A földöntúli jóság és a nagyon is földi gonoszság találkozik az Ádám almái című produkcióban, a Radnóti Színházban. Egy az elaljasult világról tudomást sem venni akaró pap és egy Hitler fotót a szobája falára példaképként kitűző újnáci ütközik meg egymással, Anders Thomas Jensen Ádám almái című erőteljes darabjában, aminek témája híres filmként is közismert.
Horogkeresztet tetováltatott Adam a tar koponyájára, így nézetei napnál világosabbak. Pál András megszemélyesítésében árad belőle az agresszió. A nézése is dermesztő, a hanghordozása brutálisan fenyegető, fensőbbségtudat süt a lényéből, és bár börtön utáni közmunkára, ha úgy tetszik, javító-nevelő tevékenységre érkezett, rögvest érzékelteti, kár vele próbálkozni, ő aztán nem lesz hajlandó változni kicsit sem. Keresztülnéz azokon a társain is, akik hasonló célból vannak itt.
A László Zsolt megformálta pap, Ivan viszont arról nem vesz tudomást, hogy betoppant maga a megtestesült gonosz. Közvetlen, barátságos módon beszél hozzá, biztatóan meleg pillantásokkal veszi körbe, úgy kezeli, mintha régi barátok lennének. Rideg elutasítás a válasz. Sőt otromba, dühös ütés, amitől elered az orra vére. De ő mintha mi sem történt volna, rendületlenül közeledő, mosolygósan kedves, nem is érzékeli a brutalitást, folyamatosan árad belőle a jóság.
A tűz és víz találkozásának feszültsége van. Vibrál körülöttük a levegő. Ezt pedig igencsak érzik a többiek is. Az egykori teniszező, az alkoholistává lett, lecsúszott Gunnar, Schneider Zoltán megszemélyesítésében. A menekült Khalid, Rusznák András megformálásában, aki bosszúból benzinkutat rabolni jár, mert úgy gondolja, hogy a multik miatt kényszerült elhagyni a hazáját. Sarah, a gyermeket váró alkoholista nő, akit Radnay Csilla játszik, jól érzékeltetve a bűntudatot a piálásai miatt. Bálint András alakításában a nappal is pizsamásan flangáló, totálisan szétesett, egykori fasiszta őr, Paul, akit kísért a múlt.
Kis társadalmi körkép, amiben senki nincs igazán megbékélve magával, mindenkinek feldúlt a lelke, de azért a papból örökkön örökké kisugárzó jónak, a totális naivsággal társuló, pozitív életszemléletnek gyógyító hatása van. A darab fő dilemmája, hogy elszánt, tántoríthatatlan jóra vágyással, a rossz tudatunkból való kizárásával, negligálásával, cselekvő humánummal, lehet-e változtatni a rútul elfajzott világon, vagy mindez csak falra hányt borsó, sőt ostobaság, végtelen kiszolgáltatottságot eredményez, mert a támadó agresszivitásra muszáj keményen válaszolni. Az újnácik pedig a darab szerint is egyre többen lesznek, jönnek és jönnek, Kelemen József adja gyilkos indulatú, riasztóan merev arcú vezérüket.
Már amikor a Hitler kép kikerül a szoba falára, és ezen inkább nevetünk, mint a hideg futkos a hátunkon, rögtön megérezzük, hogy ez közel sem realisztikus, hanem groteszk játék. Egymással ötvöződik a grandiózusan félelmetes és a röhejesen pitiáner, és ezt Szikszai Rémusz rendezőként igencsak jól elénk tárja. Megmutatja, hogy kínunkban már csak röhögni tudunk, de azért jelzi azt is, hogy az őrülettel határos elszántsággal, bámulatosan erős hittel, esetleg, csodával határos módon, netán a szilárdnak gondolt falakat is kicsit odébb lehet tolni, és valamicskét változtatni is lehet, ha csak egy emberen, hát akkor egyen.
Amikor nagy a reménytelenség, mint sok tekintetben nálunk, egy ilyen történet erőteljesen hat, ahogy ezt a Paczolay Béla által rendezett remek pécsi előadás is bizonyította. Az újnáci fokozatosan a pap barátjává lesz, akinek akkora a hite, hogy a golyó sem fog rajta. Emiatt a Gazsó György által megszemélyesített cinikus orvos ott hagyja a kórházat, mert azt mondja, akinek meg kel halnia, haljon meg, ne élvezze a napfényt a kertben. Csomós Mari ősöregasszonyként néz végig bizonyos jeleneteket. Látszik rajta, hogy hatalmas élettapasztalatával már nem lepődik meg semmin. De egyszer hangsúlyosan megszólal, bibliai példázatot mond. Az egész darab hajaz Jób történetére. Az Öregasszony pedig tán Isten, aki lehet, hogy maga is sok mindent elrontott, tán ezért ekkora az emberiség szenvedéstörténete. De hát van némi fény az alagút végén, hiszen a pap barátjává lett a valamikori újnáci. Igaz, hogy az egykori haverjai jönnek csőstül, de most már legalább a pap nincs egyedül, ketten vannak ellenük. Mellbevágó, amikor legvégül a Baltazár Színház fogyatékkal élő színészei bejönnek a színpadra, és énekelni kezdenek az Örömódából. Ezekkel a kiszolgáltatott, de mégis kedvvel teli, elesetten is energikus emberekkel kezd foglalkozni a két barát.
Van hitük, van lendületük, tán jövő is van.
