A Martin Schulz vezette német szociáldemokrata párt (SPD) kongresszusa nem túl nagy lelkesedéssel és nem nagy szavazattöbbséggel engedélyezte a pártvezetésnek, hogy megkezdheti (most kedden) a koalíciós tárgyalásokat Merkel kereszténydemokratáival (CDU) illetve a bajor uniós párttal (CSU). A szocdemek hangulatára jellemző, hogy a mai összejövetelen gúnyos morajlás hallatszott a teremben, amikor Schulz azzal dicsekedett, hogy épp az imént beszélt Macron francia elnökkel.
Helyszíni beszámolók szerint ugyanis a legnagyobb német baloldali párt majd egy évtizedes nagykoalíciós kormányzás (német rövidítése (GroKo) után inkább a baloldali értékek felé fordulna és felhagyna a neoliberális kereszténydemokraták támogatásával. Csakhogy az SPD történelmi mélypontját okozó nagykoalíció a legkisebb rossz. Legalábbis a pártvezetés számára. A GroKo alternatívája Merkelék kisebbségi kormányzása (amibe a kancellár asszony nem megy bele) vagy az előrehozott választások. Ennek a kimenetelétől rettegnek a mostani tárgyalófelek, hiszen ez csak a most először parlamentbe került szélsőjobbos párt (AfD) esélyét növelné.
A szocdemek igenlő válasza után a kereszténydemokraták még vasárnap este megkönnyebbüléssel fogadták Schulzék döntését és nem kétséges, ők is a tárgyalások megkezdése mellett döntenek.
Ezzel azonban még nem ért véget a hosszadalmas német kormányalakítás bonyodalmas története. Amennyiben ugyanis Merkel, Schulz és Seehofer (CSU) még farsang előtt (február 12) nyélbe üti a megállapodást, akkor a szociáldemokraták még egy pártbéli szavazást is tartanak annak elfogadásáról. Vagyis a több mint 400 ezer párttag fog voksolni arról, hogy végül is legyen nagykoalíció vagy sem.
Körülményes huzavona – mondaná egy illiberális állam alattvalója,
aki az egyszerű, fentről jövő utasításokhoz szokott.
Tőle egy kicsit nyugatabbra ezt nevezik demokráciának.
