Bréking nyúz, május 26. – Tudósítás a másik valóságból

0
1198
Fotó: Miniszterelnökség

Soros….Soros…Soros – miért nem vagyunk meglepődve, ha a másik valóság sajtójának szinte minden cikkében közvetlenül vagy közvetetten megjelenik Orbánék démonizált magyar származású amerikai „ellensége”. Csak két idézet a mai termésből: „amit Soros György képvisel, az egy rákos sejtként mindent elcsúnyít, felfal és megoszt”, illetve: „Soros György  el akarja foglalni a magyar bíróságokat”. A másik slágertéma Orbán külföldi méltatása – ezt is sulykolják ám rendesen.

 

888.hu – Milo Yiannopoulos: „Soros Magyarország legrosszabb exportterméke”

Rendhagyó interjút készített Milo Yiannopoulos radikális szólásszabadság-párti újságíróval és a New York Times bestseller szerzőjével a 888.hu. A beszélgetésben a jobboldal és a baloldal küzdelméről, magáról a szólásszabadságról, az iszlámról, az európai kultúráról és Orbán Viktorról, Donald Trumpról és Soros Györgyről esett bőven szó. Íme, néhány erős mondata az igen csak terjedelmes interjúból:

Látni kell, amit Soros György képvisel, az egy rákos sejtként mindent elcsúnyít, felfal és megoszt.

Szerencsére itt még nem okozott annyi kárt, mint Amerikában, ahol a belföldi terrorizmust támogatja.

Orbánt nagyon nagyra tartom abban, hogy Sorost és az ő szervezeteit hatékonyan a partvonalra tudta állítani.

(Soros) azt látja, felemelkedőben vannak az olyan nemzeti vezetők, akik a saját népüket képviselik, és nem kérnek az általa propagált globalizmusból és társadalmi igazságosságtételből. Ez pedig Sorosnak nagyon fáj, ezért úgy viselkedik, mint egy megsebzett állat, amelyik a halálán van:

mivel nincs mit veszítenie, a lehető legagresszívebben, a lehető legnagyobb károkozást akarja véghez vinni.

De sokszor felmerül bennem a kérdés, vajon Ferenc pápa és én ugyanazt a vallást gyakoroljuk? Hát nem vagyok benne biztos.

Ma már tudjuk, okai vannak annak, hogy valaki hogyan válik baloldalivá, és ennek az egyik legerősebb mozgatórugója nem más, mint a boldogtalanság.

A Brexit, Orbán és Trump – ezek mind olyan jelek, mintha a konzervatívok kezdenének felébredni.

A meleglobbi mára már elavult, ugyanúgy, mint a feminizmus. Nincs már miért harcolniuk.

Origo – Így akarja elfoglalni Soros György a magyar bíróságokat

Soros hazai kitartottjai megszállták a magyar bírósági rendszert is. Úgy tűnik, hogy a bevándorláspárti tőzsdespekuláns, miután a politikai szférából kiszorulni látszik – hiszen nem sikerült hatalomhoz juttatnia a hazai katonáit, illetve a hozzájuk köthető elvtelen ellenzéket – a bírósági rendszeren keresztül kíván befolyást gyakorolni a magyar közállapotokra – írja az Origo. Csak az elmúlt évben több mint száz bírót és igazságügyi alkalmazottat okított („érzékenyített”, ők így mondják)  a hazai Soros-birodalom ékkövének számító Helsinki Bizottság. A kurzusok témája a migránsok, a homoszexuálisok és egyéb „társadalom peremén élő” csoportok helyzete volt.

Ez a portál szerint súlyos alkotmányossági-összeférhetetlenségi problémákat vet fel, hiszen a Helsinki Bizottság jogászai bírósági képviseletet is ellátnak, azaz előfordulhat, hogy az érzékenyítő kiképző szembekerül az érzékenyített bíróval a tárgyalóteremben.

Ebben az esetben pedig külső szemlélő számára erősen megkérdőjelezhető a bíró elfogulatlansága.

Sorosék persze nem álltak meg a szimpla városi bírák agymosásánál, a befolyásuk érződik a csúcsszerv, a Darák Péter vezette Kúria menekültügyi joggyakorlat-elemző csoportjának legutóbbi munkájából is. Kijelenthetjük, hogy ők már a beteljesült érzékenyítés állapotában vannak – szögezi le a cikk

Echo TV –  Václav Klaus: Gratulálok Magyarországnak és Orbán Viktornak!

A volt cseh államfő, Václav Klaus Budapesten, az ECHO TV-nek adott exkluzív interjúban gratulált Magyarországnak és Orbán Viktornak azért, mert aktív résztvevője a nemzetközi politikának. Hozzátette, hogy szeretné, ha hazája politikusai is hasonlóan cselekednének. Václav Klaus kitért a migrációról azt mondta: szponzorálják, szervezik az európai politikai elitek – mindezt téves alapon és téves ideológiából teszik.

Csehország másként lát dolgokat, mint Lengyelország vagy Magyarország – jelentette ki Václav Klaus. Ha a jövőben el akarunk érni valamit, akkor az országokon belül kell kezdeni az építkezést és nem nemzetközi léptékben – tette hozzá.

Az ECho TV megjegyzi: Klaus egy korábbi interjúban azt mondta,

 a cseheknek is szükségük van Orbán Viktorra nemcsak a magyaroknak.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .