CIA főnök: Putyin két nap alatt akarta bevenni Kijevet

0
1825
wikipedia.com

Putyin frusztrált és dühös, mert nem vált be a terve – mondta a washingtoni kongresszusban Bill Burns. A CIA igazgatója szerint az orosz hadseregnek 48 órán belül el kellett volna foglalnia az ukrán fővárost.

Már majdnem két hét telt el, és az orosz csapatok még meg sem kezdték Kijev ostromát. A CIA szerint 2-4000 orosz katona halt meg eddig az ukrajnai háborúban.

Putyin alábecsülte mind az ukránok ellenállását mind pedig a Nyugat reakcióját – hangsúlyozta Bill Burns. Aki elmondta, hogy minden nap megosztják az információkat az ukránokkal, akik ennek alapján jól tájékozódnak az orosz csapatmozgásokról.

Mi lesz ezután?

A CIA értékelése szerint Putyin egyelőre nem képes elérni célját: Kijev elfoglalását és egy oroszbarát kormányzat létrehozását.

Csúnya hetek jönnek

Ezt jósolta a CIA főnöke, aki szerint Putyin mindenáron el akarja érni a célját, és ezért a jövőben egyáltalán nem kíméli majd a polgári lakosságot.

„Putyinnak épp az a legnagyobb problémája, hogy nincs politikai megoldása a válságra”

– hangsúlyozta a CIA igazgatója. Megerősítette, hogy Putyin Szíriából hoz harcosokat, akik kíméletlenségükkel tették magukat hírhedté amikor az oroszok mellett harcoltak a polgárháborúban. Aleppo városát az orosz légierő és a tüzérség szinte porig rombolta, majd a szír elit alakulatok elvégezték a piszkos munkát a másfél milliós városban. Putyin csecsen különítményt is bevet Ukrajnában. A csecsenek is hírhedtek arról, hogy semmiféle emberi normát nem tartanak be a háborúban.

Putyin kitart a célja mellett

A CIA igazgatója után a titkosszolgálatokat összefogó National Intelligence szervezet főnökasszonya megerősítette a washingtoni kongresszus előtt, hogy „elemzőink szerint Putyint nem tartja vissza sem az ukrán ellenállás sem pedig a nyugati szankciók. Tovább megy előre vagyis eszkaláció várható”- jelentette ki Avril Haines.

Biden elnök, aki bejelentette az orosz olaj embargót, hangsúlyozta: Putyin nem győzhet!

„Putyin elfoglalhat egy-két várost, de egész Ukrajnát nem!”

– jelentette ki az Egyesült Államok elnöke.

Az USA 350 millió dolláros fegyver szállítmányt ígért Zelenszkij ukrán elnöknek. A CIA igazgatója közölte: ennek a legnagyobb részét az ukránok már megkapták. Az Egyesült Államokból egy olyan repülőtérre szállították a fegyvereket, amely közvetlenül a
lengyel-ukrán határon van. Innen vitték tovább Ukrajnába, ahol a hadsereg már használja is az amerikai tank és légelhárító rakétákat az orosz inváziós csapatokkal szemben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .