Bréking nyúz, 2018. 09.22. – Tudósítás a másik valóságból

0
1117
Kövér László
Facebook

Van abban valami komikus/tragikus/tragikomikus, de minimum ironikus, hogy egy fideszes potentát „csalással létrehozott kétharmados többséget” kiált – Kövér László bírt ilyennek előállni. Nagyon komoly érzelmeket mozgat meg a kormánypárti médiában az Index és főleg a portál által magának vindikált függetlenség – jót acsarkodtak ennek apropóján a trollok az Echo TV-ben.  Két legyet– egy DK-t és egy Jobbikot – egy csapásra – ez jött össze az Origonak Bíró Ica apropóján.

888.hu – Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

„Egyre több jel utal arra, hogy az előttünk álló időkben van valami nagyon hiánypótló, amit mi, magyarok és közép-európai sorstársaink adhatunk az európai kultúrának és politikának” – mondta Kövér László Zalaegerszegen, hozzátéve:

nem szabad hagyni, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.

Fontosnak tartja, hogy miként őrizhető meg a társadalomban az értékalapú erkölcsi többség, és arra alapozva miként biztosítható a demokratikus politikai többség is.

Az Országgyűlés elnöke tudatosan kitervelt és módszeresen végrehajtani kívánt törekvésnek nevezte azt a célt, hogy „Európa szellemi és anyagi, természeti és gazdasági erőforrásainak ne az európai emberek, nemzetek és országok, hanem Európán, illetve a demokratikus döntéshozatali és ellenőrzési rendszerek hatókörén kívüli érdekkörök legyenek haszonélvezői”.

Az európai embereket eláruló politikusok eljárási csalással létrehozott kétharmados többséggel megbélyegezték Magyarországot,

mert nem akarjuk megnyitni határainkat a törvénytelen bevándoroltatás előtt, mert védeni akarjuk hazánkat és Európát egyaránt.

Kövér szerint Európa jövője azon múlik, hogy az európai társadalmakon belül fennmaradnak-e a keresztény értékrendben és életmódban gyökerező erkölcsi többség közösségei, és ezen közösségek képesek lesznek-e ismét politikai többséget szerezni országaik irányításában, s ezáltal Európa visszahódításában.

Echo TV – Troll: Egy hazug színjáték zajlik az Indexnél

Megint hazudik az Index, ezúttal az állítólagos függetlenségről. Miután Spéder Zoltán eladta az Index.hu-ban meglévő közvetett tulajdonrészét a portál szerkesztősége, mint a „minőségi újságírás utolsó szigete” kiadta függetlenségi nyilatkozatát és sokadszorra is kijelentette magáról, hogy az Index ők továbbra is marad független.

„A korábbi indexes pálfordulásokból kiindulva ez az egész ügy a fekete öves gyűlölködők egy újabb óriási színjátéka”

– hangzott el a Troll c. műsorban, amelyben Szarvas Szilveszterrel, Boros Bánk Leventével és Pindroch Tamással beszélgetett M. Dobos Marianne.

Az Index sohasem volt független és sosem lesz az – szögezte le Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, akinél egyebek között az verte ki a biztosítékot, hogy létrehozták a Szabadindex.eu oldalt, amelyen egy barométer „függetlennek” jelzi a szerkesztőséget.

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője szerint „a történet végén úgyis lesz egy tulajdonos, akit ki kell majd szolgálni”.

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, ugyanez a történet játszódott le Simicska Lajos alatt is, az Index akkor is bizonygatta a nagy függetlenségét, pedig emlékezhetünk rá, miként is tolták Simicska szekerét.

Boros Bánk Levente szerint az Index utasításra bármelyik párt, sőt, ha arról van szó az elvtelensége miatt még a kormánypárt mögé is beállna.

Origo – A Jobbik csúcsértelmiségije színre lépett Gyurcsány Ferenc tüntetésén

Újabb jobbikos világsiker! – írja a portál, amely először kicsit ironizált a Jobbik választás előtti értelmiség-vonzerején, beszólt Bíró Icán,ak majd így folytatta: A legnagyobb rejtély, hogy a fitneszszakértő, modell, színésznő, végső esetben énekesnő hogyan kerülhetett bele egy ilyen ízig-vérig komoly listába. Egy biztos: Magyarországon a DK-s Vágó Istvánt leszámítva, soha semelyik pártnak nem volt olyan értelmiségije, aki ufót látott volna, és Heller Ágnest leszámítva, soha semelyik pártnak nem volt olyan értelmiségije, aki 60 évesen bikiniben mutatkozott volna nyilvánosan.

Metal Lady mindezeket a tulajdonságokat egy személyben fel tudta vonultatni, ami automatikus, azonnali, minden akadály nélküli belépőt jelentett a Jobbik holdudvarába,

hozzáteszem, mindegyik pártnak jól jön egy ilyen támogató. De, ahogy tudjuk, az ilyen magas kvalitású értelmiségiek csalókák: egyszer ide, másszor oda kedveskednek, örökösen arról gondolkoznak, hogy mi is a helyes út, éppen ezért nem annyira megbízhatók. Pedig az átlagember azt várná el az ilyen nagy becsben tartott közéleti szereplőktől, hogy ha már lehorgonyoztak valahol, akkor maradjanak is ott. Ehhez képest a következő történt múlt vasárnap a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett DK-s, MSZP-s és párbeszédes hordópüfölő nagygyűlésen: a Metal Lady színre lépett egy magyar zászlóval a kezében, mint kormányellenes tüntető.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .