Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Párbeszéd – ha hagyják – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Párbeszéd – ha hagyják – Déli kávé Szele Tamással

Hölgyeim, uraim, ma jut idő újra egy kis kávézásra, pártpolitikára, ugyanis tegnap nem történtek világrengető események a menetrend szerinti, rendes tüntetésen, kis levegőhöz jutunk, bár – természetesen – tekintettel kell legyünk beszélgetésünk tárgyának aktuális politikai környezetére, hiszen épp most is szólnak friss és kissé aggasztó hírek a Párbeszédről.

Pincér, duplát kérek habbal, és egy konyakot!

Szóval, hogy is kerül most épp a Párbeszéd szóba? Ugyebár, forrong az ország, a sajtó is szinte kizárólag a két vérlázítóan igazságtalan – mármint a túlórakerettel és a közigazgatási bíróságokkal foglalkozó – törvény elleni tiltakozásokkal foglalkozik, persze ki-ki a saját szája íze szerint. A Hír TV például szenzációként közli internetes oldalának élén, miszerint „Az emberek zöme elutasítja az utcai erőszakot”. Ez igen hihető, még akkor is, ha a Századvég állapította meg (sokat kellhetett kutatniuk, hogy rájöjjenek). De a Hír TV-nek kicsit érdekesen áll ez a frissen felkapott pacifizmus: pont az ő 2006-os adásukban nevezte Császár Attila „forradalomnak” a televízió-székház ostromát, pedig az pöttyet agresszívabb volt, mint az összes mostani tiltakozás együttvéve, nem szánkók égtek, hanem gépkocsik.

Meg a fél Szabadság tér.

Akkor nem voltak pacifisták, most azok, ezt hívjuk jellemfejlődésnek.

De ne fecsegjünk itt másról, térjünk a tárgyra: miért is a Párbeszéd?

Nos, ez a párt oroszlánrészt vállalt – más ellenzéki pártokkal együtt – a két törvény elleni parlamenti tiltakozásban, sőt, holnapra az MSZP-vel és a DK-val együtt tüntetést is szerveznek a Kossuth térre.

Nos, ez nem maradt észrevétlen. Az egy dolog, hogy Kövér László az ő képviselőiket is félmillió forint körüli büntetéssel találta meg, de az már érdekesebb, hogy az ÁSZ is pont most talált hibát a krétájuk körül. Arról van szó, hogy az Állami Számvevőszék olyan jelentéstervezetet küldött a pártnak (és a Momentumnak), amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével. Mindezt azért, mert elérhetetlenek az ÁSZ ellenőrei számára. Ezért az ÁSZ kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését.

Ez bizony a Párbeszéd végét jelentené, annak dacára, hogy még a héten pontosan leadtak minden szükséges számlát.

Hogy is van ez?

Idézzük az ÁSZ Indexnek írt levelét:

„A két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhetők, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért az ÁSZ október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését. Tájékoztatom, hogy ez az intézkedés jelenleg is hatályban van.”

Igen, ugyanis megváltozott a bejelentett székhelyük – csak már a változás is be van jegyezve. Reméljük, ez a kis formai hiba nem jelenti ennek a politikai formációnak a megszűnését. De lássuk, kik ők?

A Párbeszéd Magyarországért (Párbeszéd) 2013-ban alakult és magát baloldali, zöld pártként határozza meg.

A pártot a Lehet Más a Politika pártból kilépett tagok alapították meg,

miután az LMP 2013. január 26-i kongresszusa nagy többséggel megerősítette a novemberi döntést, mely szerint nem lépnek szövetségre az Együtt – a Korszakváltók Pártjával. Nem sokkal később, március elején az új párt szövetséget hozott létre az Együtt – a Korszakváltók Pártja mozgalommal, amely közben szintén párttá alakult.

2016 szeptemberében a párt új logót vezetett be és a PM helyett a Párbeszéd rövidítést használja.

Ennél kicsit többet mond alapító nyilatkozatuk:

„A rendszerváltás kisiklásának mély és bonyolult okai vannak, ám kétségtelenül közrejátszott az is, hogy a magyar politika évtizedek óta adós egy olyan párttal, amely hitelesen és a jövő nemzedékekért érzett felelősséggel küzdött volna az elnyomás, a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenségek és az önkény ellen. Ezért Párbeszéd Magyarországért néven új zöld baloldali pártot alapítunk, hogy részt vegyünk egy szabad, igazságos és fenntartható társadalom kialakításában. Ma már az ország neve nem köztársaság – rajtunk, állampolgárokon múlik, hogy bebizonyítsuk, a lelke még az.”

Ezt csak üdvözölni lehet. Környezetvédelem, társadalmi igazságosság, önkény elleni harc – kifejezetten jól hangzik. És ráadásul nem is fordultak még eddig szembe ezekkel az elvekkel.

Választói szövetséget kötöttek az Együtt 2014 mozgalommal

Történetük szerint 2013. március elején a közben szintén párttá alakult Együtt 2014 mozgalommal „választói szövetséget” kötöttek. A pártszövetség (Együtt-PM) elnökségének tagjai Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalomelnöke, Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője, Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányította. 2014. január 14-én több más szervezettel együtt az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, azonban ez nem sikerült, viszont az Összefogás listájáról a PM szövetségese, az Együtt három, a PM pedig egy képviselői mandátumot szerzett, mellyel a pártnak független képviselői lettek az Országgyűlésben, mivel nem érték el a frakcióalapításhoz szükséges öt képviselői mandátumot.

A 2014-es európai parlamenti választáson május 25-én a párt, szövetségben az Együtt párttal 7,22%-os támogatottságot kapott, ami egy képviselői helyre lett elegendő az Európai Parlamentbe, ezt a listavezető Bajnai Gordon nyerte el, aki viszont már korábban közölte, hogy elnyert mandátum esetén sem megy Brüsszelbe, ezért a mandátumát a lista második helyezettjének, Jávor Benedeknek adta át.

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt lett

A 2017. április 29-30-i taggyűlésen megújították a vezetőséget, újraválasztották Szabó Tímea és Karácsony Gergely társelnököket, elfogadták a párt választási stratégiáját és megnevezték miniszterelnök-jelöltjüket, Karácsony Gergelyt.

2017. decemberben az MSZP elnöksége bejelentette: támogatja, hogy Karácsony Gergely legyen a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje a 2018-as magyarországi országgyűlési választáson. 2018. januárban Molnár Gyula pártelnök bejelentette, hogy közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezette, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje volt. A pártszövetség a választáson 11,91%-ot ért el, így a harmadik legtámogatottabb politikai szereplővé vált az országgyűlésben, ebből a Párbeszédnek három képviselői mandátum jutott Szabó Tímeának, Tordai Bencének és Karácsony Gergelynek, bár utóbbi jelezte, hogy lemond a mandátumáról, amit később Kocsis-Cake Olivio kapott meg.

Képesek voltak növelni mandátumaik számát, ami keveseknek sikerül

Körülbelül itt tartanak most: figyelemreméltó bennük, hogy képesek voltak növelni mandátumaik számát, ami keveseknek sikerül ebben a narancsárnyalatú politikai sivatagban, és előreláthatóan a mostani tiltakozásuk is növelni fogja népszerűségüket.

Ha lesznek 2022-ben választások – mert addig még sok minden történhet – valószínű, hogy önálló frakcióval fognak szerepelni az Országgyűlésben, a jelek mindenképpen erre mutatnak.

Mármint, ehhez nem csak az kell, hogy legyenek választások, hanem az is, hogy maga a párt is létezzen még akkor, de ennek a problémának a megoldásán, mint láthattuk, már gőzerővel dolgozik az Állami Számvevőszék.

Kár lenne értük: ők lehetnének azok balról, ami a Momentum centrista részről – egy élhetőbb, fenntarthatóbb, demokratikusabb Magyarország kidolgozói.

Nos, meglátjuk, egyelőre az a fő, hogy maradjanak meg a választásokig.

A füstgránátok napja

Szele Tamás
-
0
A füstgránátok napja

A tegnapelőtti tüntetésekre azt mondhatjuk, lám, ilyen a demonstráció, ha spontán indul meg, a jogos felháborodás viszi utcára az embereket. No, de majd tegnap! Majd meglátjuk, milyen lesz, ha meg is szervezik! Ugyanolyan lett – úgy tűnik, a demonstráció sikere nem szervezettség kérdése. Persze, az is nagyon jó kérdés, mit neveznénk sikernek.

Nyilván egy azonnali kormányváltást, bár én azt mondanám, a politikai rendszert is rendbe kéne akkor már rakni, különben sokat nem nyernénk, maximum haramiákat cserélnénk rablókra, megváltozna a nevük, de a rendszer, a cég ugyanaz maradna. Akárhogyan is hívnánk: de épp ez az, ha megfigyeljük, a mostani tüntetések nem szimplán egyik, másik vagy az összes kormánytag hatalmi pozícióját nem helyeslik, hanem magát a rendszert, konkrétan annak két törvényét kifogásolják. És ez már jóval közelebb áll a gyökeres megoldáshoz, bár tiltakoztunk mi már törvények ellen, és azt sem vették figyelembe… emlékszünk még a kórusra: „Ne írd alá, János!”

Aláírta.

A válság már rendszerszintű

De mindenképpen, helyes, ha tudatosítjuk magunkban: a válság már rendszerszintű, és eszerint is keressük a megoldást. Azonban mielőtt elvesznénk az elméletben, lássuk, konkrétan mi történt tegnap?

Először is megszólalt a kormány, csak miheztartás végett. Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozatot juttatott el az MTI-nek:

„A demokráciát rendbontók zavarták meg, azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a demokráciát a törvénytelenséggel, a szabad véleménynyilvánítás jogát az erőszakkal – szögezte le Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön, az előző napi budapesti demonstráción történteket értékelve.

A miniszter kiemelte: nem lehet a demokrácia része az a tüntetés, amelyen durván megsértik a törvényeket, és amelynek biztosítása során kilenc rendőr szenved sérülést.

A Belügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Pintér Sándor operatív értekezleten értékelte az V. kerületi Kossuth téri be nem jelentett demonstráció tapasztalatait.

A miniszter rámutatott: a közelmúltban ilyen mértékű és intenzitású támadás nem ért magyar rendőrt.”

Mielőtt elmélázunk, mekkora demokráciaelméleti szakember lett a mi belügyminiszterünk, aki más kiemelkedő teljesítményekre is képes, például bárhol rendet tesz két hét alatt, jobban mondva, bocsánat, bárhol képtelen rendet tenni, akár két hét, akár sok év leforgása alatt, jusson eszünkbe, hogy Kövér László mindeközben puccskísérletről beszélt, Gulyás Gergely pedig a kormányinfón „kereszténygyűlöletet” vizionált, ami ellen Isten oltalmát kérte. Van egy olyan érzésem, hogy ezek az emberek már a hallucinogénekig jutottak a hangulatkarbantartás rögös útján.

A kormány el akarja húzni a válságot Karácsonyig

Időközben feltűnt a Szalay utca sarkán, egyelőre teherautókra halmozva mintegy 480 méternyi kordonelem, melyeket egyelőre még nem szereltek fel.

Ez viszont azt jelzi, hogy a kormány nem készül sem az egyik, sem a másik, sem mindkét törvény visszavonására, valószínűleg el akarják húzni a válságot Karácsonyig, hogy aztán a téli ünnepek megoldják helyettük a tömegoszlatást. És tény, hogy Szenteste senki sem fog tüntetni, tehát, ha akarunk valamit: addig kell elérni.

No, akkor lássuk viszont, mit tettek a tiltakozók?

Két szervezett, bejelentett demonstráció zajlott, szemben a tegnapelőtti egy, szervezetlennel. Az elsőt a Szabad Egyetem és Hallgatói Szakszervezet szervezte a Kossuth téren öt órától, a másikat a Momentum a Szabadság téren fél hattól. A Momentum tüntetői természetesen azonnal átmentek a Kossuth térre, és egyesültek a Szabad Egyetem demonstrálóival – szervezési kérdés lehetett a két közeli, de különböző helyszín megjelölése, hiszen ugyanarra a helyre ugyanabban az időben két demonstrációt bejelenteni nem lehet.

Az egyesülés előtt azért még beszédet mondott Tamás Gáspár Miklós, méghozzá érdekeset – idézzük:

„Az a tény, hogy diákok, értelmiségiek, szakszervezetek egyértelműen föllépnek az önkény ellen, ez új dolog Magyarországon. Új, és remélhetőleg nem fog rövid ideig tartani. Szeretjük a magyar népet, a részei vagyunk, és nem tudnak minket szembeállítani a megtévesztettekkel. Szolidaritást akarunk, békét és boldog életet, nem gyűlölünk senkit.”

A Jobbik megpróbálta ellopni a showt

Úgy legyen, de mi történt aztán? Aztán a tömeg elindult a Margit híd felé, ahol is a híd közepén, a szigeti lejárónál várta őket – a Jobbik. Azért, hogy csatlakozzon.

Erre mondják, hogy ügyes, mivel egészen addig a szervezők vezették a menetet, azonban, ahogy találkoztak a jobbikosokkal (akik minden mozdítható emberük kezébe zászlót adtak erre az alkalomra) már fordult a kocka: mivel a Jobbik csapata előrébb volt a szervezőknél – hiszen ők vártak, a menet érkezett – egyszerűen beálltak a tüntetés élére, mintegy vezetni azt, kisajátítva a rendezvényt. Szerencsére és egy éber sajtómunkás kolléga szemfülességének köszönhetően ez percek alatt megoldódott, hátraküldték őket, pedig kétségtelenül ötletesen próbálták meg ellopni a showt.

Két órás vonulás következett, a Margit híd, a Bem rakpart, a Lánchíd, a Deák tér, az Oktogon és a Nyugati érintésével, majd visszatértek a Kossuth térre, bár a kellemetlenségek már a Körúton, a Nyugati felé elkezdődtek. A tömegben egy tüntető, minden jel szerint Momentum-aktivista fel akart gyújtani valamit, ami miatt a rendőrség kiemelte a tömegből. A menet megállt, a demonstrálók – köztük a Momentum elnöke, Fekete-Győr András – az elengedését követelték, ami végül megtörtént, a menet pedig továbbindult.

A Momentum azt hiszi, a füstgránátok ártalmatlan eszközök?

Itt álljunk meg egy pillanatra. A Momentum már a Kossuth térre érkezését is lila füst közepette rendezte meg, valószínűleg azt hihették, hogy a füstgránátok ártalmatlan és teljesen elfogadott jelzőeszközök – ez hiba volt, ugyanis a rendőrség nem így gondolta. Ennek köszönhetően alakult ki a gránát-affér, ugyanis egyes tüntetők a Parlamenthez visszatérve elkezdték ilyen eszközökkel dobálni a rendőrsorfalat, annak ellenére, hogy a szervezők az elejétől kezdve többször is bemondták hangosbeszélőiken, hogy ez egy erőszakmentes tüntetés, senki ne érjen a rendőrökhöz.

Ekkor törhetett be az Országház egyik ablaka is, mely nagy anyagi kárral csak abból a szempontból jár, hogy az ablaktörésről szóló, a kormánysajtóban megjelenő írások honoráriumának összege valószínűleg ma délelőttre már elérte a legalább hárommillió forintot és monoton növekedést mutat.

Donáth Annát, a Momentum alelnökét is elvitték

Az igazi probléma akkor kezdődött, amikor Donáth Annát, a Momentum alelnökét is elvitték, miután meggyújtott és magasba emelt egy füstgránátot. Hozzá Kunhalmi Ágnes képviselő tudott átmenni a rendőrsorfalon, akkor úgy számolt be az állapotáról, hogy jól van, csak a szeme gyulladt a könnygáztól. Donáth Annát a X. kerületi rendőrkapitányságon állították elő. Fekete-Győr András az épület előtt jelentette be, hogy a letartóztatott politikushoz egyelőre az ügyvédjét sem engedik be. A Momentum elnöke elismerte a sajtónak, hogy ő volt az egyik, aki füstbombát dobott a rendőrökre. Azt mondta, nem bánja, mert a füstgránát nem ártalmas, és akkora düh van az emberekben, hogy vannak eszközök, amelyekkel élni kell.

Az indulat érthető, csak éppen a célpontja elhibázott: a rendőrök csak a dolgukat teszik, olyan dolog őket bántani a kormány aljassága miatt, mintha felidegesítene a szomszédom, és helyette a macskát rúgnám meg. Macska is rosszul jár, szomszéd is megússza, és én sem oldottam meg semmit (notandum bene: macskát nem rúgunk).

További atrocitások következtek

A rendőrség hét alkalommal vetett be könnygázt, éjfél körül a rendőri nyomás hatására néhány százan átvonultak az Alkotmány utcán az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete elé, a Kossuth téren csak néhány tucatnyian maradtak. Az Emmi-nél is felsorakoztak a rendőrök, néhányan lökdösődtek, amire válaszul könnygázt is fújtak. Nagyjából ötven ember ott maradt, de a többiek továbbindultak a Szalay utcán. Voltak, akik kukákat borogattak, egy rendőrautó hátsó ablakát betörték. Olyanok is voltak viszont, akik ott maradtak felállítani a feldöntött kukákat, összeszedni a kiborult szemetet.

Egy ennél nagyobb, ezerfős csoport a Nagykörútra ment, amelynek a felét lezárták és a Nyugati felé tartottak. A rendőrök a tüntetőket arra kérték, hogy menjenek fel a járdára, és aki nem volt hajlandó erre, azt előállították. Végül öt-hat fős csoportokra bontották a tömeget és mindenkit igazoltattak. Itt lehetünk figyelmesek egy nagyon érdekes jelenségre: mikor éjjel kettőkor szabadon engedték, akiket addig kiemeltek, a 24.hu információi szerint

„mindenkivel bemondatták a saját nevét a kamerába, különben nem engedték el őket. Arra nem tudtak válaszolni, hogy ezt milyen jogszabály szerint kell a tüntetőknek megtenniük, csak annyit, hogy utasítást kaptak. Arra sem tudtak válaszolni, mi történik, ha nem mondják be a nevüket.”

Ez arra utal, hogy vagy a térfigyelő kamerák rendszere, vagy a rendőrség nyilvántartási módszere még messze jár a tökéletestől.

Ez történt tegnap: és ma is tüntetés lesz öttől, ugyancsak a Kossuth téren.

Akkor összegezzünk

Tegnapelőtt láttuk, hogy néz ki egy tüntetés, ha nincs megszervezve.

Tegnap láttuk, hogy néz ki, ha meg van szervezve.

Ma meg meglátjuk, mit látunk meg.

Én speciel szeretnék végre egy olyan tüntetést látni, ami sikerül, eléri célját és visszavonják a hatására ezt a két átkozott törvényt.

Mert végső soron ez lenne a cél.

Korrupció és következmény

Szele Tamás
-
0
Korrupció és következmény

Érdekes tanulmány került szerkesztőségünk birtokába, nagyon érdekes – csak sajnálhatjuk, hogy nem tíz évvel ezelőtt született, ugyanis ebben az esetben mind jobb helyzetben volnánk, sőt, egész Magyarország is. Konkrétan az Európai Unió kohéziós támogatásairól és az azokkal kapcsolatos korrupcióellenes intézkedésekről szól – illetve ilyeneket javasol.

Éspedig reméljük, nem hiába javasolja: a szerzői Jávor Benedek, az Európai Parlament képviselője a Zöldek/EFA képviselőcsoportban és Andor László, a FEPS-nél dolgozó ösztöndíjas, korábban a magyarországi foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos, egyébként egyetemi docens a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán (Gazdaságpolitika Tanszék, jelenleg fizetés nélküli szabadságon), valamint a Zsigmond Király Főiskolán. Jávor Benedek tekintélyes ember, Andor László tudós ember, érdemes adni a szavukra: lássuk, mit mondanak?

Azt, hogy az Európai Bizottság által javasolt többéves pénzügyi kerettervezet új eszközöket kell tartalmazzon az uniós pénzeszközökkel való rendszeres visszaélések kezelésére. Ez komoly előrelépés, mivel a Bizottság nem csak azt a problémát ismeri el, hogy az EU pénzeszközei valószínűbben válhatnak a csalás és a korrupció célpontjaivá, mint egyes országokban a nemzeti költségvetések, de azt is, hogy a mai napig rendszeres problémát jelent ez.

Bizony így van, a szerzők is csak annyit fűznek hozzá: a helyzet súlyos. Az állami szintű csalást a politika szereplői szervezik. Nemcsak az uniós források elpazarlását eredményezi a hűtlen kezelés, hanem a demokráciát rontja meg, szembefordul a közérdekkel és a jogállamisággal, valamint a politikai partnerség és minden tervezés alapelveit is aláássa. Látjuk, hogy a kormányzati szereplők európai uniós alapokat használnak fel arra, hogy gazdagítsák politikai vagy üzleti partnereiket saját hatalmuk gyarapítása érdekében, függetlenül a pénzügyi és erkölcsi felelősségtől. Külön „fekete könyvet” lehetne megtölteni a különböző országokat és különböző politikai családokat képviselő esetekkel, bár a legtöbb megfigyelő egyetért abban, hogy a jelenlegi magyar gyakorlat külön kategóriát, osztályt képvisel.

A szankciós mechanizmus alkalmazása sok kockázattal jár és maga az eljárás is komoly hiányosságokkal küszködik, igen nehézkes: a mostani esetekben úgy alkalmazható, hogy 1. meg kell állapítani, miszerint az adott ország megsértette a jogállamiság alapelveit, 2. miután ez megállapításra került, az adott ország elvágható az uniós támogatások egy részétől vagy akár egészétől is. Azonban sokat javítana a helyzeten, ha a szankciók feltételei nem általánosak, hanem konkrétak volnának, szilárd mutatószámokhoz és referenciaértékekhez volnának kötve, hogy a bűnöket elkövető politikust sújtsa a büntetés, ne ártatlan túszait és áldozatait, vagyis országának polgárait.

A kifizetések és kötelezettségvállalások felfüggesztésére irányuló bizottsági javaslat jó szándékból ered. Ha ez bekövetkezik, megtiltja az új kötelezettségvállalásokat, amíg a szóban forgó tagállam vissza nem tér az európai értékek elvárható útjára. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a visszaélő kormányok nem reagálnak az ilyen fenyegetésekre. Valójában ezeket többnyire saját előnyükre fordítják, azáltal, hogy olyan elfogult testületként mutatják be az Uniót, amely zsarolja és bünteti az engedetlen, önállóskodó tagállamokat. Ha az EU esetleg visszatartja egy ilyen tagállam összes pénzét, akkor az könnyen értelmezhető zsarolásként, amely nagymértékben veszélyezteti vagy akár ellenkezőjére is fordíthatja a lépés politikai hatását.

Az EU-nak valamiképpen bizonyítania kellene, hogy épp a polgárok érdekeit tartja szem előtt, amikor valamely tagállamot szankcionálja; ennek az lenne a legjobb módja, ha az alapokat saját kezébe venné és az eredeti európai célok szerint osztaná el a tagállamokban. Más szóval, azt javasolják, hogy a Bizottság ilyen esetekben függessze fel a megosztott irányítást. Így az EU fellépése nem tekinthető zsarolásnak, miközben elkerülhetik a kormányközeli oligarchia korrupt elosztási csatornáit és finanszírozását.

Közvetlen menedzsment-típusú megoldások is bevezethetőek volnának fokozatosan és arányosan: először csak a kifizetések kerülnének közvetlenül az Európai Bizottság irányítása alá, olyan államok esetében, ahol már elutasították a kifizetéseket a szabálytalanságok vagy az észlelt csalások miatt. A következő lépésben az operatív programok vagy a teljes irányítási rendszer és a demokratikus ellenőrzési mechanizmusok rendszerszintű problémái esetén a közvetlen vagy közvetett irányítást átfogóbb módon lehetne bevezetni súlyos és rendszeres jogsértések esetén. Továbbmenve volna alkalmazható egy harmadik típusú kezelési módszer, a „támogatott irányítás”, melynek során uniós szakértőket telepítenének a különböző nemzeti fejlesztési ügynökségekbe, azok teljes megbéklyózása nélkül, viszont a szigorú ellenőrzés fenntartásával. Ezt akár a tagállam is kérhetné, akár egy bizonyos küszöb felett (a hibák gyakorisága, a felfüggesztések és az OLAF vizsgálatok eredménye alapján), a Bizottság is kezdeményezhetné.

Ne feledjük: a kohéziós politika és az uniós alapok nem „ajándékok” a tagállamok számára, hanem a kiegyensúlyozott és méltányos működőképes gazdasági kormányzás és az egységes európai piac nélkülözhetetlen részei. Azonban a teljes pénzkivonásnak továbbra is végső lehetőségnek, „gazdasági atombombának” kell maradnia, amit csak a legextrémebb helyzetben vetnek be.

Másrészt azonban ne feledjük, a rendszerszintű korrupció olyan helyzetekhez vezethet, ahol az uniós alapok egyszerűen nem teljesítik eredeti céljaikat a versenyképesség javítása, az infrastruktúra fejlesztése, a humántőke-befektetés vagy a jobb kormányzás területén.

A legjobb út kiválasztása semmi esetre sem könnyű, különösen egy ilyen erősen átpolitizált helyzetben, egy ilyen eszköz esetében. Az Európai Parlamentben és másutt lévő európa-párti erőket kell egységbe kovácsolni, és erőfeszítéseket kell tenniük az uniós értékek és források védelme érdekében. Ennek azonban nemcsak a populizmus ellen kell kiállnia, hanem meg kell védenie a rosszul működő kormányzatok áldozatainak jogait és lehetőségeit – és ők leginkább a szóban forgó tagállamok állampolgárai között találhatók.

Eddig a javaslat.

Okos tanulmány, minden szava aranyat ér.

Csak hát születhetett volna tíz évvel ezelőtt is.

Akkor nem itt tartanánk, hanem esetleg egy virágzó, európai országban élnénk.

Paprikaspray és karácsonyfa

Szele Tamás
-
0
Paprikaspray és karácsonyfa

Folyatjuk beszámolónkat a tegnap esti eseményekről. Ott hagytuk abba, hogy a tüntetők elhagyták a Lendvay utcai Fidesz-székházat – körülbelül ebben az időben történt egy sajnálatos eset, állítólag egy demonstráló paprikaspray-vel fújta volna le a székházat őrző rendőröket, legalábbis a hivatalos kommüniké ezt mondja – és visszaindultak a Kossuth térre.

Előrebocsátanám, hogy ne feledjük: roppant aljas, tűrhetetlen törvények elleni tiltakozásról van szó, sokakat elragadhatott az indulat, bár komoly atrocitás még így sem történt, azonban erősen álságosnak éreznék minden szörnyülködést szegény padok vagy szánkók sorsa felett. Mikor magunkat kell sajnáljuk vagy megvédjük, elképzelhető, hogy egyes köztéri tárgyak, utcabútorok megsérülnek. Nem szép dolog ez sem, de előfordul – és jelezném, hogy a mostani kormányzat által ikonikussá emelt 2006-os zavargások során nem egy szánkó és két pad gyulladt ki, hanem autók egész sora, melyek mind magántulajdonban voltak és nem fizetett értük a biztosító, mert kinek jutott eszébe zavargások ellen is biztosítani őket? (Bár, mondjuk ilyen biztosítás nincs is). Egyszóval nem szép dolog a gyújtogatás, ne dicsérjük, azonban ég és föld a különbség az akkori és mostani események között. Ezt csak azért jegyzem meg, mert Kövér László már „puccskísérletet” emleget.

Az volt a puccskísérlet, ez tüntetés volt.

De lássuk, mi történt a Lendvay utca után?

A demonstrálók – több csoportban – visszaindultak a Kossuth térre. Egyik részük átmenetileg elfoglalta a Lánchidat, majd folytatták útjukat a Parlamenthez, más részük az Andrássy úton vonult végig, a harmadik csoport el sem ment a térről. Azonban érdekes jelenség lehetett, mikor az Andrássy úton vonuló csoport abban a pillanatban ért a Lánchídhoz, amikor azt az előző hídfoglalók elhagyták: a tüntetők versenyt futottak a rendőrökkel a hídért, amit sikerült újra elfoglalniuk. De végül mind az Országházhoz értek – annak idején minden út Rómába vezetett, nálunk minden tüntetés előbb vagy utóbb a Kossuth téren köt ki.

Itt a már ismert jelszavak skandálásával folytatták a demonstrációt, mintegy két-háromezren (elnézést, pontos adatai senkinek sincsenek, tömeg létszámát megbecsülni amúgy is külön mesterség, este, sötétben szinte lehetetlen is). Az épületet védő Készenléti Rendőrség alakulatait azonban rohamrendőrök váltották fel, talán ennek is voltak köszönhetőek a későbbi konfliktusok. Először állandóvá vált a tülekedés a demonstrálók és  a rohamrendőrök között, majd valaki – a Mérce beszámolója szerint – egy füstgránátot hajított a rendőrsorfal mögé, ami nem tett kárt senkiben, ám indokolhatta a későbbi eseményeket.

A rendőrök paprikasprayt vetettek be

A beszámolók szerint az erős gáz hatására a tömeg feloszlott a lépcsőnél, a tolakodásnak egy időre így vége szakadt. A tömegben szódabikarbónát osztogattak egymásnak a tüntetők, és azzal gargarizáltak, hogy csillapítsák a paprikaspray okozta tüneteket. (Ezt különben az Origo bizonyítéknak tekinti arra, hogy „szervezett anarchista támadás zajlott”, hiszen különben honnan lett volna náluk szódabikarbóna? A patikából, kérem, van a környéken… mindenesetre két dolgot tanultunk, az egyik az, hogy a szódabikarbóna erre is jó, a másik pedig, hogy ha eltűnik a patikákból, akkor tömegoszlatás készül. Az Origo érvelése pedig be fog vonulni a magyar sajtótörténet legostobább kijelentései közé).

A demonstrálók ezek után a másik, déli kaput vették célba, egy kisebb csoportjuk leült a Kossuth téri metrómegállóval szembeni parlamenti kapualjba. A rohamrendőrség spontán, hevenyészett sorfalat próbált felállítani, ez azonban nem akadályozta meg a tömeget, többen üvegeket, petárdákat, különböző tárgyakat dobálnak a rendőrökre, akik ettől egyre jobban megzavarodnak. Időközben a közeli Sparban kifogyott a tojás, ugyanis a tiltakozók felvásárolták a bolt teljes készletét. (Jó tudni: ezek szerint a tojáshiány is közelgő tüntetésre utal ezentúl).

A kapualjban ülőkkel szemben intézkedtek a rendőrök, körülbelül ezzel egy időben játszódott le a szánkó-affér is. Az Ország Karácsonyfája alól valaki elvett egy szánkót és a rendőrök közé dobta (a dekorációként kirakott szánkókat a kormánysajtó „szánkó-kordonnak” nevezi, új fogalmat hozva a magyar nyelvbe. Még jó, hogy nem „szánkóvár” a szekérvár mintájára).

A déli kapunál időközben újból paprikasprayt vetettek be

A tüntetők közül néhányan petárdákkal válaszoltak. A többség azonban visszaindult a főbejárathoz, és út közben néhányan megrohamozták a karácsonyfát. A rendőrök megakadályozták, hogy kidöntsék, az akció során pár tüntetőt a földre vittek. Ezen a ponton kissé érthetetlen okból, de hangszórókból bejátszották a Marseillaise-t is. A rohamrendőrök gumibottal a kézben sorakoztak fel a tüntetőkkel szemben, majd újabb adag paprikaspray-vel kényszerítették hátrébb a tüntetőket. Tudósítók szerint ebből az adagból maguk a rendőrök is kaptak. A tüntetők időnként „Égjen a fa!” felkiáltást skandáltak.

Itt már kontrollálhatatlanná vált az esemény, valaki meggyújtott egy szánkót, melyet a rendőrség azonnal eloltott, a téren szétterült a sokadalom, a rendőrök – melyek ekkor már többen voltak a tiltakozóknál – kisebb csoportokat vettek körbe, és elkezdték őket kiszorítani. Ennek érdekében lekapcsolták a Parlament világítását is, minden sötétbe borult, míg a tömeg a „Karácsonyra forradalmat” jelszót skandálta.

A rohamrendőrség néha paprikaspray használatával, de folyamatosan nyomta, szorította ki a demonstrálókat az Alkotmány utca és a Vértanúk tere irányába. A téren közben tüzeket próbáltak gyújtani, akik még ott maradtak, világítás és melegedés céljából, így két padot is meggyújtottak. Ez kiváló ötlet volt, a citromdíjasok közül, ugyanis a fény azonnal megmutatta a rendőröknek, hol vannak még tiltakozó csoportok – éjjel fél egy után hat perccel sikerült is teljesen kiüríteni a teret. Röviddel ezután megérkeztek a tűzoltók.

A rendőrök kergették a tüntetőket

A Nádor utcában és a Szabadság téren csatározások kezdődtek, a rendőrség kis utcákba kergette szét a tüntetőket. Végül egy kisebb csoportot egészen a Dob utca és a Klauzál tér sarkáig kergettek, ahol végül útjukat állták és igazoltatták őket.

És ennyi történt – ezer hála minden helyszíni tudósítónak, de főleg a Mércének, akik percről percre számoltak be az események alakulásáról.

Mi várható?

Mára újabb tiltakozást szervez a Kossuth térre a Szabad Egyetem diákcsoport „Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás” címmel. Felhívásuk szövege:

„Holnap visszamegyünk a Kossuth térre és békésen tüntetünk a rabszolgatörvény elfogadása ellen.

Hozz magaddal enni- és innivalót, meleg ruhát, és készülj fel, hogy több órát maradunk.
A tüntetés bejelentett és elfogadott a hatóságoknál.”

Minden arra utal, hogy a tiltakozások nem maradnak abba. Nem is maradhatnak, itt már nem kormányellenes hangulatról van szó, hanem a jövőnkről.

Itt már nem a bérünk a tét, hanem a bőrünk.

Lapunk az eseményeket folyamatosan figyelemmel kíséri és minden fejleményről azonnal beszámolunk.

A kezdet vége?

Szele Tamás
-
0
A kezdet vége?

Hölgyeim és uraim, Budapest utcáin ezekben a pillanatokban jogos tiltakozás folyik embertelen és demokráciánkat sárba tipró törvények meghozatala ellen. A demonstrálók a Kossuth tér – Margit híd pesti hídfő – Nyugati – Oktogon- Andrássy útvonalon vonultak végig, blokkolták a forgalmat a Körúton, majd a tömeg eleje az Andrássy útra kanyarodott rá.

Mi váltotta ki a tiltakozást?

Voltaképpen ma több dolog is történt, és nagyon nagy hibát követnénk el, ha pusztán a „rabszolgatörvény” néven ismert túlóratörvény parlamenti elfogadását említenénk. Elsősorban ez ellen tiltakoztak a parlamenti ellenzék képviselői, látványos jelentek közepette, ám történt ott más aljasság is, ami szintén legalább ugyanolyan veszélyes, ha ugyan nem veszélyesebb.

Itt a közigazgatási bírósági rendszer felállítására gondolok, de menjünk sorban

Mit engedélyez a túlóratörvény? A magyar munkavállaló rabszolgasorba döntését, vagyis azt, hogy lehetséges legyen az alkalmazottakat évi 400 óra erejéig túlórára kötelezni, és ennek ellentételezése akár készpénzben, akár pedig szabadnapban szenvedhessen akár három év késedelmet is.

Aki egy kicsit is tud számolni, rájön, hogy egy évben ötvenkét hét van, ha ebből leszámítjuk a két hét fizetett szabadságot, akkor pontosan heti egy munkanappal többre kötelezhető a munkavállaló, magyarul oda a szabad szombat, és ez még törvényes is mától. Kifizetni vagy kiadni szabadságban? Kétséges, három év alatt sok minden történhet, még az is, hogy a munkavállaló, akinek túl sokkal tartoznak átszervezés miatt elveszti a munkahelyét…

Jogos a felháborodás, jogos a tiltakozás. Ez tűrhetetlen.

De mit jelent a másik, ma elfogadott törvény a közigazgatási bírósági rendszerről?

Dióhéjban azt, hogy a jövőben a „közigazgatási”, tehát adóügyekkel, építési ügyekkel, tüntetésekkel, sztrájkokkal, választási ügyekkel és közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos kereseteket nem a rendes bíróság tárgyalja, hanem az illetékes miniszter dönti el a bírói testület összetételét, ő jelöli ki a személyüket.

Külön figyelmet kérnék két apróságra: az egyik az, miszerint minden politikailag kényesnek számító ügy ide fog tartozni.

A másik az, és ez itt a fontos, hogy ez a törvény nem csak arra az esetre vonatkozik, ha az állampolgár indít keresetet a hatóság ellen, hanem fordítva is érvényes – tehát, ha bárkit bármiben vétkesnek vagy kellemetlennek talál egy önkormányzati vagy egyéb állami intézmény, és keresetet ad be ellene, az bizony ez elé a különbíróság elé kerül, és a kormány, vagyis ők maguk, illetve barátaik választják ki a bíró személyét.

Aki bizonnyal vagy úgy fog ítélkezni, amint jónak látja, vagy úgy, amint jónak látják.

Értsük meg tehát: ezentúl bárki, majdnem bármiért különbíróság elé kerülhet.

Míg a rabszolgatörvény is vérlázító és elviselhetetlen, ez a magyar jogrendszer alapjait rombolja le és porrá zúzza a bírói függetlenség elvét.

Nincs olyan tiltakozás a törvény keretein belül, ami ezek ellen ne lenne jogos.

Nehéz megmondani, miként volna a mai parlamenti döntés után Magyarország politikai rendszere akár csak hibrid rezsimnek is nevezhető, mikor minden jel arra mutat, hogy demokráciával ezen túl csak két helyen találkozhatunk: magánéletünkben és nyomelemekben. Ez utóbbi sajnos nem teljesen biztos.

A tiltakozás tehát jogos – ámde formái még kidolgozatlanok.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a végre létrejövő ellenzéki egységet említi, és soha jobbkor nem jönne ez.

Kovács László, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke, volt külügyminiszter már pontosabban fogalmaz (tapasztalt ember):

„Ma nem fér be más a fejembe, mint az a dráma, aminek ma délelőtt a parlament volt a színtere. A kormány minden áron keresztül akarta erőltetni a munkaidő keret kibővítésére irányuló törvényjavaslatát, amit az érintettek okkal neveznek rabszolgatörvénynek. A kormány viselkedésén nem lepődtem meg, az elmúlt nyolc év tapasztalatai alapján nem is lehetett tőlük mást várni. Az ellenzék pedig azt tette, amit a magyar munkavállalók iránt érzett felelőssége és a lelkiismerete diktált.

Már jóval elmúlt dél, amikor értesültem a valóban drámai eseményekről, mert délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének, a rendszerváltás óta az Egyesült Államokban élő Berend T. Ivánnak a most megjelent könyve bemutatóján vettem részt. Így csak utólag, a Facebook-on láttam a közvetítést, ami egyszerre mutatta be az Orbán kormány érzéketlenségét és gátlástalanságát, és illetve az ellenzék szembefordulását ezzel. A konkrét körülmények és részletek ismerete nélkül is megdöbbentem attól, amit láttam és hallottam. Meggyőződésem, hogy ez az a pillanat, amikor mindenkinek, aki azt akarja, hogy Magyarország térjen vissza a rendszerváltással létrejött demokratikus jogállamhoz, az kell járjon a fejében, hogy mi legyen a történtekre a válasza azoknak, akik 2010 óta évről évre erősebben érzik, hogy Magyarország egyre rosszabb irányba halad. Meggyőződésem, hogy arra, ami ma délelőtt és az elmúlt 8 évben történt csak az lehet a válasz, ha létrejön a demokratikus erők lehetséges legszélesebb összefogása.

Biztos vagyok abban, hogy el fog indulni a vita, ki lehet és ki nem lehet ennek a részese. Lesznek – nem kevesen – akik az eddigi sajnálatosan rossz tapasztalatok miatt az összefogás szón fognak gúnyolódni. Lehet rajta gúnyolódni, csak nem érdemes.

A tét ugyanis rendkívül nagy. Szerintem mindenki, aki alapvetőnek tartja a szabadságjogokat, a demokráciát, a jogállamiságot. Csak azokat kell távol tartani, akik etnikai hovatartozás alapján tesznek különbséget ember és ember között, és azokat, akik megkérdőjelezik az Európai Unió alapvető értékrendjét, amely több mint hatvan éve szolgál iránytűként a kontinens érdekeinek érvényesítéséhez. Váratlanul ugyan, de eljött a pillanat, amikor cselekedni kell.

Kovács László
az MSZP korábbi elnöke (1998-2004)
Magyarország korábbi külügyminisztere (1994-98 és 2002-2004)
az Európai Bizottság volt tagja (2004-2010)”

Jóllehet, a Magyar Szocialista Párt jó néhány, közelmúltban hozott döntésével távolról sem értettem egyet, hajlok arra, hogy az utolsó bekezdés gondolatait megfontolandónak nevezzem.

Arról, kiket kell távol tartani.

Ha azok elmaradnak, éljen, ha nem, hát baj van.

Igen, a tiltakozás során más politikusok is megszólaltak, például Gyurcsány Ferenc a Kossuth téren, sőt, önjelöltek is hallatták hangjukat, őket viszont nem említeném – ezzel nincs semmi baj, sőt.

A ma történt parlamenti aljasságok ellen minden törvényes tiltakozás jogos.

Nekem, mint szerény krónikásnak azonban mégis az az érzésem, hogy ez az eseménysorozat mintegy próbaköve annak, kíván-e demokratikus társadalmi berendezkedést a magyar nép?

Akar-e maga dönteni fontos kérdésekben?

A tiltakozók hulláma időközben elérte a Lendvay utcai Fidesz-székházat, áttörték a rendőrsorfalat, két hölgy feljutott a székház máskor is megmászott erkélyére és most a tömeg egy része elindult, vissza a Kossuth térre.

Tehát elvileg nem haza.

Hosszú még az út, egymásra kell találnunk, pártrendszerrel vagy – amit jobban kedvelnék – netán anélkül.

Rá kell még jönni, ha lehet, érett ésszel, józanul, mi akarunk és hogyan.

De mégis, mégis, Sir Winston Churchillt idézhetjük, aki a második el-alameni csata után azt mondta:

„Ez nem a vége.
Még csak nem is a vég kezdete.
De, talán, a kezdet vége.”

Úgy legyen.

Munkáspárti fordulatok – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Munkáspárti fordulatok – Déli kávé Szele Tamással

A mai kávé mellé igazi régiséget mutatok be, kérem, habár annyiszor felújították, újrafutózták, hogy maga Lenin elvtárs sem ismerne rá: és talán jobban is járnának egy esetleges feltámadás során Thürmer Gyula és elvtársai, ha Lenin nem ismerné fel őket, mert ha mégis így alakulna, furkósbottal kergetőzne velük a Vörös Téren.

Természetesen a Magyar Munkáspártról van szó

Kell velük foglalkozni, mert a maguk módján ők is a kormánnyal szemben álló erőnek határozzák meg magukat, az már más kérdés, milyen mértékű ez a szembenállás, amint az is, mekkora az az erő. Azért nem tartok egy rövidesen kitörő bolsevik forradalomtól, melynek ők lennének az élcsapata: sőt, tekintve aktuális ideológiájukat, a bolsevikektől leginkább nekik kéne tartaniuk.

Egy normális demokráciában igenis van helye a szocialista, szociáldemokrata, baloldali gondolatnak, sőt, kiemelt fontosságú helye van – csak éppen a Magyar Munkáspártnak (nem tévesztendő össze a Munkáspárt 2006-tal) ehhez az eszmerendszerhez nem sok köze van. Sőt, érdekesen kacérkodik a túloldallal – de mindent a maga idejében. Lássuk a kezdeteket.

A Magyar Munkáspárt az 1989. október 7-i MSZMP-kongresszuson jött létre, a kémiából ismert redukciós eljárás útján. Ugyanis a modern szociáldemokráciát választó reformszárny kivált, MSZP néven, ők ma is léteznek és egész jelentékeny szerepet visznek a politikai életben, míg akik maradtak, azok – akkor még – továbbra is MSZMP néven folytatták. Ámde az alappárt jogutódja az MSZP lett, ami komoly vitákat szült például a tagság vagy a pártvagyon kiszámítása szempontjából. No, de akkor is: volt egy, 1989-ben még elvben jelentékenynek számító munkáspárt. Az újjászerveződött MSZMP december 17-én, több ezer résztvevővel megtartotta első (számozása az eszmei jogfolytonosság okán XIV.) kongresszusát, melyet Marosán György nyitott meg. Ekkor alakították át a struktúrát is: a párt alapjául immár az alapszervezetek számítottak, megreformálták a megyei és az országos szintű irányítási szerveket.

A párt ekkor keletkezett önmeghatározása a következő:

„Az MSZMP marxista politikai párt, amely magáénak vallja a magyar nép haladó történelmi vívmányait, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom időtálló értékeit, a kommunista és a baloldali szociáldemokrata hagyományok folytatója. Része a nemzetközi munkásmozgalomnak, együttműködik a kommunista, baloldali szociáldemokrata és más haladó pártokkal. Képviseli a munkások, a szövetkezeti parasztság, a szellemi dolgozók, a saját munkájukból élő kistulajdonosok, a nyugdíjasok érdekeit. Tevékenységében tiszteletben tartja az Alkotmányt, a pártok működését szabályozó törvényt. Védi a dolgozóknak a szocializmus építésében elért eredményeit.”

Szép szavak – minden párt önmeghatározása és alapító nyilatkozata nagyon szép – de mennyit értek a rendszerváltó Magyarországon, ahol még nem lehetett befolyásolni a választások eredményét? Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a párt 3,68%-ot ért el, a bejutási küszöb azonban 4% volt, így nem került be a Parlamentbe. Elképzelhető, hogy a párt akkori és mostani, sőt, valószínűleg örökös elnöke, Thürmer Gyula népszerűségi indexe kevéssé volt összehasonlítható Mick Jaggerével, sőt, ez a helyzet azóta sem sokat javult. Viszont sokat romlott.

Tulajdonképpen kicsit zavarban van a krónikás, ugyanis ennek a politikai formációnak volt talán a legtöbb neve megalakulásától napjainkig: hívták őket eleinte MSZMP-nek, aztán Munkáspártnak, 2006-tól egy pártszakadás miatt Magyar Kommunista Munkáspártnak, 2013-tól egy törvénymódosítás miatt Magyar Munkáspárt a nevük, de aki azt hiszi, hogy a tartalom nem változott, az téved.

Baloldaliak és nemzetiek?

Valljuk meg, gyanús elemek bukkantak fel Thürmer elvtárs környékén 2006-ban, abban a zaklatott, lázongó évben (ennek is komoly szerepe lehetett a Munkáspárt 2006 kiválásában), már az év júliusában – tehát jóval a zavargások előtt – arról számolt be a Népszabadság, hogy

„Közös sajtótájékoztató, közös interjú a Vasárnapi Újság című rádióműsorban – közeledik egymáshoz a szélsőjobboldali Honfoglalás 2000 Egyesület és a szélsőbaloldali Magyar Kommunista Munkáspárt. A közös cél: a liberális Gyurcsány-kormány elmozdítása. A két szervezet már a 2004. december 5-i népszavazás előkészítésében is együttműködött, amikor az egészségügyben a privatizációt megakadályozni hivatott első kérdéshez a Fidesszel együtt, közösen gyűjtötték az aláírásokat.”

Ilyenformán a Magyar Munkáspárt bizony egyre gyakrabban mutatkozott a szélsőjobb szervezetekkel azonos demonstrációkon, sőt, kissé mintha túlzásba is vitték volna a közeledést, mára ugyanis – ha Thürmer Gyula ez év november 6-i, „Kik vagyunk és kik nem vagyunk?” című alapvetését nézzük – bizony alig látszik különbség a két extrémizmus között.

Idézzük kicsit, ha nem is teljességében, megéri:

„Baloldali és nemzeti! E szavak olvashatóak programunkban, és mindenütt elmondjuk, amikor bemutatjuk önmagunkat. Ezzel a párosítással azonban egyedül vagyunk. A konzervatív oldal nemzetinek tekinti magát, de nem baloldalinak. A liberálisok baloldalinak mondják magukat, de nem nemzetinek. Hogy lehetünk akkor mi baloldaliak és nemzetiek is?

(…)

Baloldali lett Orbán azáltal, hogy emeli minimálbért, bevezette a csokot és tárgyal a kínai kommunisták vezetőjével? Nyilvánvalóan nem. Még szavakban sem, bárhogyan is vádolják ezzel ellenfelei. Ő konzervatív és jobboldali, de okos, mert tudja: a népnek adni kell, hogy befogja a száját, ne lázongjon, vagy ahogyan szépen fogalmazzák, stabilitás legyen. Az más kérdés, hogy lassan ideje lenne a népnek átlátnia a szitán.

Ami pedig Kínát illeti, ha Kínában mindenki elmondhatja, hogy ma jobban élek, mint tegnap, és holnap jobban fogok élni, mint ma, akkor ne akarjuk megszabadítani a kínai népet a szocializmustól, hanem lessük el a titkukat! Vagy kereskedjünk! A biznisz végül is többet hoz a konyhára, mint a hittérítőség. És ezt Orbán tudja.

(…)

Nemzeti, de nem liberális? Igen! A liberálisok szerint a tőke minden jónak a forrása, és a Kánaán akkor jön el, ha a tőke mindenütt akadálytalanul fog uralkodni. A liberálisoknak ezért nem kell a nemzet. Nekik globalizmus kell, vagyis a tőke nemzetek fölötti uralma, majd a nemzetek teljes megsemmisítése, mondjuk, az európai egyesült államok formájában. A liberálisok lelkesednek az Európai Ügyészségért, mert ez egy újabb lépés az egységes tőkés EU felé. Imádják a CEU-t, mert ez is az azonosan gondolkodó európai középosztály felé vezet.

Mi viszont védjük a nemzetet, a nemzeti értékeket, a kultúrát, a nyelvet, a hagyományokat. Védjük, mert ezek értékek. És védjük azért is, mert bár nem mindenható gyógyszer a tőke globális uralma ellen, de lassítja a betegséget.”

Hát, izé, hogy is mondjam csak… messze esett ez a gondolatmenet a Tőkétől

Mástól nem kérném számon a nemzeti internacionalizmus fából vaskarikáját, de egy munkáspárt marxista elnökétől talán mégis – ráadásul Thürmer elvtárs ideológiailag egyáltalán nem képzetlen, hiszen a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanult, 1971 és 1976 között. Azt nem tudom, milyen tömegeket akarnak megcélozni ezzel a zavaros abszurddal, amit egyedül üdvözítőnek neveznek, de van egy olyan érzésem, hogy ez a megnyilvánulás nem is a tömegeknek szólt, hanem a mostani kormánypárt vezetősége felé tett, nagyon sokadik gesztus.

Az egész Magyar Munkáspártban leginkább a termék neve zavaró: nincs ennek a szervezetnek köze sem munkásokhoz, sem munkanélküliekhez. Most már a klasszikus értelemben vett baloldaliság egyetlen árnyalatához se nagyon. Ez már egy politikai áru, amit egy régebben ismert védjeggyel forgalmaznak, de mivel sem tartalmának, sem a minőségének nincs köze az eredetihez, egyre rosszabbul megy a bolt.

Az idei választásokon például kemény 0,27%-ot értek el, igaz viszont, hogy a választási támogatást az elsők között fizették vissza, az utolsó vasig.

Mi a Magyar Munkáspárt jövője?

Semmiképpen sem az, hogy valaha is a politikai hatalom közelébe kerüljön: az ideológiai bukfencek még a meggyőződéses baloldaliakat is eltántorítják attól, hogy rájuk szavazzanak, más meg aztán főleg nem fog. De akkor miért politizálnak egyáltalán?

Valamiért egészen biztosan megéri nekik, bár csak ők tudnák megmondani, miért.

De létezni fognak, viszonylag pontosan meg is lehet mondani, meddig.

Ameddig a mostani pártvezetés nyugalomba nem vonul.

Utána ugyanis már semmi értelme vagy haszna nem lesz fenntartani ezt a különös, sokszor átprofilírozott, gyökeresen átépített régiséget.

De legyen elég róluk mára ennyi.

Jókor, jó helyen – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Jókor, jó helyen – Déli kávé Szele Tamással

Mai kávénk mellett elmélkedjünk kicsit a sors forgandóságáról. Hány karrier indult el azért, mert valaki vagy valakik jókor voltak jó helyen! És hány bukott el az ellenkezője miatt… a magyar belpolitikában különösen érvényes a tétel, hogy szerencsére szükség van, és mindig ki kell használni a kínálkozó alkalmat. A szerencse ahhoz kell, hogy kínálkozzon az alkalom.

A Momentum Mozgalomnak megadatott egy ilyen lehetőség. Valóságos politikai ászpókert osztott nekik a sors a budapesti olimpia lehetőségével. Már abból a szempontból, hogy ez ellen kiválóan lehetett tiltakozni, és valósággal kódolva volt a tiltakozás sikere. A Momentum egyszerűen meghallotta az idők szavát és cselekedett.

Pedig a programjuk elég semmitmondóan kezdődik:

„A Momentumot az első szabad magyar generáció tagjaiként alapítottuk 2015 tavaszán, hogy tegyünk Magyarország rendszerszintű problémáinak megoldásáért. Egyenként tehetetlennek éreztük magunkat, de mertünk nagyot álmodni. Az vezérelt minket, hogy egy új politikai közösséget hozzunk létre és meggyőzzük az embereket, hogy van még értelme politizálni Magyarországon. Szeretnénk végre a 21. századba vezetni Magyarországot és olyan országot építeni, melyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze.”

Hát ezt akárki mondhatta volna, mutassunk már egy embert, aki nem szeretné a hazáját a fényes jövőbe vezetni vagy kedvelné a politikai csatározásokat… de várjunk csak egy kicsit! 2015-ben alakultak volna? Akkor mit műveltek 2017-ig?

Készülődtek, gondolkodtak. Sok kis kör létezik mostanság is, amiket nem is annyira a közös politikai program, mint inkább a barátság, ismeretség, azonos generációhoz tartozás fog össze, a legtöbbjéből nem is lesz mozgalom – ebből lett.

2017 januárjában a Momentum még egyesület volt, mikor benyújtotta a 2024. évi nyári olimpiai játékok budapesti megrendezéséről szóló népszavazási kezdeményezést. Illetve, a megrendezésük elleni tiltakozásról szólt a kezdeményezés, a NOlimpia, amit 266 151 budapesti írt alá. El is maradnak a játékok, már a rendezési jogért sem pályázunk, és a Momentum valósággal berobbant a politikai köztudatba.

Az olimpiarendezés sajnos valóban irreális ötlet volt. Én akkoriban – egészen tegnapig, különben – egy kis sportlapnak (is) dolgoztam, és a kollégákkal sokat gondolkodtunk a dolgon. Össze nem vesztünk, még a közelében sem jártunk, de ha valaki, mi épp eléggé ismertük a témakört ahhoz, hogy nagyon csóváljuk a fejünket… Először is, tudni kell, hogy olimpiát nem ország rendez, hanem város, tehát a költségvetése is a várost terheli. Ebbe azért az állami költségvetés mindig be szokott segíteni, de amióta én élek, és már ötven éves vagyok, csak két anyagilag kifizetődő olimpiát rendeztek, az 1984-est Los Angelesben és a 2012-est Londonban. De mindkettő alig volt rentábilis: a londoni adatai itt vannak előttem, ezek szerint az harminc millió font nyereséggel zárult, oly módon, hogy a megrendezésének költségei 2,38 milliárd fontra rúgtak, míg a teljes bevétel 2,41 milliárd volt. Tehát még egy százaléknyi haszonnal sem járt – és ez is úgy volt lehetséges, hogy a városban nem kellett fejleszteni semmit, rendelkezésre állt minden, a sportlétesítményektől az infrastruktúráig, közlekedésig, szállásokig, még a hírközlési vonalakig is.

Ellenben lássuk a riói mérleget. Az olimpia összesen mintegy 12 milliárd dollárjába került Brazíliának. Ebből 3 milliárdot fizetett az állam. Természetesen az olimpiát Rio de Janeiro városa rendezte, ám az állam támogatásával. A riói létesítmények eladhatatlanok, a város adósságai miatt helyettük a városi vízműveket kellett privatizálni, minek következtében az egekbe ugrott az ivóvíz ára a trópusi metropolisban. Állandósultak a tüntetések, a rendőrség azonban sztrájkol, a hadsereg próbálja fenntartani a rendet úgy-ahogy. Inkább úgy, mint ahogy. Brazília 48 nagyobb városában tavaly anyagi keret hiányában elmarad a karnevál is. A közbiztonság fogalma nagyjából megszűnt.

Tehát: szakmailag, merőben szakmailag nekünk, újságíróknak ugyan egy élet álma volna olimpiáról tudósítani, főleg, ha villamossal mehetünk az eseményekre repülőgép helyett (bár az nem bizonyos, hogy be is engednének: a vizes VB-n sem osztottak ám sajtóbelépőt a hazai orgánumok mindegyikének…). Azonban a magyar gazdaság mostani állapotában jobban megszenvedné a költségeket még a brazilnál is, felelős ember nem támogathatott egy budapesti olimpiát.

Szerencsére ezt a budapestiek többsége is így látta, és sokan írták alá a Momentum épp a legjobbkor eléjük tett íveit – tehát az „olimpiai álom” elbukott, ami járt némi nyereségkieséssel a különböző baráti építési vállalkozók számára (a vizes VB végső költségvetését nem is ismerjük, 24,5 milliárd forintról indult, és vagy 180-200 milliárdig lehetett követni, a végösszeg bizonyára több, de ezt már egyszerűen nem lehet bizonyítani, mert sok adat titkos), viszont legalább nem kerültek zálogba a zálogcéduláink is.

És ez hozta el a Momentum első nagy sikerét, amit azóta sem képes megismételni. Illetve, azt nevezhetjük épp sikernek, hogy a NOlimpia népszerűsége folytán gyors növekedésnek indult a mozgalom, kiépítették az országos hálózatukat, minden megyében van alapszervezetük, és körülbelül négyezren léptek be ezekbe.

Igen ám, csakhogy a politika és az újságírás az a két műfaj, amiben minden nap nagyot kell alakítani a valódi sikerhez: és ekkora ötlete a Momentumnak már régóta nem volt.

Hol helyezkednek el a politikai palettán?

A párt alapvetően centrista nézeteket képvisel, elutasítja a jobb-bal és liberális-konzervatív besorolásokat, magát egyszerre nemzeti és liberális, valamint konzervatív beállítottságúnak tartja és tagságáról azt mondja:„ideológiailag sokszínű, de meggyőzhető, vitaképes emberekből áll”. A Momentum egyaránt fontosnak tartja nemzeti értékeink védelmét és Magyarország európai egység iránti elkötelezettségét, illetve a nyugatias berendezkedésű államokhoz való közeledést a keleti típusú diktatúrák felé való nyitás helyett, támogatja a globális piacot és a szegénypárti adózási rendszert, csökkentené az ÁFA mértékét, erősítené az integrált oktatást, lazítaná a terhességmegszakítás szabályozását, egyértelműen kiáll a homoszexuálisok jogaiért, valamint enyhítené a könnyű drogok orvosi célú használatának szabályozását. A párt megalakulása óta azt vallja, hogy a teljes jelenlegi politikai elitet le kell váltani és Magyarországon egy új politikai generációnak és vele együtt egy új politikai kultúrának kell teret adni.

Hát, erre mondjuk azt, hogy jó lenne, ha jó lenne. Csupa szép és okos dolog van ebben a programban, tagadhatatlan, bár a generációs váltást kicsit értelmetlennek érzem: nincs annyi okos emberünk ebben a kis országban, hogy az életkoruk miatt lehessenek kifogásaink ellenük, hadd ne legyen ez szempont.

De ne kukacoskodjunk: nagyobb baj, hogy azzal a mondattal sem lehet sokat kezdeni, miszerint „Mindezt úgy tekintik megvalósíthatónak, hogy a magyar társadalom megszabadul az ideológiai harcoktól és a jobb-bal megosztottság helyett a közös célokra koncentrálva indul el a fejlődés útján.” Természetesen! Szabaduljunk, koncentráljunk és induljunk is, csak éppen pont az az ideológia a dologban, hogy miket tekintünk közös céloknak… Ilyenformán ez fából vaskarika.

Mi lesz a sorsa a Momentumnak?

Magukat a legerősebb Parlamenten kívüli pártnak szokták nevezni, és tény, hogy már sem nem kicsik, sem nem jelentéktelenek, de az idei választásokon 3,06%-ot értek el, tehát nem ugrották meg a parlamenti küszöböt. Talán 2022-ben – azért akkor nagyon érdekes választások lesznek (már, ha egyáltalán lesznek, mert addig sok minden megtörténhet). Valószínűleg egészen váratlan lesz a Parlament összetétele, abban például majdnem biztosak lehetünk, hogy a Kétfarkúak bejutnak és nem kizárt a Momentum sikere sem. Kövér László pedig valószínűleg előnyugdíjaztatását kéri majd tekintettel a Házban eluralkodó lazaságokra.

De elsöprő sikert nem várhatunk. Esetleg egy-egy önálló képviselőcsoportot, frakciót adhat mindkét párt, ha nem változik a házszabály, ugyanis ehhez most öt fő elegendő, és így növekedne a befolyásuk is.

Persze, ehhez az kell, hogy jöjjön még egy olimpiai méretű tévedés, ami ellen lehetne tiltakozni: nem akarok súgni, de ha csak a sport világában maradunk, lehetne ilyen a 2023-ban rendezendő atlétikai világbajnokság, melynek rendezési jogát úgy nyertük el, hogy még a stadion alapköve sincs letéve – de pénzt szóró kormányprogramban nálunk sosem volt hiány, mindenképpen lesz mi ellen fellépni, mármint, ha a Momentum megmarad régi, jól bevált taktikája mellett.

Akkorát azonban már nem fognak tudni alakítani, mint a NOlimpia esetében.

Olyan esély egyszer jut az életben.

Mindenképpen tényezői lesznek a magyar belpolitikának – de egyelőre semmiképp sem meghatározó tényezői.

Ahhoz még sokszor kellene jókor lenniük, jó helyen. 

Civilek a pályán Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Civilek a pályán Déli kávé Szele Tamással

Kérem, a mai kávét már nem szélsőjobb-keserűen isszuk, hanem édesebben, tejjel, habbal: most kivételesen még csak nem is egy pártról vagy mozgalomról lesz szó, meg kell ejtsünk egy ilyen általánosabb jellegű kitérőt a sorozatunkban, ugyanis nagyon komoly fejezethez érkeztünk: a civil politizáláshoz. Ami a kormánnyal szemben álló mozgalmak gerincét adja.

A civilség, az aktivizmus nagyon markáns, sőt, meghatározó eleme az általános magyar ellenzékiségnek: ez az a fajta politizálás, ami nem sorolható be a pártrendszerbe, és elvileg nem is az a célja, hogy a politikai hatalmat megszerezze. Gyakorlatilag azonban minden hivatásos politikus gyanakodva nézi a civil mozgalmakat (amennyiben azok nem fogadják el őt, és csakis őt Megváltónak), mert mind úgy érzik: a mozgalom terjed, gyarapodik, párttá alakul, indul a választásokon – és már konkurenciát is jelent nekik. A magyar politikai piac kicsi, a választó kevés, így a „főállású” politika üzenete a civil mozgalmaknak mindig az lesz: „Állj be a zászlóm alá vagy pusztulj”.

Ezek a civilek meg nem akarnak beállni. Ezek olyanok. Nem pártkatonák ugyanis, hanem civilek.

Az elmúlt nyolc év – hehe, urak, most már én is mondhatom! – szóval, a 2010 óta elmúlt nyolc év első komoly civil tömegmozgalma a Milla volt. 2010. december 21-én jött létre egy nyilvános kommunikációs hálózaton (interneten) azzal a céllal, „hogy a sajtószabadságért és a szabad sajtót korlátozó médiatörvény ellen küzdjön, illetve nyilvánosságot biztosítson a szabadságjogokért és esélyegyenlőségért harcoló szervezetek, aktivisták számára”. Annyian léptek be az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért”  Facebook-csoportba, hogy a közösségi oldal először letiltotta azt, mert átlépték a beállított taglétszám-limitet. Ekkor még nem volt elterjedt a Facebook-os politikai szervezkedés Magyarországon, és külön-külön el kellett magyarázni a Facebook adminisztrátorainak, hogy mi ez a csoport, miről szól, és miért akarnak minél több szimpatizáns profilt összegyűjteni.

Aztán jöttek a tüntetések, 2011 januárjától, hatalmasnak mondható megmozdulásokat láttunk eleinte, aztán már kevesebb demonstráló érkezett… no, igen, valamiért nálunk azt hiszik az emberek, hogy a társadalmi változásokat egy nap alatt meg lehet oldani, mint Petőfiék tették 1848. március 15-én – akkor ez sikerült, de egy átalakulás rendszerint mégis évekig tartó folyamat. És ezt nincs mindenkinek türelme kivárni.

A változás késett, a mozgalom növekedése lelassult, 2011 októberében 87 610 tagja volt, ami azért sokszorosa a legtöbb parlamenti párténak, de a lendület kifulladni látszott, később hivatalosan is egyesületté, politikai mozgalommá alakultak, aztán beléptek az Együtt 2014-be, amiből a mostani Együtt lett… és végül megszűntek. Mint búcsúközleményük mondta:

„…Miután a Milla mozgalmi szerepet már több mint egy éve nem játszik és a belőle kinövő egyesületben pedig már közel egy éve nem zajlik valós tevékenység, annak a látszatnak a fenntartása, hogy a Milla még létező entitás, vagy annak a hamis látszatnak a táplálása, hogy a Milla az ellenzéki összefogás CÖF-je nemcsak alaptalan, hanem méltatlan is. […] A Milla már nyilvánvalóan nem létezik, az Egyesület további működésének pedig nincs létjogosultsága.”

Pedig a Milla volt a civil mozgalmak iskolapéldája és őstípusa. Sok volt Milla-tag vett részt a Hallgatói Hálózat megszervezésében (még több pedig nem), és ők voltak a második jelentős civil mozgalom, ami tömegeket volt képes az utcára vinni. A csoport eredetileg a Budapesti Corvinus Egyetem tervezett átalakítása ellen tiltakozott, később országos szinten kezdett el foglalkozni a felsőoktatást érintő problémákkal. Szerepük volt a 2012-13-as diáktüntetések megszervezésében és a „Hallgatók 6 pontjának” terjesztésében.

Tömegeket vittek az utcára a HaHások, és kétségtelen, hogy minden döntésüket bázisdemokratikus alapon, szavazással hozták meg, ami néha érdekes eredményekkel járt. Egy alkalommal, mint tudósító, részt vettem egy demonstrációjukon, ahol más szervezetekkel együtt a szegregált oktatás ellen tiltakoztak (joggal), utána kisebb konferencia következett a témáról a Wesley János Főiskolán, végül meg kívántak fogalmazni egy közös nyilatkozatot. Itt kezdődött a baj. Az első mondat első szava ugyanis az lett volna: „Hazafiak!” No igen, jegyezte meg valaki, de mi lesz a honleányokkal? Jó, akkor legyen: „Hazafiak, honleányok!” Miért kerülnek második helyre a honleányok? Rendben: „Honlányok, hazafiak!” Ez meg süketen hangzik. Mármost minden javaslatot vita követett, minden vitát szavazás, minden szavazást újabb módosító javaslat, tehát olyan két órán át ment a harc az első szón, míg végre valaki közbeszólt: „Legyen polgártársak, és kész!” Megszavazták, következhetett a második szó… a nyilatkozatot nem vártam meg, szerintem még most is szerkesztik, pedig ez hat éve volt. De hát jó munkához idő kell.

Mint láthatjuk, a bázisdemokrácia csodálatos dolog, ám vannak némi hátrányai is.

2014 tavaszán és nyarán civil mozgalom tiltakozott a Szabadság téri öntvény (hivatalos nevén német megszállási emlékmű) ellen is, 114 napon keresztül, eleinte pár ezer, később már csak pár száz fő részvételével – ehhez nekem magamnak is volt némi közöm, pontosabban annyi, hogy az én azon év január elsején megjelent írásom indította el a tiltakozási hullámot, és természetesen mindvégig figyelemmel kísértem személyesen is az eseményeket. Kérem, így jár az, aki szilveszterkor bulizás helyett Magyar Közlönyt olvas…

De folytassuk utunkat: a legközelebbi tömeges mozgalmat a netadó ellen tiltakozó „Százezren az internetadó ellen” közösség szervezte. Ők speciel tényleg nem hazudtak: egy nap alatt kilencvenezren lájkolták az oldalukat, tényleg voltak másnapra százezren. A Reuters szerint kétszázezren is. És a megmozdulásaik is nagyszabásúak voltak: nem megyek bele a számháborúba, de tekintve a korabeli – 2014 októbere – fotókat, azokon nem pár ezer ember tölti be teljesen a hidat.

A netadó elleni tiltakozás hamar lecsengett, ugyanis a kormány visszakozott. Illetve… nem győzöm elégszer mondani, a netadót sosem törölték el, csak elhalasztották, bármelyik pillanatban újra elővehetik, megszavazhatják. De a pillanatnyi célt a mozgalom elérte, más célja pedig – hát, izé ha volt is, az már nem volt olyan népszerű,

És jöttek utánuk mozgalmak számosan, szinte állandóan feltűnik a közéletben egy-egy ügyeletes instant Messiás, akihez csak némi meleg vizet kell adni, és azonnal megváltja a magyar népet ilyen vagy amolyan alapon, jött 2015-ben Sándor Mária, a Fekete Nővér, akiről sok szépet lehet elmondani, de azt nem állíthatjuk, hogy a higgadt és megfontolt, hideg fejű tervezés embere lett volna, jöttek a kockás inges tanárok és diákok 2016-ban, jöttek olyanok is, akiket még említeni sem érdemes a jószándékú eddig felsoroltak mellett, önjelölt nagyhangúak pár százas táborral, akik ki akarták sajátítani a civil politizálást és kizárólagos népvezérnek nevezték magukat, holott három sátruk, ha volt… jött itt már mindenki. És kudarcot is vallott mindenki.

A legutolsó nagy mérvű, széles körű civil mozgalom kétségtelenül Gulyás Mártonhoz és a Közös Országhoz kapcsolódik: a 2017-es KOM vezetője valóban nevezhető vitatott, megosztó személyiségnek, de alapötlete, miszerint a tömegeknek azt kéne elérni, hogy változzon meg a valóban rossz és ezer csalásra lehetőséget nyújtó választási törvény, mindenképpen jó.

Volt.

Sőt, kiváló: csak éppen ezt a törvényt fogják utoljára megváltoztatni, sokaság ide vagy oda, hiszen ez biztosítja a kormány hatalmát, míg csak lehet.

És lassan elérkeztünk a mába. Pillanatnyilag az egyetlen, még aktív civil mozgalomnak a Ligetvédőket nevezhetjük, bár ők is erősen fragmentáltak, és akkor finoman fogalmaztam: de mindennek nevezném ezt az alapvetően környezetvédő mozgalmat, csak politikainak nem.

Nagyon nagy vonalakban vázoltam a történteket, elnézést is kérek mindenkitől, akit terjedelmi okokból kihagytam: ez sajnos egy jegyzet, újságcikk, nem átfogó tanulmány, nem fér bele nyolc év összes mozgalma és történése.

Akkor összegezzünk: mik a civil mozgalmak ma és Magyarországon?

Az állampolgári politizálás, öntudat és civil kurázsi fórumai, melyekben a törvények tiszteletben tartása mellett szervezett formában folyik a tiltakozás a kormány károsnak ítélt intézkedései, határozatai ellen. A civil mozgalom jellemzően nem elvi alapon tiltakozik, hanem adott cél elérése érdekében (egészségügy, oktatás rendbehozatala például) vagy valami ellen (Városliget tönkretétele, környezetszennyezés, fairtás, történelemhamisítás). A civil mozgalmak akár Magyarországon, akár külföldön – itt főleg a romániai korrupcióellenes demonstrációkra gondolok – jellemzően nagyságrendekkel több embert tudnak megmozgatni, mint a hivatalos pártpolitika, főleg, mert nem elvi, ideológiai kifogásokat emelnek, hanem konkrét célt mutatnak a résztvevőknek. De ez a gyenge pontjuk is: egyrészt a konkrét cél olyanokat is összehozhat, akik más kérdésekben homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak, és egymás társaságát sem vállalják egyébként, másrészt – mi van, ha történetesen elérik céljukat?

Akkor mindenki iszik egy sört és hazamegy.

Ebből következően civil mozgalmak sosem fognak forradalmat vívni, főleg nem mások, még inkább nem politikusok helyett. De az őket kényelmes fotelből buzdítók – vagy uszítók? – helyett sem.

A civilek maradnak, akik voltak: a hivatásos politikusok mumusai, tömegek mozgatói rövid ideig – fel-felragyogó üstökösök, bolidák a magyar belpolitika egén.

Toll és fokos – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Toll és fokos – Déli kávé Szele Tamással

Ma is kávézunk, ma is pártról, mozgalomról folyik a szó – éspedig egy olyan valamiről, amiről ez idő szerint azt ugyan tudjuk, hogy van, de ennél sokkal többet nem. Legyünk optimisták: habár közjogilag létezik ugyan, de mégis javítana a magyar közélet hangulatán, ha eltűnne szépen, csendben, a balladai homályban az Erő és Elszántság.

Egyáltalán: mi ez? Ez a fából vaskarika. Tavaly bontott zászlót, Vecsésen. Kódolva volt akkor az Új Erő születése, méghozzá a Jobbik cukikampánya és főleg tisztújító gyűlése óta, várható volt, hogy a csalódott szélsőjobberek új társaságot alapítanak, ahol megint lehet gyűlölködni, mert hát a néppártos Jobbikban nyilvánosan nem illett, csak négy fal között, azt hitték, akkor senki sem látja (csak időnként kilógott a lóláb, de a lólábak már csak ilyenek, természetük szerint).

Voltaképpen magának a Jobbiknak sem jött rosszul egy állítólag vele rivális mozgalom vagy párt, akikhez elvben semmi közük nem volt, és ezért mindent megtehettek volna, amit ők nem. A kormány pedig egyenesen kéjmámorban úszott, mikor azt gondolta, ez az Új Erő majd szavazatokat vesz el a Jobbiktól. A demokratikusnak mondott ellenzék se nagyon szólt ellene, hiszen nekik meg a jobboldal atomizálása, bomlása volt a választási érdekük: előállt tehát az a különös állapot, hogy Magyarországon a pillanatnyi helyzet miatt minden politikai oldalnak érdeke volt egy új, rasszista, neonáci párt megalakulása.

Kevés magyar politikai csoport született ekkora felhajtás közepette

Vajúdtak tehát a hegyek, meg merem kockáztatni, kevés magyar politikai csoport született ekkora felhajtás közepette: a sajtó szinte folyamatosan foglalkozott az új erővel, heteken keresztül egymást követték az elemzések, találgatások, nem csoda, ha az alapítók elhitték, hogy ők most már valakik. Emiatt akadt is némi konsternáció, ugyanis egy ideig az Origo még úgy tudta, hagy az újszülött neve Rend és Igazságosság (RIA) lesz, ami egyébként egy Orosz Mihály Zoltán érpataki maskaramodell és polgármester által még áprilisban bejegyeztetett formáció. Tény, hogy az Origo csak az érpataki főmuftit tudta elérni, aki sikeresen el is hitette velük, hogy ő a pártelnök. Korábban meg az Identitesz-elnök László Balázs keltette azt a benyomást a Magyar Időkben, miszerint ő az ész a csapatban. Aztán nagyon másképp alakultak a dolgok.

A végén mégis a Betyársereg főbalambérját, Tyirityán Zsoltot választották meg mirzának. Vagy amijük nekik van. Egyszóval vezérnek. A Hír TV tudósítása már nem is említette OMZ-t és az érpataki modellt, csak az Identiteszt és a Betyársereget: lehet, hogy volt közben egy Hosszú Kések Éjszakája?

Nem tudni, de tény, hogy mire tisztázódott a helyzet, Érpatak maskaramestere már tag sem volt az Erő és Elszántság nevű gittegyletben. Később megbukott polgármesterként is, és most perek sokasága vár rá – a jogi eljárásokat még ő indította a dicsőbb napokban, de most visszahullanak a fejére. Meg hát a közmunka-alapból is eltűnte magát a pénz Érpatakon, szóval nem lennék a bőrében. Ennyit Orosz Mihály Zoltánról.

De nézzük már meg jobban, mit akar az Erő és Elszántság?

Olyanféle szélsőjobboldali fúziót, melyben a lobogójukon látható toll az „értelmiségi” Identitesz mozgalmat jelképezi, a fokos pedig az erőt, vagyis a Betyársereget. Összefog tehát az ész és az erő a szélsőjobboldalon – mondjuk látványos eredményét ennek nem láttuk, de tételezzük fel jóhiszeműen, hogy így történt.

Az Erő és Elszántság tulajdonképpen ugyanazzal a céllal alakult, mint egy évvel később a Mi Hazánk, vagyis azért, hogy a szárnya alá vegye a Jobbik politikai árváit és az ő segítségükkel jusson a Parlamentbe vagy legalábbis indítson egy kellemetlen mozgalmat.

Érdekes interjút adott László Balázs, az egyik főmozgalmár annak idején a Magyar Időknek, ami kicsit rávilágít a belső állapotokra is:

„A Betyársereg politikai szárnya, az Identitesz, valamint az Érpataki Modell Országos Hálózata alkotják a július 8-án zászlót bontó mozgalom elindítóit. Mind a három szervezet lát egy nagy űrt a jobboldalon, ezért döntöttünk úgy, hogy közösen, és nem egymás ellenében indulunk meg ezen társadalmi réteg képviseletéért. Szükség van kardra, és szükség van tollra. Egy mozgalom legyen mind erejében, mind intellektualitásában minőségi. Én a Betyársereget a legmélyebben tisztelem, ők a garancia arra, hogy ez a mozgalom a legmélyebb elvhűséget birtokolja.”

Az Érpataki Modell aztán kiesett a pikszisből,

de ha megfigyeljük, az egyetemi polgár László Balázs itt finoman lehülyézte a Betyársereget, szerinte csak arra jók, hogy verekedjenek helyette. Hát, nem mondom, hogy a közeljövőben sok Nobelt fognak kiosztani közöttük, de azért erről szerintem a betyároknak kicsit más a véleménye és az érvrendszerük is lapidárisabb.

Azért nem is tapasztalhatunk nagy és feltűnő akciókat az Erő és Elszántság részéről, mert esetükben a tűz és a víz, az egyetemista identitáriusok, a magyar alt-right próbált összeházasodni a jóval egyszerűbb, viszont nyers erejéről ismert Betyársereggel. Lett is ebből a tűzből, vízből egy nagy, sűrű ködfelhő, egyéb sem. A betyárok nem vehették jó néven, hogy a filoszok dirigáljanak nekik, akármennyit is olvasták azok Dugint, a filoszok labdába sem tudtak volna rúgni egy verekedésnél – borítékolva volt a kudarc.

Nagy a csend

A mozgalomtól – amit bejegyeztek különben és paraszthajszálnyira volt a párttá alakulástól – kitelt néhány nyilvános akció, aztán nagy csend következett körülötte. A Betyársereg honlapja számolt be a velük kapcsolatos hírekről, ugyanis a Facebook levette az oldalukat még idén január 29-én, azóta nem jelentkeztek újjal, ami mutatja a mozgalom népes voltát és szakértelmét egyaránt. Ne feledjük, nem egészen tíz percükbe telt volna egy új Facebook-oldal elindítása. Bizonyára bokros teendőik miatt nem jutott idejük erre, ugyanis lakossági fórumokat tartottak akkortájt.

Azóta már azt sem.

A mostani helyzetről egy, a Betyársereg oldalán megjelent, 2018. november 23-i interjúból tudunk valamiféle képet alkotni. Az interjút Lantos János adta, régi ügyfél, aki eredetileg a Pax Hungarica Mozgalom (ezek hungaristák voltak, míg fel nem oszlottak) helyettes vezetője volt, később az Erő és Elszántság elnökségi tagja, most pedig a Mi Hazánkban vezető valamilyen szinten. Így néz ki egy mai magyar politikai karrier a szélsőjobboldalon.

Hát kérem, azt mondhatjuk a beszélgetés alapján, hogy hivatalosan a mozgalom sosem szűnt meg, csak éppen most az egész beolvadt a Mi Hazánkba. De szükség és igény esetén még elővehető külön csoportként is, szóval az az ember érzése, hogy ezt a nevet, a fokosos-pennás zászlóval együtt eltették szépen a sifonérba, hogy ha kell, elő lehessen venni.

Létezik még az Erő és Elszántság?

Hivatalosan igen, hiszen sosem szűnt meg.

A valóságban oly kevéssé, hogy az már szóra sem érdemes.

Az viszont tanulságos dolog, hogy ezeknek a szélsőjobboldali mozgalmaknak a vezetősége is, a tagsága is nagyjából ugyanabból a pár emberből áll, akik vándorolnak pártról mozgalomra, mozgalomról pártra, mint az ének szájról szájra.

Valami azt súgja, hogy nem lehet szó széles néptömegekről.

És ez önmagában véve elég jó hír.

A bomláspárt – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A bomláspárt – Déli kávé Szele Tamással

A mai kávéhoz szintén egy magát ellenzékinek nevező pártot mutatunk be, de nem kínáljuk, sőt erősen javasoljuk, hogy aki látja, kerülje el. Nem tudni még, lesz-e valami a Mi Hazánkból, válik-e belőle cserebogár, de ha igen, hát ne feledjük, az említett lény egy igen nagy és undorító ízeltlábú. Más egyéb meg nem is nagyon lehet Toroczkai László pártjából.

A Mi Hazánk voltaképpen nem más, mint a Jobbik bomlásterméke

Kezdjük talán ott, amikor a magyar szélsőjobboldalt monopolizáló párt elkezdett cukisodni, a szalonképesség érdekében. A magyar Parlamentbe ugyanis be lehet jutni gárdisták hátán lovagolva, de bent maradni, politizálni, nagy horderejű döntések és komoly pénzek közelébe kerülni már más tészta. Az Európai Parlamentben pedig – ahol sokkal nagyobb pénzekről van szó, tehát fontosabb a jelenlét – bizony viselkedni kell, ráadásul Európában láttak már bőrfejűt, nem lehet beadni a képviselőtársaknak, hogy ez egy magyar specifikum és nálunk így néznek ki a demokraták.

Megjelentek tehát a vizslakölykös Vona-fotók, mindenféle gesztust tett a pártvezetőség a szelídülés érdekében, tavaly még boldog hanukát is kívántak, aminél szerencsétlenebb ötlet nem is juthatott volna annak a politikai erőnek az eszébe, amelyből egyrészt egy vezetőségi tagnak zsidó származása miatt kellett távoznia, másrészt a tagság jelentős része kizárólag azért lépett be, hogy kiélhesse antiszemita, cigányellenes vagy homofób ösztöneit valahol.

De kellett a cukisodás, kellett a pénz és a jelek arra mutatnak, hogy Simicska Lajos is egy szelídülő radikális jobboldali pártot kíván anyagilag támogatni, nem pogromlovagokat. Ami meg is mutatkozott a választási eredményeken: a régi tagok és szavazók többsége csalódott a Jobbikban és inkább a párttól sok szempontból (például menekültügy) jobbra álló kormányra adta a szavazatát, új szavazók meg nem érkeztek, a megcélozni kívánt csalódott és bizonytalan, korábban balközépre szavazó réteg pedig nem ült fel a nyálas fotóknak és a propagandának. Miután Simicska Lajos is úgy döntött, hogy kiszáll ebből a kártyapartiból, Vona Gábor és a pártvezetés valóban két szék között maradt, a pad alatt.

Lássuk, hogyan zajlott le a pártszakadás

2018. április 8-án a Jobbik választáson elért gyenge eredménye miatt Vona Gábor lemondott, ezért tisztújító kongresszust írtak ki. Ezt megelőzően módosították a párt alapszabályát, bevezetve az elnökhelyettesi tisztséget. Az elnöki pozícióra elsőként Toroczkai László jelezte indulási szándékát, amelyet az ügyvivő elnökség által jelölt Sneider Tamás elnöki pályázata követett. A tisztújító kongresszuson a Vona Gábor által támogatott Sneider Tamás (elnök) – Gyöngyösi Márton (elnökhelyettes) páros nyert. A kongresszusi küldöttek csaknem fele (46%-a) a Toroczkai László – Dúró Dóra párosra szavazott.

Toroczkai László bejelentette, hogy Mi Magunk néven platformot alakít. Az elnökség bejelentette hogy Toroczkai platformját nem fogadja el, és eljárást indítottak Toroczkai és Dúró Dóra ellen, amelynek vége az lett, hogy Dúró Dórát a frakcióból, Toroczkait pedig a pártból zárták ki. Utána Dúró Dóra és Novák Előd kilépett a pártból, így a Mi Magunk platform önálló mozgalom lett. Toroczkai kizárása és a Dúró Dóra elleni eljárás eredményeként sok Jobbik-tag és alapszervezet jelezte a kilépését a pártból, egy részük csatlakozott az új mozgalomhoz.

Toroczkai László 2018. június 14-én Facebook-bejegyzésben tudatta a nyilvánossággal, hogy a platformalakítás meghiúsulása miatt az új mozgalom Mi Hazánk Mozgalom néven zászlót bont 2018. június 23-án Ásotthalmon. 2018. augusztus 19-én honlapjukon közzétették a megbízott megyei elnökök névsorát. 2018. augusztus 20-án Budapesten, a Városligetben tartott ünnepi rendezvényükön kihirdették alapító nyilatkozatukat, majd másnap, 2018. augusztus 21-én Dúró Dóra elnökhelyettes bejelentette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom politikai pártként történő bírósági nyilvántartásba vétele jogerősen megtörtént.

Lett egy pót-Jobbik

Akkor tehát azon kívül, hogy a Jobbik jelentősen veszített a súlyából – a kormány legnagyobb örömére – mi történt? Lett egy pót-Jobbik. A magyar szélsőjobb átrakta a támogatóinak egy részét egyik zsebéből a másikba. Azon felesleges is elmélkedni, voltaképpen hány szavazóról van szó, ugyanis ha számot mondanánk, abból botrány lenne – amennyiben eltérne a párt által közölt hivatalos adatoktól, azonban ha minden pártnak elhinnénk a számot, amit a támogatóinak mennyiségéről közöl, Magyarországnak minimum hatvanmillió lakosa kéne legyen. Szóval elég az hozzá, hogy vannak szélsőjobb szavazók, és ezek vagy a Jobbikra, vagy a kormánypártokra, vagy a Mi Hazánkra voksolnak.

Annyian, amennyien.

Lássuk, miben különbözik a Mi Hazánk az összes többi párttól?

Az alapító nyilatkozatukból sok minden nem derül ki, teljesen semmitmondó panelrengeteg, annyira nem tartalmaz konkrétumokat, hogy akár baloldali szervezet is írhatta volna – akkor lássuk legalább a céljaikat.

Egyetértenek a határkerítéssel, az országhatár megerősítésével.
Megreformálnák a szerzői jogi törvényeket, betiltanák az Artisjust, és a hasonló szervezeteket.
Magyarországot a középhatalmak sorából feljebb kívánják emelni erős iparosítással.
Korlátoznák a genderelmélet népszerűsítését az oktatási intézményekben.
Betiltanák a parkolási díjakat.
Visszaállítanák a halálbüntetést.
Visszaállítanák a sorkatonaságot.
Fel akarják állítani a korrupcióellenes ügyészséget.
Törvényben akarják betiltani a burka viselését.
Megemelnék a bankadót.
Bevezetnék a bérrabtartást (orosz kényszermunkatáborokban helyeznék el a rabok egy részét).

Hm, ezek egy része régi szélsőjobboldali, sőt, jobbikos ötlet (például a sorkatonaság vagy a halálbüntetés visszaállítása), más része a kormánytól érkezett (határkerítés, genderelmélet), sajátnak maximum a parkolási díjak megszüntetését találnám, ami osztatlanul népszerű is lesz, és az orosz kényszermunkatáborokat.

Tessék? Kényszermunkatáborok?

Vannak Oroszországban, azon a finom lelkű, mélyen kulturált, mégis férfias Nagy Földön kényszermunkatáborok? Hivatalosan még akkor sem voltak, mikor voltak, most aztán pláne nincsenek, még akkor sem, ha a jelek szerint vannak. Az felvet pár érdekes kérdést, hogy orosz részről kivel tárgyaltak az ügyről, mert az az illetékes, amelyik ilyen ígérvényt tesz egy alig pár hónapja létező, különben is Oroszhonból nézve külföldi pártocskának, vagy maga is nemsokára bevonulhat egy ilyen szabadtéri munkaterápiás intézetbe, mert belekontárkodott a külügyekbe, vagy – jogosítványa volt erre a nála is illetékesebbektől, mondjuk az FSZB-től. Különben ilyen rendszer a világon sehol sincs, ez maga a közjogi őrültség, jogállamban kivitelezhetetlen volna, minden állam a saját polgáraival foglalkozik, idegen állampolgárt csak akkor büntethet, ha a területén követ el bűncselekményt. Igaz, Magyarország és Oroszország tekintetében kissé komikus jogállamról beszélni.

Mint látjuk, a célok egyszerűek, akár a faék. Kisebbségellenes programpont még véletlenül sem található hivatalosan a párt honlapján, arra azért ügyeltek, de nyilvánvaló, hogy a cukisodó Jobbik csalódott tagjait és szimpatizánsait gyűjtik egybe, egy Jobbik 2.0-ba, ami visszatér a régi mozgalom agresszív és kirekesztő alapelveihez, legfeljebb még nem mondja ki ezt nyíltan.

Kinek jó ez, mármint a párt vezetésén kívül?

A kormánynak, amely így legyengíti a Jobbikot és nem fogja hagyni megerősödni a Mi Hazánkat, de lesz talonban egy vérebe, amivel fenyegetőzhet: ha nem leszünk jók, szabadjára engedi.

A párt tagságáról nincsenek megbízható adataink, akárhányan is lehetnek, mégsem hinném, hogy erős mozgalommal van dolgunk: ez valaminek a felmelegített, kicsit kozmás maradéka. Láttunk már induláskor magukat mindent elsöprőnek beállító szélsőjobboldali kezdeményezéseket, ilyen volt a Magyar Hajnal is, aztán valahogy hírüket sem hallani 2014 óta (és nem is nagyon hiányoznak senkinek).

Mi lesz a Mi Hazánk sorsa?

Lehet belőle legrosszabb (illetve, nekik legjobb) esetben parlamenti párt 2022-ben, már, ha lesznek választások, és ott körülbelül a mai Jobbik szerepét fogják betölteni, mint álellenzék, amely minden fontos ügyben a kormánnyal szavaz. Természetesen nem ingyen.

Lehet, hogy a szélsőjobb militáns elemei veszik át benne a hatalmat (ha ugyan még nem azok gyakorolják) és ez esetben mint Parlamenten kívüli szervezet, elvégezhetnek egy csomó olyan piszkos munkát, amiket az Országgyűlésben ülő pártok nem engedhetnek meg maguknak, terrorizálhatnak akár falvakat, közösségeket is.

Aztán az is lehet, hogy a bejutási küszöb alatt vagy annak a környékén vegetálva – ne feledjük, a közvélemény-kutatások szeptemberben egy százalék körülire mérték a népszerűségét, ennél sokan tudnak többet, sőt, jóval többet is – némi fű alatt juttatott kormánytámogatásból, guruló rubelkékből, miegymásból elvegetál megélhetési pártként, míg meg nem hal. Mármint, a vezetői megélnek majd belőle.

Egy biztos: nagy alakításra tőlük csak világcsoda esetén számíthatunk.

Fogunk még vizsgálódni a szélsőjobb háza táján: de a mai kávéhoz legyen elég ennyi.

1...2223242523. oldal a 25-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség