Bizonytalan az iráni atomprogram jövője

0
662
Facebook

Ha Irán folytatja nukleáris programját, akkor amerikai katonai akcióval kell számolnia – mondta az izraeli hírszerzési miniszter azt követően, hogy az iráni atomprogram vezetője az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: készen állnak arra, hogy folytassák a nukleáris fejlesztéseket. Ezeket a 2015-ben a hat nagyhatalommal aláírt atomalku miatt függesztették fel.

Donald Trump amerikai elnök jelentette be korábban, hogy az Egyesült Államok kilép az atomalkuból. Egyidejűleg szankciókkal fenyegette meg Iránt, ha az folytatná katonai nukleáris programját. Ali Akbar Szalehi, az iráni atomprogram irányítója az AP-nek most elmondta: Trump szankciói nem riasztják vissza Teheránt.

Ha pedig a vezetés Teheránban úgy dönt, hogy folytatják a nukleáris programot, akkor ennek minden feltétele fennáll.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök augusztusban Dimonában meglátogatta Izrael nukleáris központját. Kijelentette: ha valaki bántani akarja Izraelt, akkor azt Izrael is bántani fogja – ezzel finoman arra célzott, hogy Izraelnek már van atombombája. Netanjahu Dimonába, felavatta a Simon Perez kutatási központot. Perez volt az, aki évtizedekkel ezelőtt megszerezte Izraelnek a nukleáris bomba technológiáját Franciaországtól.

Yisrael Katz hírszerzési miniszter most arra utalt, hogy az USA és szövetségesei, köztük Izrael, nem tűrik el, hogy Irán is atombombához jusson. Irán ugyanis nem ismeri el a zsidó állam létjogosultságát. Netanjahu pedig többször javasolta az Egyesült Államoknak, hogy mérjen katonai megelőző csapást Iránra, amivel megakadályozhatná az atombomba kifejlesztését Iránban, és meggyengíthetné, sőt talán meg is buktathatná az iszlamista rendszert Teheránban. Ám Barack Obama volt amerikai elnök elutasította Netanjahu javaslatát. Ehelyett – öt másik hatalommal együtt – megkötötte Iránnal az atomalkut.

Netanjahu lelkesen üdvözölte, hogy Trump felmondta az egyezséget.

Kérdés, Trump vállalna-e egy katonai megelőző csapást Iránban. Washingtonban a tábornokok állítólag lebeszélik erről, mert túlságosan kockázatosnak ítélik meg a katonai akciót a nagy kiterjedésű állam ellen, ahol a lakosság jelentős része az Amerika- és Izrael-ellenes iszlamista nacionalizmus híve.

Ysrael Katz izraeli hírszerzési miniszter nyilatkozatából mindenesetre az tűnik ki, hogy az USA fontolgatja a katonai akciót arra az esetre, ha Irán újraindítaná nukleáris programját, melynek célja az atombomba megszerzése.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .