Néha olyan érzés fogja el az embert, hogy sokkal jobban menne az ország szekere, ha például Sz.P. nem szólna bele a magyar külügyekbe, ehelyett két futsal meccs között szíjat gyártana. O.V.-vel sem jártunk igazán jól, mert még a gazdag szőlőtermést sem biztosítja, nemhogy vezetné az országot… illetve hát vezeti, csak nem oda, ahová kéne. És hogy ráadásul az orránál fogva, sőt 14 éve korlátlan hatalommal, az ám a valami! Kösz az illetékeseknek.
Mint azt olvashattuk mostanában, derék külügyminiszterünk szíjgyártás helyett bekérette a német nagykövetet. Bizony! Csak úgy fogta magát, és bekérette. Karakán magyar módra. És adott a pofájának piszkosul. Mint írja a fészbúkon:
„Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe. A hazánkban szolgáló nagykövetektől minden esetben elvárjuk a tiszteletet, ezért a nagykövet beszéde teljességgel elfogadhatatlan. A nagykövetet délutánra bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.”
Az okot, illetve hát a bűnt plusz tiszteletlenséget illetően a következők tudhatók:
Az ünnep előestéjén tartotta meg hagyományos fogadását a budapesti német nagykövetség a német egység napjának alkalmából. A német egység napja október 3-a, ekkor egyesült újra a Német Szövetségi Köztársaság a Német Demokratikus Köztársasággal. Julia Gross, Németország Magyarországra akkreditált nagykövete a fogadáson mondott nyitóbeszédében megemlékezett a magyarok jelentős szerepéről, melyet a német újraegyesítésben játszottak. Úgy fogalmazott, hogy akkor hazánk jelentős bizalmi tőkét szerzett magának. Utána viszont a Magyarországot érintő bizonytalanságokat is szóvá tette, mégpedig ekképpen:
„Jelenleg aggodalommal látjuk, hogy a magyar kormány ezt a tőkét, amely az Önöké is, egy teljesen bizonytalan célú és bizonytalan kimenetelű politikai fogadás tétjeként kockára teszi. Ez a bizalom mostanában egyre jobban megrendül. Most nem az elmúlt héten bizonyos politikusoktól hallott bizonyos kijelentésekre utalok, hanem kellemetlen esetek, elméletek, intézkedések és provokációk egész sorára, amelyeknek, úgy tűnik, nincsen semmi más céljuk, mint hogy kétséget ébresszenek Magyarország megbízhatósága iránt. A Magyarország soros EU-elnökségünk kezdetével egybeeső miniszterelnöki békemisszió, illetve a Finnország és Svédország NATO-csatlakozása körüli magyar színjáték ilyen. Feltételezem, hogy önökben, magyar választókban – teljesen mindegy, hogy milyen a politikai irányultságuk – egyre gyakrabban merül fel a kérdés: hogy szolgálja ez az én érdekemet, mennyiben teszi ez jobbá az életet Magyarországon”.
Megjegyezve, hogy a többnapos geszti kihelyezett kormányüléssel egybeeső eseményen a kormány nem miniszteri, csak annál alacsonyabb szinten képviseltette magát, Gross nagykövet azt javasolta a jelenlévőknek, hogy:
„Ha Önök azt akarják, hogy ismét közeledjünk egymáshoz, ha azt akarják, hogy Magyarország a tisztelet- és bizalmi tőkéjét a polgárai javára tudja fordítani, ha Önök azt akarják, hogy újra láthatóbbá váljék az, ami a német-magyar barátságot alkotja, akkor kérem, mondják el ezt úgy, hogy azt meghallják. Mondják el barátaiknak, családtagjaiknak, munkatársaiknak, polgármestereiknek, országgyűlési képviselőjüknek, a kormány képviselőinek.”
A beszédet illetően a nagykövet asszony természetesen azzal kezdte, hogy a magyarok jelentős szerepet játszottak Németország újraegyesítésében, és, mint tudjuk, ebben Németh Miklós akkori kormányfő, és Horn Gyula akkori külügyminiszter játszotta a magyar főszerepeket. Ezt a németek elismerik, és Magyarországot tisztelik emiatt. Wertheim városában a Reinhardshof negyed utcáit híres politikusokról nevezték el, mások mellett Willy Brandt néhai szociáldemokrata kancellárról, Ludwig Erhard volt kereszténydemokrata kancellárról, a „német gazdasági csoda atyjáról„, vagy Charles de Gaulle néhai francia köztársasági elnökről. Itt van a Horn Gyula utca is.
Magyarországon természetesen nem lehet Hornról közterületet elnevezni, mert:
„…közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.”
Ezért például rólam is tilos bármit elnevezni, mivel a hetvenes évektől kezdve számos energetikai létesítmény (erőmű, fűtőmű, fűtőerőmű) tervezésében és üzembe helyezésben vettem részt, amelyből a szovjetorosz gyarmati rendszer kiépítésben és az elnyomás fenntartásban játszott szerepem nyilvánvalóan kiderül. Orbán Viktor a Kádár alatt történt „tevékenysége” miatt simán kaphatna utcát (nem nagyon dolgozott akkoriban – a vezetőképzőben való rövid felbukkanását kivéve), és csak a mai saját önkényuralmi rendszerének megalapozása, kiépítése és fenntartása lehetetlenítené el az „Orbán Viktor híd” névadó ceremóniáját, mely Gyurcsányéktól lendületes ívben vezet a semmibe.
Félretéve az utcanévtáblákat: mint azt Sz.P. bejegyzésében olvashattuk, a német nagykövet asszony vette a bátorságot, és beleavatkozott a belügyeinkbe, súlyosan megsértve ezzel Magyarország szuverenitását. Ebből először azt kell megvizsgálni, hogy a kormány kritizálása mennyiben Magyarország kritizálása, és hogy a kritizálás mennyiben tiszteletlenség.
Az ugyebár egyértelmű, hogy a kétharmadokkal Magyarország népe derék miniszterelnökünket abszolút hatalommal ruházta fel, melyet csak saját jóízlése korlátoz(hatna). Ha ugyan egyáltalán. A fentiek szerint így tényleg mondható, hogy ő egyszemélyben Magyarország, mert az van, amit ő akar, és kész! Bírálni lehet (ugye hogy demokrácia ez, hülye libernyákok!), de megváltoztatni semmiképp.
A másik kérdés, hogy a kritika tiszteletlenség-e. Bizony hogy az! „Csak dicséret illet, nem bírálat!” mondá az Úr, és korlátlan hatalom esetén ez így igaz. Az egyetlen gond Orbán Viktor esetében, hogy ő csak Magyarországon kapott kétharmadot, az Unióban nem, így tehát ha itthon bírálatot kap a kormány, illetve hát a miniszterelnök, az tiszteletlenség Magyarországgal szemben, míg ha nem magyar ember kritizálja, akkor az ugyan szintúgy Magyarországgal szemben, de nem tiszteletlenség.
A német nagykövet asszony állítása nem vitatható. Magyarország, azaz Orbán Viktor tényleg az EU rosszcsont gyereke, aki külön-külön és együttesen is szünet nélkül rugdossa „az EU bürokratáit”. Ebben a probléma az, hogy ezzel, a többiek által leginkább feltűnési viszketegségnek látott harcmodorral nem a jelentősége lett nagyobb derék miniszterelnökünknek, hanem az elutasítottsága (kivéve Trumpot meg az EU szélsőjobbosait), és mikor odáig megy, hogy már az EU normál működését blokkolja, az a bürokratákat egyre jobban idegesíti. Ergo egyéni haszonszerzés helyett egész Magyarországnak komoly kárt okoz, mert rajta keresztül már nagyon utálnak minket, és azt sem nagyon kapjuk meg az EU-tól, amit kis jóindulattal meg tudnánk kapni. Elfogyott a jóindulat sajnálatosan.
A nagykövet asszony azzal folytatta, hogy gondolkodjanak már el a magyarok, használ-e ez a viselkedés nekik személyesen, vagy káruk származik belőle. Felmerül tehát a kérdés, ezzel a gondolkodásra való felszólítással beavatkozott-e a belügyeinkbe? Kiindulási tényként rögzítendő, a kormány és végső soron Magyarország célja a népi nemgondolkodás feltétlen fenntartása. Erős várunk nékünk a hit, a francnak kéne aztat bonyolítani!
Ebből következően azt kell mondanunk, hogy igen, a nagykövet asszony beavatkozott, hiszen a szuverenitás alapvető része a hazai regnálók diktátuma szerinti népi nemgondolkodás, nem ám pedig a népi „úgygondolkodás”, ahogyan azt gyanús külföldiek javasolják neki! Rövid fontolgatás után megállapítható, ez a gondolkodásra való felhívás egyrészt a magyar szuverenitást súlyosan sértő módszer, másrészt a beavatkozás egyértelműen fennforog. Arról, hogy mennyire súlyos, még vitatkozhatunk, de sok értelme nincs.
A beszéd vége az igazán ütős, amelyben a nagykövet asszony veszi a bátorságot, és (hoppá!) feltételeket szab a független és büszke magyaroknak, az EU tagállamaival való jóviszony fenntartását illetően, sőt arra bíztatja őket, hogy mondják el a feltételeket mindenkinek, még a kormánynak is, ami aztán derék külügyminiszterünk szerint végképp elfogadhatatlan! Nem elég, hogy súlyosan sért minket mimagyarokat (= miniszterelnök úr), de még ingyen propagandát is követel magának az asszonyság? Más beavatkozók legalább pénzt adnak a dollárbaloldalnak az aknamunkáért, de ő még azt sem! Hát mit képzel az ilyen?
A fentiek alapján megállapítható, hogy Sz.P.-nek nagyonis igaza van, mikor a beszédet hazánk ellen irányuló durva támadásnak fogja fel. Ám vigyázat T. Hölgyek és Urak! Ugyanis ha annak az értelmét és a jelentését is figyelembe vesszük, amit a nagykövetasszony mondott, még az is kiderülhet, hogy rajtunk, mimagyarokon kívül más sem hülye.
Sőt… mintha ellenkezőleg… affenébe is!
