Kezdőlap Címkék László Zsolt

Címke: László Zsolt

Az emberből előtör a fenevad

Mohácsi János rendező mesteri ábrázolója annak, amikor rémisztően felhorgadnak az indulatok, és az emberből előtör a fenevad. Kivetkőzik önmagából. Vagy hát sajnos, lehet, hogy éppen ekkor önmaga. Lidérces, hogy azt követően, hogy a háborúban megöltek 600 ezer magyar zsidót, Kunmadarason még zsidók elleni borzadályos pogromok voltak. Závada Pál eredeti dokumentumokat felhasználva írt ebből regényt. Ennek alapján készült a Radnóti Színház mellbevágó produkciója, amihez a darabot Závada, a rendező és Mohácsi István írták.

 

Mohácsi, aki nagyon tud hatalmas tömeget ábrázolni, szemléletesen mozgatni, ütős kifejezőerővel felruházni, amióta kénytelen volt eljönni a kaposvári teátrumból, megtanult kis színpadon, viszonylag kevés színésszel is, hathatós tömeget képezni. Most is, amikor az előadás elején felmegy a függöny, már dugig a színpad. A Kovács Márton vezette zenekar intenzív, felpörgetett tempójú, hangos zenét játszik, és egy piachoz illően, hangosak az

Fotó: Dömölky Dániel

emberek is. Kapásból él, lüktet a színpad, nincs ráhangolódás, felvezetés, máris benne vagyunk az események sűrűjében, és kapkodhatjuk a fejünket hová is nézzünk. Mohácsi ugyanis azt szintén fenemód tudja, hogy paralel akár temérdek minden történjen. Ellenpontozni is imád, nem ritka, hogy ugyanabban a pillanatban látunk tragikus és komikus szituációkat, netán ezek teljesen összekeverednek. Ahogy a múlt is állandóan a jelenre hajaz, és viszont.

A zsidó téma is vissza-visszatér, pár éve az Örkény Színházban, e föld befogad, avagy számodra hely címmel, Mohácsi a Kamenyec-podolszkijban történt borzalmakról készített előadást. Arról, hogy magyarok, 1941-ben, 28 ezer zsidót toloncoltak a határon túlra, akiket aztán lemészároltak.

Fotó: Dömölky Dániel

Hol volt akkor még a német megszállás?! Ebben a produkcióban is keveredtek a lórúgásszerűen fájdalmas, lidérces momentumok és a humor. Az egyik szituációban például, amikor az áldozatokat gödörbe lőtték, bornírtul fotózó turisták jelentek meg, akik ráadásul ügyetlenkedtek az exponálással, így csaknem bohózati elemek elegyedtek hátborzongatókkal. Az Örkény Színházban még mindig műsoron lévő Dohány utcai seriffben pedig zsidó viccek garmadája hangzik el, amiken röhögünk, miközben a döbbenettől gyakran meg-megáll a levegő.

Örkény István is elképesztően tudta ezt, a Pisti a vérzivatarban című darabjában egyenesen a Dunába lövéssel viccel. Ez azonban nem blaszfémia, nem kegyeletsértés, hanem még inkább érzékletessé teszi a történelemnek ezt a véresen, gyilkosan abszurd szituációját, aminek semmiképpen nem lett volna szabad megesnie.

Fotó: Dömölky Dániel

Mohácsi segélykiáltásszerűen arra hívja fel a figyelmet újra és újra, hogy bizony hasonló szituációk ismétlődhetnek, és látszólag jámbor, eddig hétköznapinak tűnő emberekből, belőled, belőlem, csaknem bárkiből, előtörhet a vadállat. Ez a produkció is erről regél. A gyűlölködő tekintetekről. Az eltorzult arcokról. Az artikulálatlan hangokról és mondatokról. A szitokszavak és káromkodások áradatáról. Az elvakult indulatokról. Arról, hogyan lehet uszítani mások ellen, és, hogy az aljas uszításnak, hogy lesz meg a förtelmes eredménye, hogyan alakul ki lincshangulat, válik az is hihetővé, ami egyáltalán nem hihető. Hogy „szopják be” azt is sokan, hogy gyerekekből csináltak a zsidók kolbászt, vagy azt, hogy több zsidó jött vissza, mint amennyit elhurcoltak.

Fotó: Dömölky Dániel

A színpad baloldalán ül két barátnő, Martinovics Dorina és Radnay Csilla megformálásában, akik szintén gorombán szembekerültek egymással, most vitatkozva elevenítik fel a múltat. Ki-kihagy, szépíteni próbál az emlékezet. De azt nem lehet szépíteni, hogy a háború után is üldöztek el otthonukból zsidókat, tombolt, és akár tombol az antiszemitizmus, nagyüzemben folyik a gyűlöletkeltés. A színészek, Pál András, Porogi Ádám, Lovas Rozi, Sodró Eliza, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Róbert Gábor, Józsa Bettina, Konfár Erik, Némedi Árpád, igazi csapatot alkotnak, ha kell félelmetesen lúdbőröztető tömeget képeznek, amiből ki-kivillan egy mégiscsak emberi, vagy totálisan elembertelenedett arc. Khell Zsolt díszlettervező a játéktérrel, Remete Kriszta a jelmezekkel, időtlenítik az eseményeket. Ők is érzékeltetik, hogy valami nagyon hasonló, szinte bárhol, bármikor megtörténhet. És ez torokszorító.

Az újnáci és a földöntúli jóság

A földöntúli jóság és a nagyon is földi gonoszság találkozik az Ádám almái című produkcióban, a Radnóti Színházban. Egy az elaljasult világról tudomást sem venni akaró pap és egy Hitler fotót a szobája falára példaképként kitűző újnáci ütközik meg egymással, Anders Thomas Jensen Ádám almái című erőteljes darabjában, aminek témája híres filmként is közismert.

 

Horogkeresztet tetováltatott Adam a tar koponyájára, így nézetei napnál világosabbak. Pál András megszemélyesítésében árad belőle az agresszió. A nézése is dermesztő, a hanghordozása brutálisan fenyegető, fensőbbségtudat süt a lényéből, és bár börtön utáni közmunkára, ha úgy tetszik, javító-nevelő tevékenységre érkezett, rögvest érzékelteti, kár vele próbálkozni, ő aztán nem lesz hajlandó változni kicsit sem. Keresztülnéz azokon a társain is, akik hasonló célból vannak itt.

A László Zsolt megformálta pap, Ivan viszont arról nem vesz tudomást, hogy betoppant maga a megtestesült gonosz. Közvetlen, barátságos módon beszél hozzá, biztatóan meleg pillantásokkal veszi körbe, úgy kezeli, mintha régi barátok lennének. Rideg elutasítás a válasz. Sőt otromba, dühös ütés, amitől elered az orra vére. De ő mintha mi sem történt volna, rendületlenül közeledő, mosolygósan kedves, nem is érzékeli a brutalitást, folyamatosan árad belőle a jóság.

A tűz és víz találkozásának feszültsége van. Vibrál körülöttük a levegő. Ezt pedig igencsak érzik a többiek is. Az egykori teniszező, az alkoholistává lett, lecsúszott Gunnar, Schneider Zoltán megszemélyesítésében. A menekült Khalid, Rusznák András megformálásában, aki bosszúból benzinkutat rabolni jár, mert úgy gondolja, hogy a multik miatt kényszerült elhagyni a hazáját. Sarah, a gyermeket váró alkoholista nő, akit Radnay Csilla játszik, jól érzékeltetve a bűntudatot a piálásai miatt. Bálint András alakításában a nappal is pizsamásan flangáló, totálisan szétesett, egykori fasiszta őr, Paul, akit kísért a múlt.

Fotó: Dömölky Dániel

Kis társadalmi körkép, amiben senki nincs igazán megbékélve magával, mindenkinek feldúlt a lelke, de azért a papból örökkön örökké kisugárzó jónak, a totális naivsággal társuló, pozitív életszemléletnek gyógyító hatása van. A darab fő dilemmája, hogy elszánt, tántoríthatatlan jóra vágyással, a rossz tudatunkból való kizárásával, negligálásával, cselekvő humánummal, lehet-e változtatni a rútul elfajzott világon, vagy mindez csak falra hányt borsó, sőt ostobaság, végtelen kiszolgáltatottságot eredményez, mert a támadó agresszivitásra muszáj keményen válaszolni. Az újnácik pedig a darab szerint is egyre többen lesznek, jönnek és jönnek, Kelemen József adja gyilkos indulatú, riasztóan merev arcú vezérüket.

Már amikor a Hitler kép kikerül a szoba falára, és ezen inkább nevetünk, mint a hideg futkos a hátunkon, rögtön megérezzük, hogy ez közel sem realisztikus, hanem groteszk játék. Egymással ötvöződik a grandiózusan félelmetes és a röhejesen pitiáner, és ezt Szikszai Rémusz rendezőként igencsak jól elénk tárja. Megmutatja, hogy kínunkban már csak röhögni tudunk, de azért jelzi azt is, hogy az őrülettel határos elszántsággal, bámulatosan erős hittel, esetleg, csodával határos módon, netán a szilárdnak gondolt falakat is kicsit odébb lehet tolni, és valamicskét változtatni is lehet, ha csak egy emberen, hát akkor egyen.

Fotó: Dömölky Dániel

Amikor nagy a reménytelenség, mint sok tekintetben nálunk, egy ilyen történet erőteljesen hat, ahogy ezt a Paczolay Béla által rendezett remek pécsi előadás is bizonyította. Az újnáci fokozatosan a pap barátjává lesz, akinek akkora a hite, hogy a golyó sem fog rajta. Emiatt a Gazsó György által megszemélyesített cinikus orvos ott hagyja a kórházat, mert azt mondja, akinek meg kel halnia, haljon meg, ne élvezze a napfényt a kertben. Csomós Mari ősöregasszonyként néz végig bizonyos jeleneteket. Látszik rajta, hogy hatalmas élettapasztalatával már nem lepődik meg semmin. De egyszer hangsúlyosan megszólal, bibliai példázatot mond. Az egész darab hajaz Jób történetére. Az Öregasszony pedig tán Isten, aki lehet, hogy maga is sok mindent elrontott, tán ezért ekkora az emberiség szenvedéstörténete. De hát van némi fény az alagút végén, hiszen a pap barátjává lett a valamikori újnáci. Igaz, hogy az egykori haverjai jönnek csőstül, de most már legalább a pap nincs egyedül, ketten vannak ellenük. Mellbevágó, amikor legvégül a Baltazár Színház fogyatékkal élő színészei bejönnek a színpadra, és énekelni kezdenek az Örömódából. Ezekkel a kiszolgáltatott, de mégis kedvvel teli, elesetten is energikus emberekkel kezd foglalkozni a két barát.
Van hitük, van lendületük, tán jövő is van.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!