Botrány

0
957
Facebook
  • Én, Besenyő István, aki vagyok, azért jöttem önökhöz, hogy elmondjam, mi hülyeség, mi nem. Most megtudják, hazamennek, és onnantól tudják.

De milyen igaza van már megint! Kilenc!

A helyzet az, hogy magam is effélével próbálkozom, mint Besenyő úr, csak kicsit másképp, meg máshol, mivel szerintem is az lenne jó, ha amit írok, azt sokan elolvasnák, aztán onnantól tudnák, amit tudni kell. Akik ugyanis tudnak, azok csak nehezen átverhetők. A nemtudás viszont elősegíti a kóklerek működését, és az az országra nézve nem szerencsés folyamat.

Ezért a megértés érdekében igyekszem érvekkel alátámasztani a magyarázatot, kevésbé ismert információkkal megvilágítani az éppen aktuális eseményeket, ám hogy aztán onnantól tudja-e aki elolvasta, az persze kérdés. Nem kicsi. Senkivel nem kötelező egyetérteni, és (Marx szerint) mindenben kételkedni kell, azaz lehet, hogy vannak más érvek is, meg más információk, melyekről én nem tudok, és sikerül megcáfolni a magyarázatot, de nekem az is nagy öröm, ha a gondolkodásig eljut az olvasó, még ha az eredmény a szerzőre nézvést negatív lenne is. Sokkal jobb érzés a cáfolat, mintha a magyarázatot nem értené valaki.

Olvasom a hálón a történéseket. Szeretek tájékozódni, és nem válogatok, így bukkantam rá a Borsban az alábbi írásra:

- Hirdetés -

„botrány

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát

Keményen odaszólt.

A Klímaügynökség új vezetője, Karácsony Gergely régi barátja azt mondta egy interjúban, hogy azon dolgozik, hogy a 10 évnél idősebb autókat kitiltsák a városból.  Jelenleg 440 ezer 10 évnél régebbi budapesti autó jár a főváros utcáin a Belügyminisztérium adatai szerint. Ez az összes budapesti autó 61 százaléka. Ennyit tiltana ki bizonyos kerületekből a Klímaügynökség új vezetője, Ámon Ada, aki egyébként korábbi MSZP-s árnyékminiszter. Mindez természetesen régi balos tempóban, az érintettek megkérdezése nélkül történne.

Ez őrület! Ezért is kell változás Budapesten! – írja Szentkirályi Alexandra.”

Azóta meg kellett állapítsam, a fideszes kampányrészleg ezt a kemény odaszólással övezett botrányt minden lapjában megjelentette, a Magyar Nemzettől kezdve a vidéki lapokig, a Ripost-tól a vg-n keresztül a Demokratáig, így hát akit érdekelt, az tájékozódhatott a legeslegújabb botrányról, mégpedig bőségesen.

A botrány (latinos neve: skandalum) olyan cselekmény vagy esemény, amelynek során sérülnek a társadalmi együttélés írott vagy íratlan szabályai.” Ilyen botrány például az adó, amikor egyes emberek úgynevezett „törvényt” alkotva annak alapján elveszik más emberek kemény munkával megkeresett pénzét… illetve bocs, az nem botrány, hanem a jogállam része. Ennél fogva a főpolgármester-jelölt asszony által a városvezetésnek felrótt autó kitiltási cselekmény sem botrány, és aki mégis annak hívná, az pont olyan hülye, mint az adott lapnál a főszerkesztő, aki az ilyesmit átengedi – mondaná az ember, ha nem tudná, hogy ez a szöveg a hívőknek szól. Elég, ha ők benyelik, hogy ez botrány, attól a főszerkesztő még lehet okos (legalábbis nem kötelező hülyének lennie). A hívők rácsapnak rögtön, és sokáig elvannak vele.

Nehezen találtam meg azt az Ámon interjút, amelyre Szentkirályi utalt a „kemény odaszólásában” (ez aztán a vídia, mi?), ugyanis az említett újságok közül egyik sem adja meg az interjú elérhetőségét. Végül sok munkával utána keresve kiderült, hogy Ámon Ada reagált Szentkirályi vagdalkozására, amiből megtudható a forrás is:

„Nemrég az Euronews és a Radiocafé podcastjében beszélgettünk városi klíma- és környezetvédelemről… Tényleg beszéltem arról, hogy más városokban már vannak alacsony kibocsátású, autómentes zónák, és mi is tervezünk ilyeneket. A tervezés egyelőre csak gondolkodási szinten van…

Ebből ugyan a forrás kiderül, de az rejtély, hogy a láthatóan túledzett jelölt (minden napra egy csapás) honnan vette az öreg autók városból való kitiltását, még ha utóbb „a várost” „bizonyos kerületekre” módosítja is.

A helyzet erősen hasonlít arra, mikor például a szülők azt tervezik, pár év elteltével, például 2027 vagy 2028 augusztusában, na, esetleg szeptemberében elutaznak családostul a Riviérára. A tervet meghallván a szomszédasszony azonnal sikítozni kezd, hogy ez kiszúrás a gyerekekkel, akik inkább ifjúsági táborba mennének, ezért most azonnal hívja a családsegítőket, mert az ilyen szülőt le kell váltani, és ő azt is tudja, mert ismeri ám a szülőket, mint a rossz pénzt, hogy nem fogják ezt az utazást a gyerekekkel megbeszélni, hanem berántják őket a kocsiba, és huss, ami szerinte szemét dolog! Rendkívül szemét!

Ki ne hívna ezek után mentőt a naccságához, tessen mondani?

A főpolgármester-jelölt asszonyhoz természetesen nem hívnak mentőt, mert ezeket a… khm… „kemény odaszólásokat” egyrészt más találja ki, másrészt nem kifejezetten akadémikusoknak mondja, ezért a kemény odaszólások szellemi szintje akármilyen lehet, mindegyiknek lesz vevője biztosan. Napéldául:

Ha Karácsony Gergelynek le kellene érettségiznie városvezetésből, akkor elégtelen bizonyítványt kapna, csakis dumából és mellébeszélésből kapna jeles osztályzatot – mondta a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje az Origónak adott interjújában.”

Aztán:

„Szerintem, ha le kell csavarni egy befőttesüveg tetejét, akkor is inkább szól a feleségének.”

És még:

„Látjuk, hogy a főpolgármester férfi létére kislányokat megszégyenítő módon tud nyafogni. Ha siránkozásért járna az elismerés, ő már életműdíjas lenne.”

A fentebbi kijelentésekben az idiótaságukon túlmenően az az érdekes, hogy Szentkirályi mintha hangsúlyozná Karácsony feminin alkatát, meg a saját maszkulinságát (naná, hiszen a férje Szalay-Bobrovniczky Kristóf, derék magyar katonaember, sőt hadügyminiszter, mint tudható, akihez nem is illene egy pislogató szende). Ezzel szemben a NER egyik alapvetése, hogy a kinézet determinálja szexust, amelynek alapján a férfi férfi, a nő meg nő, és minden más elképzelésnek kuss. Mivel ön hites NER tag, óvatosan megkérdezném, nem lesz ebből az összekavarásból baja, kedves Alexandra?

Ha valaki megkérdezné, hogy miért foglalkozom egyáltalán ilyen… izékkel, a válaszom egyszerűen annyi, hogy ez a hölgy, aki effélékkel operál „kampány” gyanánt, Budapest egyik főpolgármester-jelöltje, méghozzá az országosan legerősebb párté, és ha Magyar Péter jól teszi a dolgát, Szentkirályi Alexandra akár még a főpolgármesterünk is lehet. Mivel én is tudom, hogy mi lenne abból (=> az utolsó komoly bástya is elesett), megpróbálom bemutatni a veszélyt, amely nem kicsi.

Sajnos túl sokan dolgoznak a tényleges ellenzék ellen, és ebben a csapatban a magyar nemfideszes értelmiség bőségesen megtalálható, azaz ha nem akarjuk Orbánnak csak úgy odaadni Budapestet, minden erővel fel kell hívni a figyelmet arra, kik azok, akik Karácsony győzelmét veszélyeztetik. Szentkirályi minden jelenlegi katonás csapkodása és vagdalkozása ellenére egy percig sem lenne főpolgármester, és sokkal kevesebbet tudna tenni Orbán parancsai ellenében, mint Karácsony Gyurcsány ellen, a hölgy ugyanis tényleg csak egy gyönge báb, pedig az alkalmasságát a NER propaganda minden eszközzel és pénzt nem kímélve próbálja lenyomni a szavazók torkán.

Nagyon remélem, hogy a választópolgárok nagy része a szavazáskor már tudni fogja, mi hülyeség, mi nem. Még felsorolnék néhány helyet, ahol további magyarázatok találhatók:

itt, itt, itt, itt, itt vagy akár itt is, de még sok helyen.

Mert ha a választópolgárok jól tájékozottak, nem fognak megszavazni semmiféle hülyeséget. Bármit is mond bármelyik jelölt.

Az országnak az lenne jó.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .