Még nem a Fidesz omlott össze, csak az idegengyűlöletre alapozott médiastratégiája. Kezdődött a Times of Malta nevű lapnak nyilatkozó államtitkárral, aki elmondta, hogy Magyarország annak európai rendje és módja szerint befogadott és oltalmaz mintegy 1300 migránst. És a bohózat befejező aktusaként a fideszesek, az elmaradhatatlan Németh Szilárd vezetésével kivonultak a parlament nemzetbiztonsági üléséről. Mi jöhet még?
Az utóbbi években kihagyhatatlan mémmé vált A bukás című német film legújabb feliratozása azzal a momentummal kezdődik, amikor a vezérrel közlik: „Altusz Kristóf elmondta a sajtónak, hogy titokban mégis betelepítettünk 1300 muszlimot és így valószínűleg a migránsellenes kampány megbukott”. A másik kulcsmondat a tárgyalószobából kiszűrődő hangokat rémülten figyelő hölgytől származik, aki a mellette álló másik hölgyet vigasztalja:
„Ne sírj, Ráhel, az OLAF még nem csukja le a férjedet”.
A mém gyártója valószínűleg a fején találta a szöget. Az egész migráncsozás, sorosozás egyik célja, hogy elvonja az agyonrémisztett, egyébként igencsak bárgyú és hiszékeny közvélemény figyelmét a miniszterelnök, annak családja, rokonai, barátai, beosztottjai, alattvalói mérhetetlen és szédületes meggazdagodásáról.
Ennek az eddig kérlelhetetlennek tűnt kampánynak van arca is: Németh Szilárd.
Megbízható kommunikációs szereplő: már a kötelező tananyaggá tett rezsicsökkentéses kalandfilmben is jelesre vizsgázott.
Az egyik nagy pillanata ebben a régi/új szerepkörben a parlament nemzetbiztonsági bizottsága ülésének megakadályozása volt. Lehetett az abszurdot fokozni, azaz Szél Bernadettet nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítani, aki előtt Soros nevét és annak bonyolult, álságos tevékenységét boncolgatni egyenlő lenne a hazaárulással. Inkább a tömeges kivonulás jelenetét volt illendő bemutatni. Némethet eme nemzetféltő távozásakor követte a többi között Lezsák Sándor, a parlament alelnöke is, csak azt nem tudni, hogy döntésében szerepet játszott-e
az a kellemetlen körülmény, hogy közben lefújták a Holokauszt emléknapjára tervezett Horthy-misét. Amin ő szívesen részt vett volna.
Az említett két fejlemény: kivonulás a bizottsági ülésről és a hatalmas tiltakozást kiváltott Horthy-mise lemondása vajon arra utal, hogy a Fidesz vezérkar, a migránsügyi bukta után csillapítani igyekszik az indulatokat, ideiglenesen visszavonul, és rendezi sorait? Hiszen minden csoda három napig sem tart.
Logikus lenne a fenti érvelés, azonban az Orbán-csapat eddigi tevékenysége nem szolgál megnyugtató kiinduló pontként egy racionális következtetésre.
Inkább az látszik valószínűbbnek, hogy a miniszterelnök ilyen válsághelyzetekben még nagyobb sebességre vált,
ami újabb abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket teremt.
Ez utóbbi érv mellett szól az is, hogy hivatalosan is beindul a kampány és mikor, ha most nem. Ezenkívül minden meghátrálás a NER-ben vereségként könyvelendő. Ezért nagyon nehéz elképzelni, hogy csillapodnának a kedélyek.
Viszont, ha már a migránsokról van szó (persze egyáltalán nem), az Orbán kormány nyilvánosan meghirdetett, ám titokban kijátszott politikája egyre inkább terjed máshol is. Például az eddig túlságos engedékenységgel vádolt német kancellár asszony menekültpolitikája is mintha 180 fokos fordulatot vett volna. Azaz beleegyezett a bajor testvérpárt (CSU) követelésébe, hogy limitálják a befogadandó menekültek számát, azzal, hogy a limit szót ki sem ejtik. A Spiegel nemcsak ezt kifogásolja, hanem azt is, hogy erről Angela Merkel valahogy a nagy kormányalakítási tárgyalások hevében elfelejtette értesíteni a közvéleményt. A hetilap epés megjegyzése:
ez történik, ha valaki túl sokáig van hivatalban.
Vagy éppen nincs mellette egy Németh Szilárd.
