Nem meséltem tegnap, tájfununk volt a napokban, felszaporodtak a dolgaink is, ilyenkor Arthurt betesszük a helyére, a házába, ami tulajdonképpen egy méretes műanyag doboz tetővel, aminek a legnagyobb része drótháló. Abban van egy díszes házikó, boltíves bejárattal és ablakokkal, oda jár aludni, no meg az extrák, mint a kilakoltatott mókuskerék, amit azóta sem hajlandó használni, a kék sün zseb, amit Olivértől kapott, és fenyőforgács, rajta fehér törölköző, meg a pihe-puha plüss plédek garmada. Nem szoktuk bezárni, mert naphosszat alszik, aztán eszik, mozog pár percet, körbe szaglász bennünket, hogy megvagyunk-e még, aztán alszik tovább. Időhiányban kimondottan jó háziállat, nem igényel megkülönböztetett figyelmet, és amúgy sem egy fitnesz sün, ha egy mód van rá, nem mozog. Mikor idő is van, és dolog sincs, olyankor az ágyamban melengetem, mint most is. Hozom az egyik plédjét, abba lazán beletekerem, arra a paplant, és mellé bújok. Azt nagyon szereti, mert nem fél, és mert igen jó meleg van a paplan és a pléd között. Az ilyen napok éjszakáján szokott roppant aktív lenni, mintha feltöltődne meleggel, legutóbb is reggel kilencig rakodott a házában egy, az ágyamban töltött nap után.
Mikor itt van mellettem, és nem alszik mélyen, akkor hálásan kattog, mintha egy macska dorombolna, ahhoz hasonló lehet. Mikor rámol, akkor olyan, mint anyám, nyög, és szuszog, mikor eszik, akkor finnyásan csámcsog, de mikor jóllakott nem kér többet, olyankor forog, és mutatja, hogy szomjas. Nagyjából már értjük, hogy mikor mit szeretne. A legegyértelműbb jelzése, amikor egy átjátszott éjszaka után megnézem a dobozában, hogy hol van, azaz lebontom róla a takarókat, zsebet, házikót. Olyankor aztán fújkálhatom, nem reagál, csak puffog, hogy hagyjam már aludni, és meregeti a tüskéit, szinte tökéletes gömböt formáz. Vissza szoktam csomagolni, és hagyom aludni, mikor megéhezik, már egész kedves, ahogy megérzi az ujjam nyílik ki, mint egy virág.
Vannak kivált jó napjai is, tegnap például azzal szórakoztunk, hogy a hátán fekve a tenyerünkbe tettük, és kinyílt, hiszen fújtuk, az pedig jelzés neki, hogy mi vagyunk, nem holmi ellenség. Amikor így félig van nyitva, és felülteti az ember, ő elveszíti az egyensúlyát, és roppant viccesen néz, miközben kitárja a két kezét, ami tulajdonképpen láb, és azzal próbálja visszaszerezni a balanszot, halálosan jól néz ki, sírtunk a röhögéstől, ő pedig lelkesen vett részt a játékban. Amúgy is remek fotómodell, mikor fényképezem, csak szólok neki, hogy Arthur, és azonnal a kamerába néz. A napokban megismerkedett WhatsApp-en a lányommal, de közben az orrával kikapcsolta a kamerát, annyira ment volna közelebb.
Persze azért Arthur fejlődésén és alvási szokásain kívül más is történik itt a Koreai-félszigeten, például jött, és ment egy tájfun, most meg Északra jött, és ment Pompeo, egészen pontosan ma, megbeszélni a második Trump/Kim találkozó részleteit. Ez alkalommal Kim Dzsong Un nem a krumpliföldet választotta helyette, találkoztak, beszéltek. Hogy mit, az jelenleg nem publikus, de ahogy Pompeo főnökét ismerem, úgyis eldicsekszik vele.
Nem tudom emlékeztek-e, de mindig, még a rakéta lövöldözős időkben is azt mondtam, írtam, hogy valójában nem Északtól kell félni, a térség tényleges veszélyét Japán jelenti. Állításom sajnos kezd bebizonyosodni, Csedzsu szigetén haditengerészeti parádé lesz, a koreaiak udvariasan meghívták rá a japánokat is. Japán visszautasította a részvételt arra hivatkozva, hogy nem hajlandók a náci lobogójukat levenni a hajóikról, úgy meg nem vonulhatnak, mert azt a zászlót az ENSZ betiltotta, tehát nem jönnek bulizni. Shinzo Abe, a miniszterelnök, ismét pártja vezére lett, és ezt követően nagyon érdekeseket mondott, például azt, hogy nem érdekli, ha szélsőjobboldalinak nevezik, tulajdonképpen ő az is. Dokto sziget ügyét ismét előszedték Japánban, az az övék, állítják, hiába rendezett a tulajdonviszonya a kicsiny szigetnek már rég. Nem kérnek bocsánatot a megszállás alatt elhurcolt nőkért, viszont Abe azzal kampányol, hogy Japán alkotmányából 2020-ban kiveteti azt a passzust, miszerint csak védekező haderővel rendelkezhetnek, lesz támadó is, és Japán ismét félelmetes, hatalmas országgá válik. Ezt nem én mondom, ezt idéztem Japán jelenlegi, és egyben várományos miniszterelnökétől.
Populista, nacionalista, soviniszta kormánya van Japánnak, ez eddig sem volt titok, ahogy a korrupció mindent felülmúló mértéke sem. De azért eddig mégsem akartak nyíltan fegyverkezni, és nem utasítottak volna vissza egy meghívást pont attól a Koreától, amelynek milliónyi lakosát ölték meg, arra hivatkozva, hogy az akkor használatos zászlójukat nem használhatják…Ennél jobban nehéz lett volna Koreát megsérteni.
Ezt most még megtehetik, Korea épp nem velük van elfoglalva, de Kína nagyobb falat, Kínában ennél kevesebbért is öltek már meg japán turistát, ott valahogy nem választják külön az országot, annak választott vezetőitől, és amúgy is, Kína látványosan áthelyezte az Amerikával folytatott kereskedelmi háborút globális helyszínre, ők szeretik a grandiózus dolgokat, Si Dzsin Ping önérzetét amúgy is sértette, hogy Trump megvádolta, hogy Észak-Koreával zsarolja őt. Észak-Korea épp akkora, mint Kína valamelyik vidéki megyéje, csak lényegesen szegényebb, ciki ez a vád Si-nek, igy most látványosan nem tesz a béke ellen semmit, van ideje figyelni Japánra.
A belpolitikailag eddig meglehetősen megosztott Dél, Japán viselkedése okán azonnal összezárt, rossz tapasztalataik vannak a szomszéddal kapcsolatban, mindenképp meg akarják akadályozni, hogy Japán fegyverkezhessen, ebben Kína épp úgy partner, mint Észak-Korea, ahol a Japánoknak még annyira sem bocsájtottak meg, mint délen. Kétségtelen, hogy a megbocsájtáshoz először szokás bocsánatot kérni, és bármily furcsán hangozzék ez, Ázsiában ez nem formális cselekedet, nem véletlen, hogy Japán nem teszi meg.
Jelenleg a kormánypárt népszerűsége itt 80%, az ellenzéké 20%, ez nagyjából egészséges arány a itteni viszonyok között, ezzel Arthur is egyetért, aki itt szuszog az ágyamban, hogy aztán majd eldöntse, mennyi ideig óhajt szórakoztatni bennünket éjszaka.
