„Az antiszemitizmus járványos vírus”

0
1649
Facebook

A Covid-19 világ járvány megnövelte az antiszemita jelenségek számát a világhálón és azon kívül is. Németországban az antiszemita ügyeket vizsgáló nemzeti hivatal március óta több mint ötven ügyben indított vizsgálatot.

Mindegyik kapcsolatba hozta a gyilkos járványt a zsidókkal – éppúgy mint a középkorban amikor a pusztító kolera vagy pestis járványok idején gyakran hibáztatták a zsidókat. A hatalom pedig, amely nem tudta kezelni a vírus válságot, sok helyen pogromokat szervezett, hogy levezesse a társadalmi feszültséget , amely a pusztító járvány miatt alakult ki. „Közvetlen kapcsolat áll fenn a járvány terjedése és az antiszemtizmus fokozódása között. Az antiszemitizmus járványos vírus!” – hangsúlyozta Felix Klein, aki az antiszemita ügyekkel foglalkozó kormányhivatal főnöke Németországban.

Franciaországban is felélénkült az antiszemitizmus

Twitter

A You Tube-on és a Facebook-on sok összeesküvés elmélet jelent meg a korona vírus járvány kitörése óta. A fő célpont egy híres házaspár: Agnès Buzyn, aki nemrég még a kormány egészségügyi minisztere volt és férje, a híres immunologus, Yves Lévy. Szabályosan kútmérgezéssel vádolják őket az antiszemita támadások. „Egész Európában szokás volt a középkorban, hogy a zsidókat tegyék felelőssé a járványokért. Franciaországban ez a forradalom óta megszűnt, de most visszatért” – nyilatkozta Tal Bruttmann történész a párizsi Le Figaronak.

Stürmer stílus

A Conspiracy Watch talált egy olyan antiszemita kiadványt, mely a náci Stürmer stílusában bírálja a volt egészségügyi minisztert illetve a férjét. A Twitteren megjelent durván antiszemita közlemény 24 óra alatt 1300 like-t gyűjtött be, és több mint 700-an terjeszteni kezdték!

Az antiszemita közleményeket olyan képekkel illusztrálják, melyeken a nagyorrú miniszter asszony épp egy kút mellett áll, és mérget csöpögtet bele!

- Hirdetés -

Az USA-ban is növekszik az antiszemitizmus

„Nálunk még nem olyan nagy mértékben mint Franciaországban, de az antiszemitizmus kétségkívül növekszik” – nyilatkozta Deborah Lipstadt amerikai professzor. Az FBI olyan felhívások után nyomoz, melyeken arra szólítják fel az embereket, hogy szándékosan fertőzzék meg a zsidókat Covid-19 vírussal!

„Az antiszemitizmus a világ legrégibb gyűlölete. Nagyon is ismert a legtöbb országban, hogy minden rosszért  a zsidókat teszik felelőssé – különösen a járványok idején. Az internet pedig sokban elősegíti ezeknek az antiszemita nézeteknek a terjedését” – magyarázza Deborah Lipstadt professzor, aki a párizsi Le Figaro-nak nyilatkozott.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .