A 87 éves Vjacseszlav Leontyev nagy titkok tudója volt hiszen a Szovjetunió kommunista pártjának a hivatalos lapját irányította még a rendszerváltás előtt – 1991 – és sokáig utána is.
A Pravdát – az Igazságot – még maga Lenin alapította, és a pártos újságírás mintapéldánya volt a szovjet időkben: erejét és gyengeségét is ez jelentette. Monopóliuma volt az igazságra, vagyis az egész szovjet propaganda hozzá igazodott, mert a cikkeket olykor maga Lenin vagy Sztálin írta.
A Pravda mint sajtómonopólium igencsak jövedelmező üzlet is volt a Szovjetunió utolsó évtizedeiben amikor már csak nagyon kevesen hittek a kommunista párt lapjának, de Vjacseszlav Leontyev már dollármilliomossá vált. Nem valószínű, hogy ez zavarta volna Putyint hanem az, hogy Leontyev túlságosan is sokat tudhatott a Kreml közelmúltjáról és a kommunista párt vagyonáról, melyet a KGB jelentős részben külföldön rejtett el különböző befektetésekben. Putyin ezekből a pénzekből is pénzelhette külföldi “barátait”.
Amióta az ukrajnai háború miatt Putyin végképp szembekerült a Nyugattal ez igencsak érzékeny kérdéssé vált. 2022 szeptemberében emiatt esett ki a Kreml klinikájának ablakán a 67 éves Ravil Maganov, a Lukoil igazgató tanácsának elnöke, aki kicsempészte a brit titkosszolgálatnak Putyin külföldi barátainak egyik listáját. Az MI 6 sietett megosztani ezt az információt a CIA-val, amely alaposan tanulmányozta a listát, és állítólag meglepő nevekre bukkant. Itt érdemes megemlíteni, hogy a magyar nagykövetség igencsak érdeklődött Washingtonban, de ott csak azt a talányos választ kapta, hogy “magyar nevet nem találtunk a listán.”
Miért érdeklődött ennyire a magyar diplomácia Putyin külföldi barátainak listája után?
2,2 milliárd dollárral támogatta Putyin Orbánt az ukrajnai háború kezdete óta
A Gazprombankon keresztül jött a pénz, amely a földgáz és olaj szállítmányokhoz kapcsolódott – mondta el a CNN hírtelevíziónak David Pressman, az USA ex budapesti nagykövete, akit Orbán sohasem fogadott, mert azt gyanította: a Biden adminisztráció azért küldte Magyarországra, hogy megbuktassa őt!
Amíg David Pressman volt a nagykövet addig az USA nagykövetsége állítólag aktívan támogatta Magyar Péter mozgalmát, amely a semmiből startolt, de mára Orbán Viktor komoly kihívójává vált. Trump hatalomra jutása után Magyar Péter amerikai támogatásra nemigen számíthat, de a Tettrekészek Európában nem is nagyon titkolják, hogy érdekük Orbán Viktor bukása. A magyar miniszterelnök több podcastben el is mondta: Brüsszelben nyíltan tudatták vele, hogy Magyar Pétert támogatják, mert igencsak zavarja őket Orbán Viktor oroszbarát politikája.
A magyar miniszterelnök mindmáig nem szolgált magyarázattal arra, hogy miért ilyen szoros az együttműködése Putyinnal azt követően is, hogy az orosz elnök 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát. Miért Ukrajna ellen folytat kampányt a magyar kormányfő? Miért nyilvánította ki többször is támogatását Vlagyimir Putyin Orbán Viktornak? Ezekre a kérdésekre nincsen válasz bár legutóbb Koppenhágában Donald Tusk lengyel miniszterelnök megkérdezte Orbánt:
”Viktor mégis kinek az oldalán állsz?”




















