Bősz Anett: Fodor is egyetértett

0
2511

A Magyar Liberális Párt elnöke helyett az MSZP választmánya Bősz Anettet javasolta a közös lista 15. helyére, ami a mai számítások szerint befutó helyet jelent a liberális ügyvivő számára. Ezzel egyszersmind azt is üzenték a szocialisták, hogy az elnöknek, Fodor Gábornak nem kívánnak helyet biztosítani. A Független Hírügynökség Bősz Anettet kérdezte a kialakult helyzetről.

Okozott-e önnek dilemmát, hogy elfogadja ezt a jelölést? Vagyis, hogy az MSZP döntsön önök helyett?

A Liberális Párt ragaszkodott ahhoz, hogy más párt ne avatkozzon bele a belső ügyeibe. Ezt megnyugtató módon tisztáztuk a szombati tárgyaláson, az MSZP kongresszusa előtt. Ezzel együtt elfogadtuk az ajánlást, főként azért is, mert maga Fodor Gábor is üdvözölte a megoldást.

Akkor véglegesnek tekinthető a megállapodás?

Véglegessé csak a hétfő esti országos küldöttgyűlésünkön válik, az ottani szavazás erősítheti meg az egyezséget.

Van kockázat?

Azt gondolom, hogy nincs. Nagyon nehéz tárgyaláson, időszakon vagyunk túl, egy ideig nem igazán mentek jó irányba a dolgok. Most azonban, hogy a legfőbb célkitűzést elértük, és létrejött valóban a Változás Szövetsége, amelynek alapján lesz, illetve lehet képviselete a liberális értékeknek, minden bizonnyal az országos küldöttek is rábólintanak az alkura.

Önök kiadtak egy közleményt erről a megállapodásról, az azonban nem teljesen világos, hogy vannak-e további helyeik a 106-os listán, illetve azok valamelyikén szerepel-e Fodor Gábor?

Most egyelőre ott tartunk, hogy a mi pártunk kért további, nem befutó, szimbolikus helyeket, ezekről pedig a későbbiekben fogunk tárgyalni a partnereinkkel.

De vannak ilyen helyek?

Ezek egyelőre anonim helyek, a Változás Szövetségeként vannak feltüntetve a listán.

És önök javasolni fogják, hogy ezek egyikén ott legyen Fodor Gábor neve?

Mi azt szeretnénk, ha öten a liberálisok közül, az ügyvivő testület tagjai megkaphatnák ezeket

Azért kérdezzük, mert vannak olyan pletykák, hogy, ha rajta lesz Fodor a listán, ön visszalép a javára.

Mi komolyan vettük a megállapodást, ráadásul, mint mondtam Fodor Gábor is helyeselte a jelölésemet. Tehát

nem pusztán elfogadja a döntést, és nem akar trükközni, hanem egyet is ért vele.

Azzal, hogy befutó helyet kínáltak önöknek elhárult az a veszély, hogy esetleg április 8-a után megszűnjön a párt?

Inkább azt hangsúlyoznám, hogy a parlamenti képvislete a pártnak rendkívül fontos, stabilizáló erővel bír.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .