! Ő
csak jó színházat akart ezen a remek helyen, ahol a repertoárban megférnek a vígjátékok, a
könnyebb darabok és a nehezebbek is. Kimondottan művészszínházat viszont nem akart és
nem is fog csinálni soha.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy sikerült színházi élcsapattá tenni a Centrál
társulatát. Mennyi szereped volt ebben?

Szerintem sok, de alapvetően ez Tamás érdeme. Hiszen minden egymásból következik. Ha
nem tudja kitalálni, hogy mit mutasson be, ha nem tudja megrendezni, ha nem lesz siker,
akkor nem lehet odahívni jó színészeket. Ha viszont nem jók a színészek, akkor a jól
választott darabokból is csak vacak előadást lehet csinálni. Ez oda-vissza játék. Nekem már
az is borzasztó nehéz volt annak idején, hogy Kaposvár és a Katona után egyáltalán
betegyem a lábam abba az épületbe. Ezt tényleg csak a férjem miatt tettem.

Mi volt ezen nehéz?

Nem akarok lesújtó véleményt mondani arról a régi Vidám Színpadról, mert ott is
dolgoztak jó színészek, de azért azt te is hallhattad már, ha valaki szakmailag
megengedhetetlen dolgokat művelt, akkor arra azt mondták: hé, nem a Vidám Színpadon
vagy. Akkor is ezt mondták, ha valaki felszínes volt, vagy tét nélküli az előadás.
Gyerekkoromtól hallottam ezt, és akkor egyszer csak oda kellett mennem és ott kellett
megpróbálni színházat csinálni. Igazán nem volt egyszerű feladat. Bíztam Tamásban és
segíteni akartam neki! Tudtam, ő már egyszer összerakta a Pinceszínházat, az Egyetemi
Színpadot. Láttam, hogy mennyit küzd vidéken, ahol olyan sikereket rendezett, hogy az
igazgatók gyorsan ki is adták az útját. Tudtam, muszáj valami helyet találnia, ahol végre azt
és úgy csinálhatja ahogy ő gondolja. Ebben mindenképpen segíteni akartam neki! A
Centrállal tizennégy év lankadatlan küzdelme árán oda jutottunk, hogy ma Budapest egyik
legsikeresebb színháza. Csodálatos tábora van már, és válogatottan jó csapata! Szóval ma
már nagyon jó hely.Ibsen,Kísértetek

Elvakult sötétség

Kultúra

Bóta Gábor

-

2017-11-24

0

Alföldi Róbert rendezésében brutális A sötétség hatalma előadása a Budaörsi Latinovits Színházban. Dermesztő, ahogy például egy zabi csecsemőt totálisan elállatiasodva eltesznek láb alól. A hátborzongatóan elaljasodott férfi deszkákat dob rá, azokon ugrál mind vadabb dühvel, és közben magából kikelve üvölt, mint a sakál. Az elvakult sötétségről, az emberből kibukó, fékezhetetlenné váló agresszióról, a gyűlöletről, a boldogtalanságról, a végletes kiszolgáltatottságról, és még annyi mindenről regél a megrendítő produkció.

Az orrunk elé dugja Alföldi, hogyan is élünk. Nincs kibúvó, hogy ezt Tolsztoj írta, és ez az amúgy igaz történeten alapuló história messze volt, régen volt. Nem távolíthatjuk el, bármennyire is akarnánk, mert szorosan körbeüljük a nézőteret, szinte a történések részeivé válunk. Hiszen, ha keresztbe teszem a lábam az első sorban, már nem tudnak a szereplők elmenni köztem és az asztal között, annyira közel vagyunk. És bizony előfordul, hogyha más irányba nézek, és nem kapok időben észbe, nem húzom be a lábaimat, emiatt kicsit várakozniuk kell, mire eljutnak odáig, ahol már lenniük kellene.

Amúgy is agyonzsúfolt a tehetségével hamar kitűnő, Junior Prima-díjas, Zöldy Z. Gergely játéktere. Már-már olyan, mint egy szemétdomb, mintha a szereplőkhöz tartozó tárgyakat, kacatokat, fölöslegessé lett limlomokat egymásra hányták volna. Szemléletesen megjelennek az életük ballasztjai, amiktől soha, de soha nem tudnak már szabadulni, mint annyi temérdek mindentől, amit púpként nyögnek a hátukon. Hiába akarjuk ezt az egészet elhessegetni magunktól, hogy ez tőlünk távoli história. Féltékenységről, szerelemről, utálatról, zsigeri indulatokról, hazugságról, boldogságvágyról, csalódottságról, pokoli dühről, átverésről, linkségről, elaljasodásról, csalódottságról, egy helyben dekkolásról, az élet elviselhetetlen elszürküléséről van szó, arról, hogy egyik ember ki akarja használni a másikat, meg arról, hogy képtelenek vagyunk őszintén egymás szemébe nézni, érdemben megérteni a másikat, akár nagycsaládban is magányos lények keringenek maguk körül, teszik elviselhetetlenségig fullasztóvá a légkört.

Tán nem is kellene a szünetben olyan gondosan kiszellőztetni. Hadd váljon érzékletessé a szó szoros értelmében vett áporodott levegő, ennek a kibírhatatlanul önpusztító létnek a megtestesülése, ami annyira iszonyú, annyira abszurdba fordul, hogy időnként már-már röhejes, és hát bizony a legnagyobb borzalmak láttán is olykor röhögni kell. És ez nem tiszteletlenség. Alföldi tudja borotvaélen táncoltatni a színészeit. Egy nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoztatni őket, annak érdekében, hogy ne váljon egyfolytában nyomasztóvá, vagyis monotonná, tehát unalmassá a produkció. Nem akarja didaktikusságba hajlóan sulykolni, hogy kibírhatatlan, kibírhatatlan, meg kibírhatatlan az élet. Realisztikus, sőt naturalisztikus elemek elegyednek, olyan képtelenségbe hajló szituációkkal, amelyeken muszáj röhögni akkor is, ha húsba vájóan fáj is ez a röhögés, és fájnak a Radnai Annamária által fordított ütős mondatok.

A történet szerint egy kikapós feleség megmérgezi az útban lévő, nála öregebb, betegeskedő férjét, és összeszűri a levet a jóképű béreslegénnyel, aki viszont a gazda meglehetősen ifjú lányát felcsinálja, aminek meg is lesz a nem kívánt gyümölcse. Az előadás egy elfuserált esküvőben csúcsosodik ki, ami őrületbe hajló, nyilvános gyónássá válik, a gyilkosság kényszeres, mélyről feltörő megvallásává az elképedt vendégsereg előtt, az eddig leplezni próbált, égbe kiáltó bűn kimondásává, és az erre való reakciók tébolyult kavalkádjává.

Magas hőfokon játszanak, égnek a színészek, Bohoczki Sára, Bregyán Péter, Palugyai Sára, Spolarics Andrea, Székely B. Miklós, Ilyés Róbert, Balsai Móni, Brasch Bence, Páder Petra. A budaörsi társulat tagjai mellé jó néhány vendéget szerződtettek. Összeszokott csapatnak tűnnek. Kiteszik a lelküket közszemlére. Feltárják a pokol legmélyebb bugyrait. Nem kegyelmeznek sem maguknak, sem nekünk. Nem felhőtlen este, nem kellemes szórakozás, de nagyon megéri!

Alföldi Róbert belecsapott a lecsóba

Kultúra

Bóta Gábor

-

2017-10-18

0

Alföldi Róbert újfent nagyon beletalált valami közepébe, belecsapott a lecsóba, amikor megrendezte az Átrium Film-Színházban A félelem megeszi a lelket előadását, aminek témáját Fassbinder híres filmjéből ismerhetjük. Egy hatvanéves német nő és egy nála húsz esztendővel fiatalabb marokkói vendégmunkás beleszeretnek egymásba. Emiatt ádázul gyűlölni kezdik és kiközösítik őket.

Megáll a levegő a marokkói vendégmunkásokkal teli német kocsmában, amikor az eső elöl bemenekülő, nála húsz évvel idősebb, hatvan éves nőhöz, aki mereven gubbaszt egy kanapén, odamegy Ali, és felkéri táncolni. Először van egy kis balhé jellege ennek, hiszen annyira nem illik ebbe a közegbe, ahonnan kapásból kinézik, bámulnak rá, mint borjú az új kapura. Ebben a lebujban most éppen ő van kisebbségben. Ali a társai froclizásának a hatására is, némiképp provokatívan, de mégis udvariasan, odamegy hozzá, és mélyen a szemébe nézve, felkéri táncolni. Kapásból elutasítás, aztán már csak vonakodás a válasz, de a két tekintet találkozik, és ettől tán rögtön beindul valami, a többiek számára nagy attrakcióként, heccként, elkezdenek táncolni. És kialakul némi közös hullámhossz, ami hatására a takarítónő meghívja a férfit beszélgetni a lakására.

Mindketten a társadalom peremén vannak. Kivetettség érzetük, magányuk közös, ahogy a kíváncsiságuk is egymás iránt. Roppant egyszerű, tőmondatokban diskurálnak. És Ali kimondja Emmire, hogy „te jó vagy.” Emmi pedig kéri, hogy aludjon nála a nappaliban. Majd amikor reggel felébred, azt látja, hogy mellette alszik édesdeden. Ettől sikongatni kezd, hogy „úristen, úristen!”

A színészek nagy gesztusoktól mentesen, visszafogott mimikával játszanak, csaknem úgy, mintha kamera előtt lennének. Tihanyi Ildi díszlettervező leszűkítette a teret, így a színpad két oldalán is nézők ülnek, ez akár jelképezheti is, valós és átvitt értelemben egyaránt, a kicsi mozgásteret, a fullasztó légkört. Hernádi Judit csaknem rezzenéstelen, de mégis kifejező arccal játssza Emmit, amit nem egészen tudom, hogyan is csinál, de mindenesetre kiválóan. Megmutat egy tényleg végletekig jó asszonyt, aki próbál nem tudomást venni a szerelmük miatti mind vaskosabb gyűlöletről, ahogy a Bányai Kelemen Barna által megformált Ali szintén. Igyekeznek egymásba felejtkezni. Lehet, hogy nem lángoló ez a szerelem, de megérzik a közös hullámhosszot, annak ellenére, hogy más korosztályhoz, már országhoz, kultúrához tartoznak, a lelkük találkozik, ahogy a két remek színész is ritka módon találkozik a szerepben. Megrázóak és felemelőek, fájdalmasak és szépek egyaránt.

Körülöttük négyen formálnak meg több-több szerepet, virtuózan, de anélkül, hogy esztrádműsorba illően fitogtatnák átváltozóképességüket, amiben persze a jelmeztervező, Nagy Fruzsina fantáziadúsan és hathatósan segíti őket. Parti Nóra például Ali férfiasságára hajtó, mutatós kocsmárosnő, felvágott nyelvű takarítónő, és Emmi egyik lánya, aki boldogtalan házasságban él. A férfiak, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs, Szatory Dávid nőt is játszanak, ha kell, például kirekesztő takarítónőt, feljelentő szomszédasszonyt, de persze ők népesítik be a kocsmát is. Beleadnak apait-anyait, egészen különböző karaktereket testesítenek meg, és ennek külön izgalma, és a drámai feszültséggel elegyedő humora van. Mindenkin nagy a teher, ez érezhetően igencsak inspirálja, frappírozza a szereplőket, ahogy nyilván az is, hogy tudható, most meglehetősen húsba vágó ez a téma. De emellett Alföldi azt is hangsúlyozza, hogy ez lehet, hogy kicsit különös, de mégiscsak szép szerelmi történet.

Ali, amikor már nagyon kikészülőben van, éppen, amikor a környezet lassan-lassan megenyhülőben lenne velük kapcsolatban, vad, heves közösüléssel félrelép a kocsmáros nővel, akivel korábban is volt kapcsolata. Ezúttal a kiéhezett testek találkoznak, de a lelkek nem. Emmi utána megy a férjének. Megrendítő, ahogy szorosan magához öleli, és azt mondja neki, hogy a félrelépés nem számít, hiszen feltétlen a szeretet. De Ali már kikészült, kórházi kezelésre szorul. Ott ül mellette az aggódó Emmi, fogja a kezét, és elsötétedik a szín, vége a produkciónak, nem tudjuk, hogy a szorongás, a félelem, a temérdek gyűlölet okozta megrázkódtatás, végleg megette-e a lelket, vagy van gyógyulás.

Tulajdonképpen rémes, hogy ennek az 1974-ben bemutatott filmnek a témája most is égetően aktuális. A német társadalom komoly önvizsgálatot tartott, és jobbára gyógyultnak tekinthető. A miénk mindinkább megbetegszik. Ezért is hat ilyen erőteljesen ez az ütős produkció.

Innen el kell menni

Kultúra

FüHü

-

2017-09-11

0

A Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében nagyon valós, nagyon jelen, nagyon mellbevágó. Anatevka lehetne bármilyen falu, város vagy ország, ahol az emberek bár nagyon szegények, de békében élnek egymás mellett.

Sírnak, nevetnek, küzdenek, viccelődnek, bíznak és remélnek. Elfogadják a másik szokásait, hagyományait, és a barátságokat, a szeretetet vagy a szerelmet az sem írhatja felül, ki miben hisz, vagy kinek milyen a származása.

A hétköznapi konfliktusok mélyén sincs gyűlölet.

Ám ez a szinte kegyelmi állapot csak addig tart, amíg valami felettük lévő, megfoghatatlan hatalom – mit sem törődve a valósággal -, embert ember ellen fordít, ahol a különbözőségek előbb csak indulatokat gerjesztenek, s aztán menni kell mindazoknak, akiknek sorsáról a fejük fölött dönt a politika. Nincsenek humánum miértek. Nincsenek válaszok. Ott ahol vagy, akaratodon kívül lettél nem kívánatos. Házadba haza nem mehetsz. Mert az már nem a tiéd. Elvették tőled.

Nem túlzás azt mondani, hogy még a kakasülőről nézve is up to date az Alföldi rendezte musical.

Nagyon 2017. Nagyon zsidó, nagyon magyar, nagyon minden náció feletti.

Stohl András Tevjéje korunk keményen dolgozó kisembere, akiből nem hiányzik a szolidaritás, és képes trükközni akár a hagyományokkal is, hogy lányait boldognak lássa, és családját védje. Saját korlátai határait feszegeti, de a hatalom és a hagyomány kettős csapdájából már nem tud kilépni. „Ha mindenem odaadnám, mi maradna belőlem? Semmi.“

Semmi nem akar lenni senki. Ő sem. Az annyit is ér.

Stohl erőteljesen formálja a szerepét. Benne van a tehetetlenség, az önvád, s valami kimondhatatlan miért. Miért kell ennek így történni? S ahol már sem a küzdés, sem a tisztes munka, sem a humor nem segít, ahol a méltóságod, a boldogulásod értéktelen, vajon csak a tehetetlenség vagy a beletörődés marad? Vagy elég ha mészárosné leszel, és nem lesz problémád az életben.

A látványos és pazar koreográfiában a nagy létszámú stáb hibátlanul teljesít. A jól ismert dalok szépen szólnak, a többfunkciós, Menczel Róbert tervezte díszlet figyelemreméltó. Háztetőktől az ingoványos talajig kifejező. Elmélkedésre a sodró lendületű előadás közben amúgy nem igen jut idő. Az otthonra marad. Megkerülhetetlenül. Hazamész a való világba, és a pletykás házasságközvetítőről, Jentéről, valamelyik szomszédod jut az eszedbe, aki mindig mindent meg akar oldani, és mindent jobban tud. Csákányi Eszternek igen testhezálló a szerep. No és a többi nőalak, élükön Goldéval- Éder Enikő hangját és tehetségét jegyezzük meg- keményebbek, mint a tutyimutyi férfiak. Pedig a nők világa igen korlátozott Anatevkában is, mégis az a képzeletbeli nadrág az övék. És szép számmal jut eszedbe olyan is, akiről azt hitted, a barátod, aztán kiderült, hogy még sem, mert a politika felcímkézett titeket, és nem volt elég a szeretet, hogy ne hagyjátok. Az előadásban sokatmondóan nincs valódi vezetője a kicsi közösségnek. Van ugyan a rabbi, aki se nem határozott, se nem bátor. Leginkább, nem tenne semmit. Jelképesnek is felfogható, hogy amíg az eredeti előadásban úgy hangzik a zárómondata, hogy máshol kell megvárnunk a Messiást, addig itt a kell elmarad, és marad a várunk. A hegedű is inkább belül szól, akinek szól.

Az előadás utolsó jelenete elmenetel, kivonulás, menekülés. Katartikus. Lehet ő, lehetsz te. Mind lehetnénk. Az élhető világ felelőssége a mindenkori hatalomé.

Szerző: Kaczvinszky Barbara

Kultúra, minőség, üzlet – beszélgetés Ugrai Istvánnal, az Átrium intendásával

Kultúra

RM

-

2017-09-07

0

Kultúra, minőség, üzlet – beszélgetés Ugrai Istvánnal, az Átrium intendásával

Az Átrium a főváros tulajdona volt, sok évig senki sem törődött vele, nagyon lepusztult állapotban várta sorsának jobbra fordulását. Öt évvel ezelőtt néhány magánszemély vette meg a korábban moziként működő termet. A tulajdonos felkérte a korábban a Merlinben dolgozó társaságot, hogy találja ki az új hely profilját és szervezze meg az eseményeket. Ez a szerződés ebben az évben lejárt, a tulajdonosok a Kultúrbrigádot bízták meg az Átrium működtetésével.

Néhány hónapja mutatták be az új csapatot, amely megbízást kapott az Átrium vezetésére. A sajtótájékoztatón annyi hangzott el, hogy a korábbi csapatnak lejárt a szerződése, ezért jöttek az új emberek. Ki döntött így? Kik a tulajdonosok? Ezt leginkább azért fontos tudni, mert az Átrium példa lehet arra, hogy a kultúra jó üzlet is lehet.
Nekünk nem idegen a helyszín, hiszen az utóbbi években több produkció létrehozásában is részt vettünk. A Kultúrbrigádot éppen azért hoztuk létre 2008-ban, hogy bebizonyítsuk, a közönséget szolgálni és nem kiszolgálni kell, méghozzá úgy, hogy ez tisztességes nyereséget is termeljen. Először egy portált üzemeltettünk, majd 2012-től kezdtünk el színházi produkciókat létrehozni üzleti alapon, állami támogatás nélkül. Jelzem, az Átrium esetében is ugyanez a helyzet, bár van ígéretünk pályázati pénzre.

Nem szeretnénk az államból élni, a függetlenséget csak a befektetői szemlélettel lehet garantálni, vagyis az egyes előadásokhoz befektetőket keresünk, akik a remények szerint visszakapják a pénzüket, sőt, hosszabb távon nyereséget is kaphatnak.

Ez a szemlélet nem csak a saját produkciókra, hanem az intézmény által befogadott előadásokra, eseményekre is érvényes. A tulajdonos részéről annyi az elvárás, hogy fenntartható legyen a rendszer, ő egyszer már sok pénzt tett bele az épület felújításába, a továbbiakban nem akar erre költeni. Ezért is történt, hogy a nyári felújítást a Kultúrbrigád finanszírozta, azért, hogy a nézők és a dolgozók is érezzék jobban magukat – ez alapjaiban meghatározza valamennyi részvevő viszonyát a munkához és a produkciókhoz. Abban reménykedünk, hogy ez a beruházás megtérül majd a következő öt alatt, ha nem így lesz, akkor megbukunk.
Hihetetlen izgalmas az új szezon programja, nagy nevek, sokoldalú produkciók várják a közönséget. Olyan híres művészek hoznak létre új előadásokat, mint Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Pintér Béla társulata is több darabbal szerepel a programban. Az ő reputációjuk biztosíték arra, hogy a nem olcsó jegyárak ellenére is megtelik a terem. Jól gondolom ezt?
Nem gondolja jól. Nem azért dolgozunk velük, mert az ő neveik elég jók, hanem azért, mert ők tudják garantálni azt a minőséget, amelyre a közönség szívesen áldoz pénzt. Nem könnyen fogyasztható darabokat szeretnénk műsoron tartani, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk, hogy a közönség szórakozzon. A nehéz gondolatok és a könnyen fogyaszthatóság egyfajta szintézisét képesek bemutatni az előbb említett –és még számos- alkotók.

Szokták mondani, hogy a színház kikapcsolódás, mi bizonyos értelemben a bekapcsolódást is szeretnénk elősegíteni.

Ami a jegyárakat illeti, nem gondolom ezeket nagyon magasaknak, figyelembe véve a magas minőséget. Tudomásul kell venni, hogy egy színházi előadásnak ára van, ezt meg kell fizetni.
Nagy örömmel láttam a programban, hogy folytatják a társadalmi elkötelezettségüket igazoló produkciókat.
Ez következik a mi víziónkból. Szerintünk a társadalmi érzékenység és a szórakoztatás nem zárja ki egymást. A Vaknyugat, az Igenis, miniszterelnök úr, az Őrült nők ketrece, a Macbeth vagy az Egy, kettő, három mind nagyon erős aktuális hazai társadalmi párhuzamokat is bemutat. Nagyon örülünk, hogy a Mentőcsónak produkciói is folytatódnak és kiemelten szeretnénk továbbra is az ifjúság felé fordulni a speciális előadásokkal. A színháznak kritikus szemmel kell foglalkozni azzal a világgal, amelyben itt és most élünk. Ha ezt jól csináljuk, segítünk az embereknek, hogy legalább feltegyék maguknak a nehéz kérdéseket. Az Átrium Facebook-oldalán számos visszajelzés érkezik az előadások után.
Ön melyik produkciót várja a legjobban?
Nagyon várjuk a legújabb Orwell: 1984-feldolgozást, Horgas Ádám rendezésében vagy Bodó Viktor új darabját, de most a legközelebbi bemutatót említeném, ami egy nagyon izgalmas vállalkozás. Alföldi Róbert rendezi Rainer Werner Fassbinder „A félelem megeszi a lelket” című filmjének színházi feldolgozását, amely Magyarországon még nem volt látható. A történetben egy afrikai bevándorló férfi és egy idősödő német asszony szerelmét mutatják meg, a 70-es évek Münchenjében, ennek aktualitását nem szükséges kommentálni. A bemutatót október 14-én tartjuk.

Címke: Alföldi Róbert

A Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében nagyon valós, nagyon jelen, nagyon mellbevágó. Anatevka lehetne bármilyen falu, város vagy ország, ahol az emberek bár nagyon szegények, de békében élnek egymás mellett.

Nagyon 2017. Nagyon zsidó, nagyon magyar, nagyon minden náció feletti.

Nem szeretnénk az államból élni, a függetlenséget csak a befektetői szemlélettel lehet garantálni, vagyis az egyes előadásokhoz befektetőket keresünk, akik a remények szerint visszakapják a pénzüket, sőt, hosszabb távon nyereséget is kaphatnak.

Szokták mondani, hogy a színház kikapcsolódás, mi bizonyos értelemben a bekapcsolódást is szeretnénk elősegíteni.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA