Szele Tamás

Tulajdonképpen mi történik a Facebookkal? Mi okozza a közösségi oldal állandó botrányait, és most már nyugodtan mondhatjuk, válságát? Ha rövid választ kéne adnunk, azt mondanánk: a tulajdon sikere és méretei. Bár, ez sem ennyire egyszerű, sajnos. Az utóbbi napok egyre meghökkentőbb hírei arra utalnak: Mark Zuckerberg világában tényleg minden elképzelhető.

Sőt, mindennek az ellenkezője is, ami még riasztóbb. Hiszen – és ez benne a valóban fontos – ez már rég nem csak Zuckerberg világa, ez a közösségi oldal köt össze körülbelül 2,13 milliárd embert a világ többi részével akár magánéleti, akár baráti szinten és ez a mai sajtó legfontosabb platformja is – a hirdetési üzletág pedig szó szerint meghalna nélküle. Épp ezért azok, akik azt mondják, „elvoltunk nélküle, nincs rá szükség” meglepően rövidlátóak. Igen, elvoltak, akkor – de most a Facebook összeomlása, megszűnése vagy feldarabolása olyan világméretű krízist idézne elő, aminek csak a gazdasági vetületei súlyosabbak volnának az 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválságénál, a társadalmi következmények pedig beláthatatlanok.

De mi a baja ennek a virágzó mamutvállalatnak? Leginkább az, hogy emberek használják… és emberek is vezetik. Az elmúlt másfél-két évben három olyan komoly botrány rázta meg a techóriást, amiből egy is elég lett volna egy kisebb és nem monopolhelyzetben lévő cég teljes bukásához. Az első az amerikai elnökválasztást befolyásoló orosz befolyás ügye, a második a Cambridge Analytica-botrány, a harmadik pedig a nemrég tapasztalt monstre hackertámadás. Józan gondolkodás szerint mindhárom könnyebben kezelhető lett volna, ha a cég egyrészt felkészül az ilyesmiknek a lehetőségére, másrészt, ha már megvan a baj, beismerik azt, és tétovázás nélkül lecsapnak a felelősökre. Nem ez történt, többek között azért nem, mert Mark Zuckerberg válságkezelő módszere három szóban összefoglalható:

„Delay, deny and deflect – halogatás, tagadás és hárítás”.

Mindhárom esetben felvetődött, hogy a közösségi oldal működését szigorúan és jogi úton szabályozzák, csak hát ez a módszer alkalmatlan: nem csak azért, mert a jogi elveket technikai alapon roppant nehéz, sőt, lehetetlen volna érvényesíteni (gondoljunk csak az Európai Unió nemrég elfogadott szerzői jogi irányelvére, ami a jelek szerint arra fogja kényszeríteni a You Tube-ot, hogy elhagyja az európai piacot, ugyanis algoritmusokkal képtelenség megállapítani, mikortól plágium egy zenei vagy vizuális elem, és meddig idézet vagy bevett művészi eszköz – de ugyanilyen okokból kívánja leállítani Európában a Google a hírszolgáltatását is). Azért is lehetetlen a jogi szabályozás, mert a Facebook nagy.

Nagyon nagy, bolygó méretű.

Zuckerberg és a Facebook vezetősége – lévén IT-szakemberek –  tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy világméretű szabályozást létrehozni egyelőre lehetetlen, ha pedig államszövetségi-nemzetállami szintű szabályozások jönnek létre, az végleg szétdarabolná a céget, ami így kikerülne a központi irányítás alól, és a helyi centrumok a különböző kormányzatok befolyása alá kerülhetnének. Ez természetesen minden nemzetállam vezetésének kéjes álma, egy erős propagandaeszköz, ami az ölükbe hullana – és ha nem kaphatják meg, legalább megpróbálják elpusztítani, betiltani, hogy akkor másé se legyen, sőt, általában ne legyen. Ez magyarázza a magyar kormánymédiumokban a dühödt, gyakran már komikus Facebook- és Google-ellenes kampányt.

De lássuk az alapvető gondot, ami nem más, mint az adatbiztonság mértéke. Valamikor, a közösségi oldalak hajnalán még feltételezték a felhasználókról, hogy becsületesek és jóhiszeműek, és a felhasználók is ugyanezt tételezték fel az oldalak üzemeltetőiről. Nem kellett volna: a közösségi oldalon, ami a személyre szabott reklámokból él (azért lehet ingyenes a felhasználók számára) a legfontosabb árucikk a személyes adat. És nem nagy, fontos dolgokról van szó, jobban érdeklik az oldalt a böngészési szokásaink, a hobbink vagy netán a szexuális beállítottságunk, mint a politikai nézeteink – ugyanis az apró adatok alapján lehet személyre szabni a nekünk célzott hirdetést. Ez talán még nem is lenne baj, hiszen mindennek van ára, néhány reklám nem a világ – csakhogy ezek az adatok alkalmasak a politika hirdetésére is. Igaz, hogy nem ugyanaz fogja érdekelni a politikai kalmárt, mint mondjuk a játékkereskedőt, de a célzott, személyünkre szabott hír a hírfolyamunkban bizony ugyanúgy befolyásolás, mintha egy új játékot ajánlanának nekünk, sőt, a legtöbben észre sem veszik, ha politikailag manipulálni akarják őket.

Ezért fontosak tehát a Facebook-adatok, ezért lett az információ az új kőolaj vagy urán.

Mármost az adathalászat, adatszivárgás már nagyon régen megkezdődhetett, csak most kezd kiderülni a jelenség. De épp a minap került angol bíróság elé a Pinkini alkalmazás ügye, ami viszont alapjaiban rázza majd meg a Facebook-birodalmat.

A 2013-ban megjelent Pinkini egy jelentéktelen és elég undorító alkalmazás volt, lényegében véve arról szólt, hogy – kihasználva az adatbiztonsági lyukakat – nem csak a mi képeinket látta, hanem az ismerőseink képeit, az ő ismerőseikét is, tehát lényegében véve bárki privát fotóihoz hozzáfért. Ha a Pinkinivel ellátott telefon kameráját ráirányították valakire, az alkalmazás megpróbálta felismerni, ha sikerült, átnézte a képeit és amennyiben volt fürdőruhás képe az illetőnek, azt megmutatta. Randa dolog embereket minden engedély nélkül vetkőztetni, de nyugtasson meg mindenkit a tény, hogy a két év alatt, amíg működött ez az app, összesen 4500 ember használta, nem több. 2015-ben a Facebook rájött, hogy ez az alkalmazás – és rengeteg másik is – engedély nélkül használja a legérzékenyebb személyes adatbázisokat, ezért 2015-ben változtatott az adatkezelési gyakorlatán, elkezdte korlátozni a külső fejlesztők hozzáférését a felhasználók ismerőseinek adataihoz. Ezzel a Pinkini gyártója, a Six4Three szerint tönkretették az üzleti modelljüket, így aztán beperelték a Facebookot.

Megérte? Nem érte meg? Nem lehetett akkora üzlet ez a Pinkini, hogy akár csak a perköltséget érdemes legyen rákölteni, de most már folyik az eljárás, nincs visszaút. Viszont a per során a Six4Three betekintést nyert a Facebook témába vágó belső feljegyzéseibe, köztük Zuckerberg leveleibe is. Ezek jelentősége pedig bőven túlmutat az ügyön, nagyobb botrányok, például a Cambridge Analytica részleteire is fényt deríthet.

És itt kezd rázóssá válni a történet.

A CNN és a Guardian már kérte is a bíróságot a közérdekre hivatkozva, hogy tegyék nyilvánossá ezeket az információkat, az egyelőre elutasította a kérvényt, ám lehetővé tette a betekintést a brit parlament egyik bizottsága számára, mely a Facebookkal kapcsolatos vizsgálatot folytat. Illetve, az iratokat le is foglalták, némi fenyegetés kíséretében. A Six4Three kérte a bizottságot, hogy tartózkodjon a betekintéstől az iratokba, és juttassa vissza azokat vagy neki, vagy a Facebooknak. A Facebook szóvivője pedig közleményben jelezte, hogy a parlamenti bizottság birtokába került iratok nyilvánosságra hozatalát bírósági határozat korlátozza.

Márpedig ezek az információk végtelenül fontosak: hiszen az amerikai elnökválasztás befolyásolása éppúgy, mint a Cambridge Analytica-botrány gyakorlatilag az adatok nem elég bizalmas kezeléséről szólt. Nagy vihar fenyegeti a közösségi oldal hajóját.

És nem használ neki a teljesen felesleges, értelmetlen Soros-botrány sem. Amire – tegyük hozzá – véletlenül, hanyagságból került sor. Az Egyesült Államokban is sok a Facebook-kritikus hang, ami azért veszélyes, mert a vállalkozás ott van bejelentve, az ottani törvények érvényesek rá. Az, hogy a világ többi országában mit beszélnek róluk, jóval kevésbé vagy egyáltalán nem fontos az amerikai közhangulathoz, közvéleményhez képest. A Facebook tehát megbízott egy pr-céget, hogy kommunikációs téren javítson a közösségi oldal megítélésén.

Ez nagy hiba volt.

Az említett cég – nevezzük nevén, a Definers Public Affairs – ugyanis lehet, hogy a sikereit tekintve magasan jegyzett, de hogy módszereiben nem különbözik kicsit sem a Cambridge Analyticától, az is biztos.

A kampányuk egyik lépése az volt, hogy Soros Györgyöt igyekeztek a Facebook kritikusai mögött álló titkos hatalomként, anyagi támogatóként beállítani. Mármost Soros bizony bírálta többször a Facebookot is, a Google-t is, a monopolhelyzetük miatt, a kétes adatkezelés miatt, a hosszú távú gondolkodás hiánya miatt – de soha senkit nem bérelt fel ellenük. A tulajdon véleményéhez meg neki is joga van, amint Mark Zuckerbergnek is.

A megbízáskor elfelejtették ellenőrizni, csak később derült ki: a Definers Public Affairsnek markáns republikánus háttere van. A Facebook megrendelt tőlük egy sikeres kampányt, és kapott is egy olyant, ami sikeres lehet – a republikánusok között.

A kirobbanó botrány hatására a Definers Public Affairs megbízását azonnal visszavonták, és mennie kellett Elliot Schragenak, a Facebook kommunikációs vezetőjének is, aki magára vállalt minden felelősséget, majd távozott a balfenéken (feltehetően nem üres zsebbel). Sheryl Sandberg vezérigazgató-helyettes is némi bűnbánatot tanúsított, bár ő a lemondásig nem ment el. A botrány ebben a mostani helyzetben rengeteget ártott a közösségi oldal megítélésének

Itt tartunk most, a Pinkini-iratok nyilvánosságra kerülése előtt. Mi várható?

Botrány mindenképpen, és a Facebook további reformja. Ami nem is volna rossz gondolat, de másként kéne nekifogni, mint idáig. Ez az oldal eredetileg egyetemisták ismerkedését szolgálta, és alapvetően máig nem írták át, annak dacára, hogy több, mint kétmilliárdan használják. Ha nem újabb módosítgatásokat eszközölnének rajta – amik csak a működését bonyolítják, és a kívánt jogi szabályozást vagy sehogy, vagy csak alig oldják meg – hanem átírnák az egészet, teljesen, most már tömegekre szabva, komoly adatvédelmi garanciákkal és olyan védelemmel, ami valóban gondot okozna a támadóknak, meg lenne oldva a problémák legnagyobb része.

Ugyanis Facebookra, általában véve közösségi médiára szükség van, lényegében erre a közegre terelődött a nyilvánosság legtöbb formája, enélkül valóban atomizálódna a társadalom.

De ha kell, ha szükség van rá, legalább csináljuk jól…

Nos, ezt kéne valahogy megoldani.