Kezdőlap Címkék Adrian M.

Címke: Adrian M.

Der Tagesspiegel: Gyújtogatók a benzinkútnál

0

Bizarr ügynek minősíti a lap azt a pert, amelyben három férfi áll bíróság előtt terrorizmus vádjával az ungvári magyar konzulátus elleni merénylet miatt. A feltételezés az, hogy Oroszország biztatta fel a szélsőjobboldaliakat a gyújtogatásra, hogy békétlenséget szítson az ukrajnai kisebbségek körében.

A cikk részletesen ismerteti a történetet. Eszerint a gyújtogatók maximálisan gondatlanul jártak el, mintha az lett volna a cél, hogy lebukjanak. Saját útlevelükkel utaztak Ukrajnában, saját néven béreltek szállást. Amikor az első kísérlet egy Molotov-koktéllal kudarcot vallott, a közeli benzinkútnál vettek benzint, és egy azzal átitatott kabátot gyújtottak meg. Nem is törekedtek arra, hogy ne legyenek felismerhetők, és ez eléggé szokatlan konspiráció keretében fellépők között. Ráadásul elutazásukkor nagyobb mennyiségű cigarettát vásároltak, és az ukrán vámosok elkapták őket. Vajon a megbízók terve eleve az volt, hogy az illetők lelepleződjenek? – tette fel a kérdést a lap.

Mi lett volna az üzenete annak, hogy lengyel szélsőjobboldaliak támadást intéznek az ungvári magyar konzulátus ellen? És mi állhat amögött, hogy állítólag az orosz titkosszolgálatok zsoldjában álló német újságíró lett volna a felbujtó? Az eleve az elbizonytalanítást és többértelműséget célzó hibrid hadviselés korában nem segít a józan mérlegelés. A lengyel nyomozók nem sokkal a merénylet után „a baráti szolgálatokkal való együttműködésnek köszönhetően” elfogták a tetteseket. Az elmúlt hétvégén a TVP lengyel tévéadó prezentálta a több hónapos kihallgatások eredményét. Az ügyészség terrorcselekménynek minősítette a történteket, és arra jutott, hogy az egész mögött az orosz titkosszolgálatok állnak, amelyek viszályt akarnak szítani Magyarország, Ukrajna és Lengyelország között. Közismert, hogy Moszkva alkalmaz ilyen módszereket, és hogy szervezkedik számos európai országban.

A fő vádlott a lengyel Michal P. biztonsági szakember, aki kapcsolatban áll a szélsőjobboldali Falanga szervezettel és a Zmiana oroszbarát párttal. Ő bízta meg Adrian M. 22 éves krakkói villanyszerelőt azzal, hogy az ungvári épület falára fessen horogkeresztet és a „Heil Hitler” köszönésre célzó 88 jelképet, majd gyújtsa fel az egészet. Később P. felbérelte Tomasz Sz. 26 éves fordítót, hogy mindezt vegye videóra, és küldje el neki. Mindkét férfi a krakkói szélsőjobb szimpatizánsa. Az állítólag közvetítő német újságírót még keresik. Michal P. 500 euró honoráriumot küldött Adrian M.-nek azzal, hogy a pénz Magyarországról van. Később biztosított nekik névhez nem köthető mobil telefonokat. M. és Sz. 2018. február 3-án Ungvárra utazott, majd 4-én M. felfestette az említett jelképeket, és megpróbálta felgyújtani az épületet. Ez azonban nem sikerült, és az elküldött videóra azt a visszajelzést kapták, hogy ez így nem elég, „a magyarok elégedetlenek”. Ezért a két férfi egy közeli benzinkútnál hajnali négykor benzint vásárolt, és ezzel sikerült lángra lobbantani az épületet. Az újabb videóra azt a választ kapták: „Így rendben van”.

Reggelre a tüzet eloltották. Michal P. visszakérte a mobil telefonokat, valamint az 500 eurót is, és fejenként ezer zlotyt – mintegy 233 eurónak megfelelő összeget – fizetett a két gyújtogatónak. Ezek szerint az ilyen szereplőkkel folytatott hibrid hadviselés elég olcsó is. Adrian M. február 22-én a lengyel titkosszolgálat kezére került, vádalkut kötött, részletesen kipakolt, még aznap őrizetbe vették két társát, és most koronatanúként szerepel.

„Tizenegy hónappal a történtek után még mindig tanácstalanság uralkodik abban, hogy valójában mi történt. Mindenesetre a jelek szerint a merénylet a célját nem érte el: Ungváron béke van a magyarok, az ukránok és a lengyelek között” – írta a szerző.

Ara-Kovács Attila

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!