Címke: 1956
Vajnáné szobabiciklivel emlékezett 1956 hőseire
Mindenkinek másként él a szívében 1956 emléke. Vajna Tímea, Andy Vajna filmbiztos felesége az Instagramon osztotta meg a nagyközönséggel, hogy ő mivel tette emlékezetessé az ünnepet. Amint az a mellékelt képen is látható, Vajnáné saját elmondása szerint lenyomott tíz kilométert a szobabiciklijén.
Én megettem egy nápolyit, de előtte még belebújtam a papucsomba. Jó helyről tudom, hogy a közelünkben lakó Málnavadász Lajosné a tulajdonát képező konzervnyitóval felbontott egy májkonzervet. Az utolsót ebben a hónapban, de nincs nagy baj, mert néhány hét múlva megérkezik a nyugdíja, és Erzsébet utalványt is kap majd a miniszterelnöktől, akkor vesz majd egy másik májkonzervet.
Lelkesné Fásult Margit hajléktalan 1956 emlékére megmutatta a személyi okmányait az őt igazoltató rendőröknek. A jelent az Instagramra ugyan nem került föl, de értesülésünk szerint közölte velük, hogy nem szeretne bemenni a hajléktalanszállóra, mert ott ellopják a dolgait és verekedés is előfordul. A négy rendőr 1956 emlékének adózva figyelmeztette Lelkesné Fásult Margitot, hogy még két ilyen eset, és akkor szabálysértési eljárást kell indítaniuk ellene. Lelkesné Fásult Margit erre válaszul azt mondta, hogy … de ezt inkább nem írjuk le, mindenki képzeljen ide egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.
Rettentő Géza zsebtolvaj 1956 emléke előtt tisztelegve ellopott egy pénztárcát a 6-os villamoson, a benne lévő pénzt italra és más földi hívságokra költötte, az iratokat pedig egy közeli szemetesbe hajította, remélve, hogy azok visszajutnak az általa meglopott illetőhöz.
Számos hasonló, hétköznapi esetet jegyeztek fel tegnap, október 23-án. Egyik megnyilvánulás sem volt ugyan annyira számottevő, mint Vajna Tímeáé, rajta kívül senki sem nyomott le tíz kilométert a szobabiciklijén, igaz, hétköznapi emberektől nem is várható el történelmi teljesítmény. Volt olyan honfitársunk, aki a hősük emléke előtt adózva, csakúgy, mint az év többi reggelén, fogat mosott, mások beágyaztak az éjszakai alvás után, és hallottunk olyat is, hogy valaki levitte a kutyáját sétálni. (Utóbbi hírt még ellenőriznünk kell.)
Teknősbika Lajos politikus úgy kívánt fejet hajtani az egykori hősök emléke előtt, hogy már napokkal az ünnep előtt elhatározta, hogy október 23-án nem fog hazudni. Ezt az ígéretét azonban nem tudta megtartani, ezért mindenkitől, de különösen azoktól, akiknek a szavazatára a következő választáson is számít, elnézést kér.
M. Lőrinc gázszerelő azzal emlékezett a forradalom hőseire, hogy aznap nem vásárolt se hotelt, se újságot, s bár szóba került egy kisebb húsüzem, valamint egy közepesnek mondható balatoni camping megvétele, az ünnepi áhítat hatása alatt erről is lemondott. O. Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott a Terror Háza előtt, és 1956 hőseire emlékezve aznap nem utazott meccsre magánrepülőgépen, viszont beszédében nem az oroszokat, hanem Brüsszelt és Sargentinit tette felelőssé a forradalom lángjának eltaposásáért.
Októberi forradalom
1956-ról számtalan alkotás született, könyvek, filmek színdarabok. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ahány ember, annyi 56 év él a szívekben. Egy nap, amely – bárki bármit is gondoljon róla -, beleivódott a magyarok tudatába.
Voltak forradalmárok, és olyanok is, akik féltek a forradalomtól. Sokáig ellenforradalomnak hívták, mert sokan úgy is gondolták, hogy az volt. Idővel, később, cinikus közhellyel, „Októberi sajnálatos eseményekként” említették, a rendszerváltozást megelőző utolsó évben már népfelkelésnek is lehetett nevezni.
Ami a konkrét történéseket illeti: nagyjából tudjuk, hogy mi történt. Ismerjük az események menetét, azt, hogy ki, mikor, mit csinált, ám az összefüggések higgadt és tárgyszerű elemzése, valamint a tanulságok levonása még mindig várat magára.
A budapesti műegyetemisták békés tüntetésével kezdődött, akik 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, majd másnapra tüntetést szerveztek a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.
A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot.
A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én a Parlament előtti Kossuth téren a környező épületekből szovjet harckocsik nyitottak tüzet a tüntető tömegre, az áldozatok pontos száma nem ismert, de száznál többre tehető. 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó karhatalmi sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.
A Rákosi-diktatúra elhúzódó válsága által kirobbantott forradalom politikai irányítása az MDP reformkommunista szárnyának kezében összpontosult, melynek központi alakja Nagy Imre volt, aki október 24-én kormányfői megbízást kapott, és akivel november elejéig együtt haladt Kádár János, az MDP – Gerő Ernő helyére 25-én megválasztott – első titkára. A forradalom napjait politikai pezsgés jellemezte: újjáalakultak a korábban megszűnt, vagy megszüntetett politikai pártok és szervezetek. Nagy Imre koalícióssá változtatta kormányát, bevonva a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven megújult MDP-vel együttműködésre hajlandó pártokat, a Független Kisgazdapártot, a Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot.
A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, de a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt.
A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 11-e táján törte meg a szovjet túlerő.
Az 1956-os események számos áldozatot követeltek. A KSH adatai szerint az október 23. és január 16. között 2652-en haltak meg (Budapesten 2045-en), 19 226-an sebesültek meg (Budapesten 16 700-an), az országot mintegy 200 ezren hagyták el. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája halt meg, 51 pedig eltűnt.
A forradalom leverését kegyetlen megtorlás követte, koncepciós per után kivégezték a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert. Gimes Miklós újságírót, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát, míg Losonczy Géza államminiszter még a per tárgyalása előtt hunyt el a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.
A rendszerváltozás után összeült első szabad Országgyűlés első ülésnapján, 1990. május 2-án első törvényében az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét örökítette meg, október 23-át pedig nemzeti ünneppé nyilvánította. 1992 novemberében Borisz Jelcin orosz államfő magyarországi látogatása során az Országgyűlésben mondott beszédében megkövette a magyar nemzetet az 1956-os szovjet beavatkozásért.
MSZP-P: Mi vagyunk Nagy Imre szellemi örökösei
Karácsony Gergely és Hiller István erről az után beszélt, hogy megkoszorúzták Nagy Imre szobrát az 56-os vértanúk emléknapján.
Hatvan éve végezték ki Nagy Imrét. Az 56-os vértanúk emléknapján Karácsony Gergely arról beszélt, hogy az 1956 után eltiporni akart szellem 1989-ben feltámadt. „Újra hittünk abban, hogy Magyarországon szabadság lesz, és újra köztársaságban élhetünk”, most viszont „a zsarnokság újra és újra feléledő erőivel szemben újra meg kell védenünk a köztársaságot és a szabadságot” – mondta.
Ezután arról beszélt, hogy a kormány ki akarja retusálni Nagy Imrét a történelemkönyvekből, és
a szobrát is elvitetnék az országház tőszomszédságából, hogy eltávolítsák a szellemét.
Pedig Karácsony szerint éppen ő volt az egyetlen 20. századi politikus, akit minden magyar a történelem jó oldalára sorol. Így ha az volna a cél, hogy a történelemmel egybeforrasszák a magyarokat, akkor Nagy Imre lenne az egyik hős, akire ezt alapozni lehetne.
Azzal fejezte be, hogy az MSZP-P párbeszéd, amely Nagy Imre szellemi öröksének tartja magát, kiáll azért, hogy a szobor a helyén maradhasson, és hogy senki ne pocsékolhassa el erkölcsi örökségét. (A szobor elvitetése ellen korábban a Demokratikus Koalíció is kikelt, Gyurcsán Ferenc petíciót is indított ellene.)
Hiller István is arról beszélt, hogy a kormány törekvései ellentétesek 1989 szellemiségével, „itt arról van szó, hogy Nagy Imrét akarják arrébb tenni a magyar történelemből”, valamint megerősítette, hogy a pártszövetség a párt szellemi örökösének tekint magára.
Június 16-án Áder János köztársasági elnök Rákoskeresztúri új köztemetőben emlékezett: virágot helyezett el Nagy Imre, valamint a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál a 301-es parcellában, főhajtással tisztelgett a forradalom erdélyi mártírjai előtt a 298-as parcellában, továbbá megkoszorúzta a 300-as parcellában lévő, Jovánovics György által készített emlékhelyet.
Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is koszorúzott a Vértanúk terén.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Így lett Pruck Pálból Dózsa László, majd megint Pruck Pál
A Fővárosi Törvényszék kimondta: Pruck Pál szerepel a hírhedté vált 56-os plakáton, és nem Dózsa László, ahogy azt Schmidt Mária és a színész állította. A bíróság azt is kimondta, hogy Schmidt Mária közalapítványa megsértette a korábban meghalt Pruck Pál kegyelethez való jogait.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Az egész ügy azzal kezdődött, hogy még az 1956-os Emlékbizottság 2016-ban készült egy falfestést a Nagy Lajos király útján. A képen egy sapkás kisfiú áll, aki fegyvert tart a vállán. A kép több más kiadványban is megjelent, a rajta szereplő fiú a felirat szerint Dózsa László, a későbbi színész. Csakhogy az RTL Klubnál jelentkezett egy évekkel korábban meghalt férfi családja, és ők azt mondták: a képen nem Dózsa László szerepel, hanem Pruck Pál.
Erre több bizonyítékuk is volt, többek között az, hogy
a képet az amerikai Life magazin fotósa készítette 1956-ban,
és már az ő képaláírásában is Pruck Pál neve szerepelt. Dózsa László viszont azt mondta: ő van a képen, de kegyeleti okból hajlandó lemondani arról, hogy a neve szerepeljen. Azt állította, hogy egy sapka bizonyítja az igazát, de erről kiderült: nem ugyanaz, mint ami a képen szerepel.
Pruck Pál lánya egy nyílt levelet is közzétett, amelyben azt írta:
„Mélységesen fel vagyok háborodva és sértettnek érzem magam.”
A levélben úgy fogalmazott: „Ezt a fotót a keletkezése óta ismeri a család, és mi, Pruck Pál gyerekei, születésünk óta. Én száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a fotón az én édesapám van. Maga a fotós is odaírta. De ha ez nem lenne elég, 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján még riportot is készítettek vele.”
Pruck Pál ugyanis egy dokumentumfilmben is beszélt a fotóról, sőt, még korábban, még 1982-ben, már a Népszabadság is megszólaltatta vele kapcsolatban.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Schmidt Mária, az 1956-os Emlékbizottság társelnöke az ’56-os Emlékév kormánybiztosa azonban nem fogadta ezt el: rátámadtak Pruck Pál családjára és a mellettük kiálló történészekre (az 1956-os Intézet munkatársaira) is. A történészek, Rainer M. János, Ungváry Krisztián, Eörsi László és Sárközy Réka később írásbeli figyelmeztetést kaptak.
Pruck Pál lánya újabb nyílt levélben válaszolt Schmidtnek, azt írta:
„Mocskolódás helyett elég lett volna annyit mondani, bocsánat, tévedtünk, kijavítjuk.
De nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert.”
Fotó: Wikimedia Commons
A harchoz csatlakozott a kormánypropaganda is: Pruck Pált bűnözőnek állították be, aki a kádári propaganda szolgálatába állt. Sőt, még Orbán Viktor is kiállt Dózsa László mellett, amikor a tavaly október 23-ai beszédében az 56-os forradalom főszereplői között emlegette – azt a Dózsa Lászlót, aki nem csak a forradalmi szerepvállalása kapcsán, hanem több más témában is tett finoman szólva megkérdőjelezhető nyilatkozatokat, és semmilyen bizonyítékot nem tudott mutatni, hogy 14 évesen valóban harcolt 1956-ban.
Pruck Pál lánya viszont közben pert indított.
Ebben a perben hozott most, több mint másfél évvel a plakát kikerülése után ítéletet a Fővárosi Törvényszék. A történészek mellett az antropológus szakértő is arra jutott, hogy a képen Pruck Pál szerepel, ahogy ezt a Life képaláírása is mondta.
Ráadásul a bíróság szerint Prucknak semmi érdeke nem fűződött ahhoz a nyolcvanas években, hogy a forradalomban való szerepéről beszéljen.
Így aztán a bíróság kimondta:
a képen Pruck Pál szerepel.
Az indoklást a bíró meglehetősen bonyolultan fejtette ki, azt mondta: ha nem Pruck Pál szerepelne a fotón, akkor egy megszólalásig hasonlító fiú mutatkozott volna be Pruck Pálként a fotósnak 1956-ban, majd ettől függetlenül vallotta volna magáénak Pruck a fotót később – ez pedig életszerűtlen.
A bíró azt is kimondta: Schmidt Mária közalapítványa megsértette Pruck Pál kegyelethez való jogát, ezért az alapítványnak 15 napon belül bocsánatot kell kérnie. Emellett minden kiadványon ki kell cserélniük Dózsa nevét Pruck Páléra. Az ítélet nem jogerős.
Dózsa László neve egyébként időközben lekerült a Nagy Lajos király úti falfestésről, de nem a közalapítvány szedette le onnan, hanem a zuglói önkormányzat.
Félárbócon a nemzeti lobogó a Parlament előtt
Áder János jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország lobogóját szombat reggel a Parlament előtt.
November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 61. évfordulóját jelző gyásznapon a kegyelet kifejezéseként a lobogó egész nap félárbócon marad.
A Kossuth téri megemlékezésen részt vett a köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök, a diplomáciai, valamint a katonai attasétestület több tagja, továbbá pártok, katonai és állami szervezetek képviselői. Az eseményen közreműködött a Honvéd Díszzászlóalj, a Nemzeti Lovas Díszegység, valamint Budapest Helyőrség Zenekara.
A nemzeti gyásznap központi megemlékezése a főváros XVIII. kerületében, a Hargita téren álló 1956-os emlékműnél lesz. Este a Szent István-bazilikában emlékkoncertre várják az érdeklődőket. A bazilikánál mécsesek és fényfestés is megidézi a mártírok emlékét – írja az MTI.
A Terror Háza Múzeumnál, a Hősök falánál egész nap gyertyagyújtással tiszteleghetnek az emlékezők az áldozatok előtt, és a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál is megemlékezést tartanak.
A kormány hivatalosan 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá november 4-ét.
Orbán: 1956-ban Brüsszel a Soros-tervet hajtotta végre
Megszereztem Orbán Viktor október 23-i beszédét, amit vagy elmond a Terror Háza előtt, vagy nem. (Ez az időjárástól függ.) Nem lőném le a poént, ezért előjáróban csak a lényeget mondanám el: az 56-os magyar forradalmat leverő brüsszeli bürokraták a Soros-tervet hajtották végre.
1956-ban egy kis nép felemelte a fejét, és azt mondta: elég volt! Elég volt abból, hogy mindig Soros nevet a végén. (Fütty, fújjolás.)
Szóltak a magyarok a pesti srácoknak, hogy ne hagyják szó nélkül. És a pesti srácok nem haboztak: fegyvert ragadtak, hogy elűzzék a Soros-terv végrehajtására szerződtetett brüsszeli bürokratákat.
Mert a brüsszeli bürokraták idegeneket akartak a magyarok nyakába ültetni, Olyanokat, akik megmondják nekünk, hogy milyenek legyünk. Elveszik a munkánkat, nem tisztelik a kultúránkat, nem tartják be a törvényeinket.
Soros pénzelte a brüsszeli bürokratákat, mert az akarta, hogy hajtsák végre a tervét. A brüsszeli bürokraták pedig azt mondták: jól van Gyuri, elnyomjuk a magyarokat, de tudod, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Adjál rá pénzt!
És akkor a Soros visszakérdezett: – Márta, meg akarod csinálni a filmedet?
– Meg, persze! – Mennyi kell hozzá? – 700 millió forint. – Jól, van, megkapod.
Pardon, ezt Andy Vajna filmmogul mondta a Mészáros Márta filmrendezőnek. (Derültség.)
Hol hagytam abba? Ja, a Soros. Hogy ő csak nevetett, mert neki a pénz nem számított. Volt neki, annyi, hogy Dunát lehetett volna vele rekeszteni.
És akkor a magyarok kivágták a magyar zászlóból a Soros fényképét. Mert gyűlölték azt az embert már akkor is. Tudták róla, hogy terve van neki, amivel ráveszi a brüsszeli bürokratákat, hogy elnyomják a magyarok szabadságvágyát. (Fújjolás.)
Ez még azelőtt volt, hogy a Gyurcsány kiment Brüsszelbe, hogy a brüsszeli bürokraták tankjaival térjen vissza Magyarországra. Kíméletlenül végrehajtotta a Soros tervet, a Soros meg ott nevetett a háttérben. Teli volt plakátolva az ország a Soros képével, hogy mindenki lássa, milyen az, amikor nevet. (Fújjolás.)
Jöttek Gyurcsánnyal a brüsszeli bürokraták, mert ők mindenütt ott vannak, amikor a magyaroknak ártani kell.
De a magyarok nem hagyták magukat. Fél évvel a forradalom leverése után, 1957. május elsején, negyedmillió fővárosi dolgozó vonult fel a brüsszeli bürokratákkal teli dísztribün előtt. (Fújjolás.)
Tapsoltak, énekeltek, a végén sört kaptak virslivel.
De a lelkük mélyén azóta is utálják a Sorost, meg a brüsszeli bürokratákat. Egyedül a sört, meg a virslit szeretik azóta is a magyarok. (A szónok kikacsint a hallgatóságra.)
Hát, dióhéjban, ez 1956 tanulsága. Még annyit tennék hozzá, hogy töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőíveit, és küldjék vissza a megadott határidőre. Mert nemcsak a határ, de a határidő is fontos. (A szónok nevet, a közönség soraiban derültség.)
Hadd tudják meg odakint Brüsszelországban, hogy mi nem engedünk a 48-ból!
Pontosabban, az 56-ból.
Bocs, a matekkal mindig hadilábon álltam. (Derültség, majd felszabadult nevetés.)
Szanyi nyílt levélben támad vissza
„Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket… nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, a lincselő csőcseléket, a náci restaurátorokat, a vérengző szovjeteket és a tétlen felelősöket.” A többi között ezekkel a szavakkal utasította vissza Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az 56-os posztjáért őt ért vádakat. Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezetőnek írt nyílt levelet, amelyben odaszólt az MSZP-nek is.
Nem hagyta annyiban az őt ért támadásokat Szanyi Tibor, a szocialista párt EP-képviselője, aki – nagy felháborodást keltve – úgy tartotta fontosnak megemlékezni október 23-áról, hogy egy Köztársaság téri lincselést ábrázoló fotót osztott meg a Facebook oldalán, azzal a szöveggel, hogy „’Ünnephez’ közeledvén….”.
Szanyinak nem csak a magyar sajtó ment neki, Gulyás Gergely, a Fidesz frakció új szóvivője az MTI-nek nyilatkozva a többi között azt szögezte le, hogy „az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll…,
álláspontja összeegyeztethetetlen a rendszerváltozás utáni demokratikus jogállam alapértékeivel”.
Szanyi most – ugyancsak a Facebookon közzétett – nyílt levélben válaszolt Gulyás Gergelynek, de szavai másoknak is szólnak. Ebben a többi között történelemórát ad a szóvivőnek, emlékeztetve őt arra, hogy az 1956 október 28-án létrejött és betartott magyar-szovjet tűzszüneti egyezmény értelmében semmi ok nem volt további csatákra. Nagy Imre miniszterelnök sem adott utasítást saját pártjának bármely székháza megtámadására, ellenkezőleg, október 30-án Nagy Imre akkori pártja és kormánya akaratára volt a Köztársaság téri pártház védelmében Asztalos János honvéd ezredes.”
„Ha ön úgy látja, hogy a Nagy Imre pártja és kormánya védelmében fellépő honvédek elleni fegyveres pogrom helytálló, és a forradalom értékei közé tartozik, akkor ön nincs magánál”
– írja Szanyi a posztban Gulyás Gergelynek.
Hozzátette:
„Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz ‘56 tényleges hőseit.
Nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak.
Nem ünnepeljük a lincselő csőcseléket.
Nem ünnepeljük a náci restaurátorokat.
Nem ünnepeljük a vérengző szovjeteket.
És nem ünnepeljük a tétlen felelősöket sem.”
Kemény adok-kapok Szanyi párttagságáról
Szanyi a posztban kitér arra is, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Hír TV-nek azt mondta: feladta, hogy minden egyes párttagot egyenként próbáljon meg rendreutasítani. „Ha bármely testület kezdeményezi, én meg fogom szavazni az ezzel kapcsolatos retorziókat – tette hozzá sejtelmesen.
A Fidesz Szanyi kizárást követelte (!) az MSZP-ből.
Minderre Szanyi most úgy reagált: „Tudom, önöknek reflex, hogy sok mindent parancsszóra elérhetnek az MSZP-n belül is, de ezúttal ez nem fog menni,” s „ma, azaz 2017 október 23-án változatlanul a Magyar Szocialista Párt tagja vagyok. Holnap is az leszek. Meg holnapután is.”
1956
A nap, amelyről sokáig nem beszéltünk. Vagy, ha igen, nem úgy, ahogyan ma. Sokáig ellenforradalomnak hívták, s csak az egykori „pesti srácok” nevezték egymás közt annak, aminek ma is: forradalomnak. Később, cinikus közhellyel, „Októberi sajnálatos eseményekként” említették, a rendszerváltozást megelőző utolsó évben már népfelkelésnek is lehetett nevezni.
Egy nap, amely – bárki bármit is gondoljon róla -, beleivódott a magyarok tudatába. Voltak forradalmárok, és olyanok is, akik féltek a forradalomtól. Voltak, akik azt mondták, hogy aki magyar, velünk tart, mások éppen tőlük tartottak.
Most, 61 év távlatából, elmondhatjuk, hogy nagyjából tudjuk, hogy mi történt. Ismerjük az események menetét, azt, hogy ki, mikor, mit csinált, ám az összefüggések higgadt és tárgyszerű elemzése, valamint a tanulságok levonása még mindig várat magára.
Mert a történethez az is hozzátartozik, hogy miután a forradalmat leverték, alig fél évvel később, 1957. május elsején negyedmillió ember vonult fel a párt- és állami vezetőkkel súlyosbított dísztribün előtt. Tegyük hozzá: többségük önként és – szó szerint – dalolva.
1956-ról számtalan alkotás született, könyvek, filmek színdarabok. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ahány ember, annyi 56 év él a szívekben.
Békés tüntetéssel kezdődött, fegyveres felkeléssel folytatódott a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás elleni küzdelem. A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, majd másnapra tüntetést szerveztek a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.
A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd fegyveres szabadságharccá változott. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton, a mai Ötvenhatosok terén ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot.
A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én Budapesten, 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után, 1956 decemberében a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.
A Rákosi-diktatúra ellen kirobbant forradalom központi alakja Nagy Imre volt, aki október 24-én kormányfői megbízást kapott, és akivel november elejéig együtt haladt Kádár János, az MDP – Gerő Ernő helyére 25-én megválasztott – első titkára.
A forradalom idején újjáalakultak a korábban megszűnt vagy megszüntetett politikai pártok és szervezetek. Nagy Imre koalícióssá változtatta kormányát, bevonva a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven megújult MDP-vel együttműködésre hajlandó pártokat, a Független Kisgazdapártot, a Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot.
A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, ám a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt. A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből.
A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11. táján törte meg a szovjet túlerő.
Az 1956-os események számos áldozatot követeltek. Hivatalos adatok szerint 2652-en haltak meg, (Budapesten 2045), és 19226-an (Budapesten 16700-an) megsebesültek, Az országot mintegy 200 ezren hagyták el. A harcokban a szovjet hadsereg 669 katonája halt meg.
A forradalom leverését kegyetlen megtorlás követte: a kivégzettek száma (az eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt. Koncepciós per után végezték ki a forradalom vezetőit. Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót 1958. június 16-án, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát 1958 áprilisában végezték ki, Losonczy Géza államminiszter még a per tárgyalása előtt hunyt el a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.
A rendszerváltozás után összeült első szabad Országgyűlés első ülésnapján, 1990. május 2-án első törvényében az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét örökítette meg, október 23-át pedig nemzeti ünneppé nyilvánította. 1990 májusa óta a forradalom október 23-i kezdőnapja Magyarország nemzeti ünnepe.
Ma 1956 hivatalosan ünnep, ám a megemlékezések már évek óta nem egy kis nép egykor volt nagy tetteiről, a szabadságért folytatott harcáról szólnak, sokkal inkább napi érdekek mentén szülnek hazug történelmet.
