Az oroszok nem tudnak elég vakcinát gyártani

0
1373
wikipedia

Magyarország kétmillió vakcinát rendelt, de eddig csak 60 ezret kapott Oroszországból – írja a Die Welt. Misusztyin orosz miniszterelnök nemrég arról nyilatkozott, hogy eddig 10 millió vakcinát állítottak elő. Csakhogy Oroszország népessége még mindíg több mint 140 millió, és Putyin rengeteg országnak ígért a Szputnyik vakcinából.

A CNN az orosz gyárban

A nyugati világban nagy a bizalmatlanság az orosz vakcinával szemben noha azt legutóbb a Lancet tudományos szaklap is jó minőségűnek találta. A probléma abban van – mint általában a hagyományos oltóanyagok esetében esetében -, hogy elölt vírussal ösztönzik az immunrendszert. Emiatt Kínában nem ajánlják a saját vakcinájukat a hatvan fölötti nemzedéknek, és emiatt nem oltották be Putyint sem, aki csaknem hetven éves. Mind az oroszok mind a kínaiak Pfizer vakcinát vásároltak ebből a célból. A China Daily most jelezte: van egy új kínai vakcina, amely már hatvan felett is adható, mert korszerűbb eljárással készült.

A CNN tudósítójának az orosz gyárban a tudományos igazgató elmondta, hogy nagyon nehéz a gyártást megszervezni, mert a milliós nagyságrend egészen más eljárást jelent mintha a laboratóriumban előállítanak egy litert a vakcinából.

Mi van az uniós engedélyezéssel?

Az oroszok össze-vissza beszélnek – állapítja meg a Die Welt. Pedig Merkel kancellár nyíltan megmondta Putyinnak, hogy enélkül nem jöhet az orosz vakcina Németországba. Jelenleg Magyarország kap orosz vakcinát, Szlovákia és Csehország is rendelt miután a járvány katasztrófa helyzetet idézett elő. Az unión kívüli Szerbia az élen áll az orosz oltások felhasználásában, ennek ellenére járvány katasztrófa fenyeget a kis balkáni országban, ahol igen lazán védekeznek a Covid-19 ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .