Négyen már összefogtak – Frissítve

0
8334
facebook

Négy ellenzéki párt közös polgármesterjelöltekben állapodott meg Budapesten . Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a tegnap a Momentum döntött úgy, hogy közösen indul az őszi önkormányzati választáson.

10 jelöltet ad az MSZP, 6-ot a DK, 2 a Párbeszéd és 5-öt a Momentum. Változás akkor képzelhető el, a jelöltek között, ha az LMP is csatlkakozik a közös listához. Az elhangzottak szerint az egyeztetéseken részt vettek az LMP képviselői is, velük azonban egyelőre nem sikerült megállapodásra jutni. Arról pedig vita van a pártok között szükség van e Budapesten a Jobbik együttműködésére.

„Politikatörténeti pillanat tanúi lehetünk, négy ellenzéki párt közösen állít polgármesterjelölteket”

– mondta a Városházánál a bejelentés után Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke. Mint fogalmazott, valamennyien a kerületben a legesélyesebb jelöltek arra, hogy leváltsák a Fidesz helyi embereit, leváltsák a NER küldötteit.

Donáth Anna, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, hogy azért tartják fontosnak az összefogást, mert a törésvonal jelenleg nem az ellenzéki pártok, hanem

- Hirdetés -

„az államhatalom és az ellenzék között van”.

Egyelőre nem állapodtak meg abban, a személyek milyen jelölőszervezet színeiben indulnak. Arról viszont döntöttek, hogy az egyéni választókerületekben is közös jelölteket indítanak.

  • II. Őrsi Gergő – MSZP
  • III. Kiss László – MSZP
  • V. Tüttő Kata – MSZP
  • X. Somlyódy Csaba – MSZP
  • XIII. Tóth József – MSZP
  • XIV. Horváth Csaba – MSZP
  • XVIII. Szaniszló Sándor – MSZP
  • XIX. Gajda Péter – MSZP
  • XX. Szabados Ákos – (MSZP)
  • XXI. Takács Mónika – MSZP
  • I. V. Naszályi Márta – P
  • IX. Párbeszéd jelöl, de nincs döntés még személy megnevezve
  • VII. Niedermüller Péter – DK
  • XI. László Imre – DK
  • XII. Élő Norbert – DK
  • XV. Németh Angéla – DK
  • XVI. Nemes Gábor – DK
  • XVII. Gy. Németh Erzsébet DK
  • IV. Déri Tibor – Momentum
  • VI. Soproni Tamás – Momentum
  • VIII. Pikó András – Momentum civilként jelöli
  • XXII. Havasi Gábor – Momentum
  • XXIII. Momentum jelöl, de még nincs döntés

 

A listáról hiányzik a Jobbik és az LMP.

(Előbbi kevésbé fontos, a párt fővárosi jelenléte minimális, az LMP viszont korábban erős volt Budapesten.) Annak ellenére, hogy a délelőtti bejelentésen mind a négy párt képviselője hangoztatta, hogy számítanak elsősorban az LMP-vel jelenleg is folytatott tárgyalások sikerében, az LMP és a Jobbik éles hangú nyilatkozatban ítélte el a Momentum részvételét.

A két párt közös közleményben kelt ki a megállapodással szemben. „A ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták a kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését” – írták.

A gyors pártvezetési megállapodás erősen megosztani látszik a Momentumot. Délelőtt az azonnali.hu írt arról, hogy a párt küldöttei közül majdnem kéttucat levélben tiltakozott. Eszerint a küldöttek mindössze egy nappal a bejelentés előtt, pénteken értesültek arról, hogy az elnökség bejelenti megállapodását. „Döntésetekkel nem értünk egyet, azt rendkívül károsnak tartjuk a Momentumra nézve” – fogalmaztak.

A Független Hírügynökségnek a Momentum vezetésében elmondták, hogy tudnak a tiltakozásról  – habár az Átlátszóhoz eljuttatott levél tartalmáról nem tudnak -, de az elnökség egyhangú döntése volt a megállapodás aláírása. A küldöttek kisebb része valóban nem értett egyet, remélik azonban, hogy képesek lesznek elsimítani az ellentétet. –  mondta Németh Gyögyvér sajtó referens.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .