A kormány, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.
Süli János az új paksi atomerőmű megvalósításáért felelős miniszter ma a Nemzetbiztonsági Bizottságban ismételten megígérte a kormány nevében, hogy Paks II.-ről az oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseket nyilvánosságra hozzák. Önként. Mert szerinte nem lehetnek titkok az ügyben. No meg arról a bírósági perről se feledkezzünk meg, amivel erre kényszerítem őket.
Noha a kormány többedszerre kommunikál a szerződések nyilvánosságra hozataláról, de ne legyen illúziónk, ez a lépés nem a kormány jóindulatának, hanem kizárólag a kitartó munkának az eredménye. A Párbeszéd nevében három és fél éve, a szerződések aláírása óta követelem a szerződések nyilvánosságra hozatalát. A kormányzat először az összes szerződést államtitokká nyilvánította nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A legtöbb, amit akkor el lehetett érni, hogy képviselőként, Lázár János engedélyére betekinthettem a több ezer oldalnyi szerződésbe. Többszöri betekintés során bizonyossá vált számomra, hogy a szerződések tartalmának többsége egyáltalán nem tartalmaz sem államtitkot, sem üzleti titkot, sőt Paks II. közpénzügyekre és a környezetre gyakorolt hatása miatt az állampolgároknak a szerződések közérdekű adatnak minősülő tartalmának megismerésére vonatkozó alapvető joga sérül azok eltitkolásával.
Mindezek miatt először 2014 végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam titokfelügyeleti eljárást kezdeményezve, hogy a hatóság állapítsa meg, jogszerű-e a szerződések teljes körű titkosítása. A NAIH több éves vizsgálat után 2017 áprilisában azt állapította meg, hogy noha a megvalósítási szerződéseknek lehetnek titkos részei, de a titkosítás „a végrehajtási megállapodások teljes szövegére valószínűleg nem vonatkozhat”.
Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlenül ezután egy kormányinfón már megemlítette, hogy a szerződések minősítését feloldják. Mégis, amikor ezt követően ismételten kértem a szerződések kiadását, akkor Süli miniszter úr azzal utasította el adatkérésemet, hogy noha a szerződések minősítését időközben valóban feloldották, de a szerződéseket továbbra sem adhatja ki, mert azok üzleti titkot képeznek.
A kormányzati porhintés miatt a nyáron bírósághoz fordultam a szerződések kiadása érdekében. Az első tárgyaláson 2017 szeptember 18-án a bíró is megállapította, hogy a kormány álláspontja nem tartható, és 2018 januárjáig adott időt a kormánynak arra, hogy az orosz féllel egyeztetve jelölje meg a szerződések azon részeit, amelyek konkrét üzleti titkot képeznek, és ezek kitakarásával adják át a minősítés alól feloldott teljes szerződéscsomagot. Két hétre rá a kormány hirtelen rájön, hogy hiszen ők mindig is nyilvánosságra akarták hozni a szerződéseket, mert a nyilvánosság csudajó dolog.
Világos tehát, hogy a kormányzat körül elfogyott a levegő a titkosítás miatt: mind a NAIH, mind a bíróság szerint a szerződések nagyobbik részét nyilvánosságra kell hozni. A kormány pedig, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.
Aminek persze örülök, de azért ne feledjük: ezek szerint 4 éven át jogszerűtlenül titkolta el a kormány a szerződéseket, éppen abban az időszakban, amikor azokról a legintenzívebb vita folyt a nyilvánosságban. Ezzel teljesen egyenlőtlen informáltsági helyzetet hoztak létre, és lehetetlenné tették a konkrét szerződésszövegen alapuló tényszerű vitákat. Jóllehet a szerződésekbe én magam rendkívül korlátozott keretek között betekinthettem, de még az így megszerzett információk nyilvánosságra hozásának lehetőségétől is el voltam zárva, hiszen azzal a minősítések fennállásáig (idén nyárig) államtitkot sértettem volna, azóta pedig, a januári bírósági döntésig az üzleti titok megsértését kockáztatnám. Ebben a jogszerűtlen, törvénysértő helyzetben, amelyben egyedül én tartottam magam a törvényi előírásokhoz, nyomták át az egész környezetvédelmi és telephelyengedélyezést, és ilyen törvényen kívüli állapotban kellett folytatnunk a vitát a kormánnyal az elmúlt 4 évben. Így kellett véleményemet benyújtani az Európai Bizottság által folytatott eljárásokban az állami támogatás és a tender elmaradásának ügyében. Az egész paksi döntést övező információs helyzet jogellenes volt. Ez alapján pedig bátran megkérdőjelezhetjük az egész döntés legitimátását.
Jávor Benedek (a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője)
