Bréking (fék)nyúz, 2019. február 20. – Tudósítás a másik valóságból

0
949
MTI fotó

Az MTI-ből és persze az összes kormányközeli lapból megtudhatjuk, Szijjártó Péter szerint két világnézet létezik a migrációval kapcsolatban. Deutsch Tamás meg elmagyarázza, hogy Jean-Claude Juncker „kudarcot vallott, mert elnöksége alatt milliószámra bejöttek az illegális migránsok és kimentek a britek”. A PestiSrácokban arról olvashatunk, hogy egyes zsidók “a kommunista pestist a magyarságra szabadították”.

Szijjártó: az Európai Bizottság szerint jó a migráció Európának

Világossá vált, hogy két teljesen különböző világnézet, felfogás létezik a migrációval kapcsolatban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter Isztambulban az MTI-nek, a Budapest Folyamat 6. miniszteri ülését követően. Mint mondta: az Európai Bizottság (EB) a konferencián mindent megtett azért, hogy minden arról szóljon, mennyire jó a migráció Európának, és újabb migrációs folyamatokra van szükség. A miniszter azonban leszögezte: A migráció újabb és rendkívüli veszélyeket jelent és tartogat Európa számára.

Az elmúlt hetek nyugat-balkáni eseményei egészen riasztóak. Mind Bosznia-Hercegovinában, mind Észak-Macedóniában olyan terroristákat fogtak el, akik korábban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet színeiben harcoltak a Közel-Keleten – mondta Szijjártó. (MTI: Szijjártó: két világnézet létezik a migrációval kapcsolatban)

Deutsch Tamás: Juncker elnöksége alatt milliószámra bejöttek az illegális migránsok

Facebook-üzenetében Deutsch Tamás azt írta: Jean-Claude Juncker „kudarcot vallott, mert elnöksége alatt milliószámra bejöttek az illegális migránsok és kimentek a britek”. Emellett – tette hozzá – az Európai Bizottság elnöke „szolidaritásból is megbukott, mert folyamatosan azon dolgozik, hogy kizárassa a Néppártból a Fideszt azért, mert kezdettől ellenezte az illegális bevándorlást”.

„Juncker továbbra is kitart hibás politikája mellett. A Fidesz továbbra is kitart a Néppárt eredeti elvei, és az európai értékek mellett” – szögezte le az EP-képviselő. (MTI: Deutsch: Juncker kudarcot vallott)

Visszaélnek napjainkban a zsidóság kérdésével a politikai küzdelemben

Zsidó gyökereit vállaló, és magyarságára büszke emberként szomorúan szemléli, ahogy az ellenzéki pártok, és maga a zsidóság is visszaél napjainkban a zsidóság kérdésével a politikai küzdelemben – mondta a Paláver keddi adásában Reiner Péter. A publicista hozzátette, elkötelezett emberként hazája, múltja, jelene és jövője iránt, kijelenheti, hogy ez a nemzet jövőre ítéltetett, de egységessé kell válnia, azonban a kommunista idők bűneivel való szembenézés hiányában ez nem valósulhat meg.

Ide tartozó, kibeszéletlen problémának nevezte, hogy a második világháború borzalmait követően egyes zsidó emberek bosszút állva a kollektív sérelmek miatt, “a kommunista pestist a magyarságra szabadították”. (PestiSrácok: Reiner Péter: “Szomorú, hogy a pártok, és a zsidóság egyes képviselői visszaélnek az antiszemita váddal”)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .