Kálmán nem bólogatna Orbánnal

0
1098

Bár a DK nem ezt ígérte, mégis saját jelöltet indít főpolgármesternek. Kálmán Olga megalkuvás nélkül és kőkeményen menne a Fidesszel szembe – mondta róla Dobrev Klára.

Noha pár nappal az EP-választás után Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a DK minden korábbi megállapodást fenntart, ezért Karácsony Gergelyt tekintik jelöltjüknek, várható volt, hogy ez megváltozhat. Most Dobrev Klára bejelentette Kálmán Olgát.

https://www.facebook.com/dk365/videos/2304083469832570/

 

„Olyan főpolgármester-jelöltet szeretnék a budapestiek figyelmébe ajánlani, aki megalkuvás nélkül és kőkeményen küzd Orbán rendszerével és Tarlóssal szemben” – vezette fel Dobrev Kálmán Olga tévés műsorvezetőt.

Karácsony csak az első fordulóra volt jelöltjük

Dobrev azt mondta, hogy a DK támogatja az előválasztás győztesét, és reméli, hogy Kálmán Olga lesz a nyertes. Álláspontjuk megváltoztatását úgy magyarázta, hogy Karácsony Gergely támogatása csak az első előválasztásra volt érvényes (bár korábban szó se volt saját jelöltről ezután se). De a helyzet tényleg megváltozott azzal, hogy a Momentum is saját jelöltet jelentett be Kerpel-Fronius Gábor személyében.

Kálmán: minden budapesti jelöltje

Kálmán Olga beszélt arról, hogy nem könnyen hozta meg a döntést a DK megkeresésére. De fontosnak tartja, hogy új szereplők érkezzenek a politikába, köztük nők is. Hangsúlyozta, hogy minden budapesti jelöltje szeretne lenni. Az EP-választás után

úgy látja, hogy a budapestiek változást akarnak.

Azt tekinti a legfontosabbnak, hogy visszaadja Budapestet a budapestieknek. Bárkivel szívesen leül vitázni, „hallgassuk meg egymást, érveljünk, ez az egész lényege”.

El tudják képzelni, hogy szemtől szembe tárgyalok Orbán Viktorral? Szemtől szemben tárgyalok?- kérdezte. Én el – mondta. És, higgyék el, nem csak bólogatni fogok – tette hozzá.

Programját később írja meg, de budapestiként jól ismeri a város problémáit.

Évtizedek óta közélettel foglalkozik, újságíróként van rálátása a politikai és gazdasági ügyekre.

A Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor, közleményben üdvözölte a DK döntését. „Azt mondtam az egyik legelső interjúmban, hogy a verseny jó. A feladatunk az, hogy az előválasztás során megtaláljuk azt, aki az ellenzék közös jelöltjeként a legnagyobb eséllyel győzheti le Tarlós Istvánt. Erre akkor van a legnagyobb esélyünk, ha minél több jelölt színvonalas vitában méri össze az erejét”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .